szilvás-tepertős

Fu, azért izgulok. Tegnap is, ma is voltam bent órákat nézni, nagyon érdekes volt, de hát úristen, ez mennyire más meló, mint a középiskola. Két lány van még rajtam kívül versenyben, az egyikükkel találkoztam is, nagyon kedves. Tegnap a hatodikosoknál együtt voltunk bent, és kért minket a tanárnő, hogy mutatkozzunk be, és utána a gyerekek kérdezzenek, ha még érdekli őket valami. A másik lány kezdte, elmondta a lényegi infókat magáról, aztán a csoport kérdezett ezt azt. 

Aztán amikor én következtem, kérdeztem, hogy nem gond-e, hogy ha játékos formában mutatkozom be. Elmondtam magamról 5 infót, amiből csak 4 volt igaz, ezeket röviden feljegyzeteltem a táblára, és ki kellett találniuk, melyik nem igaz. Ilyeneket mondtam, hogy hol élek, van családom és hogy hívják őket, szeretnék itt tanítani, van kutyám, egy puli, akit Bobeknek hívnak és hogy énekelek egy zenekarban. Hagytam őket kicsit pármunkában elmélkedni, és aztán találgattak, meg próbálták megindokolni, ez vagy az miért nem igaz - nagyon élvezték, és jót beszélgettünk angolul, a végén gyorsan megtanítottam a "used to" kifejezést (I used to have a dog called Bobek). Jól sikerült, meg hát tutira megjegyeztek. Utólag bűntudatom volt, hogy ellőttem ezt a másik lánnyal, mert így az ő bemutatkozása nem volt olyan izgi, és nem is mesélt magáról semmi különösebben érdekeset - pedig nekünk most nem csak a gyerekek előtt kell villantani, hanem a tanárok előtt is. Mázlim volt, hogy második voltam, meg hogy volt egy ilyen spontán ötlet a tarsolyomban. 

Csütörtökön kell próbatanítanom két csoportban, aztán minden kiderül. Ma még óráim vannak, délután pedig színházba megyünk, majd holnap kitalálom az órákat. 

A suli után meghívtam magam egy szilvás-tepertős (!) péksütire, és üldögéltem 20 percet egy szép kis teraszon, mert megérdemlem, isteni volt. 

blogtóber vagy blogvember?

Azt látom, hogy én tavaly novemberben írtam a blogposztokat, mint az őrült, de ez eredetileg nem októberben szokott lenni? Idén ki csatlakozik? Elég nagy a csend a blogok háza táján. 

good people

Tegnap itt volt Barni családja nálunk. Az anyukájának szülinapja volt a héten, a napján voltunk is nála felköszönteni, vittünk virágot, de tegnap ebéddel vártuk őket, tortáztunk, utána meg elmentünk sétálni, játszózni, nagyon szép idő volt. Dani tudott játszani a kicsi unokatesójával, aki már két éves múlt a nyáron, gyönyörűen beszél és nagyon cuki, imádják egymást Danival. A játszóra odahívtuk Luluékat is, ismerik egymást a családdal, már találkoztak többször ovis rendezvényeken, meg a Balcsin is. Utána hazasétáltunk, útközben Dani bicójáról - mert ő azzal volt - leesett a lánc. Nem jöttem zavarba, mert velem is sokszor előfordult és néhány olajfoltért cserébe mindig vissza tudtam tenni. Most viszont úgy beszorult a tárcsa mögé, hogy nem tudtam kiszedni onnan, Barni cipelte végül haza. 

Ma reggel viszont eszembe jutott, hogy milyen jó lenne kipróbálni az új gyerek-pumpapályát, de már be is ugrott, hogy ja, Dani bicóját nem tudjuk használni. Leültem, írtam egy rövid posztot a helyi FB csoprtba, hogy ez-és-ez a helyzet, esteleg tudna-e segíteni nekünk valaki így vasárnap reggel, és 15 perc múlva már itt is volt egy fiatal bringás srác, aki 3 perc alatt a helyére mozgatta a láncot. Egy idős bácsi is írt, hogy szívesen segít, de aztán már leszedtem a posztot.

Nagyon szeretek itt lakni.

ups and downs

Szerdán délután adtam be a jelentkezésemet a suliba, ami itt van a közelben és nagyon szimpi, és fél óra múlva már le is beszéltük, hogy csütörtökön reggel 8-ra menjek be "egy kis beszélgetésre" AKA állásinterjú. Az iskola alapítóival találkoztam és nagyon kedvesek voltak, közös pont volt, hogy a gimi, ahonnan szülni mentem, nagyon hasonló rendszerű, mint az ő iskolájuk, sok minden ismerős volt. Azt láttam, hogy szimpi vagyok nekik, de én sosem tanítottam általánosban, itt meg kicsiket is kell(ene) tanítani - ami miatt valószínűleg az elején többet kellene készülnöm az órákra, mint általában, de közben meg valószínűleg nagyon szeretném ezt is. Úgy váltunk el, hogy aludjak rá egyet, ők is átgondolják, és akkor beszéljünk másnap (vagyis ma). 

Én egy ideje nagyon vágyom vissza dolgozni valami igazi munkahelyre, nem elégít ki az otthoni tanítás, meg hát nincs is elég pénzem belőle. Ez pedig egy nagyon szuper iskola, legendásan jók a tanárok és a közösség is, olyan hely, ahol a tanárok és a gyerekek is jól érzik magukat. Persze alapítványi, fizetős - és jól meg is fizetik a tanárokat. Nem multis meg bankár szinten jól, csak átlagosan jól. Nyilván a nagy szabadságomból kell engedni egy csomót, fogalmam sincs, hogy lesznek a magánóráim, nem tudom majd Danit olyan korán elhozni, mint szoktam, nem tudom úszni vinni és a reggeleket sem tudom még, hogyan lesznek, vagy mi lesz, ha beteg lesz. De azt tudom, hogy nekem ehhez most nagyon nagy kedvem van, és nem lehetek mindig én az utolsó a fontossági sorrendben, Daninak van apukája és nagymamája is. Muszáj kicsit visszatalálnom önmagamhoz. 

Apa épp ott volt nálunk előző nap, ő is nagyon bíztatott, hogy vállaljam el, Barni is iszonyúan lelkes és nagyon hisz bennem, meg a családból is mindenki azt mondja, hogy ha van ilyen lehetőség, élni kell vele akkor is, ha némi kompromisszummal jár. Így végül ma reggel 9-kor írtam nekik, hogy aludtam rá, átgondoltam és szívesen jönnék hozzájuk tanítani. 

Csütörtökön közvetlenül utánam is volt valaki, aki interjúra jött oda a suliba, meg hát péntek volt a határidő, várható volt, hogy egy ilyen állásra lesz egy csomó jelentkező. Ma dél körül már eléggé elkeseredtem, hogy nem jön válasz, délután 5-kor pedig mondtam Barninak, hogy már biztosan felhívtak volna, ha engem választanak. Elvitt a Parázsba ebédelni, hogy kicsit elterelje a figyelmemet, de teljesen lelombozódtam, hogy ilyen lehetőségem nem lesz többet. 

Délután, hogy lefoglaljam magam, elolvastam (2 nap alatt amúgy) Szentesi Éva új könyvét, az Amíg a halál nem választ címűt, a könyvtárból vettem ki, már egy ideje fel voltam rá iratkozva, és szerdán szóltak, hogy mehetek érte. Részletesen elmeséli a rákja történetét, hogy derült ki, hogy élte meg, hogy esett vissza újra és újra. Nagyon érdekes volt és iszonyúan olvastatta magát, de teljesen maga alá gyűrt, amikor a végén becsuktam, olyan érzésem volt, mintha mindez velem történt volna meg, és a világon minden teljesen reménytelen lenne. Holnap vendégeink lesznek, vasárnap Dani kis Lulujával meg a szüleivel barizunk, jövő héten pedig Bécsbe mennénk két napra, de a könyv, meg a csalódás, hogy nem lesz az enyém ez a szuper kis állás a csodás iskolában, annyira agyoncsapott, hogy úgy éreztem, teljesen értéktelen vagyok, felesleges bárkivel találkoznunk, bárhova utaznunk, bármit csinálnunk. 

Barni elment meccset nézni egy barátjához, én lezuhanyoztattam Danit és eltettem aludni, és mikor én is indultam zuhanyozni, akkor láttam meg az emailt. Hogy örülnek, hogy szívesen jönnék, várnak hétfőn felmérni a terepet meg órákat látogatni, csütörtökön pedig tartsak két próbaórát. Ez még persze nem jelenti azt, hogy enyém az állást, de azért bíztató, nem? Most újra minden reményteljes lett. 

Egy nagy hullámvasút volt az elmúlt két nap, ezt ki kell pihennem. 

busy bee

Danit tegnap elvittem dokihoz, mert hiába írtam emailt, nem válaszoltak a rendelőből, és aggódtam, hogy nem lesz igazolása. Új gyerekorvosunk van, mert az előző, a fiatal, kedves, gyönyörű, menő doktornénink öngyilkos lett. Szerintem az egész falu nehezen tette túl magát ezen, megdöbbentő volt. Dani nem is tudja, mondjuk szerencsére nem sokat jártunk a rendelőben, úgyhogy fel se tűnt neki a váltás, pedig aggódtam, hogy majd kell róla beszélni. Az új doki megvizsgálta őt és mehetett ma már iskolába, pedig reggelre köhögött is, és nekem is belobbant a torkom. 

Reggel gyalog mentünk és nagyon fázott szegény, pedig volt rajta több réteg és a dzsekije is, de tényleg olyan csípős hideg van reggel, hogy a télikabát is elférne rajtunk, nem is fogjuk egymás kezét, mert melengetjük a zsebünkben. Ma tök spontán délután eljön apukám, mert lett egy csomó füge meg szőlő, meg gyanítom, hogy hiányzunk neki. Anya nem kimozdítható olyan könnyen, ő nem jön, pedig milyen jó lenne. 

Tegnap jártunk az Ikeában este, mert le akartuk cserélni a két fotelt, amikbe soha senki nem ül bele. Nálatok is van ilyen bútordarab, hogy kényelmes, tök oké, de valami miatt nem működik a ti lakásotokban? Van az Ikeában egy típus, amit kipróbáltunk a barátainknál, mert nekik van kettő és nagyon kényelmesek, most meg le is árazták őket, így vettünk kettőt, egy feketét és egy narancssárgát. Azt írják róluk, hogy "stresszűző fotelek", jó helyük lesz nálunk. 

Ja, és találtam itt a környéken egy angoltanár-álláshirdetést, ami szimpi, ma beadom a jelentkezésem. Nem illik teljesen a profilomba, mert általános iskola, de maga a suli annyira jó, hogy lenne kedvem hozzá. Meglátjuk. 

hétvége, hétvége

Annyira fárasztónak találom, hogy már minden, minden AI. A zenék, a dalszövegek, a reklámok, minden egyes kép és grafika, amibe belefutok. És nem csak megtámogatják a saját kreativitásukat, hanem pure, fantáziát és egyediséget teljes mértékben nélkülöző egyen produktumokról van szó. Micsoda világ ez? Milyen irányba megyünk? Olyan szomorú vagyok emiatt. 

Megvolt pénteken a koncertünk, amiről tényleg úgy éreztem, hogy Isten sem akarja, hogy megtörténjen, és ott is, mikor megérkeztünk, káosz volt, ah, tényleg, már csak nevetni tudtam az egészen. A legrosszabb végül az volt, fél 8-ra, mikor kezdeni akartunk, besötétedett és - túlzás nélkül - kb 10 fokot esett a hőmérséklet. Én rettegek a hidegtől, ezért vittem meleg rétegeket és sapkát is, de a közönség, főleg a gyerekes közönség nagy része hazaindult (csomó progi volt egész délután), mert fázott, és a srácok is lehelgették az ujjaikat két szám között, nem lehetett nagy élmény így gitározni meg dobolni. Viszont csodásan szólt és jól sikerült a koncert, sok ismerősünk volt és sokan voltak, akik először hallottak élőben, azokat az arcokat nagyon szeretem látni, miközben játszunk, utána pedig hallani a visszajelzéseket.. Pilla is eljött a kis családjával meg Olív a pasijával, ők már mind VIP rajongóink, áradt a szeretet. Dani is ott volt és végig rohangászott, majd vette le a dzsekijét meg a sapiját, szombat reggel meg tök náthásan ébredt, nem örültem, szerintem nem is tudott ma reggel suliba menni. Este 10-re már otthon voltunk, Dani fogmosás meg minden nélkül bedőlt az ágyba, mi meg Barnival még megittunk egy pohár bort meg dumáltunk, jó érzés volt így ketten levezetni a nagy pörgés után. 

Szombaton pihentünk, Danit kúráltuk kicsit meg főztem spenótot meg fasírtot, délután aludtunk, aztán meg lementünk kertészkedni, átültettem egy csomó növényemet, az mindig olyan jó érzés. Vasárnap az ARC kiállításon voltunk, ebédeltünk a Nagyinál, délután meg szabad foglalkozás volt mindenkinek, én aludtam, főztem sütőtök levest mára, meg csináltam banános babacsintát vacsira. Jó kis hétvége volt.

zen

Ez a hét hullámvölgyek és megkönnyebbülések vihara, jó és rossz hírek váltják egymást - borzasztóan sok a bizonytalanság a hétvégi koncertünk körül. Barni amúgy azt mondja, hogy a koncertjeim előtti héten nagyon nehéz velem, mert feszült vagyok, izgulok, és minden a koncertről szól - én ezt ennyire nem veszem észre, de biztosan igaza van. Tény, hogy ilyenkor mindig az van bennem, hogy csak ezen legyünk túl, és utána már mindenre lesz időm és energiám. Most is volt olyan, hogy a hétre nem hívtam át Dani új kis osztálytársát, pedig nagyon szerette volna, mert ugye hétvégén koncertünk lesz, majd inkább a jövő héten - mintha bármi köze lenne a két dolognak egymáshoz, haha.

Ezúttal nagyon szépen sikerült a majd lesz valahogy és a minden rendben lesz hozzáállások kombinációja és eddig nem söpört el a szorongás, sőt, jól vagyok. Ma éjjel csodásan is aludtam, az appom szerint 94%os volt az éjszakám - igaz, tegnap keveset aludtunk, mert meg kellett nézni a Gentlemen utolsó három részét, annyira izgi volt, hogy nem bírtuk abbahagyni. Az is segít, hogy beindultak a héten már tényleg a tanítványaim és jobb a bevételem, meg az is, hogy Barninak viszont jelenleg rengeteg változó van a munkájában, ami nagyon stresszes, és úgy vagyok vele, hogy egyikünknek muszáj a családban kiegyensúlyozottnak maradni és nyugodt háttért biztosítani. 

Tegnap délelőtt itt voltak a kollégái 6-an és itt, nálunk tartottak egy nagy megbeszélést. Megkértem, hogy vegyen reggel baguette-et és csináltam rengeteg kicsi oldschool szendót, főtt tojással, felvágottal, salival, paradicsommal, piros arany pöttyel, két nagy tálca szendvicske várta a srácokat az asztal közepén. Sejtettem, hogy nagy sikerük lesz, de kb a mennybe mentem, mikor hazaértem a pilates órám után és itt ültek és udvariasan majszolták a szendvicskéket, nem győzték megdicsérni. Egyébként vendégségbe vagy összejövetelre is van, hogy ezt viszek, komoly konkurenciája a sajttálamnak a szendvicske-tál. 

Ma Barni anyukája küld nekünk töltött paprikát, de főztem egy adag szilva-nektarin krémlevest is, amit repeat-en készítettem a nyár végén egy csomószor, nagyon szeretjük. Ha van itthon, akkor egy fél vaníliás alpro joghurtot szoktam belekeverni, ha nincs, akkor semmit, úgy is isteni. 

Ma délután jön a takarítónőnk, előtte mindig kicsit összekapjuk a lakást, ami már terelget kicsit a harmónia irányába. A héten nagyon sokat énekeltem-készültem a koncertre, ami nekem szintén megnyugvást jelent, mert tudom, ez én oldalamról minden rendben lesz. Éneklés közben rendbe raktam néhány növényt és lemostam az ablakokat, ami szintén tök jó érzés, meg rendben van az egészségem is, amit az elmúlt időszak után nagyon-nagyon tudok értékelni. 

