2025. november 16., vasárnap

16. almost there

Valamelyik nap főzés közben megnéztem a Netflixen A Merry Little Ex-mas című romantikus borzalmat, amiben az az Alicia Silverstone játszik, aki anno az Aerosmith videoklipjeiben is feltűnt. Úristen, tiniként imádtam azokat a dalokat meg a klipeket. Na de azóta teljes karácsony-lázban égek, illetve még csak annyi történt, hogy elkezdtem karácsonyi dalokat hallgatni akkor, is, ha srácokkal vagyok (pl reggeli közben vagy az autóban - rezignáltan tűrik), . Nekem így november tájékán, mikor megérkezik a hideg, a köd, meg a szmötyis idő, mindig eszembe jut az a szombat reggel 2019-ben, mikor még a Frankelen laktunk. Bár dokinál még nem jártunk, én már tudtam, hogy terhes vagyok, mert a tesztem pozitív lett. Átautóztam Terihez a hegy másik oldalára, kávéztunk és beszélgettünk. Hazafelé Michael Bublé It's Beginning to Look a Lot Like Christmas című karácsonyi himnuszát hallgattam, és ahogy gurultam felfelé a Kapy úton, úgy éreztem, nincsen nálam boldogabb ember ezen a világon - és szerintem nem is volt. Tudom, hogy nagyon sokan utálják a novembert, de én valahogy mindig ehhez az emlékhez kapcsolom, ráadásul hiába van kint köd (Nagykovácsi nagyon durva, ilyenkor folyamatosan tejköd ül a falun) meg hideg, ha bent nálunk fahéjas szilva illat van a sütitől, ami készül, lehet Lego Masterst meg meséket nézni és mi hárman együtt vagyunk. Idén új helyre kerül a karácsonyfa, mert Dani legótárolós szekrénye elfoglalta a lépcső alatti részt - jaj, nagyon várom, hogy már ott álljon.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése