2019. augusztus 15., csütörtök

my issues

Két dolog van, amiben nagyon szeretnék fejlődni. Illetve természetesen sokkal több van, de ha erre a kettőre kapnék valami megoldást, az nagyban javítana az életminőségemen. 

1. Szorongás
Szerintem én nem vagyok egy különösebben szorongó típus, kicsit talán inkább stresszelő, gondolom, a kettő nem teljesen elválasztható egymástól. Vagyis hát fene tudja, mások mennyit szorongnak, de valami miatt azt gondolom, hogy oké a mennyiség, amit szorongok. Nem stresszelem magam össze-vissza random dolgok miatt, sok mindenben laza vagyok, bevállalós, és egy csomó mindenbe tojok bele. De mégis, gyakran akad valami olyan probléma, ami fölött nincsen hatalmam, kontrollom, foglalkoztat, és amin érzem, hogy jeges érzésként megül a gyomromban és nem enged. Ha van épp ilyen, akkor szoktam hajnalban felébredni, és ébren forgolódni. Igyekszem tudatosan elengedni a dolgot, és sokszor sikerül is, de van, hogy csak kicsit a szőnyeg alá seprem, és onnan kis idő múltán megint előjön. Ja, és asszem olyat is tudok,hogy épp nincs semmi konkrét, csak úgy diszkréten szorongok - érzem a gyomromon, a fejemben a feszültségen - persze a felszín alatt találok okot is, ha kell.

Ha van épp szorongni valóm, akkor mindig eszembe jut, hogy egyáltalán nem hibáztatok senkit, aki bármiféle szorongásoldóhoz nyúl, hogy ha ideiglenesen is, de kicsit megkönnyebbüljön - gyógyszerhez, nyugtatóhoz, alkoholhoz, altatóhoz, fűhöz, nem tudom, nekem is eszembe szokott jutni, ha érzem magamon ezt a feszültséget, hogy ha lenne valami varázsbogyó, amitől szépen ellazulok, bevenném (nyilván van ilyen, de nem veszem be). Nekem a mozgás segít, de nem mindig 100%-osan. Valamint az is jó, ha nagyon elfoglalt vagyok, és nincsen időm sokat filozofálni. 

Valamelyik nap konkrétan megfogadtam, hogy nem fogok többet szorongni, de aztán megműtötték a nagynéném, és azóta - többek között - a világ összes beteg, magányos nyugdíjasán szorongok. 

2. Megfelelni, lehetőleg mindenkinek
Ez mondjuk lehet, hogy az első pontból ered. De nagyon fontos nekem, hogy mindenkinek megfeleljek (ezt még leírni is annyira abszurd volt), mindenki elégedett legyen, és mindenki szeressen, vagy legalábbis szeretettel gondoljon rám. Ez egy iskolában különösképpen a mission impossible kategória, de mivel ott tényleg úgy érzem, hogy minden tőlem telhetőt megteszek, így egyrészt kifejezetten jók a visszajelzések, másrészt nagyon szeretetteljes a légkör az óráimon és a kollégáim körében is, és ez nekem elég. 

Viszont a magánéletemben sokkal kevésbé vagyok hajlandó olyan helyzetekbe belemenni, ami nekem nem komfortos, nem szívesen töltök (sok) időt olyan emberekkel, akiket nem érzek belső körnek, nincs időm/energiám arra, hogy az ismerősökből barátok legyenek, és nem vagyok hajlandó/nem tudom megjátszani magam - 40 éves elmúltam, hagyjuk már. Én egy számomra idegen társaságban sokszor kuka vagyok, antiszoc, csak azokkal beszélgetek, akiket már amúgy is ismerek, vagy akikkel teljesen magától jön a társalgás, és nem mindig tudok/akarok megfelelni az elvárásoknak (nem mindig vagyok chatty, jókedvű, vicces, nem mindig iszom/eszem, csak mert inni kell, nem feltétlenül mesélek magamról, ha nem kérdeznek stb). Emiatt sokszor nem ismernek meg/nem kedvelnek meg, sőt. És ha ez számomra egyértelművé válik, az nekem rosszul esik, még akkor is, ha úgy érzem, nem számít nekem annak az illetőnek a véleménye. De, sajnos számít. És akkor ezen is szuperül tudok szorongni.


Ti mit gondoltok erről a két dologról, nálatok is napirenden vannak?

