Sunshine in a bowl

Na, hát közben már elmúlt a rossz kedvem. Nincsen igazából konkrét baj, de hát tudjuk, hogy a lányoknak egy hullámvasút az életük. Vagy csak működtek a megküzdési technikáim. 

Éreztem, hogy nem lesz erőm elmenni edzeni, de tudtam, hogy az tutira helyre rakna. Úgyhogy ráírtam az edző lányra, hogy nincs-e lány vendége ma délután, akivel párba tudna rakni - vagy esetleg egy szabad időpontja csak nekem, de ő annyira népszerű, és olyan sokat dolgozik, hogy ebben igazából nem is reménykedtem. És írt szinte azonnal, hogy mehetek 3-ra. Kiderült, hogy pang a decembere, és örült, hogy megyek, úgyhogy edzhettem vele egyedül, mondjuk időnként úgy szenvedtem, mint a kutya, de minden pénzt megért. Nagyon szeretem ezt a lányt. Utána szaunáztam, nem mondom, hogy visszatért belém a zen, de sikerült kikapcsolni, leengedni. Olyan rövid amúgy a hajam, hogy nem bírom összefogni, vagy legalábbis a tarkómnál lévő tincseket nem tudom befogni, de olyan jól van levágva, hogy nagyon szépen áll mindig - meg az az igazság, hogy az utóbbi időben már mindig összefogva hordtam, mert kiengedve nem állt sehogy, szóval ez így tök jó.

Hazafelé azon gondolkodtam, hogy mit főzhetnék, ami csupa napsütés ebben a semmilyen, nyűgös, energiátlan időben, és amitvihetek holnap és pénteken is ebédre. Vettem hozzá sütőtököt, kölest, kókusztejet, spenótot és mangót, félig megfőztem a kölest, hozzáadtam a kicsire aprított sütőtököt, sót, két gerezd fokhagymát és egy kis chilit, megfűszereztem curry fűszerkeverékkel, ráborítottam egy konzerv kókusztejet, majd mikor megpuhult a sütőtök, belekevertem a picire vágott mangót és az egész doboz spenótot. Kicsit még ízesítettem, és kész. 

Jaj, és még akartam mesélni, hogy van ez az ír tévés szakács, Donal Skehan, aki Jamie felfedezettje, és egy nagyon szimpi fiatal arc. Már nem tudom, hogy akadtam rá, gondolom már az, hogy csodásan főz és nagyon helyes, elég volt, hogy bekövessem instán. Én általában 3 napig bírom a hírességek promo faszságait, de ez a fiú rengeteg személyes kontentet tol, és annyira cuki, vicces és pozitív, hogy az egyik kedvencem lett, akitől bármennyi insta sztorit meg bírok nézi. Na és ez a fiú tavaly fogta a svéd szerelmét, akivel ezer éve együtt vannak, és talán 2 éve össze is házasodtak, meg a kutyájukat, és ráunva az undi ír időjárásra kiköltöztek Los Angelesbe. És elképesztően helyesek és szimpik, a srác mindent dokumentál, nagyon megszerettem őket. Na és kb egy hete, vagy nem tudom, 10 napja kisbabájuk született, és hát ugye végigasszisztáltam a terhességet is, a kismama tornát, babakocsi vásárlást, mindet, és most itt a bébi, és halljátok, ezek olyan természetességgel folytatják az életüket, mintha, nem tudom, az ég világon semmi különös nem történt volna. Kb 2 nappal azután, hogy hazavitték a babát, a srác felpakolja a gyereket, és elviszi vele sétáltatni a kutyát, hogy a csaj tudjon aludni otthon. Belerakja a hordozóba, magára köti előlre, vacsorát főz, de mondjuk steaket, és úgy csinálja a kis főzős videóit közben. Itt a családjuk, találkoznak a barátaikkal, elmennek a tengerpartra bruncholni, megmásszák a Hollywood feliratos hegyet, mindezt egy egy hetes kisfiúval - konkrétan ugyanazok a videók, mint előtte, csak közben megszületett a kisbabájuk. Nekem ez elképesztően bejön, olyan érzésem lesz tőle, mintha a gyerekvállalás nem a Csomolungma lenne, hanem tényleg működne, hogy ezt lehet tök lazán csinálni, és nem muszáj az életünket hozzáigazítani a gyerekhez, hanem majd a gyerek igazodik a szüleiéhez - és az én fejemben az van, hogy ha egyszer lesz családom, akkor azt én majd így fogom intézni. Persze ez a kép is lehet hamis, mert ez csak a hülye insta, de akkor is, engem ez a fiú meg a kis családja (na meg a kutyájuk!) minden nap felvidít.