3 hét bőröndből

3 hete a tegnapi volt az első estém, amit nyugodtan itthon töltöttem. Svédország után egy napunk volt szervezkedni és átpakolni, én nem is mostam, pár óra nem volt elég, hogy megszáradjon. Vasárnap már ültünk is újra a repülőre, és irány Lisszabon. Majdnem két hetet voltunk Portugáliában, ami a cigányos, mosókonyha-fülledtségű, hangos, halszagú temperamentumával elég komoly csavar volt a jólnevelt, steril, halvérű svéd és dán világ után. Mondjuk én mindkettőt imádtam, de az utóbbi sokkal inkább az én világom - nekem Genfben is az tetszett, hogy sokkal latinosabb, franciásabb, lazább környezet, mintha német Svájcban éltünk volna. Mondjuk vasárnap ott sem lehet porszívózni, de a cigarettacsikket lazán messzire pöckölik az utcán. 

Lisszabonban 3 napot csavarogtunk, megnéztünk minden kötelezőt, aztán béreltünk autót, és lementünk délre, Portimaoba. Mint kiderült, ez Portugália Siófoka, de mi igazából csak strandra jártunk, kirándultunk, aludtunk meg ejtőztünk otthon esténként. Udvariasságból megtekintettük az éjszakai életet, de maradjunk annyiban, hogy az nem a jó ízlésű pihenni vágyóknak való. Voltunk Lagosban is, hajókáztunk is, és megint óriási élmény volt az aranysárga homokfalnak verődő zöld óceánvíz, életem egyik (ha nem A) legszebb helye - csak idén nem egyedül, idegenekkel ültem ott a kis motorcsónakban, hanem ott volt velem az a fiú, akivel meg akartam ezt osztani. Akivel mostanában mindent meg akarok osztani. 

Utána elautóztunk Faroba Selindához, akinél már tavaly is voltam egy hetet, és most is ott aludtunk nála és a kis családjánál 2 éjszakát. Ő tavaly, mikor találkoztunk, terhes volt, és azóta született egy tündéri kislányuk, Dóri, aki hát nagyon, nagyon cuki. Ott volt a férje is, akivel most először találkoztam, és nagyon vicces volt megismerni valakit, akiről már rengeteget hallottam, először Selinda blogjából, aztán személyesen, ismerem őt fotókról, és végre személyesen is tölthettünk együtt egy kis időt. Kicsit azt hittem, hogy az egész valamivel formálisabb lesz, de aztán az érkezésünk után 1 órával a fiúk már valami meccs előtt ültek a nappaliban, mi pedig a konyhában osztottuk meg egymással a Nagy Magyar Kétségeinket. Elképesztő, hogy mennyire látszik, különösen egy ilyen laza környezetben, hogy mi, magyarok, milyen indokolatlanul szorongó, aggódó, túlgondoló népség vagyunk, de azért jó volt átbeszélni az élet nagy dolgait, és szerencsére nevetgélni is tudtunk magunkon. Este pedig játszottunk egy kockajátékot, amiben kukacokat kellett gyűjteni, nagyon vicces volt, szereznem kell olyat, ha megtalálom, majd megmutatom. 

Aztán végül visszaautóztunk még két napra Lisszabonba, amiben az volt a legjobb, hogy addigra már kipipáltunk mindent, ami a listánkon volt, és csak csavarogtunk egész nap, lépcsőkön ücsörögtünk, épületeket meg falfirkákat fényképeztünk. Én ginjinhát ittam, ami a helyi csodálatosan finom meggylikőr, és 30 méterenként van egy kis bolt ahol lehet tolni belőle egy felest, meg Jamie Oliver éttermébe jártunk enni és Sangriát inni. Mert bár sokszor ettünk nagyon jót, azért untuk már a tapast, halat kettőnk közül csak én eszem, és belefutottunk párszor nem annyira jó kajákba - a Jamie Oliver's pedig nem volt drágább, mint kb bárhol enni egy teljesen zsákbamacska menüt. 

Bármikor visszamennék.