Végül a Khanba mentünk el vacsorázni, annyira szeretem azt a helyet. Csak egy picit ettünk, de ott amúgy is csak előételeket szoktunk, én kettővel teljesen jól laktam. Vicces volt látni az ázsiai enteriőrben a hatalmas diótörő figurákat, de közben meg imádom ezt a kulturális fúziót. Amikor Indonéziában éltünk, ott is tartottuk a karácsonyt, és Anya mesélte (én nyilván nem emlékszem), hogy nagyon furcsa volt 40 fokban, kisnadrágban mikulásozni a gyerekekkel.
Óriási dugó volt ott, a belvárosban, de Barni annyira profin vezet, meg olyan érzéke van a közlekedéshez, a forgalomhoz, hogy mikor mondtam, hogy rakjuk le valahol az autót és szálljunk át, mondta, hogy nem kell, ő megoldja, és tényleg mindig ismer valami surranó utat, tudja, hogy hol lesz parkolóhely stb. Én is sokat javultam ebben az utóbbi években, de ő vérprofi - nyilván a munkája miatt, mert rengeteget kell napközben mozognia a különböző, egymástól sokszor távol lévő helyszínek között, de a hozzáállása is irigylésreméltó: magabiztos, rugalmas és teljesen laza - na és persze a kisujjában van Budapest. Imádok vele autózni.
Kata kiállításmegnyitóján (ahol nem ő volt az egyetlen kiállító) rengetegen voltak, úgyhogy egy fél órát ténferegtünk, jól megszeretgettük Katát meg a szüleit, aztán hazajöttünk. Ott volt a pogácsakommandó is, az idős nénik, akik csak azért járnak ilyen helyekre, hogy felfaljanak-megigyanak mindent, ami ilyen eseményeken ingyen van, és meg sem próbálnak úgy tenni, mintha mellékesen azért a kiállított alkotások is érdekelnék őket. Az elején még nevettünk is rajtuk (öten voltak kb), meg mérgeskedtem, hogy hát nem nekik hoztuk a mangólét. Aztán jobban megnéztük őket, meg hogy cipelik a kis cuccaikat, és szerintem kb hajléktalanszállóról jöttek, látszott rajtuk, ahogy falatoztak, meg üldögéltek, hogy mennyire örülnek az egész helyzetnek. Végül hazafelé megbeszéltük, hogy milyen kibaszott szar világban élünk, hogy öreg nénik olyan helyzetben kell, hogy éljenek, hogy hajléktalanszálló az otthonuk. Úgyhogy remélem, ízlett nekik a mangólé, legközelebb viszek többet.
Itthon megnéztük a Stranger Things első részét, Barni többször is bealudt rajta, pedig izgi volt. Nyugdíjasok lettünk, ez van. Ma jön a takarítónő, és a kedvencem, mikor aznap délután hazajövünk és minden csillog villog és csodás rend van - bárcsak az 5 (és fél) éves gyerekünk is jobban értékelné ezt, ahelyett, hogy szétpakolja a világ összes legóját pillanatok alatt. nem tudom, meséltem-e, hogy vettünk neki egy legótárolót ide a nappaliba a lépcső alá, amiben szín/fajta szerint szortírozva tartják a legódarabokat, nagyon praktikus, de közben meg megőrülök tőle, hogy mindenhol épül valami. Az étkezőasztal szent, onnan azonnal elpakoltatom az ilyesmit, este úgy megyünk aludni, hogy az asztal üres. Itt volt eddig a karácsonyfa, így ez kicsit kérdésessé tette, ez hogy is lesz, volt róla szó, hogy addig átrakjuk máshova, de azért annyi felesleges helyünk nincs.
Végül ide kerül majd a fa, a pálma helyére, az asztal és a kanapé előrébb kerül, a pálma meg addig elköltözik:
ú, ezt a legótartót de jó, hogy írod, mindig elfelejtek venni, pedig már nagyon időszerű. köszi az emlékeztetőt!
VálaszTörlés