saturday night fever

Még pont akartam kérni egy jó felfázást! Már két napja éreztem, de annyira enyhén, hogy gondoltam, majd sokat iszom és úgy rendben lesz, de ma reggelre belobbant, és nagyon nyűgös vagyok emiatt. Ennek ellenére tök jó napunk volt, elígérkeztünk Anyuékhoz Vácra ketten Danival, de nem siettünk, szép nyugisan indítottuk a reggelt - 6 kor. Nem bánom különösebben, mert jó hosszú így a nap, meg tudom, hogy így a biológiai órám is kiegyensúlyozottabb (bárcsak én is az lennék), de ezért nem bánnám, ha alud(hat)nék mondjuk 8-ig. Reggeliztünk, én lenyomtam egy edzést - kaptam kicsit komolyabb súlyokat (mármint az eddigi 2 kilósakhoz képest) Barnitól, és ez a mai volt a második alkalom. Találtam az instán egy olyan feladatsort, ami a teljes testet megmozgatja, szerintem élvezetes is, izzasztó, és elsőre durva izomlázam lett tőle, ahogy szeretem - a mai jobban is  esett. Mellé csináltam pár napüdvözletet meg csavarós jógapózt, tök jó volt, pedig elméletileg nem szeretek itthon edzeni. De muszáj volt, mert mindkét idén vett terembérletemből bukó volt pár alkalom a betegségek miatt, és így akartam valami könnyebben beilleszthető alternatívát. 

Szóval lementünk Vácra, Dani azonnal beállította a szüleimet csatasorba játszani, én meg befeküdtem a meleg cserépkályha mellé egy kicsit pihenni. Ebédeltünk, én visszafeküdtem, ők meg játszottak tovább, de ilyeneket, hogy Dani mosta az autómat, meg átfestette a régi, csoffadt kisautóit, így közben pl. tudnak mellette kertészkedni meg más dolgokat csinálni. Látom amúgy, hogy mekkora kincs, hogy ki tudod lökni a kertbe, és ha lát közben és tud veled dumcsizni, akkor tök jól elvan a kis projektjeivel hosszan. Itthon hiába van kertünk, ha nem vagy ott mellette, hanem fent vagy a lakásban, akkor 10 perc múlva inkább feljön ő is. 

Hazafelé bementünk egy mekibe és kapott Happy Meal menüt, ami azért történt, mert felhívtuk az édesapját, aki épp egy McDrive-ban rendelt éppen - muszáj volt ezért követnünk a példáját. Én nem vagyok szigorú a trash kajákkal (bár pont mekit havonta max 1x eszik) és az édességgel kapcsolatban, főleg azért, mert Dani nagyon jó evő, ha mondjuk adsz neki egy szendvicset egy halom paradicsommal, paprikával és uborkával, akkor bepuszilja először a zöldségeket, és utána lát neki a szendvicsnek. Van, amit nem eszik meg, és van, hogy csak 3 falatot eszik és utána almát kér, de én mindent ráhagyok, nincs olyan, hogy de még 3 falatot stb. Mindig van itthon túró rudi, tejszelet, és van édességes fiókunk is, bármikor hozzáfér, és szokott is belőle enni (bár előtte megkérdezi, hogy ehet-e), de keveset. Nekünk ez így bejött, nem téma a kaja és kész, mindenki azt és annyit eszik, amennyi jól esik neki. Barnit szerintem nagyon elrontották otthon és az oviban is ezzel gyerekkorában, hogy nem állhatsz fel, míg meg nem eszed stb, és szeret enni, de azért vannak gondjai a kajával. Ha pl. valami nem ízlik neki, vagy nem esik jól, esetleg sokat szedett, akkor is képes megenni az egészet, miközben látom, hogy küzd vele - nekem azt szörnyű látni, nem akarom, hogy ezt csinálja. Ráadásul sajnálkozik, hogy ne haragudjak, hogy ezt már nem bírja megenni, majd később - én meg nem győzöm megnyugtatni, hogy engem nem zavar, tök oké bármennyit eszik. A lényeg, hogy Dani kapott egy sajtburgert, egy kis sültkrumplit, egy almalét és egy pakli UNO-t, és tök boldog volt velük. Én vizet ittam, most tök jól eszem, nem kívántam a trash-t. 

Mielőtt hazaértünk volna, beugrottunk meglepni Barni anyukáját - szerintem nehezen viseli az egyedüllétet és iszonyúan örül minden alkalomnak, mikor együtt lehet velünk. Kicsit beszélgettünk, játszottunk egy kör UNO-t, Dani lefojtotta a sajtburgert egy tányér ragulevessel,  meg megnézegettük a Tavaszi böngészőt, amit a kicsi unokatesó névnapjára vettünk. Nem siettünk, mert Barni nem volt otthon, egy szabadtéri D&B bulira ment a Hajógyári Szigetre. Úgy volt, hogy én is megyek, de semmi kedvem nem volt hozzá, így mondtam, hogy mi ma anya-fia napot tartunk, ő meg pihenjen, este meg bulizzon. 

Szerintem ez így nagyon jó, mert kell néha kicsit a család nélkül lenni, tökre megérdemli, hogy kapjon időnként egy kis szabit. Ami viszont nem jó, hogy nekem sajnos senki nem mondja, hogy ők eltűnnek 1-2 napra, én meg addig éljem világomat. Most több családos (mármint az ő családja) programra is mondtam, hogy menjenek nélkülem, egy ebédre, egy fél napos skanzen kirándulásra, meg egy két napos erdei, szállásos-kirándulós sztorira - de annyira csodálkozik ezen mindenki, hogy miért nem megyek, hát nélkülem nem jó, akkor inkább ők sem mennek. Pedig nyűgös vagyok, fáradt vagyok, fel vagyok fázva, és amúgy meg miért kell megindokolnom, hogy miért nem akarok menni? Miért kell úgy éreznem, hogy szar fej vagyok, ha csak eszembe jut, hogy én esetleg nem megyek velük? 

Ezek meg itt virágok Anyu kertjéből:

hard times

Szerintem amúgy kissé depressziós vagyok. Nincs rá semmi okom, úgyhogy úgy gondolom, hogy ez szimpla kémia. Pár napja úgy érzem, hogy semminek semmi értelme, legszívesebben magamra zárnám a háló ajtaját úgy két hétre, vagy utazzanak el a srácok és ne szóljon hozzám senki., aludhassak és lehessek egyedül vég nélkül. De tényleg, sírni tudnék, amikor valaki megint nem talál valamit, szeretné tudni, hogy mi lesz a vacsi, vagy egyszerűen bármit akart tőlem. Onnan gondolom, hogy most tényleg van valami kémiai magyarázat, hogy ma pl sétáltam az utcán, és fizikailag nehéznek érzem emelni a lábam, annyira nincsen bennem semmi motiváció. Esténként 9-kor már alszom, az mondjuk nagyon jó. Egyedül akarok lenni. 

1-2 napon belül meg fog jönni, és őszintén reménykedem benne, hogy emiatt van. 

Pedig annyira finomat ebédeltem (isten áldja a mangós ecetet): 

tavasz

Na, hát végül csak eljutottam bőrgyógyászhoz _online_, küldtem fotót, ő meg írt nekem szteroidos krémet, allergia elleni tablettát meg mindenmentes arckrémet. A folt, ami már több mint egy hónapja kínoz, 4 nap alatt tűnt teljesen el, és remélem, vissza sem tér. Mondjuk nem kezdtem el még újra sminkelni, és körömlakkom sincs most, szóval nem tudom, hogy ha ezeket visszavezetem, akkor lesz-e visszaesés, drukkoljunk, hogy ne legyen.

Egyébként semmi különös, Dániel ovizik, én dolgozom és még járok a szorongás-tanfolyamra. Most kedden is voltam, jövő héten lesz az utolsó időpont, ami miatt egészen el vagyok keseredve, annyira szeretem - nem is magát a szorongás témát, hanem a csoportot és a beszélgetéseket, azt, hogy milyen támogató és kedves mindenki. Kicsit már önjáróak vagyunk, valaki feldob egy témát, dilemmát, nehézséget, a többiek pedig megosztják a tapasztalataikat, ötleteiket, vagy bármit, amivel kapcsolódni tudnak. A csoport vezetője moderál, és nagyon jól csinálja - szóval egy kis biztonságos burok az egész, ahol a nehézségeket is szavakba lehet önteni. 

Phoebenek kedden volt a szülinapja, így a csoport után bementem a munkahelyére úgy, hogy nem szóltam előre. Meglepődött, nem számított rám, kapott virágot és megölelgettem, ittunk egy kávét meg kicsit beszélgettünk a főnökeivel együtt, aztán eljöttem. Utána megint tettem egy kisebb kört, és hazamentem, délután már voltak óráim. 

Elkezdtünk sűrűbben úszni járni Barnival, mert megint nagyon fájt a bal vállam kb a semmiből, és kitaláltam, hogy mi lenne, ha ezúttal nem pihentetném, míg elmúlik, hanem mozognék, hátha az is segít. Úgy szoktam, hogy egyik irányban mellben úszom a hosszt, visszafelé pedig háton. Jó volt a tipp, már aznap estére sokkal jobb lett, a második úszás után pedig el is múlt - és persze az egész hátam-karom-mindenem boldog az úszástól. Persze ettől még az ok nincsen meg, fel kéne fújni a pofám és megnézetni specialistával, de nekem 1-2 napig szokott csak durván fájni, mire időpontot kapok, semmi bajom. Akkor is szoktunk szaunázni és úszni, mikor Dani úszik, utána meg közösen pancsolunk egy kicsit, ami szuperjó. Az én ízlésemnek kicsit rövid a medence, de kezdem megszokni, a sok fordulás ellenére végülis tök oké. 

