Ez talán az első itt töltött hétvége, mióta itt lakom. Pénteken suli után Barni elvitt ebédelni, és utána annyira elnyűttnek éreztem magam, tudtam, hogy csak valami mozgás akadályozhatja meg, hogy a kanapé mély, kényelmes, lusta kútjába hulljak. Úgyhogy elmentem Pillával edzeni, ő futott, én gyúrtam, aztán együtt hasizmoztunk és nyújtottunk, kicsit ilyen szexésnyújorkos élmény volt. És tényleg, a mozgás túllendített a fáradtságon, otthon összekaptam magam, és lett kedvem elmenni még a Pontoonra is inni néhány vodkaszódát a pasim társaságával.
Nagyon, nagyon szeretem a szombatokat, most pedig, hogy már dolgozom, a súlyukat is visszanyerték. Egy kicsit tovább aludtunk, aztán a pasim elment dolgozni, én pedig pizsamában tébláboltam délig, ténferegve a kanapé, a kávéfőző meg a hűtő között, isteni volt. Aztán találkoztam Pillával és a meseszép öccsével, sétáltunk egy csomót, majd ebédeltünk, szereztünk sütit, majd Pillánál filmeztünk. Nagyon jólesett szocializálni velük, és látom, hogy ilyen szempontból az életem egy forgalmas vidámpark lesz a korábbihoz képest.
Este pedig ültem az üres lakásban, kint zuhogott az eső, és élveztem, ahogy ömlik befelé a hűvös levegő az erkélyajtón - elképesztően fülledt idő volt szombaton. Megfőztem a szezon első sütőtöklevesét, verhetetlen vagyok fűszerezésben, nagyon finom lett, parmezánforgácsokat tettem bele, és sütöttem hozzá fokhagymás, fűszeres-olívaolajos kiflikarikákat. Tökéletes vacsi.
ez a hely is egy köpésre van tőlem, én mondjuk nem vagyok tőle elájulva |
hát ha ez a hely egy köpésnyire van hozzád, akkor én mostantól minden piros papucsban téged kereslek, mert én meg egy köpésre dolgozom innen és ez egyben az első kommentem a blogodon, amit közel egy éve olvasok lelkesen. :)
VálaszTörlésolyan lelkesen, hogy tegnap pl átbringáztunk Vácon és az az igazság, hogy Vác = milonka lett nekem. :)
De jó, köszi:) 😘
TörlésÓ, hát nem oda kell menni, vannak sokkal jobb helyek itt a környéken. Írok emailt, hogy hova kell menni, nem akarom nyilvánossá tenni, hogy merrefelé laksz.
VálaszTörlésköszi:) nem titok amúgy a környék.
TörlésOK! Akkor Daubner és Dolcissima :) A Szépvölgyi Duna felé eső részén van egy koreai bolt ahol hétköznap meleg étel is van. Autentikus ízekkel, nem magyarosított, így a "kiccit cip" az 2x csíp. Tudom, jókor írom, amikor elkezdődött az iskola, de lesz szünet is meg hátha arra jársz. A néni csinál sushit is rendelésre. A Kolosy téri piacot nem kell siratni, a Zsigmond térre érdemes kinézni hétvégén. Rendes hentes a Margit híd lábánál van a CBAval kb szemben. Aldi, Lidl nincs a környéken, a lidi vett egy telket a Szépvölgyin, de az önkormányzat nem engedélyezte az építkezést. A 11-es v a Kolosyrol a 65-ös végállomásától lehet futni, túrázni az erdőben. A Kolozsvári Tamás utcában van egy futópálya, panorámás rekordtan ha azon tamadna kedved futni, este 10ig kivilágítva v a Vérhalom téren a játszótér körül is van egy rövidebb rekordtan esti futásokhoz.
Törlésnagyon szépen köszönöm, micsoda lista!!!:) néhányról már tudtam, de egy csomó új. írj még kérlek, ha eszedbe jut valami! kösziiii
Törlés