have fun, baby

Úgy volt egyébként, hogy hétfőn és kedden rajz és festészet órára fog járni Dani. Van itt helyben egy alapítványi művészeti iskola, és a gyerekek tandíjának felét kifizeti az alapítvány. Egy csomó hangszeres óra délután 4-ig ott van a suliban, de dobra, amire nagyon szeretne járni, nem jutott be, ez a rajz óra meg sajnos 4 után van, és fél 6-ig tart. Azért elment hétfőn és beült, egy nyári élményt kellett lerajzolni. Amíg vártam rá, elmentem a helyi nagy parkba, ahol van pumpa pálya, focipálya, meg ilyen szabadtéri edzőpark meg pingpong asztalok. Gyönyörű idő volt, kerestem egy padot és olvastam. Közben olyan kicsiknek volt fociedzés, mint Dani, az a srác tartotta nekik, akihez ő is járt még ovis korában, csak nem volt sikerélménye és abbahagyta. AHogy néztem a gyerekeket, ahogy játszottak a parkban meg fociztak az edzésen, olyan intenzív bűntudatom lett, hogy basszus, szegény Dani, egész nap ül a teremben, és én olyan foglalkozásra járatom még délután is, ahol ülnie kell tovább a teremben, ahelyett, hogy szaladgálna végre a napsütésben.

Úgy jött ki, hogy láttam rajta, hogy valami nem jó, és amikor odaértünk a kocsihoz, majdnem elsírta magát, hogy pont az ő lapjának a hátuljára rajzolt valamit a tanár, bemutatva a satírozós technikát, és hogy miért pont az övére, és hogy ugye ki tudjuk radírozni? És hogy ő volt a legkisebb, mindenki sokkal nagyobb volt nála és már ismerték egymást - dióhéjban: ő ide nem szeretne járni. Nagyon örültem volna, ha már most, elsőben rátalál egy jó kis szakkörre, ahol mindenféle izgi dolgot tanítanak neki, de közben meg meg is könnyebbültem, hogy majd ő is szaladgálhat suli után a kis barikkal, meg jár kétszer úszni, és kész is. Vicces volt, mikor mondtam Barninak, hogy Dani egyből azt mondta, hogy ő nagyon örül ennek, hadd játsszon inkább délutánonként. Pedig ő nem is látta a boldog focizó kicsiket. 

kardamom

Nekem a kedvenc péksütim a kardamomos bullar. Svédországban, Malmőben ettem először egy olyan piacon, amit még Violet ajánlott. Imádom a kardamomot, Svádországban a kávézókban nem csak fahéj és kakaó van kitéve, hogy rászórhasd a tejeskávéd tetejére, hanem őrölt kardamom is. A banánkenyér tetejére is szoktam szórni barnacukorral kevert őrölt kardamomot.

Mostanra azért már sok helyen lehet kapni itthon is ezt az édes, illatos, fonott péksütit, ha arra járok, a Normában szoktam venni, a fiúk is nagyon szeretik. Arra viszont nem számítottam, hogy a Lidl is kiszúrja ezt a piaci rést, ugyanis már náluk is kapható! Tömörebb és töményebb, mint az igazi svéd bullar, és valami miatt fahéjat is kevertek a tésztarétegek közé, de meglepően jó, nekem nagyon ízlik - mondjuk csak egy felet bírtam megenni reggelire, de majd elfogy délután. 

the only way is uppp

Megnéztük múltkor azt a filmet, amiben Zendaya és Robert Pattinson játszanak egy párt (The Drama - nekem nagyon tetszett), és van egy jelenet, mikor céklalét csinálnak maguknak reggelire, és akkor még olyan állapotban voltunk (én és a gyomrom), hogy arra gondoltam, hogy én már soha nem tudok majd ilyesmit inni, és komolyan is gondoltam. Ehhez képest ma Street Kitchen-féle pulled chicken szendvicset csináltam ebédre (zseniális, mindenkinek nagyon ízlett) coleslaw salátával, utána pedig Barni maradék madártej-parfé tortájából is ettem egy falatot desszertként. Imáimba foglalom kedvenc gasztroenterológusom nevét, nagyon hálás vagyok neki, és most iszonyúan értékelem, hogy rendben vagyok, vigyázni is fogok a pocakomra nagyon. Először egy spec. antibiotikum, majd probiotikum kúra és labor a kezelés, azt mondta, ilyen kicsi dolog miatt nem tükröz meg. Én meg már komolyan azt hittem, végem. 

Csütörtökön volt az ötödik házassági évfordulónk. Aznap volt először energiám bármit csinálni, így végül elmentünk a Lukács fürdőbe áztatni magunkat, aztán pedig ebédelni az Okikoba. Én akkor még csak egy Miso levest ettem meg üres rizst, de úgy voltam vele, hogy legalább Barni egyen egy jót. Délután akartunk még moziba menni, A meghívás című filmet akartuk megnézni, de nem volt kedvünk addig várni, meg el is fáradtam, mert nem voltam még annyira jól, így végül hazamentünk és ágyból moziztunk. Daniért aznap a Nagyi ment, és ott is aludt nála. 

