beteg fülecskék és Szentendre

Daninak életében először fülgyulladása van, sejthetitek, hogy milyen hetünk volt. Fájdalomcsillapítótól fájdalomcsillapítóig megyünk, meg sem várom, hogy elmúljon a hatása, hanem beállítom az időzítőt, éjszaka is, mondjuk úgysem sokat alszunk. Rosszul is hall, pedig antibiotikumot is szed már. Valamelyik nap lefekvéshez készülődtünk, és pont láttam, hogy meglátta magát a gardróbja tükrében, visszalépett és dörzsölgette az arcát egy darabig, miközben nézte magát, épp hogy azt nem mondta, hogy fú de szarul nézek ki. :D 

Holnap sem megy még oviba, és fogalmam sincs mikor mehet megint, nagyon el vagyunk fáradva. A héten volt olyan, hogy vidáman tartottam az órámat, miközben a háttérben sírt Dani, hogy anyaaaaa, nagyon fáj a füleeem, az nagyon rossz volt. Péntekre volt jegyünk a Dzsungel könyvére, de persze esélyünk sem volt elmenni, szerencsére átvette a jegyeinket az egyik ovis anyuka.

Ki szoktunk ülni a teraszra, mert a nap nagyon jól esik neki, és ott festegeti a kavicsgyűjteményét. Tegnap, egy hete először mozdultunk ki, elmentünk Szentendrére kicsit levegőzni. Barni unokatestvére volt párszor Vietnámban, kávéültetvényeken dolgozott. B tervként elkezdett a vietnámi kávékkal foglalkozni, importálja, meg igyekszik népszerűsíteni, és tartott egy komolyabb előadást meg kóstolót, oda mentünk. Végül az eseményen magán nem maradtunk ott, mert ez nem egy gyerekes progi volt, hanem kicsit barátkoztunk vele, és miután elkezdődött, elmentünk csavarogni a városba. Annyira csodaszép Szentendre, bárhova nézel, találsz valami szépséget vagy furcsaságot, nagyon szívesen laknék ott. Közben befutott Barni öccsének a felesége is a kisfiúval, úgyhogy nagy volt a boldogság, a kissrácok onnantól fogna nem is foglalkoztak velünk, nyomultak kettesben. A Barlang kertjében ejtőztünk egy ideig, én ittam két pohár proseccot, és egy hét után először láttam a fényt az alagút végén, meg egy kicsit le tudtam lazulni. 

Lángost ebédeltünk, bár a kedvenc lángososom, ami a templomhoz felvezető kis sikátorban van, nem volt nyitva, pedig minden kajálda előtt hosszú sor állt. Végül lementünk a vízpartra ahol a kicsi unokatesó úgy indított, hogy belegyalogolt a vízbe. Kicsit még kavicsoztak ott a kisfiúk, aztán beültünk az autóba és hazajöttünk. Nagyon feltöltődtem, úgy kellett ez a kimozdulás, mint egy falat kenyér. 

keep playing games (with my heart)

Most megint kicsit jobban lelkesedem a főzés iránt, bár a húsmentes vonal kevésbé gyakran sikerül, amiért Barnit hibáztatom. 2-3 napot sikerül kihagyni, de a hosszabb szünetre, ami karácsony előtt játszi könnyedséggel ment, most esélyem sincs. Talán ha tényleg megérkezik a tavasz és vele együtt a tavaszi zöldségek is. Megkaptam Barnitól a telex (illetve Ács Bori) Elfelejtett magyar konyha című szakácskönyvét, ami teljesen felidézte a gyerekkoromat, meg a nagymamám (Mami) konyháját. Úristen, görheny! tepertős pogácsa! frissen sült fánk! hógolyó!

Ilyenkor eszembe jut, hogy, én is most teremtem meg Daninak azt, hogy hogyan fog a gyerekkorára visszanézni, hogy milyen ízek és illatok fogják visszarepíteni őt ide, ebbe a lakásba. 

Tegnap délután itt volt nálunk a barátnőm kisfia, aki két évvel idősebb Daninál. Nagyon jót játszottak, Dani szobáját konkrétan felrobbantották, lépni nem lehetett a kisautóktól. Miután elment és vacsiztunk-fürödtünk, Barni meglátta, mi van fenn, és emelt hangon kikérte magának, hogy mindig ez van, hogy ha Daninak vendége van, indokolatlan nagy káoszt csapnak, amit utána mi pakolunk el (mármint Barni és én), mert Dani már túl fáradt. Dani azonnal elsírta magát, mert nem bírja, ha veszekednek vele, Barni meg mondta, hogy nem veszekedett, csak elmondta, hogy elege van belőle, hogy mindig ez van. Dani meg: de ne így mondd! :D

Szerintem mi aránylag jól csináljuk a konfiktuskezelést (mármint mi a gyerekkel, Barni és én, nos, az már más tészta), aránylag keveset veszekszünk és szeretem, hogy ki tud állni magáért. Most is mondtam neki, hogy fontos, hogy Apa elmondja, ha valamit igazságtalannak érez, és szeretné, ha máshogy lenne, de ő meg abszolút elmondhatja, ha nem tetszik neki a stílus vagy a hangnem. De amúgy kicsit vicces nézni, hogyan alakulnak ezek a konfliktusok, és amikor benne vagyok, akkor is igyekszem kicsit kívülről nézni magunkat, hogy ne vigyenek el az indulatok (nagyon). Az is jó, hogy mindannyian tudunk bocsánatot kérni (nekem nagyon jól is szokott esni), és rendszerint van utána nagy összebújás, meg nagyon szeretlek-ezés. Végül hárman együtt rendet raktunk kb negyed óra alatt, és éreztem, hogy mindenkiben jó érzés maradt. 

Mostanában Ruminit olvasunk megint esténként, a 3. részt, vagy a Körvonal gyerekverziójából húzunk kártyákat és válaszolunk a kérdésekre. Sokszor mondja, hogy "nem tudom", de ha mi mondunk valamit, akkor utána neki is eszébe jut ez-az, és tök jókat mond. Például tegnap az egyik kérdés az volt, hogy ha egy hétig egyetlen családtagjával kéne bezárva lennie egy szobába, akkor kit választana? Mi mindketten Danit mondtuk, ő pedig Barni anyukáját, akit mostanában imád. 

the apple of my eye

Az egyik szemhéjamat irritálja valami pár hete. semmi nem régebbi egy évnél, és minden használat után tisztítom az ecseteket, szóval talán a szemfesték-lemosó. Mindenesetre most a sminkelést is teljesen elhagytam és csak egy alap arckrémet használok, és már most sokkal jobb. Én nagyon albínó vagyok szempillaspirál nélkül is, de amióta kialakult a szuperegyszerű sminkrutinom, amivel sokkal jobban nézek ki (IT cosmetics Nude Glow CC krém, Mac Paint Pot Groundwork, spirál, pirosító, pici rúzs), gyakrabban sminkelek, sokszor hétköznapra is, ha mennem kell ide-oda. Szóval most nagyon fura hullafehéren, karikás szemekkel nekiindulni a nagyvilágnak, bár gyanítom, hogy ez kizárólag engem zavar. Adok magamnak 2 hetet és lassan, egyesével visszahozom a cuccokat. 

Csodás hír még, hogy sikerült vennem színházjegyeket a Dzsungel könyvére március elejére mindannyiunknak,  bár este 7 órás időpontra, ami azért Daninak erős, de ez van, ezt sikerült vadászni Remélem, bírni fogja, mert ő este 8-kor már ágyban szokott lenni.  

.

Nekünk teljesen a gyerek körül forognak már a hétvégéink, pedig most egy napot (szombaton) ott is aludt a nagyinál. Péntek este pihentünk itthon. Szombaton délelőtt Dani Luluéknál volt, Barni padelezett, én bevásároltam. Utólag nem is tudom, hogy ez mennyire igazságos, hogy ők haveroznak meg sportolnak, én meg feltöltöm a család élelmiszerkamráját a hétre, de ez van, nekem ezt könnyebb a srácok nélkül megejteni, meg szeretem is, ha van időm nyugiban nézelődni a Lidl-ben meg a Müllerben. Délután egy szülinapon voltunk, a barátaink kislánya lett 4 éves. Az anyuka anno sokszor vigyázott Danira, mikor kicsi volt, kb fél és egy éves kora közt, míg el nem költöztünk a Frankelről Vácra, de Dani nem emlékszik rá. Nagyon szeretjük őket, és ismertünk még más családokat is, akik ott voltak a kibérelhető magánbölcsiben, de a buli legjobb része az volt, mikor elindulhattunk haza a csendes autóban. Együtt táncikálni az Apacuka zenekarra a túlpörgött idegen 4-5 éves gyerekekkel, rettegni, hogy valamelyik száguldó kicsi széthasítja a homlokát a bútorokban, hallgatni, ahogyan versenyt sikítanak, számomra ez a földi pokol. Szerencsére nekem nem kellett moderálni, volt, aki mindezt magára vállalta, örök hála érte. Utána leraktuk Danit a nagyinál, mi meg hazamentünk kipihenni a fáradalmakat meg aludni. 

Vasárnap délelőtt kicsit pihentünk még otthon, aztán 11 körül elmentünk Daniért. Ott ebédeltünk, átjöttek Barni öccséék is, ahol már 1 és 3/4 éves a fiúcska, és bár még egy szót sem szól, Danival tökéletesen megértik és imádják egymást. Olyanok, mint Jin és Jang (vagy Stan és Pan?), a kicsi sötétbarna hajú és szemű, alacsony és nagyon komoly, Dani meg magas, vékony, szőke, kék szemű és óriási dumagép. Ők szerintem óriási haverok lesznek, és Dani már nagyon várja, hogy lehessen vele dumcsizni meg bandázni. Délután még sétáltunk, aztán este otthon lazultunk - én annyira vágyom rá, hogy lehessen hétvégenként passzívan is pihenni, de nem könnyű rá időt találni, meg az 5 és fél éves sem támogatja ezt a kikapcsolódási formát.

A hétfő meg hármunk közül Danit viseli meg a legjobban, nekem elég laza nap, meg hát szeretem is, amit csinálok. Bár pont úgy tűnik, hogy megint lesz valaki új, akit pont hétfő késő délutánra (is) tudok majd betenni. Ma reggel a szorongós szülőtréningen voltam, ami a hetem csúcspontja, nagyon szeretem és élvezem. Mostanra kicsit jobban megismertem az anyukákat is (meg azt az egy apukát, aki jár), és nagyon jó fejek, meg hát összehoz minket a közös háttér és a hasonló gondok. Azt is szeretem ilyenkor, hogy mivel 8:30-ra a belvárosban kell lenni, a szokásosnál korábban kelek, a srácok megoldják nélkülem a reggelt, és egyedül villamosozom-metrózom be, bámulom az embereket meg próbálom kitalálni, kinek milyen sztorija van, annyira jó, mint régen a vonatozás. 

Utána szoktam kicsit mászkálni a belvárosban és megmotozom a kedvenc boltjaimat. De ma elmentem padelezni Barnival, egy ideje mondogatja, hogy szeretne velem is menni, nem csak a fiúkkal, hogy közös mozgós hobbink legyen. Én eddig egyszer játszottam és tetszett nagyon, de akkor lányokkal, az ovis anyukákkal, akik hasonlóan voltak bénák, mint én. De Barni jól játszik, úgyhogy aggódtam, milyen lesz, bár amúgy meglepően jó szoktam lenni az ilyesmiben, squasholni is nagyon szeretek (szerettem), ő meg mondta, hogy majd megtanít. Ráadásul ez csak egy kicsi pálya, 1-1 ellen, nem lehet alibizni, mint a párosban, iszonyúan intenzív. Végül az lett, hogy játszott egy haverjával egy órát, én meg a második órában jöttem csak, addigra Barni is lefáradt kicsit. Tök jó volt, az elején bénáztam, de aztán egyre jobb lett, bár tény, hogy nem szívatott különösebben, legtöbbször csak pötyögtünk. A fonákot kellene gyakorolni, az nem megy annyira. Ha tényleg szeretném, akkor el kellene járni legalább heti kétszer, még nem döntöttem el, akarok-e elköteleződni, meg hát akkor a srácokkal (is) kellene járnom nekem is, ők meg hozzám képest profik. Majdnem 500 kalóriát égettem el 1 óra alatt. Az edzőteremben kb 300-at szoktam. 

Na, ez jó hosszú lett, abbahagyom. Képet is szerettem volna berakni, de az sem sikerült és a fejem is iszonyúan fáj, ez is egy jel, hogy elég lesz a mai napból.

early bird (not)

Nagyon vágyom rá, hogy annyira korán kelljek, hogy 

• mondjuk ott legyek a lidl-ben nyitásra és 8-kor már a friss croissant-t reggelizzük otthon, 
• nyitásra menjek az uszodába/edzőterembe és jó korán letudjam az edzést
• elmenjek futni, amikor még csak kel a nap és ébredeznek a madarak
• jó korán felkeljek, és még hajnalban, mikor mindenki más alszik, megfőzzem az ebédet, miközben valami csodálatos zenét vagy szuperjó podcastot hallgatok
• stb, stb

Ez, hogy hajnalban már aktív legyek egy újkeletű vágy nálam, és valami miatt úgy érzem, hogy ez lenne a kiegyensúlyozottságom és az eredményességem kulcsa, hogy sokkal boldogabb és sikeresebb lenne az életem, ha sikerülne valóban korán (5-fél6 körül). kikászálódnom az ágyból. De nem megy, mert rosszul alszom, hajnalban ilyeneken stresszelem magam, hogy mit is adtam házi feladatnak XY tanítványomnak, még nem számoltam ki a vízdíjakat a lakóknak, nem kellett-e volna kenyeret hozni a szomszéd néninek tegnap stb, stb. Nyilván hajnal 3-kor ezeken gondolkodni nagyon hasznos, annyit érek el vele, hogy reggel úgy ébredek, mint akit éjjel megrugdostak. Dani és Barni felkelnek fél 7-kor, engem szoktak hagyni pihenni még, és én, a nagy korán kelő 7 körül vánszorgok elő. 

