just a perfect day

Nem vártam különösebben sokat a mai naptól, de azért az, hogy nem volt semmi konkrét progink, az meglehetősen reménykeltő volt. Reggel nem volt még 6 óra, mikor Dani már ébren volt és magyarázott, de meggyőztük, hogy túl korán van és aludjunk még, vissza is aludt és 8 után keltünk végül, ami nálunk nagyon ritkán fordul elő. Átjött Lulu, játszottak a kertben, én meg 10-kor tartottam egy online órát. Csináltam bolognai spagettit, Lulu is velünk ebédelt aztán jöttek érte mert progijuk volt. Ebéd után meg lementünk a kertbe és összeszedtük a diót meg a leveleket, aztán meg átraktuk a hintaágyat oda, ahol sokáig süti a nap - nyáron az árnyékban volt jó. 

Aztán feljöttünk, Dani mesét nézett mi meg megnéztünk pár részt a Lupin új évadából, nagyon szeretjük Párizs, a hangulata meg a főszereplő miatt. Dani is becsatlakozott egy idő után és nagyon élvezte, csak sokat kérdezett közben. 

Most, ahogy ezt mind leírtam, olyan, mintha egészen tevékeny nap lett volna, pedig nagyon jól kipihentük magunkat mindannyian, szuperjó volt leengedni, levegőn lenni, pihenni - szerintem egyszerűen azért, mert végre nem ébresztőre keltünk, meg a tudat, hogy semmi progink, és azt csinálhatjuk, amihez kedvünk van és most 10 nap szünet vár ránk. 

life as we know it

Decemberben lesz megint koncertünk és el kellene kezdeni foglalkozni vele meg promót gyártani hozzá, de semmi kedvem hozzá. Mivel jelenleg a zenélés nem egy konstans dolog az életemben, hanem 2-3 havonta van valami történés, annyira távolinak érzem a falusi kisgyerekes anyuka - home office nyelvtanár életvitelemtől, hogy nem olyan könnyű ilyenkor rocksztár-üzemmódba helyezni magam.  Amikor közeledik az esemény, kb 2 héttel előtte már tudatosan elkezdek készülni rá, olyankor már vannak próbáink, minden nap képzem a hangom és énekelek, többet sportolok, hirdetem magunkat, meg egyszerűen megfoghatóan jelen van az életemben az, hogy én amúgy énekesnő is vagyok. A fellépés napján szeretem, ha van kb 3 órám egyedül, amikor beleülök a kádba, készülődöm, kiválasztom a hangulatomhoz illő fellépő szettet, énekelek, sminkelek. Így végül amikor indulni kell, majd színpadra állni, akkor már teljesen benne vagyok ebben a szerepben, büszke vagyok magamra és ki is tudom élvezni a figyelmet egész este. 

Na de most annyira távol érzem magamtól ezt az egészet, hogy el sem tudom mondani. Annyira rosszul aludtam, hogy reggel szédültem, amikor felébredtem, kicsit ilyen másnapos feeling, csak közben hetek óta nem ittam egy korty alkoholt sem. Pedig vettem egy üveg Sauska villányi cuvée-t a Lidlben, lehet, itt az idő, hogy ma este igyak egy pohárral a vacsihoz. 

hétvégi ups and downs

Vasárnap elmentünk ketten Vácra Danival. Vásár volt, és eredetileg az volt a terv, hogy elmegyünk mind a négyen, de Daninak nem volt kedve jönni és inkább otthon maradt Anyuval (a másik otthonülővel) husit panírozni a vasárnapi ebédhez. Neki amúgy sokkal többet szokott az ilyesmiben segíteni, mint nekem, paníroz, krumplit pucol, pogácsát szaggat stb. Mi Apuval megnéztük a vásárt, ami Vácon, főleg ilyen szép időben óriási, és egy igazi antropológiai tanulmány, tátott szájjal figyeltem az árukat meg az embereket. Igazából halott német katonán kívül mindent lehet kapni, olyan mennyiségű értelmezhetetlen cucc van ott, hogy nem is értem hogy 1. hogyan élnek meg ebből emberek 2. hol tárolják amúgy ezeket és hogyan szállítják 3. ki veszi meg őket? Főleg manapság, amikor ezeknek az áruknak a nagy része elérhető a kínai boltokban minden nap. Apu vett egy kakukkos órát, mindketten vettünk zoknit, meg Daninak vettünk kisautót. Lehetett venni nyuszikat és tyúkokat is, azt nem vettünk. Kiskutyák most nem voltak. 