Barni születésnapjára pedig jött a család pénteken. Valami nagyon egyszerűt akartam főzni, amit csak berakok a sütőbe, így végül lasagne lett, meg csináltam Wannuskám-féle boci szeletet, ami egy csokis és túrós süti nektarin darabokkal, nagyon finom. 

Tegnap kirándultunk meg kertészkedtünk, ma Barni bulizni megy a kis barátaival, hogy velük is szülinapozhasson, Dani Lulu szülinapjára megy, én meg este próbálni. Így a nagyi jön este Danival esti rutinozni. Rövidek a hétvégék nagyon. 

És imádom, hogy újra ruhákat kell viselni. 

Az utolsó nonplusz szett még a garázsvásárról van, annyira jókat vadásztam! A sapi meg azért kellett, mert koncertünk lesz és fújt a szél, és én ilyenkor nagyon vigyázok magamra.

gyomorbaj és nonplusz

Nem meséltem, de elég komoly gasztro-gondjaim voltak nyáron, egy hónapig volt non-stop hasmenésem. A vizsgálat, amit a háziorvosom fel tudott írni, negatív lett, aztán meg szigorú diéta mellett elmúltak a tüneteim. Most viszont visszatértek, és nem is vagyok jól, szombaton az ágyból alig bírtam kikelni, de még ma is muszáj pihennem. Barni egész hétvégén szingli apukát játszik, jönnek-mennek Danival. 2 hét múlva koncertünk van, szóval (meg amúgy is ) aggasztó ez az egész, hogy így felborult az emésztésem, és hogy így ledönt a lábamról. A Margitba tartozunk, és oda novemberre kaptam időpontot. Mondta a nő, hogy keressek más intézményt, ahol fogadnak hamarabb - máshol ajánlottak még decemberi, meg februári időpontokat. Végül kínomban írtam a váci orvosnak, aki anno gyomortükrözést csinált nekem, és megállapította a refluxomat, hogy fogadna-e a magánrendelésén, és írta, hogy nem kell magánban, nyugodtan menjek a rendelésére a váci kórházba - a jövő héten. Annyira örülök, remélem, kiderül, mi a gond és rendbe jövök hamarosan. 

Mára meg kinéztem egy garázsvásárt itt nálunk Daninak, mert láttam, hogy van LEGO hajó, és most hajó (elsüllyedt hajó) mánia van nálunk. Elmentek nyitásra, hazajöttek a kinézett hajóval, ami amúgy 60e lenne a vinteden, meg egy csomó kisautóval és könyvvel, és minden nagyon olcsó volt. Barni mondta, hogy van egy halom Danira való ruha is, nincs-e kedvem átmenni megnézni, visszajönnek velem. Itt van egy köpésre, így átsétáltunk. Gyerekruhát nem találtam, de egy ruhaállványon volt egy non+ ruha, ami nagyon tetszett, mondta a csaj, hogy itt van még két doboz, nézzem át. Most sem hiszem el, de rengeteg szuper nonplusz darabot találtam, és 3e forint volt darabjuk, úgy, hogy volt, ami címkés volt és selyempapírba volt csomagolva. Végül 6-ot vettem, nem hiszem el a mázlimat. Ez a kedvencem: 

És ma már étvágyam is volt, sütőben sütöttem, szerintem úgy a legfinomabb: 

Itt Nagykovácsiban egyébként nagy divat a garázsvásár, minden hétvégén van egy csomó, és úgy tűnik, az emberek nem nyerészkedni akarnak rajta, hanem örülnek, ha csak pici pénzért is, de jó gazdához kerülnek a nem használt darabok. 

uzsi

A legnagyobb örömöm mostanában Daninak uzsit készíteni reggel. Hidegkúton, a Kossuth pékségben isteni kiflit szoktunk venni, ami még napok múlva is szuperfinom kifli. Abból szoktam egy felet megcsinálni neki szendvicsnek, mellé pedig szőlőt, almaszeleteket, ma pedig egy gesztenyerudit is kapott mellé. És képzeljétek, az elmúlt két napban mindent, az utolsó morzsáig megevett. Nagy a kísértés egyébként, hogy többet csomagoljak, de tudom amúgy, hogy ez elég neki, és nem akarom, hogy ne tudja megenni és kidobjuk. Emlékszem, amikor elsős voltam, anyu minden reggel májkrémes kenyeret csomagolt nekem, és pár hét után mondtam neki, hogy nagyon unom. És utána odafigyelt, hogy változatosabb dolgokat rakjon a csomagomba, és mindig rakott mellé egy kis meglepit: gyümölcsöt, egy szelet csokit stb, ami meglepetés volt. Imádtam. Pont beszéltünk róla valamelyik nap, benne is megmaradt ez nagyon. 