Ja, és voltunk vasárnap a tiszás március 15-i felvonuláson, ami csodálatos élmény volt, mindenki kedves, udvarias, mosolygós, jókedvű és jó fej volt. Apukám is eljött, úgy, hogy nem is számítottunk rá - az én szüleim nagyon kormányellenesek, de idén 84 évesek, szóval jobban örültem volna, ha Apa otthon marad a fenekén. Végül egymásba karolva és kézen fogva sétáltunk végig és óriási élmény volt nekünk is, de szerintem neki még inkább. Nagyon boldog volt, hogy ott lehetett, megható volt az egész. 

hazafelé

natúr

Meséltem talán, hogy van a jobb szemhéjamon egy viszkető, száraz folt, ami miatt egy hónapja nem sminkelem magam egyáltalán és épp csak egy alap hidratálót használok. Ez alatt az idő alatt kicsit jobb lett, de nem múlt el, a (magán) bőrgyógyászhoz áprilisra van időpontom. Mivel azt olvastam, hogy akár a géllakban lévő anyagok is okozhatnak allergiás reakciót, ma azt is leszedettem, ami miatt zajlik egy kis gyászfolyamat is bennem, nagyon szerettem a színes körmöcskéimet. Mondtam Barninak ma, hogy a természethez is visszatérek lassan, magam termelem a krumplit, sőt, veszek néhány tyúkot is (meg egy kakast!), hogy tojásaink is legyenek. Mondta, hogy ő nem bánja, tetszem neki így, natúr is nagyon, de azért annak nem örülne, ha a hónaljszőrömet is megnöveszteném. Hát nem tudom, én csak azt szeretném, ha elmúlna a viszkető foltocskám, és újra rajzolhatnék magamnak szempillákat, hogy ne úgy nézzek ki, mint egy beteg hulla.  Még jó, hogy újra lehet napszemüveget hordani. 

Az is segít, hogy visszatérjek a természethez, hogy nem bírom bekapcsolni a tévét vagy a híreket, mert azonnal az egekben a vérnyomásom. Nagyon-nagyon-nagyon várom az áprilist. 

 

night terror

Dani holnap végre újra megy oviba. Amúgy nagyon cuki és igyekezett időnként elfoglalni magát, de azért kemény volt az elmúlt időszak. Ráadásul rosszul is hall, kb olyan vele beszélgetni, mint egy idős nagymamával, figyelni kell, hogy lássa a szádat, és jó hangosan, artikulálva kell beszélni hozzá. Mára már egészen oké volt ez is, de állítólag még legalább két hét, míg teljesen rendben lesz. 

Volt még egy fura dolog, tegnap éjjel arra ébredtünk, hogy sírdogál. Először Barni ment át, aztán mikor sokáig nem jött és folytatódott a nyüszögés, helyet cseréltünk. Csupa nedvesség volt a pizsije, úgy megizzadt, lecseréltem a felsőjét és kifújtuk az orrát. Ébren volt, de nem volt képben, nem nagyon engedte, hogy hozzá érjünk és fura dolgokat mondogatott sokszor (nem akarom), de nem tudta meg mondani, hogy mit nem akar (azt, amit mondtam!). Úgy tűnt, hogy nagyon mérges rám és elkeseredetten sírdogált, mintha őszintén szenvedne, kicsit mintha megszállta volna valami, vagy egy másik személyiség igyekezne kitörni belőle. Iszonyúan, dermesztően ijesztő volt, és csak azért nem próbáltam meg felébreszteni, mert egyszer kicsi korában már volt ilyen éjszakai epizódja, és akkor egy barátnőm mesélte, hogy nekik is volt ilyen, nekik fel is kelt és kontrollálhatatlanul mászkált a kicsi. Night terror-nak (éjszakai rettegésnek) hívják, teljesen normális, ha előfordul gyerekeknél, és nem szabad ébresztgetni vagy beszélgetni vele, csak mellette lenni, és vigyázni rá, míg lezajlik. Tipikusan betegség környékén jelenik meg, intenzív napok után, mikor az idegrendszer kimerült, kb 1-3 órával elalvás után, és tulajdonképpen az agy egyik része mély álomban van, de a másik, a test és az érzelmek megébrednek. Nekünk kb 15-20 percig tartott, utána magától elaludt, aztán még egy kör volt kb ugyanígy, és végleg elaludt. A legviccesebb, hogy reggel teljesen kipihenten ébredt (nem úgy, mint én, nagyon sokáig nem bírtam visszaaludni, reggel pedig azt sem tudtam, hol vagyok), és semmire nem emlékezett az egészből, kuncogott, hogy vajon mit nem akarhatott, meg miért lehetett rám mérges. 

Amúgy szerintem jó lenne erről többet beszélni, mert rémisztő, mikor az ember élesben találkozik vele először, rosszul reagálja le (a logikus reakció ugye, hogy megpróbálod felébreszteni, meg kérdezgeted, hogy mi a baj), és aztán utólag tudod meg, hogy ja, amúgy ez tök normális. Hát köszi. 

beteg fülecskék és Szentendre

Daninak életében először fülgyulladása van, sejthetitek, hogy milyen hetünk volt. Fájdalomcsillapítótól fájdalomcsillapítóig megyünk, meg sem várom, hogy elmúljon a hatása, hanem beállítom az időzítőt, éjszaka is, mondjuk úgysem sokat alszunk. Rosszul is hall, pedig antibiotikumot is szed már. Valamelyik nap lefekvéshez készülődtünk, és pont láttam, hogy meglátta magát a gardróbja tükrében, visszalépett és dörzsölgette az arcát egy darabig, miközben nézte magát, épp hogy azt nem mondta, hogy fú de szarul nézek ki. :D 

Holnap sem megy még oviba, és fogalmam sincs mikor mehet megint, nagyon el vagyunk fáradva. A héten volt olyan, hogy vidáman tartottam az órámat, miközben a háttérben sírt Dani, hogy anyaaaaa, nagyon fáj a füleeem, az nagyon rossz volt. Péntekre volt jegyünk a Dzsungel könyvére, de persze esélyünk sem volt elmenni, szerencsére átvette a jegyeinket az egyik ovis anyuka.

Ki szoktunk ülni a teraszra, mert a nap nagyon jól esik neki, és ott festegeti a kavicsgyűjteményét. Tegnap, egy hete először mozdultunk ki, elmentünk Szentendrére kicsit levegőzni. Barni unokatestvére volt párszor Vietnámban, kávéültetvényeken dolgozott. B tervként elkezdett a vietnámi kávékkal foglalkozni, importálja, meg igyekszik népszerűsíteni, és tartott egy komolyabb előadást meg kóstolót, oda mentünk. Végül az eseményen magán nem maradtunk ott, mert ez nem egy gyerekes progi volt, hanem kicsit barátkoztunk vele, és miután elkezdődött, elmentünk csavarogni a városba. Annyira csodaszép Szentendre, bárhova nézel, találsz valami szépséget vagy furcsaságot, nagyon szívesen laknék ott. Közben befutott Barni öccsének a felesége is a kisfiúval, úgyhogy nagy volt a boldogság, a kissrácok onnantól fogna nem is foglalkoztak velünk, nyomultak kettesben. A Barlang kertjében ejtőztünk egy ideig, én ittam két pohár proseccot, és egy hét után először láttam a fényt az alagút végén, meg egy kicsit le tudtam lazulni. 

Lángost ebédeltünk, bár a kedvenc lángososom, ami a templomhoz felvezető kis sikátorban van, nem volt nyitva, pedig minden kajálda előtt hosszú sor állt. Végül lementünk a vízpartra ahol a kicsi unokatesó úgy indított, hogy belegyalogolt a vízbe. Kicsit még kavicsoztak ott a kisfiúk, aztán beültünk az autóba és hazajöttünk. Nagyon feltöltődtem, úgy kellett ez a kimozdulás, mint egy falat kenyér. 

keep playing games (with my heart)

Most megint kicsit jobban lelkesedem a főzés iránt, bár a húsmentes vonal kevésbé gyakran sikerül, amiért Barnit hibáztatom. 2-3 napot sikerül kihagyni, de a hosszabb szünetre, ami karácsony előtt játszi könnyedséggel ment, most esélyem sincs. Talán ha tényleg megérkezik a tavasz és vele együtt a tavaszi zöldségek is. Megkaptam Barnitól a telex (illetve Ács Bori) Elfelejtett magyar konyha című szakácskönyvét, ami teljesen felidézte a gyerekkoromat, meg a nagymamám (Mami) konyháját. Úristen, görheny! tepertős pogácsa! frissen sült fánk! hógolyó!

Ilyenkor eszembe jut, hogy, én is most teremtem meg Daninak azt, hogy hogyan fog a gyerekkorára visszanézni, hogy milyen ízek és illatok fogják visszarepíteni őt ide, ebbe a lakásba. 

Tegnap délután itt volt nálunk a barátnőm kisfia, aki két évvel idősebb Daninál. Nagyon jót játszottak, Dani szobáját konkrétan felrobbantották, lépni nem lehetett a kisautóktól. Miután elment és vacsiztunk-fürödtünk, Barni meglátta, mi van fenn, és emelt hangon kikérte magának, hogy mindig ez van, hogy ha Daninak vendége van, indokolatlan nagy káoszt csapnak, amit utána mi pakolunk el (mármint Barni és én), mert Dani már túl fáradt. Dani azonnal elsírta magát, mert nem bírja, ha veszekednek vele, Barni meg mondta, hogy nem veszekedett, csak elmondta, hogy elege van belőle, hogy mindig ez van. Dani meg: de ne így mondd! :D

Szerintem mi aránylag jól csináljuk a konfiktuskezelést (mármint mi a gyerekkel, Barni és én, nos, az már más tészta), aránylag keveset veszekszünk és szeretem, hogy ki tud állni magáért. Most is mondtam neki, hogy fontos, hogy Apa elmondja, ha valamit igazságtalannak érez, és szeretné, ha máshogy lenne, de ő meg abszolút elmondhatja, ha nem tetszik neki a stílus vagy a hangnem. De amúgy kicsit vicces nézni, hogyan alakulnak ezek a konfliktusok, és amikor benne vagyok, akkor is igyekszem kicsit kívülről nézni magunkat, hogy ne vigyenek el az indulatok (nagyon). Az is jó, hogy mindannyian tudunk bocsánatot kérni (nekem nagyon jól is szokott esni), és rendszerint van utána nagy összebújás, meg nagyon szeretlek-ezés. Végül hárman együtt rendet raktunk kb negyed óra alatt, és éreztem, hogy mindenkiben jó érzés maradt. 