Ebéd után kiraktuk a napozóágyakat a kertbe és ott fetrengtünk meg beszélgettünk, szerintem el is aludtam egy kicsit. Időben hazajöttünk, mert Daninak még volt leckéje. Amikor kinyitottam a táskáját, hogy kivegyem a könyveit, akkor jött a fekete leves: nem tudtam őket kivenni, ugyanis bele voltak ragadva a táskába - szerencsére csak 3 könyvet hozott haza, amiben lecke volt. Pénteken őszi leveleket ragasztottak egy lapra, és Dani annyi ragasztót használt, hogy a táskájában - mert csak úgy berakta a művet a könyvei közé - szétfolyt, és egyrészt összeragasztotta a könyveit teljesen, másrészt lefolyt az aljára (szerintem decikről beszélünk), és oda minden beleragadt. Fúúúúú, nem volt őszinte a mosolyom. 

Óriási mázli, hogy igazán nagy bajban meg tudom őrizni a hidegvéremet, de most nagy levegőket kellett vennem, mert egy darabig tényleg azt hittem, hogy dobhatom ki a könyveket és a hátizsákot is és vehetek újakat. Aztán kiderült, hogy a ragasztót oldja a víz. Végül egy könyvnek kellett kidobni a borítóját és egy fél centit levágni az egész könyv aljából (!), de nyomtattam neki új borítót, a többi könyvet meg lemosogattam. Jó szarul néznek ki, de hát ez van. A hátizsákját kimostam és meg is száradt reggelre (mert már fűtünk és ráraktam a fűtőtestre), szóval végül minden oké. 

Úgy szeretek Anyuéknál lenni. 

kisautó cserebere és barátok

Daninál továbbra is tart az autó-őrület, már a Titanic és egyéb hajók iránti megszállottsága mellett. Tavaly is csináltunk már ilyet, de idén is kiválogatta a számára nem annyira érdekes/fontos autóit, és megszerveztünk megint egy kisautó csereberét. Idén a régi ovis pajtásai mellett a sulis osztálytársait is meghívta, saját kezűleg készített vérprofi plakátokat és szórólapokat is. Én sütöttem sütit (tökéletes az a körtés süti, amit posztoltam itt pár napja) meg csináltunk kókuszgolyót meg mini szendvicseket. A kertben tartottuk, Apu tavaly csinált neki egy nagy, régi bőröndből ilyen polcos parkolóházat, abban felsorakoztatta a nem kívánt kisautóit, és ha valaki hozott mondjuk 5 kisautót, akkor választhatott helyette 5 másikat, plusz 5 autós matricát. 

Egész jó kis buli kerekedett, mi, szülők is tudtunk bandázni, és ez a gyerekeknek is szuperjó program volt, bár tapasztalatból tudtuk már, hogy ennyi gyereket nagyon szemmel kell tartani. Azért jól elfáradtunk és nem bántam, hogy a hirdetésben benne volt az is, hogy meddig tart az esemény.  

Dani egyedül került ebbe az osztályba, illetve egy olyan kislány jött még az ovis csoportjából, akivel semmilyen kapcsolata nincsen. Szerintem nehéz neki, hogy az összes többi fiú 3-4 fős csapatokban érkezett, neki pedig nincsen - még - barátja, ráadásul nem is szeret focizni, ami pedig belépő lenne a klubba. Nyilván rossz érzés, mikor látod a fotókon, hogy a kiránduláson a gyereked tökegyedül épít homokvárat, vagy hogy amikor lehet bevinni társast, akkor ő kifejezetten olyat választ, hogy lehessen vele egyedül is játszani. 