A csomagolóanyagokat a kivibagtől vásároltam már jópár évvel ezelőtt, kb mikor indultak, és rengeteget, tényleg nagyon sokat használtam már őket. Van egy nagyobb zacsim, amibe minden belefér de le lehet a tetejét görgetni ha elég a kisebb méret, meg van két kisebb, amibe szendvics is mehet, vagy apróságok, almaszeletek stb. Nagyon praktikusak, vízállóak és örök darabok, mosógépbe be szoktam őket dobni. És ami a lényeg, meseszépek és színesek. 

A weboldalukról szedtem a fotókat, de rengeteg csodaszép típus/szín/minta van még. És most látom, hogy a BTS15 kóddal van most 15% kedvezmény!

(not) too cool for school

Dani reggeli közben azt mondta mosolyogva, hogy nagyon izgalmas, hogy ma végre suliba mehet! Abszolút nem tűnt úgy, hogy félne vagy aggódna, kíváncsiság és öröm volt benne, hogy végre iskolás lehet. Mi az oviból indultunk, ott a gyerekek elbúcsúztak az óvónéniktől egyenként, és a nyolcadikosok kísérték őket át az áltiba. Mi is ott maradtunk az évnyitóra (kérte a tanítónéni, hogy maradjunk), majd bementünk a terembe egy utolsó puszira, és eljöttünk. Abszolút nem éreztem, hogy keresne minket a szemével, vagy szomorkodna, ő már teljesen iskolás üzemmódban volt, alig várta, hogy elmenjünk és elkezdődjön végre a tanítás. 

Nem tudom, emlékeztek-e, hogy jártam egy 8 hetes szorongás tanfolyamra, amit az ELTE pszichológia tanszéke szervezett kifejezetten szorongó gyerekek szüleinek - kitöltöttünk egy részletes kérdőívet, és ez alapján diagnózist is kaptunk, hogy Dani szorongó, gátlásos gyerek. Akkoriban óriási problémának láttam ezt, és tényleg nagyon erősen szorongott akkoriban, viszont ha most nézem őt, ez mára szinte teljesen eltűnt, év végére, de főleg a nyár során rengeteget változott. Annyiban nem, hogy ő továbbra is az előrelátó, mindent háromszor átgondoló kisfiú, aki, ha van erre lehetőség, nem csinál/kóstol/próbál ki olyasmit, amit még korábban nem, de ezt jelenleg abszolút nem látom gondnak vagy kórosnak, sőt, szuper dolog, hogy meggondolt és óvatos. Most, az iskolakezdéssel kapcsolatban viszont számítottam rá valamennyire, hogy fog szorongani a suli bármely/több aspektusán, de ez semmilyen szinten nem történt meg. Ennyit számít egy 6 éves kisfiúnál fél év. 

Miután hazaértünk a suliból, Barni elment dolgozni, és hívott az autóból, hogy vigyorogva emlékszik a reggelre, annyira örül, hogy Dani ilyen jókedvűen kezdi az iskolát - reméljük, szeretni fogja később is, ha már tényleg látja, milyen. Mennyire más ez, mint mikor reggelente sírt, mikor el kellett válnunk az oviban, aztán meg hazafelé én is sírtam, annyira megviselt az egész. Egyébként számára a fő probléma az alvás volt, azt gyűlölte (pedig aludt mindig, mint a tej), és most ugye az alvás, mint olyan, eltűnt az egyenletből

Cserébe én ma és tegnap is pokoli rosszul aludtam, tegnap hajnali 1-től 4-ig fent voltam, alig éltem napközben - gondolom én Dani helyett is szorongok, esetleg az én Anyukám is elmehetne erre a tanfolyamra. Viszont nem tudom elmondani, mennyire jó érzés végre egyedül lenni kicsit itthon. Nem szépítem: teljesen, fizikailag és mentálisan is leamortizálódtam nyáron, nem is értem, hogyan tudtam saját magam ennyire háttérbe szorítani. Nem mozogtam, alig barátkoztam, szinte sosem voltam egyedül. Ma én megyek Daniért 12:15-re (jövő héttől már csak 4-re kell érte menni), és ma pihenek, délután tanítok és este szülői értekezlet is lesz, de holnaptól újra edzek, csütörtökre van már időpontom kozmetikushoz, elmegyek csontkovácshoz, vérvételre, fogorvoshoz, meg úgy általánosságban rendbe rakom magam. Eskü. 

egy téli fotónk

reality

Dani meggyógyult, szépen, lassan térünk vissza a normál étrendjéhez. Elképesztő, hogy milyen fegyelmezett, szó nélkül ebédeli az üres krumplipürét meg rizst, rágja az üres pirítóst és mindenről megkérdezi, hogy ilyet biztos ehetek? Nincs benne tej? És figyelmeztet, hogy vegyük be a gyógyszereket. Belőlem ez a fegyelem totál hiányzik, örülök, hogy ezt nem tőlem örökölte, reméljük, ez más területen is megjelenik majd. 

Voltam csütörtökön egy mini-osztálytalálkozón a Kőlevesben, heten voltunk (asszem) mindössze, a kemény mag. Aránylag gyakran, pár havonta szoktunk, és ez nem ilyen kellemetlen kötelesség, hanem ők mind nagyon közeli barátaim, cinkostársaim a csodás gimis évekből, szeretem őket. Mi Gödöllőre jártunk a Törökbe egy kéttannyelvű osztályba, nagyon nehéz volt és sokat kellett tanulni, de elképesztően jó tanáraink voltak, szuper volt az osztályunk és imádtuk az egészet. 

Ahogy ott ültünk és a harmadik fröccs után elmesélte egy srác, hogy a felesége stroke-ot kapott és utána idegösszeomlást, az első sokk után végignéztem magunkon, és megint megállapítottam, hogy szerintem nincs olyan, hogy valakinek egyenes vonal, gondtalan, smooth sailing az élete. És nem azért, mert bármit rosszul csinálsz. Van, akinek rákos lett a felesége és meghalt pár éve, két gyerekük kicsi volt még akkor, és ráadásul külföldön élnek, nincs segítségük, pedig a srác a munkája miatt sokat utazik. Van, aki elvált, hosszan csalta őt előtte a férje, és még bevállaltak egy harmadik gyereket, hogy hátha ő majd rendbe hozza a kapcsolatukat, de - surprise - nem. Van barátnőm, aki SM-es, van egy srác, akinek a meseszerű házasságáról derült ki, hogy időközben teljesen elmentek egymás mellett és derült égből villámcsapásként érte, hogy a lány válni akar. Az egyik lánynak nem lett családja, gyereke, mert nem úgy alakultak a párkapcsolatai, meg vagyok én, aki szintén  elváltam, és nekem is ráment erre pár évem. Én egyébként elfogadtam, hogy az élet ilyen, a nehézségek és a tragédiák ugyanúgy vele járnak, mint a szép pillanatok, és én sem bánok semmit, de hát fú. Meg hát persze egy-egy ilyen hullámvölgy nem feltétlenül határozza meg az egész életedet, hiszen kezdhetsz új életet, vagy élhetsz teljes életet, lehetsz boldog a nehézségek ellenére, vagy azokkal együtt is. Az SM-es lánynak szuper családja van és imádom, mikor a kalandjaikat meséli, a megcsalt, elvált lánynak van új, boldog párkapcsolata egy szintén nagycsaládos pasival, a külföldön élő srácnak szupersikeresek a gyerekei és ő is újra szerelmes, az elvált srác rengeteget dolgozott magán és ő is újra ismerkedik, a lánynak, akinek nincs családja, van egy pasija és két kutyája és tök jól van így. 

Pont Fredrik Backman egyik könyvét olvasom (Hétköznapi szorongások), és az ő főhősei is mindig nagyon nehéz, hányattatott sorsú emberek, és a könyvei mégis szépen, meghatóan megmutatják, hogy milyen szép az élet. Szóval hagyjuk is az instán a csillogó, boldog életeket, mindenkinek megvan a maga baja.