24 megjegyzés:

  1. A második pont sokszor abszolút én vagyok, bár az én introvertált életembe ez pont belefér. :)
    Az első is megjelenik időnként képes vagyok a legjobb álmomból valami apróságra felébredni, hogy aztán azon rugózzam reggelig...majd később kiderül teljesen feleslegesen mert a dolgok általában úgy is megoldódnak. Sokszor maguktól. (de tényleg ilyen hülyeségen időnként, pl, hogy a kutyának tele töltöttem e a tálját vízzel éjszakára és akkor megnyugtatom magam, hogy igen majd hajnalban meg arra ébredek, hogy de biztos?? :D áááááááááh)

    VálaszTörlés
  2. a szorongás elvileg olyan, hogy nincs tárgya. a te esetedben amiket felhoztál, ezek teljesen indokolt félelmek. ettől még tök jó, hogy megpróbálsz kevesebbet aggódni, hajrá!

    VálaszTörlés
  3. Én is igy : próbálok folyamatosan megfelelni mindenkinek, minden helyzetben, pedig azt már tudom igy negyven fölött, hogy lehetetlen. De mégis : most épp sógornőm volt itt pár napot, aki az a tipus, hogy folyamatosan lehúz, ezáltal fényezi, sztárolja magát - hát hihetetlen nehéz volt az a pár nap és hihetetlenül megviselt, még mindig a hatása alatt vagyok - és ez egy olyan helyzet, amit nem tudok kikerülni (a férjem testvére, nem rakhatom ki, nem tudok vele bunkó lenni, mert ilyen vagyok én...)

    VálaszTörlés
  4. Szorongó vagyok én is,viszont ez a megfelelni mindenkinek az nem nagyon érdekel mivel képtelenség szerintem.

    VálaszTörlés
  5. A buddhizmus tanításai az emberi kapcsolatokról:

    1. Ne érezd magad rosszul azért, mert vannak, akiknek csak akkor jutsz eszébe, mikor szükségük van rád. Érezd magad kiváltságosnak, hogy te vagy elméjükben a gyertya, amely akkor gyullad fel, mikor sötétben van elméjük.

    2. Mindig lesz olyan ember az életedben, aki nem bánik veled jól. Köszönd meg neki, mert erősebbé tesz.

    3. Ha valaki rosszul bánik veled, emlékezz:
    Vele van valami baj, nem Veled. Egészséges emberek nem pusztítják el egymást.

    4. Amikor fáj, figyelj. Az élet próbál neked valamit tanítani.

    5. Három megoldás van minden problémára: elfogadni, változtatni, vagy elengedni. Ha nem tudod elfogadni, változtass. Ha nem tudsz rajta változtatni, akkor engedd el.

    6. Engedd, hogy az emberek megítéljenek. Engedd, hogy félreértsenek. Engedd, hogy pletykáljanak rólad. Az, amit rólad gondolnak, nem a te problémád. Véleményük nem fogja a számláidat kifizetni. Tehát maradj kedves, szeress kitartóan és légy szabad egyéniség, bármit is mondanak vagy tesznek, soha ne kételkedj értékességedben és az igazság szépségében. Ragyogj tovább és hagyd a gyűlölködőket gyűlölködni.

    7. Mindegy mennyire tanultnak, tehetségesnek, menőnek, vagy gazdagnak hiszed magad, az, ahogyan másokkal bánsz, végeredményben mindent elmond rólad. A becsületesség minden.

    8. Minél kevésbé érdekel, hogy mit gondolnak rólad az emberek, annál boldogabb leszel.

    9. A csend a legjobb válasz annak, aki nem értékeli a szavaidat.

    10. Ha azt hiszed, minden valaki másnak a hibája, akkor sokat fogsz szenvedni. Majd amikor megérted, hogy minden belőled indul ki, akkor fogsz békére és örömre lelni.

    11. Ahol nincs tisztelet, ott szeretet sincs.

    12. A kapcsolatok sohasem halnak természetes halált. Megöli őket az ego, az elutasítás és a hozzáállás.

    (Forrás: Farkas András)
    Nem vagyok buddhista,de ezeket a tanácsokat próbálom követni.:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ezeket lehet, hogy bekeretezem itthon:) köszi!

      Törlés
    2. Szerintem én is kinyomtatatom és kiteszem.

      Törlés
  6. Nekem inkabb a 2. Pontban irtak okoznak problemat. Vezeto beosztasban dolgozom, igy szuksegszeruen hozok olyan donteseket, ami miatt az ugyintezoink nem kedvelnek. Probalom ellensulyozni mas dontesekkel, de tudom, h nem mindig vagyok kozkedvelt. A tagabb csaladomnak is meg akartam sokaig felelni, ezt viszont mara mar sikerult elengednem. A legfontosabb, h a szuk kornyezetem - a parom, gyerekeim, fonokom - kedveljenek.

    VálaszTörlés
  7. Sajnos elég ismerős dolgokról írsz, főleg az első pontban. Én mostanában már elég rossz állapotba kerültem ahhoz, hogy a szorongás és a stressz kezdjen kikészíteni, hiába próbálok nappal tudatosan mindenféle technikákat alkalmazni (sport, meditáció, saját magamnak megmagyarázása, hogy hülyeségeken szorongok, merthogy nekem meggyőződésem, hogy munkán szorongani, és főleg, más emberek hülyeségein szorongani, amin én szoktam, elpazarolt idő), de sajnos ez nem így működik, a tudattalan attól még szorong, ilyenkor jönnek az alvásproblémák, meg még ki tudja mi vár rám, ha hagyom.
    A másik pontot, a megfelelési kényszert úgy érzem, teljesen letettem már. Emiatt, hát persze, hogy nem feltétlenül én vagyok az, akit szeretnek. Viszont, miért is kellene hogy mindenki szeressen engem? Ezzel töltsem el az életem, hogy folyton mások kedvére teszek? Egyébként azt gondolom, hogy pl. az, ahogyan te működsz, példaértékű a számomra. Nem tudom, a munkahelyi megfelelés mennyire fáraszt téged, de az nagyon tetszik, hogy a magánéletedben képes vagy ennek komoly határokat szabni és felvállalod azt, aki vagy/amilyen hangulatban vagy/amihez kedved van, mert ez őszinte, mert egészséges önszeretet, és szerintem az egyetlen adekvát működés, ha tetszik ez a környezetnek, ha nem.

    VálaszTörlés
  8. én mindkettőben profi vagyok, de már dolgozom/dolgozunk rajta :)

    VálaszTörlés
  9. Abszolút napirenden vannak...
    Valahol olvastam, hogy az aggodalom nem oldja meg a holnap problémáját, de elviszi a mai nap békéjét... Hát ettől mégjobban nekikeseredtem, hogy nem elég, hogy szorongok, de még a mai napot is elcsesztem ezzel. Nem tudom, más hogyan csinálja, de örülök, hogy nincs gyerekem, hogy még amiatt is halálra aggódnám magam. Ha rájössz, hogyan lehet ezt megoldani ne tartsd magadban, szerintem sokan küzdünk ezzel.
    A szeretet elutasítással is van egy konkrét bajom, családon belül, de ez kevésbé bánt, mert eljutottam odáig, hogy a felszínen leszarom. Hangsúlyozom, hogy a felszínen, mert azért rosszul esik, hiába tudom, hogy a magam részéről mindent megtettem, hogy ne így legyen.

    VálaszTörlés
  10. Ha lenne én-blogom,és összeszedtem volna az önreflexiómat, akkor ezt a posztot szóról szóra én is írhattam volna. <3

    VálaszTörlés
  11. Nálam is mindkettő megvan aztán a gyerekek születése annyira elmélyítette ezeket, hogy muszáj volt segítséget kérnem és dolgoznom rajta.
    A szorongás (főleg a gyerekekért) nekem elviselhetetlen lett, a mindenkinek megfelelésbe meg totál belefáradtam.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. nekem is sokszor eszembe jut, hogy akinek gyereke van, az hogy tud aludni _egyáltalán_? ha kicsi, és beteg pl, akkor azért, ha nagy, akkor meg csavarog és biztos hülyeségeket csinál (én is rengeteget csináltam). mondjuk nyilván akkor is lehet beteg, meg tolhatja tinédzserként az ekiket, ha te édesdeden alszol, de hát na.

      Törlés
    2. Igen, pont azon lehet legjobban izgulni ami fölött nincs kontrollom. Mármint ha én úgy érzem. De ezen azért sokat segít, hogy ismerem a gyerekeket és van egy elég erős bizalom feléjük.
      Amúgy én sem értettem tiniként, hogy anykám miért nem alszik amíg haza nem érek, ma már tudom :)
      Nekem pont az lett nagyon erős szorongás, hogy életben kell tartanom őket. És akkor a nem alvással ez egy ördögi kör volt.

      Törlés
    3. Nekem az a tapasztalatom így 4 év után, hogy egyrészt igen, éveket vesz el az ember életéből a gyerekért való aggódás, másrészt viszont ha valahogy ösztönösen ezt nem tanulod meg - ha nem is kezelni de - szintentartani akkor megőrülsz. Nekem már vannak pillanatok (talán percekben még nem, de 20-30 másodpercekben mérhető idők amikor "elelejtem" hogy gyerekem van és úgy élek (lélegzem, gondolkozom) mint egy normális, szabad ember. No de több mint 4 év után jutottam el ide. Remélem jó tendencia felé haladok mert nem szeretnék megőrülni.