Barni ezeken nagyon kivan, de én mindig leoltom, hogy ha Dani azt látja rajtunk, hogy ez szerintünk baj, akkor ő is szorongani fog emiatt. Pedig ő egy szuperjófej, okos, szerethető kisfiú, és bíznunk kell benne, hogy organikusan fel fogja építeni a kis baráti körét, mert rá fognak jönni a többiek, ha megismerik, hogy jó fej és jó társaság. És tényleg: az elmúlt hetekben egyre több nevet hallunk, hogy most Zsigával játszott, Matyival homokozott stb, és van egy kisfiú, akivel sokat beszélgetnek autókról, és rajzoltak is egymásnak már többször is. Ezt a kisfiút pénteken áthívtuk az anyukájával együtt, és nagyon jót játszottak (hál'istennek az anyuka is jó fej, haha). És persze a kisautó cserebere is nagyot ment az osztályban, meg a régi barik között is, szóval Dani tök ügyesen csinálja, és lehet, hogy nincs annyi instant barija, mint a menő, jól focizó mini lamineyamaloknak, de majd lesznek neki igazi, mély barátságai. Biztos vagyok benne.

szomi

Végül voltam állásinterjún a 3. kerületi szuper suliban, az épület olyan, mint egy végtelen játszótér, egy 2026-os varázslóképző, tényleg, álmaim munkahelye - illetve bárcsak lenne annyi pénzem, hogy a gyerekem ott tanuljon. És tök jó volt a beszélgetés, kaptam is meghívást a következő hétre péntekre (erre, ami most volt péntek), hogy menjek el próbaórát tartani. 

A baj csak az volt, hogy amikor kijöttem az épületből, és beültem a kocsimba, hogy felhívjam Barnit, hogy elmeséljem, mi volt, és ott összefutottam egy anyukával az oviból, akinek oda jár most a fia elsőbe, egyszerűen nem bírtam lelkesedni, instant gyomorgörcsöm volt a gondolattól, hogy ott tanítsak majd. Mert ez egy olyan iskola, ahogy - nyilván - szuperek a tanárok, de én már tanítottam ilyen helyen, és ez rengeteg, rengeteg meló. Minden hétfő este 7-ig meetingek, évente 4X1 hét kirándulás (ami évi egy hónap távol a saját családodtól), és tudom, hogy nagyon magas minőséget kell hozni, ami rengeteg napi szintű készülést jelent - még akkor is, ha nem vagy osztályfőnök, de ha igen, akkor meg végleg. 

És amúgy nem ez a fő bajom, hanem az, hogy nem tudom, hogy hogyan oldanánk meg a reggeleket úgy, hogy nekem reggel legkésőbb fél7-kor el kellene indulni, hogy beérjek, és délután is legdurvább forgalomban kellene hazajönni, pedig Danit legkésőbb 4-kor fel el kell hozni a suliból, és szerintem esélytelen akkorra hazaérnem. És utána még készülni az órákra, dolgozatokat javítani stb... Én nem akarom Danit beáldozni, hogy ne legyek itt reggelente, és aztán délután is dolgoznom kelljen - talán 1-2 év múlva, mikor kicsit önállóbb és tud egyedül menni suliba, vagy hazajönni. Végül Barni mondta ki, hogy nem csak magadat szívatnád meg ezzel, hanem minket is. Úgyhogy szerdán lemondtam a próbaórát, de nagyon rossz érzés volt, és még mindig bizonytalan vagyok, hogy jól döntöttem-e, mert közben meg nagyon vágyom egy csomó mindenre, ami ebben a suliban történt volna velem. 

Na mindegy, keresgélek tovább itt a közelben. 

sütiillat

Itt Nagykovácsiban reggel 2 darab fok volt. Itt a tél! Még nem fűtünk, pedig nekem éjjel konkrétan fázott a fejem. Emlékszem, amikor terhesen arcüreg-gyulladásom volt, sapkában aludtam, amit Barni nagyon viccesnek talált, de amint kicsit hűvösebb lesz az idő, én azonnal aktiválom a sapkagyűjteményemet, az én fejem sose fázzon! Nem tudom, mikor fogjuk bekapcsolni a fűtést, mert napközben nagyon jól süti a nap a nappalit és Dani szobáját, ott kellemes az idő, de azért este már cidrizünk. A fürdőszobában van elektromos törölközőszárító, azzal egész kellemes meleget lehet csinálni, amikor zuhanyozunk, meg nagyon jó érzés a meleg törcsivel törölközni, azért az segít. Szerintem egymásra várunk, hogy valamelyikünknek kimondja, elege van a didergésből. Ti már fűtötök? 

Végül úgy döntöttem, elmegyek pénteken megtartani a próbaóráimat és kicsit felmérni a terepet. Sajnos nem vagyok lelkes továbbra sem, itt csak januárban kellene kezdeni, és emiatt kicsit olyan megfoghatatlannak érzem ezt az állást, könnyebb lenne döntenem, ha közelebbi lenne a kezdés. Ma délelőtt fel kell készülnöm rá, mert a hetem többi része fullra be van táblázva, de semmi kedvem nekiállni (hence ez a poszt). 

Volt egy csomó szottyadt banánom, és csináltam a srácoknak smoothie-kat meg egy adag banánkenyeret, és már másodszor lesz katasztrófa. Én mindig azt gondoltam, hogy a banánkenyér elronthatatlan kategória, nem tudom, mi van velem. Nem sül át, aztán még sütöm és túlsül, most meg túl kicsi őzgerincformába tettem és kifolyt belőle - még jó, hogy számítottam rá, és terítettem a rácsra egy sütőpapírt. Az ezer éves receptemet használom, de régen is azt használtam, most miért nem működik? Nektek van bevált receptetek? 

Na de azért nem adom fel, ha itt az ősz, akkor a finom sütiillatú sütőtől meleg a konyha délutánonként, és van a kertben egy körtefa rengeteg mézédes körtével, szóval ez lesz a délutáni program: 

fotó és recept innen: https://juliasalbum.com/pear-almond-cake/

sport és Tin Tin

Újra elkezdtem edzeni járni. Februárban volt utoljára bérletem az edzőterembe, de mindig beteg volt valamelyikünk és egyszerűen nem tudtam lejárni soha a 10 alkalmat, és így pénzkidobásnak éreztem mindig. Egy ideig jártam úszni, futni, pilatesre, sőt tornáztam itthon is, de egészen hosszú idő volt, mikor egyáltalán nem is mozdultam meg. 

Mikor mutattam a recepción a kártyámat, mondták, hogy fél éve nem ezzel működik már a terem, áttértek egy sport app-ra, haha. Meglepődtem, mert nem lettem olyan punnyadt, mint amire számítottam, de azért óvatosan kezdtem és nagyon jól esett. Voltam a héten háromszor, és ami a legjobb, hogy azonnal jobb lett az általános közérzetem, nem fáj a hátam, a derekam, energikusabb lettem és jobban is alszom - jobban érzem magam a bőrömben. Amúgy ez mindig így van, mikor járok, és fogalmam sincs, hogy akkor miért nem járok mindig. Emellett azonnal elkezdek rendesebben enni, és ha betolok egy sütit, vagy egy csokit, nincs miatta bűntudatom. 

Ha esetleg van közöttetek olyan, aki csak egy jelre vár, hogy újra elkezdjen mozogni, akkor itt van!

Mikor Indonéziában éltünk, mivel ők sokáig holland gyarmat voltak, ott egy csomó olyan dolog volt, ami akkoriban, 1979-80-ban itthon nem volt hozzáférhető, pl képregények. Nekünk van is pár Tin Tin-ünk angolul és indonézül is, én imádom, a rajzfilmet is sokszor láttam már. És most kiszúrtuk, hogy kiadták a képregényeket magyarul is, könyvesboltokban kaphatóak. Anyukám egyenként meg is veszi őket Daninak, és esti mesének olvassuk őket, imádjuk mindketten, nagyon izgalmas a történet, szuperek és nagyon viccesek a karakterek. 

a day in the city

Na, hát ez a hely nem tetszett annyira, mert szerintem ez az a suli, ahol csodálatos diáknak lenni, de tanár akkor legyél ott, ha ez az életed. Tegnap írtak, hogy várnak szeretettel próbaórákat tartani jövő héten, kicsit déja vu-m van, de persze elmegyek, hogy kicsit jobban belelássak. 

Ma nagyon szerettem volna, ha kicsit csavargunk. Szerintem ki kell használni, hogy ennyire szép idő van, és menjünk, ne üljünk otthon, de közben meg Barni a héten egészen sokat dolgozott, jött-ment, Dani meg ugye suliban, és ő igazából szerintem egész hétvégén otthon ülnének és legóznának, és én ezt meg is értem, de hát na. Vasárnapra nincsen betervezve programunk, akkor pihenhetnek. Dani tavasz óta könyörög, hogy menjünk el együtt a Minipoliszba, ahol az egyik Kiskirály napon voltak az ovival még, az egyik kislánynak ez volt a kívánsága, és ma reggel mondtam, hogy nem bánom, menjünk. Busszal-villamossal mentünk, amit én imádok. Barninak borzasztóan oda van nőve a seggéhez az autó, és amúgy iszonyúan profin közlekedik és simán a helyek előtt parkol, de én meg annyira nem ez a lány vagyok, és sokszor lázadok is ellene. Most először Daninak is kellett már vennem Pest megyei bérletet, 945 forintba került neki egy hónapra. Bárcsak az enyém is ennyibe kerülne.

Nem tudom, mikor láttam Danit ennyire lelkesedni programért, pedig elég sok helyre járunk vele. A Minipolisz egy interaktív, gyerekeknek kialakított miniváros a Király utcában, ahol a gyerekek játékos formában próbálhatják ki a felnőttek világát: lehetnek például bolti eladók, pénztárosok, tűzoltók, orvosok vagy rendőrök - de rendesen van Aldi, szálloda, bank, rendőrség, posta stb, sőt, rádióstúdió, Simon's burger, autószerelő műhely stb stb. A gyerekek maguk irányíthatják a játékot, valódi eszközöket használhatnak, szerepekbe bújhatnak, és kipróbálhatják, milyen önállóan dolgozni, döntéseket hozni és együttműködni másokkal. Pl. van reptér, ahol vannak bőröndök, leméred a csomagodat, kinyomtathatod a beszállókártyád, átmész a biztonsági ellenőrzésen, ahol átvilágítják a táskád és ki kell venni, ami nem oda való, van duty free, ahol vásárolhatsz és lecsippanthatod a cuccokat, beülsz a repülőbe ami tényleg olyan, mint egy igazi repülő, fentre berakod a táskád, bekötöd magad és felszállsz (az ablak egy képernyő, ahol látod a tájat, ahogyan száll fel és le a repülő), jön a sztyuvi (egy másik gyerek) és lehet rendelni enni- és innivalót, stb stb. Van kézműves részleg meg játékterem is, ott is jópofa dolgok voltak. A rendőrségen pl lehetett mugshotot készíteni, meg volt böri is, ahová legtöbbször az apukájukat zárják a gyerekek, ahogy láttam. Mi is élveztük (mondjuk Barni a börtönt nem), és minden rész ilyen szuper, órákig el lehet lenni - a belépő 3 órára szól. És most kb a dolgok töredékét meséltem el, tényleg rengeteg dolgot ki lehet próbálni, nagyon jól ki van találva az egész.

