Weekends taken for granted

Úgy tűnik, elég volt egyetlen napot dolgoznom ahhoz, hogy értékelni tudjam a hétvégét. Pénteken nem is volt erőm/kedvem bemenni Budapestre, hanem főztem és lazultam, no meg nekiálltam kipakolni a spejzemet, amit raktárként használok, vagyis oda süllyesztek el mindent, amit nincs szívem kidobni, de nem akarom, hogy szem előtt legyen. Annyira elharapódzott ott a helyzet, hogy volt egy sarok, ahol a földre raktam le dolgokat, majd azokra mindig újakat, és már fogalmam sem volt, mi lehet alul. Na és most módszeresen végigmentem az egész (eléggé nagy) spejzen, és mindent átnéztem, szortíroztam, kidobtam, rendbe raktam. Felszámoltam a sarkot, rácsodálkoztam egy csomó mindenre, amiket ott találtam, például kiderült, hogy van kettő darab sosem használt raclette készletem, pedig azt sem tudtam, hogy van egyáltalán, gondolom, nászajándékok lehettek. Arra a részre is szeretnék polcokat, ezt a jövő héten el is intézem, és a többi polcrendszert is átnézem a napokban, mert szerintem van ott lekvár még 1875-ből is. Szóval átnézek és kidobálok mindent, ami lejárt, nem kell, vagy kicsit is gyanús. 

Szombaton is ezzel foglalatoskodtam még, aztán rám írt Juc blogger, hogy felénk jár a pasijával, és ajánljak jó éttermet. Vácon nem tudtam jó szívvel mondani semmit, de eszembe jutott, hogy a Dunakanyarban van egy vendéglő, és bár régen ettem ott komolyabban (kiránduláskor tárkonyos ragulevest szoktam ott enni), csupa jót hallok róla. Végül eljöttek értem, és együtt vacsiztunk, és meg kellett állapítanom, hogy ez az étterem sokkal, sokkal jobb annál, mint amire számítottam, de tényleg, zseniális dolgokat ettünk, például szilvakrémlevest, malacpofát, szarvast és panna cottát, és például nem ilyen köretek vannak, hogy krumpli, hanem mondjuk fehérrépa püré. Kb most is csorog a nyálam, ha az elfogyasztott kajákra gondolok. Ráadásul van egy pincér, aki nagyon kedves ismerősöm, és szerintem a legjobb pincér, akivel valaha találkoztam, és ő volt szolgált ki minket. Juc úgy indított, hogy az a vágya, hogy ihasson velem egy pohár vörösbort, de aztán úgy alakult, hogy egész üveggel rendeltünk. Kint hideg volt és esett, mi totál jó hangulatban vacsiztuk a finomabbnál finomabb ételeinket, meg dumáltunk, és az egésznek  annyira jó ősz-fílingje volt, hogy elhatároztam, hogy ezer ilyen programot akarok majd ősszel és télen, hogy a barátaimmal beszélgetek zseni kaják meg finom vörösborok fölött. Ja, és Juc barátját azonnal megnyertem, mégpedig azzal, hogy egy nagyon különleges, 1979-es veterán autója van, és ahogy beültem, megmondtam, hogy milyen márka és modell, és ebben csak az a vicces, hogy halvány lila ibolyám sem volt, hanem mondani akartam viccből valami totál hétköznapi autót, és tök véletlenül pont eltaláltam, de értitek a világ összes autótípusa+modellje közül pont azt az egyet, nem is értem még most sem. Avagy hogyan nyűgözzük le a barátaink pasiját. 10 pontos este volt, nagyon jól éreztem magam. 

Aztán hazavittek, és később még elmentünk Phoebe-vel a törzshelyünk záróestéjére, de tömeg volt, nem volt olyan intim a hangulat, mint a múlt hétvégén, úgyhogy ittunk egy fröccsöt, kicsit beszélgettünk, fizettünk és hazasétáltunk a zuhogó esőben.