Mostanában Ruminit olvasunk megint esténként, a 3. részt, vagy a Körvonal gyerekverziójából húzunk kártyákat és válaszolunk a kérdésekre. Sokszor mondja, hogy "nem tudom", de ha mi mondunk valamit, akkor utána neki is eszébe jut ez-az, és tök jókat mond. Például tegnap az egyik kérdés az volt, hogy ha egy hétig egyetlen családtagjával kéne bezárva lennie egy szobába, akkor kit választana? Mi mindketten Danit mondtuk, ő pedig Barni anyukáját, akit mostanában imád. 

the apple of my eye

Az egyik szemhéjamat irritálja valami pár hete. semmi nem régebbi egy évnél, és minden használat után tisztítom az ecseteket, szóval talán a szemfesték-lemosó. Mindenesetre most a sminkelést is teljesen elhagytam és csak egy alap arckrémet használok, és már most sokkal jobb. Én nagyon albínó vagyok szempillaspirál nélkül is, de amióta kialakult a szuperegyszerű sminkrutinom, amivel sokkal jobban nézek ki (IT cosmetics Nude Glow CC krém, Mac Paint Pot Groundwork, spirál, pirosító, pici rúzs), gyakrabban sminkelek, sokszor hétköznapra is, ha mennem kell ide-oda. Szóval most nagyon fura hullafehéren, karikás szemekkel nekiindulni a nagyvilágnak, bár gyanítom, hogy ez kizárólag engem zavar. Adok magamnak 2 hetet és lassan, egyesével visszahozom a cuccokat. 

Csodás hír még, hogy sikerült vennem színházjegyeket a Dzsungel könyvére március elejére mindannyiunknak,  bár este 7 órás időpontra, ami azért Daninak erős, de ez van, ezt sikerült vadászni Remélem, bírni fogja, mert ő este 8-kor már ágyban szokott lenni.  

.

Nekünk teljesen a gyerek körül forognak már a hétvégéink, pedig most egy napot (szombaton) ott is aludt a nagyinál. Péntek este pihentünk itthon. Szombaton délelőtt Dani Luluéknál volt, Barni padelezett, én bevásároltam. Utólag nem is tudom, hogy ez mennyire igazságos, hogy ők haveroznak meg sportolnak, én meg feltöltöm a család élelmiszerkamráját a hétre, de ez van, nekem ezt könnyebb a srácok nélkül megejteni, meg szeretem is, ha van időm nyugiban nézelődni a Lidl-ben meg a Müllerben. Délután egy szülinapon voltunk, a barátaink kislánya lett 4 éves. Az anyuka anno sokszor vigyázott Danira, mikor kicsi volt, kb fél és egy éves kora közt, míg el nem költöztünk a Frankelről Vácra, de Dani nem emlékszik rá. Nagyon szeretjük őket, és ismertünk még más családokat is, akik ott voltak a kibérelhető magánbölcsiben, de a buli legjobb része az volt, mikor elindulhattunk haza a csendes autóban. Együtt táncikálni az Apacuka zenekarra a túlpörgött idegen 4-5 éves gyerekekkel, rettegni, hogy valamelyik száguldó kicsi széthasítja a homlokát a bútorokban, hallgatni, ahogyan versenyt sikítanak, számomra ez a földi pokol. Szerencsére nekem nem kellett moderálni, volt, aki mindezt magára vállalta, örök hála érte. Utána leraktuk Danit a nagyinál, mi meg hazamentünk kipihenni a fáradalmakat meg aludni. 

Vasárnap délelőtt kicsit pihentünk még otthon, aztán 11 körül elmentünk Daniért. Ott ebédeltünk, átjöttek Barni öccséék is, ahol már 1 és 3/4 éves a fiúcska, és bár még egy szót sem szól, Danival tökéletesen megértik és imádják egymást. Olyanok, mint Jin és Jang (vagy Stan és Pan?), a kicsi sötétbarna hajú és szemű, alacsony és nagyon komoly, Dani meg magas, vékony, szőke, kék szemű és óriási dumagép. Ők szerintem óriási haverok lesznek, és Dani már nagyon várja, hogy lehessen vele dumcsizni meg bandázni. Délután még sétáltunk, aztán este otthon lazultunk - én annyira vágyom rá, hogy lehessen hétvégenként passzívan is pihenni, de nem könnyű rá időt találni, meg az 5 és fél éves sem támogatja ezt a kikapcsolódási formát.

A hétfő meg hármunk közül Danit viseli meg a legjobban, nekem elég laza nap, meg hát szeretem is, amit csinálok. Bár pont úgy tűnik, hogy megint lesz valaki új, akit pont hétfő késő délutánra (is) tudok majd betenni. Ma reggel a szorongós szülőtréningen voltam, ami a hetem csúcspontja, nagyon szeretem és élvezem. Mostanra kicsit jobban megismertem az anyukákat is (meg azt az egy apukát, aki jár), és nagyon jó fejek, meg hát összehoz minket a közös háttér és a hasonló gondok. Azt is szeretem ilyenkor, hogy mivel 8:30-ra a belvárosban kell lenni, a szokásosnál korábban kelek, a srácok megoldják nélkülem a reggelt, és egyedül villamosozom-metrózom be, bámulom az embereket meg próbálom kitalálni, kinek milyen sztorija van, annyira jó, mint régen a vonatozás. 

Utána szoktam kicsit mászkálni a belvárosban és megmotozom a kedvenc boltjaimat. De ma elmentem padelezni Barnival, egy ideje mondogatja, hogy szeretne velem is menni, nem csak a fiúkkal, hogy közös mozgós hobbink legyen. Én eddig egyszer játszottam és tetszett nagyon, de akkor lányokkal, az ovis anyukákkal, akik hasonlóan voltak bénák, mint én. De Barni jól játszik, úgyhogy aggódtam, milyen lesz, bár amúgy meglepően jó szoktam lenni az ilyesmiben, squasholni is nagyon szeretek (szerettem), ő meg mondta, hogy majd megtanít. Ráadásul ez csak egy kicsi pálya, 1-1 ellen, nem lehet alibizni, mint a párosban, iszonyúan intenzív. Végül az lett, hogy játszott egy haverjával egy órát, én meg a második órában jöttem csak, addigra Barni is lefáradt kicsit. Tök jó volt, az elején bénáztam, de aztán egyre jobb lett, bár tény, hogy nem szívatott különösebben, legtöbbször csak pötyögtünk. A fonákot kellene gyakorolni, az nem megy annyira. Ha tényleg szeretném, akkor el kellene járni legalább heti kétszer, még nem döntöttem el, akarok-e elköteleződni, meg hát akkor a srácokkal (is) kellene járnom nekem is, ők meg hozzám képest profik. Majdnem 500 kalóriát égettem el 1 óra alatt. Az edzőteremben kb 300-at szoktam. 

Na, ez jó hosszú lett, abbahagyom. Képet is szerettem volna berakni, de az sem sikerült és a fejem is iszonyúan fáj, ez is egy jel, hogy elég lesz a mai napból.

early bird (not)

Nagyon vágyom rá, hogy annyira korán kelljek, hogy 

• mondjuk ott legyek a lidl-ben nyitásra és 8-kor már a friss croissant-t reggelizzük otthon, 
• nyitásra menjek az uszodába/edzőterembe és jó korán letudjam az edzést
• elmenjek futni, amikor még csak kel a nap és ébredeznek a madarak
• jó korán felkeljek, és még hajnalban, mikor mindenki más alszik, megfőzzem az ebédet, miközben valami csodálatos zenét vagy szuperjó podcastot hallgatok
• stb, stb

Ez, hogy hajnalban már aktív legyek egy újkeletű vágy nálam, és valami miatt úgy érzem, hogy ez lenne a kiegyensúlyozottságom és az eredményességem kulcsa, hogy sokkal boldogabb és sikeresebb lenne az életem, ha sikerülne valóban korán (5-fél6 körül). kikászálódnom az ágyból. De nem megy, mert rosszul alszom, hajnalban ilyeneken stresszelem magam, hogy mit is adtam házi feladatnak XY tanítványomnak, még nem számoltam ki a vízdíjakat a lakóknak, nem kellett-e volna kenyeret hozni a szomszéd néninek tegnap stb, stb. Nyilván hajnal 3-kor ezeken gondolkodni nagyon hasznos, annyit érek el vele, hogy reggel úgy ébredek, mint akit éjjel megrugdostak. Dani és Barni felkelnek fél 7-kor, engem szoktak hagyni pihenni még, és én, a nagy korán kelő 7 körül vánszorgok elő. 

Barni amúgy felkel fél 5-kor, hogy legyen ideje készülődni, zuhanyozni, és elkészüljön, mire mi felkelünk. Hősöm. 

good things

• Jó sok tanítványom lett, és szinte minden héten csatlakozik egy új. minden nap tanítok, de van olyan napom, ami tök laza és teljesen üres délutánom, és van olyan is, amikor reggel kezdek, szinte ebédelni sincs időm (dehogyis, ebédelni mindig van idő), és így dolgozom este 7-ig. Olyankor oké, mikor Dani napközben oviban van, de most, hogy beteg volt és itthon volt velünk, Barni teljes állású apukaként kellett, hogy lefoglalja őt, míg én dolgozom. Ez amúgy nagyon jól fekszik neki, és ennek hála az utóbbi pár napban a lakás minden pontján lego városrészek emelkedtek, amiktől én megőrülök és nyilván nem lehet hozzájuk nyúlni - már látom, milyen boldog lesz a takarítónő, amikor jön holnap. 
• Már egy ideje érik bennem a dolog, hétfőn pedig elmentem és piercinget tetettem az orromba. Most negyedszer szúrják a kicsi követ pontosan ugyanoda, az orrom bal oldalára. Az elsőt érettségi után csináltattam még Vácon, a másodikat a Kiadó kocsma mellett (mennyire szerettem azt a helyet!) a Jókai téren, a harmadikat Barcelonában már Barnival és Danival, és most történt a negyedik. Nagyon szeretem, és kicsit ilyen pont az i-nek érzem a megjelenésemen, de aztán néhány évente megint megunom, kiveszem, és hagyom, hogy benőjön a lyuk. 
• Vasárnap pedig együtt ebédeltem a blogger lányokal, Annalight szülinapja volt az alkalom. A Tapassioba mentünk, eredetileg a Padronba vagy a Pit Pitbe akartunk, de egyik sincsen nyitva vasárnap, milyen fura. Pont olyan jó volt, mint mindig, jót ettünk és sokat nevettünk. Mi Annával proseccot ittunk, Olívia pedig száraz februárt tart és kért egy pohár alkoholmentes fehérbort, amiről kiderült, hogy szőlőlé. 
• Megjelent Gisele Pelicot könyve magyarul és ennek kapcsán meghallgattam néhány interjút vele, meg persze a könyvet is el szeretném olvasni mindenképp. A jó dolgokhoz teszem ezt is, mert az, hogy ez a nő ilyen sugárzóan kedves és pozitív tudott maradni, hogy meg tudta őrizni a hitét az emberekben mindazok után, ami történt vele, és hogy újra rátalált a szerelem és van párja - ez nekem azt üzeni, hogy csodálatosak vagyunk mi nők, és hogy tényleg, bármiből fel lehet állni.

+1: Ezt a kis csokrot már majdnem két hete kaptam a szomszéd nénitől, és azóta rendületlenül ilyen gyönyörű: 

anxiety

Múlt héten hétfőn csíkos nap volt az oviban, kedden egyszínű ruhában kellett menni, szerdán pizsi-nap volt, és csütörtökön volt az igazi farsang. Dani hónapok óta tudta, hogy kutya szeretne lenni, azért, mert anya nagyon szeretne egy kiskutyát. Vettem neki barna melegítőt, anyukám pedig picike világosbarna plüssbundát, amiből kutyafülek készültek, kutyafarok, meg foltok a melegítőre. Nagyon lelkesen készültünk, így aztán elkeserítő volt, mikor Dani éjjel hívott, megsimogattam, és éreztem, hogy csupa láz. Így nem mehetett oviba és lemaradt az idei ovis farsangról,  de nem Dani volt teljesen elkeseredve, hanem én.

Barni viszont azonnal túllendült a csalódáson, és közölte, hogy mi ma itthon rendezünk farsangot. Dani nagyon lelkes lett, reggelire lufikat fújtunk fel és feldíszítettük a nappalit, beraktuk a farsangi playlistet, Bani focistának öltözött, én macskának, Dani pedig - ugye - kutya jelmezbe bújt. Így aztán teljesen át tudtuk keretezni a kudarcot, tök jó napunk lett, leszámítva, hogy a láz aznap még vissza-visszatért, és pár napig még betegeskedett Dani. Nekem is tanulság volt, hogy nem a tökéletes élmények a fontosak, hanem hogy biztonságban és szeretetben legyen - ez volt, így alakult, és szerintem kihoztuk belőle, amit tudtunk. Mindig megállapítom, hogy Barnival nagyon jó páros vagyunk, és itt szuperjól reagált arra, amit én nem tudtam jól kezelni.

A kiscsávónak egyébként nagyon jó élete van, ezzel teljesen tisztában vagyok. Mégis szorongó alkat, ahogy én is az voltam gyerekként: mennyiszer mentem hasfájással suliba elsős-második koromban, dokihoz is hordott anyu emiatt. Ezt már egy ideje látjuk, és sokat gondolkodunk azon, hogyan tudnánk segíteni neki. Felmerült több minden: meseterápia (tavasszal lesz), pszichológus (ezt végül nem tartottuk indokoltnak), TSMT-torna (erre egyébként jár, és nagyon szereti).

Nemrég szembejött egy tanfolyam, amit a Semmelweis Egyetem szervez kifejezetten szorongó gyerekek szüleinek, hetente egyszer van foglalkozás, és mellé online feladatokat is kapunk. Egy nagyon részletes kérdőív alapján átfogó visszajelzést kaptam Dani állapotáról, a nehézségeiről és az erősségeiről is. Emellett ki tudom beszélni a mindennapi élményeinket más, hasonló helyzetben lévő szülőkkel, érezhető a csoport megtartó ereje. És ami talán a legfontosabb: konkrét ötleteket, gyakorlati technikákat kapunk arra, hogyan segítsünk neki (és közben magunknak is, hiszen ez a szülőknek sem könnyű) a szorongás kezelésében, vagy sok esetben leginkább abban, hogyan tanuljon meg együtt élni vele.

