Egyébként nem teljesen bánom, hogy elhalasztódott az indulás, és nem kell a napot egyedül töltenem Barni családjával, hiszen emlékeztek, milyen elképesztő figyelemben és kiszolgálásban van részem, ha együtt vagyunk. És most, hogy itt a baba, még nehezebben viselem, hogy percenként van valami ötletük, hogy mitől érezném magam még jobban (kényelmesebb szék, még egy párna, egy kis hideg gyümölcs, egy kávé, egy kis szieszta), ami nagyon kedves, de egyben szörnyen fárasztó is, főleg, hogy igénylik azt is, hogy megindokoljam, ha esetleg visszautasítom valamelyik javaslatukat (hogy miért nem kérek kávét, szedek még egy adagot az ebédből, vagy kóstolom meg azt a finom pástétomot, amit direkt miattam vettek, például). Egyre türelmetlenebb vagyok ilyenkor, de közben nem akarom megbántani sem őket, mert tudom, hogy a legjobb szándékkal közelednek mindig. Ha Barni ott van, ő némileg ütköző szerepet tölt be, bár sokszor csak annyit mond, ő ebben nőtt fel. Tudom, meg kellene ezt velük beszélni, de az a baj, hogy egyrészt nem hiszem, hogy ezen ők tudnának változtatni, másrészt szerintem megbántódnának.

Viszont nagyon szívesen átadom a babát bármikor nekik, és örülök is, vagy van egy fél órám-órám, míg ők megnyúzgálják, ilyenkor mindenki boldog.