Barni amúgy felkel fél 5-kor, hogy legyen ideje készülődni, zuhanyozni, és elkészüljön, mire mi felkelünk. Hősöm. 

good things

• Jó sok tanítványom lett, és szinte minden héten csatlakozik egy új. minden nap tanítok, de van olyan napom, ami tök laza és teljesen üres délutánom, és van olyan is, amikor reggel kezdek, szinte ebédelni sincs időm (dehogyis, ebédelni mindig van idő), és így dolgozom este 7-ig. Olyankor oké, mikor Dani napközben oviban van, de most, hogy beteg volt és itthon volt velünk, Barni teljes állású apukaként kellett, hogy lefoglalja őt, míg én dolgozom. Ez amúgy nagyon jól fekszik neki, és ennek hála az utóbbi pár napban a lakás minden pontján lego városrészek emelkedtek, amiktől én megőrülök és nyilván nem lehet hozzájuk nyúlni - már látom, milyen boldog lesz a takarítónő, amikor jön holnap. 
• Már egy ideje érik bennem a dolog, hétfőn pedig elmentem és piercinget tetettem az orromba. Most negyedszer szúrják a kicsi követ pontosan ugyanoda, az orrom bal oldalára. Az elsőt érettségi után csináltattam még Vácon, a másodikat a Kiadó kocsma mellett (mennyire szerettem azt a helyet!) a Jókai téren, a harmadikat Barcelonában már Barnival és Danival, és most történt a negyedik. Nagyon szeretem, és kicsit ilyen pont az i-nek érzem a megjelenésemen, de aztán néhány évente megint megunom, kiveszem, és hagyom, hogy benőjön a lyuk. 
• Vasárnap pedig együtt ebédeltem a blogger lányokal, Annalight szülinapja volt az alkalom. A Tapassioba mentünk, eredetileg a Padronba vagy a Pit Pitbe akartunk, de egyik sincsen nyitva vasárnap, milyen fura. Pont olyan jó volt, mint mindig, jót ettünk és sokat nevettünk. Mi Annával proseccot ittunk, Olívia pedig száraz februárt tart és kért egy pohár alkoholmentes fehérbort, amiről kiderült, hogy szőlőlé. 
• Megjelent Gisele Pelicot könyve magyarul és ennek kapcsán meghallgattam néhány interjút vele, meg persze a könyvet is el szeretném olvasni mindenképp. A jó dolgokhoz teszem ezt is, mert az, hogy ez a nő ilyen sugárzóan kedves és pozitív tudott maradni, hogy meg tudta őrizni a hitét az emberekben mindazok után, ami történt vele, és hogy újra rátalált a szerelem és van párja - ez nekem azt üzeni, hogy csodálatosak vagyunk mi nők, és hogy tényleg, bármiből fel lehet állni.

+1: Ezt a kis csokrot már majdnem két hete kaptam a szomszéd nénitől, és azóta rendületlenül ilyen gyönyörű: 

anxiety

Múlt héten hétfőn csíkos nap volt az oviban, kedden egyszínű ruhában kellett menni, szerdán pizsi-nap volt, és csütörtökön volt az igazi farsang. Dani hónapok óta tudta, hogy kutya szeretne lenni, azért, mert anya nagyon szeretne egy kiskutyát. Vettem neki barna melegítőt, anyukám pedig picike világosbarna plüssbundát, amiből kutyafülek készültek, kutyafarok, meg foltok a melegítőre. Nagyon lelkesen készültünk, így aztán elkeserítő volt, mikor Dani éjjel hívott, megsimogattam, és éreztem, hogy csupa láz. Így nem mehetett oviba és lemaradt az idei ovis farsangról,  de nem Dani volt teljesen elkeseredve, hanem én.

Barni viszont azonnal túllendült a csalódáson, és közölte, hogy mi ma itthon rendezünk farsangot. Dani nagyon lelkes lett, reggelire lufikat fújtunk fel és feldíszítettük a nappalit, beraktuk a farsangi playlistet, Bani focistának öltözött, én macskának, Dani pedig - ugye - kutya jelmezbe bújt. Így aztán teljesen át tudtuk keretezni a kudarcot, tök jó napunk lett, leszámítva, hogy a láz aznap még vissza-visszatért, és pár napig még betegeskedett Dani. Nekem is tanulság volt, hogy nem a tökéletes élmények a fontosak, hanem hogy biztonságban és szeretetben legyen - ez volt, így alakult, és szerintem kihoztuk belőle, amit tudtunk. Mindig megállapítom, hogy Barnival nagyon jó páros vagyunk, és itt szuperjól reagált arra, amit én nem tudtam jól kezelni.

A kiscsávónak egyébként nagyon jó élete van, ezzel teljesen tisztában vagyok. Mégis szorongó alkat, ahogy én is az voltam gyerekként: mennyiszer mentem hasfájással suliba elsős-második koromban, dokihoz is hordott anyu emiatt. Ezt már egy ideje látjuk, és sokat gondolkodunk azon, hogyan tudnánk segíteni neki. Felmerült több minden: meseterápia (tavasszal lesz), pszichológus (ezt végül nem tartottuk indokoltnak), TSMT-torna (erre egyébként jár, és nagyon szereti).

Nemrég szembejött egy tanfolyam, amit a Semmelweis Egyetem szervez kifejezetten szorongó gyerekek szüleinek, hetente egyszer van foglalkozás, és mellé online feladatokat is kapunk. Egy nagyon részletes kérdőív alapján átfogó visszajelzést kaptam Dani állapotáról, a nehézségeiről és az erősségeiről is. Emellett ki tudom beszélni a mindennapi élményeinket más, hasonló helyzetben lévő szülőkkel, érezhető a csoport megtartó ereje. És ami talán a legfontosabb: konkrét ötleteket, gyakorlati technikákat kapunk arra, hogyan segítsünk neki (és közben magunknak is, hiszen ez a szülőknek sem könnyű) a szorongás kezelésében, vagy sok esetben leginkább abban, hogyan tanuljon meg együtt élni vele.

Nagyon élvezem az egészet. Jó kimondani hangosan, nevén nevezni azt, ami nehéz, és így valahogy már nem is tűnik olyan ijesztőnek. Hétről hétre felszabadító ezekről beszélgetni sorstársakkal, miközben valódi szakmai támogatást is kapunk. Nem hiszem, hogy varázsütésre megoldódnak a problémák, hisz ahogyan én is így élem az életemet, ő sem tud majd "kigyógyulni" ebből, de egyszerűen most már másképp tekintek a gátlásosságára, a félelmeire. Főleg, hogy látom, hogy ez is egy fajta spektrumon mozog, és most már látom, hogy Dani nem egy különösebben nehéz eset. Sokszor még jó is, hogy ötször átgondol minden eshetőséget, mielőtt beleugrik valamibe, haha. 

főhősünk legóboltban, legós pulcsiban

te vagy a vajas kenyerem

Le sem szállok egyébként a kovász-vonatról, etetgetem folyamatosan szépen (mondom, mint egy háziállat, olyan). Amióta megkaptam, annyi pizzát sütöttem, hogy már kicsit unom is, a srácok persze nem. De mikor kihagyok pár napot, és vacsira sütök két pizzát, az mindig nagyot szól, mert valóban isteni. Vettem lyukacsos sütőlapot és lapátot is hozzá, szóval már semmi sem állhat az utamba. Volt amúgy, hogy egy tészta túl lágy lett, és nagyon szenvedtem vele, de összességében egyre jobban sikerülnek. 

A legnagyobb hír viszont, hogy múlt héten felfújtam a pofámat és kenyeret is sütöttem. Nagyon sokat foglalkoztam vele, és a chatGPT is végigkísért a folyamaton, vagy amikor elbizonytalanodtam valamiben, de a végén szerintem tökéletes lett, nagyon jó érzés volt egy ilyen csodaszép, mennyei finom kenyeret kiadni a kezeim közül, és élveztem is a munkát. Meg hát mikor este, még melegen felvágtuk és vajjal megkenve tömtük befelé a ropogós szeleteket, az nagyon nagy élmény volt. 

Másnap már nem volt olyan jó, és ki is kellene találnom, hogy hogyan tudnám jobban tárolni, de valószínűleg kisebb cipókat vagy zsemléket fogok sütni, és lefagyasztom majd, amit épp nem használunk. Ti hogyan tároljátok a saját sütésű kenyeret? Vagy a bármilyen kenyeret?

another week

Az előbb felmentem Marcipánördög blogjára elolvasni a friss bejegyzést, és percekig kerestem a NEW POST gombot, nem értettem, miért nem ajánlja fel ott az oldalon - ja, hát mert az nem az én blogom, csak úgy látszik, ennyire otthon érzem magam nála. A fiúk elmentek Monster Show-ra, Dani nagyon izgult és várta is, biztosan fogják élvezni. Én nem mentem, mert mert nagyon drágák a jegyek, pedig a youtube-on szoktam vele nézni. Délelőtt sétálni voltunk, gyönyörű tavaszi idő van, ebédeltünk maradék paradicsomlevest meg quesadillát, most meg most élvezem, hogy egyedül vagyok itthon. Ide süt a nap a kanapéra, csináltam kávét, megy a tévében a téli olimpia azokon a meseszép olasz helyszíneken - most épp sífutás, anyám, én nem tudtam, hogy ez ilyen kőkemény sport, kb az életükért küzdenek az arcok - de kb mindent nézünk, nagyon szeretjük. Megírom ezt a bejegyzést, felkészülök a holnapi óráimra, aztán meg varrok foltokat Dani kutya jelmezére - Anyu csinálta a sapi-szerű fejrészt a fülekkel, nekem csak a foltokat meg a farkat kell felvarrnom a barna melegítőre. 