      Törlés
  12. Én gyerekként 12 èves koromig szorongtam, aztán vhogy elmúlt. Viszont felnöttként is akadnak kedvenc témák, amikre rà tudok pörögni, pl. 2009ben a sertésinfluenza a gyerekem miatt, aki akkor 2 éves volt. Most meg persze szinte tálcán kinálja magát a klimakatasztrófa, igazi csemege szorongóknak, és itt legalább okom is van végre a szorongàsra, jaj de jó...
    A megfelelèsi kényszer nagyjából kordàban volt mindig tartva.
    Amúgy mennyire nem- és korfüggö ez? Úgy èrtem, az a benyomásom, hogy a mi korunkbeli nöket még eléggé belenevelték ebbe anno.

    VálaszTörlés
  13. Nálam az első pont okoz gondot. Hülyére szorongom magam.

    VálaszTörlés
  14. azért engem kiakaszt, h te is, aki elvileg mentes az enyémekhez hasonló sérülésektől, így tudsz szorongani :D
    ugyanis azzal szoktam vigasztalni magam, h majd ha begyógyítom őket, elmúlik a nonstop szorongásom - de és ha nem is?? :O

    gyakorlatilag mindig szorongok, csak a mértéke változik. szépen meg is tudom magyarázni, h mert azt tapasztaltam meg kb 28 évig, h a környezetem ellenséges és kiszámíthatatlan - szóval teljesen logikus,
    de attól még gyűlölöm.

    van, h órákat töltök vele, ill hogy vhogy kezeljem, per nap, és persze akkor is tudok, ha minden jó, ha máson nem, hát hogy mikor veszìtem el a jóságokat, ami teljesen abszurd...

    szóval ha megvan a megoldásod, ne habozz posztolni, pls, hátha másnak is hasznos :)

    VálaszTörlés
  15. Mindkét pontban leírtak nagyon ismerősek.
    Amióta emlékszem, szorongok, bár persze ezt sokáig nem tudtam szavakba önteni. Van, hogy tudom konkrét életeseményhez kötni, de rengeteget tudok olyanokon is szorongani, amikre nagyon kevés ráhatásom van: klímavaltozás, betegségek és társaik.
    A mindenkinek megfelelni akarás szerintem nálam abban gyökerezik, hogy mivel alapvetően nem vagyok saját magammal rendben, nem szeretem túlzottan saját magamat, ezért kórosan szeretnék másokban jó benyomást kelteni, megfelelni az elvárásoknak, és ezért megyek bele rengeteg, számomra egyáltalán nem komfortos helyzetbe.
    Mostanában gondolkodom rajta, hogy kellene segítséget kérni.

    VálaszTörlés
  16. Én is azt gondoltam, hogy a megfelelési kényszer és a szorongás tipikusan a 70-es években született lányokba van belenevelve.
    De egyáltalán nem biztos, hiszen pl a mai tizenéveseknél probléma az, hogy ha nem like-olják elegen a posztjaikat, fotóikat képesek akár öngyilkosságot elkövetni hát ez aztán az ultimate megfelelni vágyás.
    Kiváncsi volnék egyébként, hogy a pasik ezzel hogy állnak, mert nekem ők úgy általánosságban mindig sokkal magabiztosabbnak tűntek.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mi azért szorongunk, mert a szüleinknek nem feleltünk meg, a maiak azért mert a barátoknak meg a facebooknak...

      Törlés
    2. Aha igen. A szüleinknek meg tanárainknak később főnökeinknek. Ez valóban lényeges különbség a társadalomra nézve, nem tudom mennyire az az egyénre nézve. Baromi érdekes kérdés. Pláne, hogy az egyik típus szerint szorongó szülő neveli a másik típus szerint szorongó gyereket...

      Törlés
  17. A bejegyzést olvasva megint meg volt, hogy majd én jól meg mondom, mi a tuti. De na, sose az amit elsőre gondolunk.
    A szorongás, emberi tényező, mindenkiben benne van. Mindenki oldja valahogy. De szerintem te is leírtad, hogy tudsz túl lendülni, meg még sokan kommentben.

    A megfelelési vágy, bennem is bennem van, nagyon is. Mindenkinek teljesen. De nem lehet tartani sehogy se.

    Szóval, coelhos idézet. "Engedd el, most már mindegy!" nekem nap végén segít. :)

    VálaszTörlés