Közben nem így gondoltam, de most úgy látom, hogy szörnyű volt ez az év. Semmi nem haladt semerre, állóvíz volt, ami csakis az én hibám, senki másé. Soha az életben ennyit nem szorongtam, mint idén, pedig nem voltak igazán súlyos dolgok, de mégis, és év végére eljutottam odáig, hogy a legapróbb probléma gondolatára fáj a gyomrom.
A nyár, amikor mindig kivirágzom, és igazán elememben vagyok, úgy elsuhant, hogy szinte nem is emlékszem, mit csináltam. Egyszerűen nem tudtam megérkezni, nem tudtam élvezni, főleg, mivel akkor is egy csomót dolgoztam. Portugália, a Selindánál, és a vele töltött idő volt volt az egyetlen időszak, aminek minden percét tisztán fel tudom idézni, amikor igazán jelen tudtam lenni. Különben az egész év valahogy... Nem tudom, elmosódott, érdektelen volt, pillanatoktól eltekintve. Szinte csak a munkáról szóltak a heteim, illetve közben talán nem volt olyan borzalmas, de most utólag így látom. Nem fejlődtem, max anyagilag, egyébként jobbára vegetáltam. Magamhoz képest nagyon, nagyon kevés programot szerveztem, viszont sokat és rendszeresen sportoltam - hát legalább ezt. Viszont valahogy az volt az érzésem, hogy az olyan dolgokra, amik igazán fontosak lennének, amiken szeretnék változtatni, azokra egyszerűen nincsen ráhatásom.
Na jó, hát ezt jövőre másképp fogom csinálni.
Nem akartam évértékelőt írni, csak eszembe jutottak ezek.
Olyan kulonos nekem, hogy ennyit irsz Selindarol (nem tudom, olvastad-e korabban azt a kommentemet, es csak nem engedted ki, vagy nem ment at, de o nekem gimnaziumi padtarsam volt), mert mostanaban nekem is sokszor jut eszembe valamiert.
VálaszTörlésEz egy ultraszar év volt nekem is, én szinte számolom a perceket a végéig. A páros évek mindig jobbak (több évtizedes tapasztalat), kívánok neked is sokkal jobbat!
VálaszTörlés