Utána beültünk a Madách téren a Moto pizzériába, kicsit megpihentünk, míg vártunk a rendelésünkre, Dani rajzolt és valahogy kb 2 perc után sikerült az ölembe borítania a zéró kólámat, de úgy, hogy mindenemből, még a bugyimból is csavarni lehetett a kólát. Nagyon rossz érzés volt ott ülni a nedves ruháimban, nagyon össze kellett szednem magam, hogy ez ne rontsa el a kedvem és ne akarjak azonnal haza indulni. Végül belegondoltam, hogy több is veszett Mohácsnál, el tudtam tőle vonatkoztatni és jól tudtam magam érezni így is, aztán egy idő után meg is száradtam. Megnéztük a kézműves vásárt az Erzsébet téren, ami a Makers' Markethez képest olyan színvonalú volt kb, mint egy falusi búcsú, elnézést a kiállítóktól, mert volt azért pár színvonalasabb árus, de nem az én világom volt. Ettünk egy fagyit egy random fagyisnál, ami utólag életünk egyik legfinomabb fagyijának bizonyult - eredetileg a Rose-ban akartunk, ami ugye ilyen szép rózsa alakú fagyi és finom is, de hatalmas sor állt előtte. Végül átsétáltunk az Erzsébet hídon és villamosra szálltunk. A Mammutban még vettünk kávét itthonra, aztán végül hazajöttünk, jól elfáradt mindenki. 

Itthon Barni berakott egy mosást, többet között a kóla-áztatta cuccaimat, és nem figyeltem, hogy a - szintén kólás - Eszka kabátom is betette, és szárítóprogrammal együtt ment végig a mosás. Most csak reménykedem, hogy rám jön még így is, és nem kell elajándékoznom Dani valamelyik kis barátnőjének. Csináltam carbonarát, most nem lett olyan jó, mint szokott, nem tudom, miért, pedig már rutinból csinálom a Street Kitchen-ös receptet.  Megnéztünk együtt egy filmet (Matchbox, tegnap került fel az Apple TV-re), aztán Barni elment kicsit találkozni a barátaival. Nekem is nagyon mehetnékem volt, és egyre nehezebben viselem, hogy ilyen keveset tudunk kettesben lenni és csak külön tudunk felnőtt programozni, de ez van. 

sok az ég, meg a tenger

Úgy belejöttem a múltkor, hogy ma is állásinterjúra megyek egy másik helyre. Ez is szuperjó suli (igazából ez sokkal jobb, mint a múltkori) és nagyon örülnék neki, de most sokkal inkább a helyén kezelem a szitut. Most nem is tudok sokat magáról az állásról, úgyhogy ráérek lelkesedni akkor, ha kiderül, hogy pontosan miről van szó, és hogy tényleg nekem való ez az állás. 

Tegnap reggel voltam Vácon, laborra kellett mennem még a gasztro-gondjaim miatt. Az adminisztrátor lánynak osztályfőnöke voltam a váci gimiben, örültünk egymásnak, vicces volt. Van pár kilógó eredmény, olyan is, ami nem szokott gond lenni, kíváncsi vagyok, mit mond a dokim. Viszont a hashimotom csendben van, jó a TSH-m, ennek örülök. 

Találkoztam Vácon Katával, a fotós barátnőmmel, aki Párizsban él, rég nem láttuk egymást, jó volt kicsit felvenni a fonalat, jó sok izgi dolog történt vele, mióta nem láttam. A Lujzába ültünk be, én ebédeltem is, annyira szeretem azt a helyet. 

Ez meg Dani tolltartója, ez a kék ceruza lassan elfogy, és egyszerűen nincsen konkurenciája. Azt mondta, sok az ég meg a tenger (még mindig Titanic meg mindenféle elsüllyedt és elsüllyedő hajó mániája van). 

amíg én oviban vagyok

Elküldtem a jelentkezésemet a messzi (de szuper) helyre, drukkoljatok megint. 

Van amúgy egy tanítványom, akit nagyon szeretek, egy kertész srác. Szegénnyel az évek során nagyon megutáltatták a nyelvtanulást, úgyhogy szépen gyógyítgatjuk a sebeit és nulláról megtanulunk mindent megint. Itt lakik a faluban, úgyhogy nem online tanítom, azt egyből mondta, hogy nála ki van zárva. Jön, kap kávét, Dani meg szokta neki mutatni a kisautóit, meg Barnival is mindig dumcsiznak kicsit, ha épp itthon van. Az a típusú srác, akit mindenki azonnal imád. Na és múltkor hozott Daninak egy mesekönyvet, amit a barátnője illusztrált. Azonnal elolvastuk és nagyon tetszett, és aztán rájöttem, hogy van egy másik mesekönyv is, amiben szintén az ő rajzai kísérik a történetet, és azt annyira szeretjük, hogy már egy csomó ovistársának kölcsönadtuk. Ha van ilyen korú gyereketek, nagyon ajánlom mindkettőt (nekünk az Amíg én oviban vagyok a kedvencünk, abban tényleg nagyon jó a sztori és a rajzok is). 

the life you imagine, not the life you get

A vicc az, hogy lemondtuk a péntek-szombati bécsi kiruccanásunkat, mert egyrészt úgy éreztem, hogy ha megkapom a munkát, nem tudok majd felhőtlenül csavarogni, én már akkor készülni akarok az első sulis hetemre. Csütörtök délután elmentem fodrászhoz, hogy a hajam 1 perc alatt belőhető legyen reggelente, és ne kelljen vele felesleges időt töltenem. Hétfőre nem vállaltam órákat, mert ugye nekem az iskolában lesz már dolgom hétfőn. Elővettem a szép, halvány lila, hőtartós utazós bögrémet, amit még sosem használtam eddig, de majd most! Milyen jó lesz reggel megcsinálni benne a mandulatejes kávémat, és reggel a villamoson, vagy ott a suliban, készülés közben iszogatni. 

Egy idióta vagyok. 

Van bennem egy üresség, tényleg, mint mikor szerelmi csalódás éri az embert, nem egy hosszú együttjárás után, csak mint mikor már vizionálod valakivel egy szép kapcsolat lehetőségét, és aztán nem kellesz neki mégsem. Van két új tanítványom, a héten kezdünk és sajnos tökre nincsen kedvem hozzájuk. A másik helyre sincsen kedvem jelentkezni, bár oda azért nincs, mert olyan korán kéne elindulnom reggelente, hogy nem tudnám én vinni Danit suliba soha, és ha Barninak épp őrület a munkája, akkor nem tudom, hogyan oldjuk meg a reggeleket. 

Na mindegy. Mondták a lányok egyébként, hogy ez olyan is kicsit, mint mikor lakást keresel és szembejön AZ IGAZI, a tökéletes helyen lévő, szuper elrendezésű, ahol már látod a gyerek kiságyának a helyét meg hogy milyen terítőt raksz majd az asztalra, és aztán elviszik előled. Mondjuk ilyen élményem még csak albérlettel volt Svájcban, de ott például utána sokkal szebbet, jobbat, jobb helyen lévőt találtunk. Később, mikor már kint laktunk, elbicajoztam egyszer arra a környékre, ahol ez az "álomlakás" volt, és kiderült, hogy annyira forgalmas volt az az utca, hogy megőrültünk volna a zajtól, csak mi először vasárnap néztük meg, és akkor csendes volt, nem tűnt fel. Lehet, ebben a suliban is megbolondultam volna valamitől. 

Na átírom a motivációs levelemet. 

na hát

Nem engem vettek végül fel. Csütörtökön az óráim után, ahogy sétáltam, hogy találkozzak Barnival, felhívtam Anyut, és neki mondtam, hogy nem vagyok biztos benne, hogy engem választanak majd, mert a vezető tanár kicsit fura volt már reggeltől, nem várt meg az órák után, hogy beszéljünk róluk, pedig ez azért szokás. A másik tanárnak tudom, hogy nagyon tetszettek az óráim, ő nagyon lelkes volt. Olyan lányt választottak, akinek nagy tapasztalata van kicsikkel, és ezt meg is értem, de azért nagyon rosszul esett, eléggé beleéltem magam. Ráadásul megint egész pénteken vártam, hogy visszajelezzenek, nagyon rossz érzés volt a bizonytalanság, aztán késő este jött az email, persze tudtam, mi lesz benne. Nagyon csalódott voltam, kicsit olyan érzés volt, mint mikor még tindereztem, és volt egy szuperjó randim valakivel, aki nagyon tetszett, minden klappolt, úgy tűnt, tökéletesen összeillünk, és aztán a másik soha többé nem keresett. 

Na mindegy, megyünk tovább, a lendület megmaradt bennem. Láttam még egy olyan pozit, ami nagyon tetszene, csak az meg sokkal messzebb van, de szerintem fogok jelentkezni oda is. Szombaton elmentünk Anyuékhoz, délután meg ott maradtunk a Duna-parton és kővárat építettünk, sétáltunk, napoztunk. 

LOUPE: A KEZDET/VÉGE

Életem egyik (ha nem A) legjobb színházélménye volt a tegnapi. Barni születésnapjára vettem jegyet a Loupe A KEZDET/VÉGE című darabra. Barni anyukája hozta haza Danit a suliból és ő maradt vele itthon, mi meg elmentünk a Khanba vacsizni, majd elsétáltunk a RAM-ba (Radnóti Miklós Művelődési Központ - nem tudtam eddig, hogy ennek a rövidítése). Molnár Áron, Földes Eszter és Mohai Tamás a szereplők, és arról szól, hogy egy pár az első gyerekét várja, de a pasi nem igazán tud helyt állni a felelősségteljes férj-apuka szerepében,, és a lókötő haverja sem segít neki abban, hogy fel tudjon nőni a feladathoz. Egyrészt iszonyúan viccesek a színészek mindhárman, másrészt tele van a darab végig cirkuszi, akrobatikus mozgáselemekkel, fú, nagyon ügyesek és profik, - nem akarok spoilerezni, de időnként az leesett az állunk. Közben végig élő zene van, vannak énekes, meg rap részletek is,  ezek is nagyon sokat adtak hozzá, nagyon jól szórakoztunk. Mindkettőnket lenyűgöztek, és a végén állva tapsolt a közönség, szuperek voltak, nagy gratula a Loupe-nak és a rendező Horváth János Antalnak (AKA Lovas Rozi férje:)). Nagyon szerettük. 

szilvás-tepertős

Fu, azért izgulok. Tegnap is, ma is voltam bent órákat nézni, nagyon érdekes volt, de hát úristen, ez mennyire más meló, mint a középiskola. Két lány van még rajtam kívül versenyben, az egyikükkel találkoztam is, nagyon kedves. Tegnap a hatodikosoknál együtt voltunk bent, és kért minket a tanárnő, hogy mutatkozzunk be, és utána a gyerekek kérdezzenek, ha még érdekli őket valami. A másik lány kezdte, elmondta a lényegi infókat magáról, aztán a csoport kérdezett ezt azt. 

Aztán amikor én következtem, kérdeztem, hogy nem gond-e, hogy ha játékos formában mutatkozom be. Elmondtam magamról 5 infót, amiből csak 4 volt igaz, ezeket röviden feljegyzeteltem a táblára, és ki kellett találniuk, melyik nem igaz. Ilyeneket mondtam, hogy hol élek, van családom és hogy hívják őket, szeretnék itt tanítani, van kutyám, egy puli, akit Bobeknek hívnak és hogy énekelek egy zenekarban. Hagytam őket kicsit pármunkában elmélkedni, és aztán találgattak, meg próbálták megindokolni, ez vagy az miért nem igaz - nagyon élvezték, és jót beszélgettünk angolul, a végén gyorsan megtanítottam a "used to" kifejezést (I used to have a dog called Bobek). Jól sikerült, meg hát tutira megjegyeztek. Utólag bűntudatom volt, hogy ellőttem ezt a másik lánnyal, mert így az ő bemutatkozása nem volt olyan izgi, és nem is mesélt magáról semmi különösebben érdekeset - pedig nekünk most nem csak a gyerekek előtt kell villantani, hanem a tanárok előtt is. Mázlim volt, hogy második voltam, meg hogy volt egy ilyen spontán ötlet a tarsolyomban. 

Csütörtökön kell próbatanítanom két csoportban, aztán minden kiderül. Ma még óráim vannak, délután pedig színházba megyünk, majd holnap kitalálom az órákat. 

A suli után meghívtam magam egy szilvás-tepertős (!) péksütire, és üldögéltem 20 percet egy szép kis teraszon, mert megérdemlem, isteni volt.