A hét eléggé minimál volt, sokat dolgoztam és tök jó volt, bár volt olyan is, hogy technikai okok miatt egyszerűen nem jött össze egy óra, ilyen még sosem fordult elő korábban. Kedden elkezdtem járni egy tanfolyamra - majd szeretnék írni róla kicsit. Így mostantól keddenként bent leszek a városban, be is mentem a tréning után Phoebe munkahelyére, és ott reggeliztem. Szerintem ő most jelenleg a város legjobb cukrászdájában dolgozik, és nagyon-nagyon büszke vagyok rá. Ízorgia minden, amit kóstolni lehet, és most keddenként szeretnék bemenni kipróbálni még további csodákat. Pénteken délután Phoebe-vel találkoztam és elmentünk sétálni, felmentünk a Várba és beültünk a Jamie's-be egy pohár borra. Annyira szeretem az a helyet, jó volt ott ücsörögni az ablak mellett és beszélgetni az élet nagy dolgairól. 

Ja és vettünk egy porszívót és meg is jött végre a héten, egy kicsi Karcher, ami 3 és fél kg és úgy szív, mint az őrült, nagyon jó. Az előző porszívónk annyira béna volt, annyira rosszul szívott, hogy a takarítónő a sajátját hozta mindig, tök ciki volt. Régóta nézegetem, de nem bírtam dönteni, és most a chatGPT választott helyettem, és megtaláltuk jól leértékelve. Az élet egyik apró öröme egy jó porszívó. 

Szombaton voltunk Anyuéknál, és Dani próbált sulis hátizsákokat, de ezek mekkorák? Maga a gyerek is beleférne. 

Ez meg én vagyok, nagyon érzem a tavaszt: 

titok

Mióta újra dolgozom, ezen a héten volt olyan először, hogy annyi diákom/órám volt, amennyivel már nagyjából elégedett vagyok. Reggel és napközben még lenne kapacitásom, de a legnépszerűbb időpontok beteltek, sőt, vállaltam olyan időpontokat is, amiket egy ideig Dani miatt nem: késő délután és péntek délután, amikor már ő is itthon van. Nagyon szeretem csinálni, most van egy kis flow is, meg lett jópár új, és cukik mind. 

Tegnap este Dani nem aludt itthon, rég volt utoljára ilyen, talán karácsony után, mikor a Jazz&Bass-en voltunk. Elmentünk vacsizni (délután 5-kor), ázsiaira vágytunk, így beültünk a 101 bisztróba a Moszkván, nem ismertük eddig, annyit tudtam, hogy a 101 tigris tesója, de ott sem jártam még. Az étlapot nézegetve kicsit elbizonytalanodtunk, mert a legtöbb étel teljesen ismeretlen volt számunkra, vagy furán hangzott (csirkeláb pl), de aztán kértünk segítséget a pincér sráctól, aki nagyon jó fej volt, és berendeltünk ezt-azt. Aztán ahogy kijöttek a kaják, nem győztünk ámulni, annyira különleges és elképesztően finom volt minden, én például mangós ropogós rákot ettem zöldség tempurával, Barni meg Bao burgert meg ropogós batyukat, és az utóbbi annyira szédítően jó volt (a mogyorós szósz is hozzá), hogy rendelt még egy adagot. Rákerestem, és Keve Márton a séf (az ő barátnője Szabó Adrienn dietetikus, aki a Magyar superfood című szakácskönyvet írta), akit pedig ismerek, és mostmár tapasztalatból is tudom, hogy egy zseni, nem csak hallomásból. Vissza fogunk még menni kipróbálni további dolgokat az étlapról, és szívből ajánlom nektek is a helyet, ami egyébként vagány és stílusos is nagyon. 

Utána az esőben átsétáltunk a Titok nevű helyre, ami a körszállóval szemben van, és a Nemdebár vadiúj kistesója. Ez is vagány, kicsit ilyen párizsi bár hangulatú, kicsi asztalok vannak meg egy kerthelyiség, és mindenhova max ketten lehet leülni. Nekünk a kis randiesténkhez mondjuk tökéletes volt, jó volt ott ücsörögni, miközben kint esett az eső, egész más így beszélgetni, mint otthon, nagyon ránk fért. Én egyetlen deci vörösbort ittam (a vacsihoz meg kombuchát), és este 8-ra otthon voltunk. Kicsit néztünk sorit, 10-kor meg ágyban voltunk. Barni kérdezte, hogy nem bánom-e, hogy ilyen nyugdíjas tempót nyomunk, de őszintén: az ilyen matiné-kimozdulás tökéletes nekem, hogy csinálunk ezt-azt, de közben megvan a beauty sleep és másnap tökéletesen kipihenve ébredünk. Én nyáron is a daytime bulikat kedvelem a legjobban. Szerintem most elfogadtuk a kis üvegbúra életünket és jól vagyunk vele. Nem mondom, hogy nem esne jól többet kimozdulni, vagy kevesebbet itthon lenni, de azt érezzük, hogy mindhárman kipihentek és kiegyensúlyozottak vagyunk, meg hát imádjuk ezt a lakást. Azt azért megbeszéltük, hogy imádtunk a Frankelen lakni, lehetne a lakásunk ott, de közben meg megszoktuk, a csendet, a tiszta levegőt, a csodás ovit meg a tiszta levegőt is - mindent meg nem lehet. 

Reggel pedig felszedtük Danit meg Barni anyukáját és elmentünk Vácra meglátogatni a szüleimet, tavaly láttuk őket utoljára, mert először Dani volt beteg, aztán meg ők. Anyu vadast főzött, amit imádok, nagyon finom volt most is, meg volt mákos-áfonyás torta. 4 körül értünk haza, kiderült, hogy nincs víz, mert brutál csőtörés volt valahol a faluban, de nem volt gond, mert találtam pár üveg ásványvizet még nyárról, amúgy nem nagyon szoktunk azt inni, csak csapvizet. Barni elment meccset nézni meg inni pár sört a haverjaival, Dani 8-kor elájult, én meg élvezem a csendet.  

kombucha

Kaptam kombucha gombát a barátnőmtől, ma lett kész az első adag - és én annyira boldog vagyok tőle! 

Anno, még huszonévesen az akkori pasimmal volt kombuchánk és hétről hétre csináltunk italt. Most újra nagyon belelkesedtem, mikor megtudtam, hogy több ismerősöm is nevelget otthon gombát. Semmi küli egyébként, főzni kell egy adag fekete teát, ha kihűlt, ráönteni a gombára, szobahőmérsékleten, letakarva hagyni tevékenykedni, és egy hét múlva már iható is. Nagyon egészséges, tele van élő kultúrákkal, ami szuper a bélflórának, meg élénkít is. Én csinálok második erjesztést is cukormentes szárított ananásszal (amit a csomagolásmentes boltban veszek, és a kedvenc nasim), attól még finomabb, bubisabb, üdítősebb lesz, és ha kész, hűtőben lehet tárolni. 

a balcsi meg a jég

Ah, tök jó hétvégénk volt. Pénteken dolgoztam, de nem volt ovi, így Barni terelgette Danit. Délelőtt átjött hozzánk Lulu, annyira cukik együtt, hatalmas harmóniában vannak, semmi veszekedés vagy konfliktus, imádják egymást. Lulu simán autózik Danival, ha azt szeretne, de Dani is nagyon odafigyel Lulura, és ha valamihez nincsen kedve, akkor szó nélkül újratervez. Délután átjöttek Barni öccséék meg az anyukája, én még egy darabig akkor is dolgoztam, fél 5 körül tudtam becsatlakozni. 

Szombat délelőtt Dani Luluéknál volt, délután pedig elmentünk a Balcsira megnézni a befagyott Balatont. Én még soha ennyi embert/autót nem láttam ott, pedig néha nyáron is ki lehet tenni a megtelt táblát. Megnéztük a magaspartról is a kilátást, a Balcsi mintha apró, folyamatosan mozgó hangyákkal lett volna tele, szerintem voltak, akik kikométerekre is bementek. Az volt a mázlink, hogy be tudtunk állni a szomszéd elé, Lulu szülei pedig beálltak hozzánk az udvarba. Aztán kimentünk a strandra és fel a jégre - hosszú percekig csak vigyorogtunk, épp ment le a nap, és varázslatos volt az egész. A gyerekek is nagyon évezték, de még én sem láttam a Balatont télen, így, befagyva pedig egészen különleges élmény volt. A végén a helyi hüttében/étteremben akartunk inni egy forraltbort, de annyian voltak, hogy reménytelennek tűnt, ahogy beálltunk a sorba. Végül meglátott a tulaj, akit ismerünk, és soron kívül kaptunk italokat, hálás voltam.

Vasárnap is szerettem volna elmenni valahova csúszkálni, de Barni rám szólt, hogy hagyjuk már egy kicsit pihenni és otthon játszani Danit. Volt úszni egyébként vasárnap reggel, mi meg közben szaunáztunk, meg mi is úsztunk kicsit. Délután meg tényleg ránk fért egy kis nyugi. 

semla

Kedden reggel találkoztam Kis Galaxis barátnőmmel, akivel már nagyon régen nem. Anno szerintem aránylag rendszeresen részesei voltunk egymás életének, de ez a kisgyermekes vidéki lét (amúgy azt hiszem, az ő házuk még budapesti lakcímmel rendelkezik, csak én lakom falun), úgy tűnik, megtépázza a barátságokat. Na de most beültünk együtt a Normába kicsit beszélgetni, meg összeszedni, kivel mi újság, nagyon jó volt. Ettünk, mint mindig, én például semlát, amit tavalyt nem sikerült, pedig akkor is nagyon akartam. Az a vicces a semlában, hogy ránézésre egy luxi képviselőfánknak tűnik, és oké, tejszínhab is van benne, de mandulakrém, ami alul van, az nagyon tömény. Írtam Anszkinak is, és mondta, hogy igen, ez ilyen, és van, hogy ő ezt eszi ebédre - megértem, mert miután megettem, úgy éreztem, hogy soha többé nem bírok semmit enni. Nagyon finom volt amúgy, de ha normáztok, és nem egyedül, javaslom,  javaslom, hogy felezzétek el, és így meg lehet kóstolni mást is mellé. 

Egyébként régen, még Vácon volt egy időszakom, mikor egy párszor csináltam égetett tésztát, ami amúgy a látszat ellenére nem ördöngösség, és azt volt a család kedvence, hogy vékony, roppanós tészta, tejszínhab, friss málna, és apróra vágott roppanós tészta a tetején. De jó, hogy eszembe jutott, majd csinálok ilyet megint!

Délután levágattam a hajam, már egészen hosszú volt, sokkal könnyebb vele így bánni, mikor rövid, nagyon szeretem. Visszaköltöztek a Paulay-ba, ugyanabba az üzlethelyiségbe, ahol régen is voltak, és ez annyival kellemesebb, hangulatosabb, úgyhogy nagyon örülök. Most nem Gergő volt, hanem a lány, akihez még szoktam járni, ő is cuki, jó fej és nagyon jól vág. Még tavaly mesélte, hogy szakítottak a pasijával, akivel régóta nem mentek jól a dolgok, és el volt keseredve, hogy mi lesz most. Én meg vigasztaltam meg bíztattam, tudjátok, milyen vagyok: örök optimista, de nyilván én is tudom, hogy kemény megélni egy szakítást és egyedül lenni hosszú idő után először. Na de most mesélte, hogy van valakije, egy szépen, lassan, több hónap alatt kibontakozó barátságból lett szerelem, ami szerintem annyira ritka. Nagyon jó volt hallani és annyira örülök neki!

Ma délelőtt meg itt volt a takarítónő, míg én a vendégszobában dolgoztam, és mikor ment el és kikísértem, megdicsérte az asztalon a csokor tulipánt, és mondta, hogy milyen kedves Barni, hogy mindig vesz nekem. Én meg felvilágosítottam, hogy kb a kapcsolatunk elején, egyszer kaptam Barnitól egy csokor rózsát, és azóta nem, mert nem hisz a vágott virágban (mert azt levágják és pár nap múlva meghal, pff). Igaz, ami igaz, alkalomra szokott nekem cserepeset hozni, de vágottat azt mindig magamnak veszek. Egy illúzióval kevesebb. 

zappi

Hétfőn végül csak megetettem a kovászt, aztán meg hagytam pihenni (mintha egy kis állat lenne, nagyon vicces), de már annyira belelkesedtem, hogy csinálok pizzát (még sosem csináltam), hogy vettem élesztőt, és nekiálltam. Meglepően jó lett, a chatgpt fogta a kezem végig, meg megnéztem egy csomó Szabi pék videót, szuper volt. Azt írták, hogy nem kell sok feltét, mert eláztatja, de a második adagra több paradicsomszószt tettem, és úgy sokkal szaftosabb lett, nekünk úgy jobban ízlett. Az is kiderült, hogy jobb, ha kisebbeket csinálunk, úgy vékonyabbra ki tudom nyújtani és bánni is könnyebb vele. A lidlis paradicsomszósz pedig magában is isteni, egy kiskanál cukrot meg egy icipici oregánót tettem hozzá, meg persze egy kicsit az isteni olívaolajból. A srácok kb ujjongtak, hogy hurrá, Anya mostantól tud sütni pizzát!, és szerintem meg is lepődtek, hogy mennyire finom lett. Tényleg jó, hogy ezentúl bármikor tudok gyúrni egy kis tésztát, rádobálni ezt-azt, és mehet is a sütőbe. Még előttem áll persze ugyanez kovászosan, és érzem azt is, hogy ez egy tanulási folyamat. Barni megígérte, hogy kapok egy pizzalapátot, mert berakni a nyers, kész pizzát kihívás volt, ketten kellettünk hozzá. 

na ezért kell inkább kisebb :D