Nagyon élvezem az egészet. Jó kimondani hangosan, nevén nevezni azt, ami nehéz, és így valahogy már nem is tűnik olyan ijesztőnek. Hétről hétre felszabadító ezekről beszélgetni sorstársakkal, miközben valódi szakmai támogatást is kapunk. Nem hiszem, hogy varázsütésre megoldódnak a problémák, hisz ahogyan én is így élem az életemet, ő sem tud majd "kigyógyulni" ebből, de egyszerűen most már másképp tekintek a gátlásosságára, a félelmeire. Főleg, hogy látom, hogy ez is egy fajta spektrumon mozog, és most már látom, hogy Dani nem egy különösebben nehéz eset. Sokszor még jó is, hogy ötször átgondol minden eshetőséget, mielőtt beleugrik valamibe, haha. 

főhősünk legóboltban, legós pulcsiban

te vagy a vajas kenyerem

Le sem szállok egyébként a kovász-vonatról, etetgetem folyamatosan szépen (mondom, mint egy háziállat, olyan). Amióta megkaptam, annyi pizzát sütöttem, hogy már kicsit unom is, a srácok persze nem. De mikor kihagyok pár napot, és vacsira sütök két pizzát, az mindig nagyot szól, mert valóban isteni. Vettem lyukacsos sütőlapot és lapátot is hozzá, szóval már semmi sem állhat az utamba. Volt amúgy, hogy egy tészta túl lágy lett, és nagyon szenvedtem vele, de összességében egyre jobban sikerülnek. 

A legnagyobb hír viszont, hogy múlt héten felfújtam a pofámat és kenyeret is sütöttem. Nagyon sokat foglalkoztam vele, és a chatGPT is végigkísért a folyamaton, vagy amikor elbizonytalanodtam valamiben, de a végén szerintem tökéletes lett, nagyon jó érzés volt egy ilyen csodaszép, mennyei finom kenyeret kiadni a kezeim közül, és élveztem is a munkát. Meg hát mikor este, még melegen felvágtuk és vajjal megkenve tömtük befelé a ropogós szeleteket, az nagyon nagy élmény volt. 

Másnap már nem volt olyan jó, és ki is kellene találnom, hogy hogyan tudnám jobban tárolni, de valószínűleg kisebb cipókat vagy zsemléket fogok sütni, és lefagyasztom majd, amit épp nem használunk. Ti hogyan tároljátok a saját sütésű kenyeret? Vagy a bármilyen kenyeret?

another week

Az előbb felmentem Marcipánördög blogjára elolvasni a friss bejegyzést, és percekig kerestem a NEW POST gombot, nem értettem, miért nem ajánlja fel ott az oldalon - ja, hát mert az nem az én blogom, csak úgy látszik, ennyire otthon érzem magam nála. A fiúk elmentek Monster Show-ra, Dani nagyon izgult és várta is, biztosan fogják élvezni. Én nem mentem, mert mert nagyon drágák a jegyek, pedig a youtube-on szoktam vele nézni. Délelőtt sétálni voltunk, gyönyörű tavaszi idő van, ebédeltünk maradék paradicsomlevest meg quesadillát, most meg most élvezem, hogy egyedül vagyok itthon. Ide süt a nap a kanapéra, csináltam kávét, megy a tévében a téli olimpia azokon a meseszép olasz helyszíneken - most épp sífutás, anyám, én nem tudtam, hogy ez ilyen kőkemény sport, kb az életükért küzdenek az arcok - de kb mindent nézünk, nagyon szeretjük. Megírom ezt a bejegyzést, felkészülök a holnapi óráimra, aztán meg varrok foltokat Dani kutya jelmezére - Anyu csinálta a sapi-szerű fejrészt a fülekkel, nekem csak a foltokat meg a farkat kell felvarrnom a barna melegítőre. 

A hét eléggé minimál volt, sokat dolgoztam és tök jó volt, bár volt olyan is, hogy technikai okok miatt egyszerűen nem jött össze egy óra, ilyen még sosem fordult elő korábban. Kedden elkezdtem járni egy tanfolyamra - majd szeretnék írni róla kicsit. Így mostantól keddenként bent leszek a városban, be is mentem a tréning után Phoebe munkahelyére, és ott reggeliztem. Szerintem ő most jelenleg a város legjobb cukrászdájában dolgozik, és nagyon-nagyon büszke vagyok rá. Ízorgia minden, amit kóstolni lehet, és most keddenként szeretnék bemenni kipróbálni még további csodákat. Pénteken délután Phoebe-vel találkoztam és elmentünk sétálni, felmentünk a Várba és beültünk a Jamie's-be egy pohár borra. Annyira szeretem az a helyet, jó volt ott ücsörögni az ablak mellett és beszélgetni az élet nagy dolgairól. 

Ja és vettünk egy porszívót és meg is jött végre a héten, egy kicsi Karcher, ami 3 és fél kg és úgy szív, mint az őrült, nagyon jó. Az előző porszívónk annyira béna volt, annyira rosszul szívott, hogy a takarítónő a sajátját hozta mindig, tök ciki volt. Régóta nézegetem, de nem bírtam dönteni, és most a chatGPT választott helyettem, és megtaláltuk jól leértékelve. Az élet egyik apró öröme egy jó porszívó. 

Szombaton voltunk Anyuéknál, és Dani próbált sulis hátizsákokat, de ezek mekkorák? Maga a gyerek is beleférne. 

Ez meg én vagyok, nagyon érzem a tavaszt: