2019. április 13., szombat

mozdulatlan utazás

Konkrét okkal mentem a pszichológusomhoz anno, méghozzá azért, mert depressziósnak (mármint a szó annak az értelmében, hogy sokat voltam ok nélkül rosszkedvű és szomorú)  éreztem  magam egy olyan helyzetben, amikor minden okom meglett volna rá, hogy boldog legyek. Megvolt a tippem is, hogy mi az ok: akkorát csalódtam az exférjemben annak idején, hogy attól félve, hogy ez megint megtörténik, nem mertem igazán beleengedni magam a mostani kapcsolatomba, nem tudtam igazán megélni azt. Voltak fenntartásaim a hölggyel szemben, akihez kerültem, de aztán ezeket - hál'istennek - gyorsan elengedtem, mert tudtam, hogy csak akkor van az egésznek értelme, ha én maximálisan nyitott vagyok a közös munkára, és hamar kiderült, hogy nagyon jól működünk együtt. Már az első néhány alkalom is nagyon durva volt, nagyon jólesett beszélni olyan dolgokról, amiket ezer éve jó mélyre temettem magamban, és nem, hogy másnak nem beszéltem róluk, de nem is gondoltam rájuk. Óriási érzelmek, érzések szakadtak fel belőlem, mertem sírni, őszintén kimondani, bevallani magamnak dolgokat. Felszabadító érzés volt. 

Most, hogy újra elmeséltem, és átrágtuk, teljesen másképp látom már ezt az egész sztorit - magát a házasságot, az exemet sem tartom olyan tökéletesnek, és így, utólag már a jeleket is látom. Sokmindent megértettem. Tudom, hogy érthető, hogy megsérültem, és  így könnyebb lett megbékélni az egésszel és felszámolni a károkat. Már tudom, hogy ez az egész nem rólam szólt, és így sokkal könnyebb elengedni. Egy csomó más dolog is előkerült: a gyerekkorom, a szüleimmel való kapcsolatom, a teljesen mindennapi reakcióim szituációkra, a suli -   sok szempontból nagyon durva belső utazás volt ez az időszak nekem, és azt gondolom, hogy minden pénzt megért. A Barnival való kapcsolatom pedig nagyon szépen elmélyült. Sokkal jobb lett a kommunikációnk, és elképesztő volt látni, hogy Barni milyen pozitívan reagál mindenre, amit nagy nehezen kibökök neki. Szépen, lassan igazi szövetség alakult ki köztünk, közös célokkal, tervekkel - és szinte biztos vagyok benne, hogy nem itt tartanánk, ha ősszel nem kérek külső segítséget. 

Most április végén közös megegyezéssel be fogjuk fejezni a terápiát, és azt hiszem, nagyon régóta nem éreztem magam ilyen könnyűnek, régen nem aludtam ilyen jól.


anahard

3 megjegyzés: