friendship and ikea

Nagyon jó napom volt tegnap, és hiányozni fog ez a nagy szabadság, ha majd minden nap dolgoznom kell. Egy barátnőmet látogattam meg, akiről talán már meséltem nektek, hogy együtt jártunk oviba, áltiba, középiskolára, egyetemre, és az első munkahelyünk is ugyanaz volt (Dover nyelviskola). Ő egy biztos pont az életemben, és bár nem találkozunk gyakran, én azért tudom, hogy mi mindig ott leszünk egymásnak. 

Múltkor meséltem neki, hogy álmodtam a lakásukról, amiben 2019 óta laknak és még sosem jártam ott, és álmomban a teraszt a Balaton vize nyalogatta, csodálatos helyen volt! Úgyhogy most megnéztem a balatonparti sashegyi pecót, és annyira jó volt picit belelátni az életükbe. Nagyon sokat beszélgettünk mindenről, aztán elmentünk az Ikeába, ahova meglepően gyakran megyünk együtt, sőt, olyan is volt, hogy véletlenül futottunk ott össze, és meg is váltottuk a világot azonnal a gyerekjáték-részlegen. 

Ő visszavitt valamit (tudtátok, hogy a régi ikeás bútorokat is vissza lehet vinni a SECOND LIFE program keretein belül? Befényképezed az ezer éves szekrénykédet, elküldöd a fotókat nekik, ők mondanak egy összeget, hogy ennyit tudnak érte adni, tök korrektet egyébként, elviszed, és ajándékkártyán megkapod a pénzt, tehát náluk kell elkölteni). Én pedig vettem karácsonyi futót, bögrét (amilyet már tavaly is szerettem volna), kicsi piteformát, mert a régi túl nagy és túl lapos volt, meg egy csomó húsgolyót, hogy legyen a mélyhűtőben, ha komfort kaja kell. Az Ikeában már, gondolhatjátok, apró fenyőfák és karácsonyi hangulatú bizbaszok vannak amerre a szem ellát, úgyhogy én a Jingle Bellst dudorászva jöttem ki, itthon már gyömbér illatú gyertya ég a Mikulás virág mellett, és elő is bányászom a nagy, piros, ikeás karácsonyi kecskét mindjárt.