reality

Dani meggyógyult, szépen, lassan térünk vissza a normál étrendjéhez. Elképesztő, hogy milyen fegyelmezett, szó nélkül ebédeli az üres krumplipürét meg rizst, rágja az üres pirítóst és mindenről megkérdezi, hogy ilyet biztos ehetek? Nincs benne tej? És figyelmeztet, hogy vegyük be a gyógyszereket. Belőlem ez a fegyelem totál hiányzik, örülök, hogy ezt nem tőlem örökölte, reméljük, ez más területen is megjelenik majd. 

Voltam csütörtökön egy mini-osztálytalálkozón a Kőlevesben, heten voltunk (asszem) mindössze, a kemény mag. Aránylag gyakran, pár havonta szoktunk, és ez nem ilyen kellemetlen kötelesség, hanem ők mind nagyon közeli barátaim, cinkostársaim a csodás gimis évekből, szeretem őket. Mi Gödöllőre jártunk a Törökbe egy kéttannyelvű osztályba, nagyon nehéz volt és sokat kellett tanulni, de elképesztően jó tanáraink voltak, szuper volt az osztályunk és imádtuk az egészet. 

Ahogy ott ültünk és a harmadik fröccs után elmesélte egy srác, hogy a felesége stroke-ot kapott és utána idegösszeomlást, az első sokk után végignéztem magunkon, és megint megállapítottam, hogy szerintem nincs olyan, hogy valakinek egyenes vonal, gondtalan, smooth sailing az élete. És nem azért, mert bármit rosszul csinálsz. Van, akinek rákos lett a felesége és meghalt pár éve, két gyerekük kicsi volt még akkor, és ráadásul külföldön élnek, nincs segítségük, pedig a srác a munkája miatt sokat utazik. Van, aki elvált, hosszan csalta őt előtte a férje, és még bevállaltak egy harmadik gyereket, hogy hátha ő majd rendbe hozza a kapcsolatukat, de - surprise - nem. Van barátnőm, aki SM-es, van egy srác, akinek a meseszerű házasságáról derült ki, hogy időközben teljesen elmentek egymás mellett és derült égből villámcsapásként érte, hogy a lány válni akar. Az egyik lánynak nem lett családja, gyereke, mert nem úgy alakultak a párkapcsolatai, meg vagyok én, aki szintén  elváltam, és nekem is ráment erre pár évem. Én egyébként elfogadtam, hogy az élet ilyen, a nehézségek és a tragédiák ugyanúgy vele járnak, mint a szép pillanatok, és én sem bánok semmit, de hát fú. Meg hát persze egy-egy ilyen hullámvölgy nem feltétlenül határozza meg az egész életedet, hiszen kezdhetsz új életet, vagy élhetsz teljes életet, lehetsz boldog a nehézségek ellenére, vagy azokkal együtt is. Az SM-es lánynak szuper családja van és imádom, mikor a kalandjaikat meséli, a megcsalt, elvált lánynak van új, boldog párkapcsolata egy szintén nagycsaládos pasival, a külföldön élő srácnak szupersikeresek a gyerekei és ő is újra szerelmes, az elvált srác rengeteget dolgozott magán és ő is újra ismerkedik, a lánynak, akinek nincs családja, van egy pasija és két kutyája és tök jól van így. 

Pont Fredrik Backman egyik könyvét olvasom (Hétköznapi szorongások), és az ő főhősei is mindig nagyon nehéz, hányattatott sorsú emberek, és a könyvei mégis szépen, meghatóan megmutatják, hogy milyen szép az élet. Szóval hagyjuk is az instán a csillogó, boldog életeket, mindenkinek megvan a maga baja. 

boundaries vol. 2

Dani most, hogy nem érzi jól magát, felmegy az emeletre szobánkba, betakarózik, kér vizet, banánt/kekszet és onnan nézi a mesét a TV-ben (Bluey és Grizzy és a Lemmingek), pedig a nappaliban a kanapéról is nézhetné. Emlékszem, amikor gyerek voltam, én is Anyuék ágyában szerettem lábadozni, szerintem ez olyan kedves dolog, hogy a szülei ágyában érzi magát leginkább biztonságban. Nekem meg közben tök jó érzés, hogy lent csend és nyugalom van, tudom panírozni a husit anélkül, hogy bárki beszélne hozzám. 

Barni átment az anyukája lakásába dolgozni (nem tudja, hogy most itthon is csend van, hihi), meg átvenni az ikeás szekrényeket. Az anyukája nyáron kifestette az egész lakást, előtte kipakolt mindent, megszabadult az összes olyan bútortól (a hatalmas, sötétbarna, nyomasztó Erika szekrénysortól pl), amit 40 éve nézett és mostanra már utált. Vett új kanapét (és azonnal megbánta mert mégsem annyira tetszik neki, nekem minden Jysk-ös bútorral ez a tapasztalatom), meg rendelt az Ikeából szép, szellős, üveges könyvszekrényeket meg komódot. Szerintem ő nincs annyira jól, mióta Barni apukája meghalt, és biztos vagyok benne, hogy ez a környezetváltozás jót tesz majd neki. Most lent van egyébként a Balatonon egy barátnőjével, és nem is tudja, hogy mire hazajön, a fiúk meglepetésből össze fogják rakni neki a szekrényeket. 

Ma az iskolában ismerkedő est lesz (illetve délután, és csak egy óra), bemutatják a napközis tanítónénit meg a ped. asszisztenst, meg hát ott lesz az összes szülő meg gyerek is. Nekem viszont ma délután osztálytalálkozóm lesz bent a városban, és megyek is, Barni nélkülem megy a suliba Danival. Látom rajta (Barnin), hogy nem örül, de úgy vagyok vele, hogy a sulis események 90%-án úgyis én leszek ott, belefér, hogy erre most nélkülem menjenek. Meg annyira elvesztem a nyáron, szükségem van rá, hogy a barátaimmal lehessek kicsit. 

Ma reggel voltam Vácon Anyuéknál, mert el kellett hoznom a párnát, amit Anyu varrt Dani osztályába a kanapéra. Én már az oviban is minden olyan feladatot elvállaltam, amiről úgy éreztem, hogy nekem (vagy mondjuk Apunak) nem okoz nehézséget, és elég kreatív meló ahhoz, hogy kicsit szórakoztasson is. Azért az feltűnt, hogy nem minden szülő van ezzel ugyanígy, és eszembe jutott, hogy talán hülye vagyok, hogy aránytalanul sok dolgot vállalok. De közben meg ennek kapcsán kicsit központi ember is lettem, amit én nagyon élveztem, a többiek és az óvónők hálásak voltak, hogy szuperjól megoldódtak ezek a feladatok, és nekem is jó érzés volt, hogy jól csinálom, amit elvállalok. Pl. Mindig nekem kellett megvenni az ajándékokat az óvónőknek karácsonykor és év végén is, és az annyira spot-on volt mindig, hogy azt is mondták a lányok, hogy csinálhatnék ilyen vállalkozást, hogy ha pl valakinek nincs ötlete, hogy mit vegyen a feleségének, én kitalálom/elintézem. Persze igazából szerintem nem találtam ki semmi izgalmasat, most év végén pl. Ykra övtáskát kaptak mindhárman, amivel szerintem nehéz mellényúlni, és mivel nagyon jól ismerem őket, pont olyat sikerült választani mindhármójuknak, ami nagyon jól illett hozzájuk és iszonyúan örültek neki. Most, itt az iskolában a tanítónő kérte, hogy valaki varrjon huzatot a kanapé ülőfelületére, mert elszakadt, és mivel senki nem jelentkezett, én írtam neki pár nap múlva, hogy beszéltem anyukámmal, és ő szívesen megvarrja. Több helyen is voltam, mire találtam megfelelő anyagot, Anya tényleg megvarrta és nagyon szép lett.

Hazafelé bementem vásárolni a Lidl-be, mert üres volt a hűtőnk. Nagyon durván hideg volt bent, tényleg mindenki didereg bent, nem tudom, így próbálják meg elüldözni a vevőket? Vettem Daninak Lutra albumot, imádja a matrica-gyűjtögetést, és a sztorikat is el szoktuk olvasni az állatokról, de amúgy én kivagyok, hogy mennyi szemetet termel egy ilyen matricakönyves-akció. 

Dani nem jött velem, otthon maradt Barnival, mert nincs jól, hasmenése van és gyenge - szuperjó időzítés, kedden indul a suli. Írtam most este a dokinőnek, hogy írja meg, mi legyen, bevigyem-e megmutatni, vagy csak csináljam a szokit. 

Én most jobban érzem magam, utolértem magam a kötelezőkkel, nyugis éjszakánk volt és délután is aludtam 2 órát, hála a srácoknak. 

boundaries

Pokolian rosszul aludtam az előző napokban, pedig épp olvastam, hogy nem is az számít, hogy mennyit alszol, vagyis mennyi időt töltesz az ágyban, hanem hogy ha keveset is alszol, annak jó legyen a minősége. hát azt szerintem hagyjuk is. Dani felver az éjszaka közepén, és utána beindul a szorongás és egyszerűen nem bírok visszaaludni, és inkább a telefonomon olvasgatok, hogy elnyomjam a gondolataimat. Mondjuk most tényleg volt egy konkrét dolog, amit halogattam és nagyon a körmömre égett, de egyszerűen nem találtam rá pár üres, nyugodt órát, hogy elintézzem (zenekaros ügy volt). De ma végre megmondtam a családnak, hogy ezt nem halogathatom tovább, pár órán keresztül légyszi nézzenek levegőnek, leültem, és bár kellett párszor szünetet tartanom, mert időnként szükség volt rám, de végül az imént sikerült mindent befejeznem, nagyon jó érzés. Hihetetlen, hogy eddig halogattam, egy igazi idióta vagyok. Remélem, ma éjjel már úgy alszom, mint a tej.

Tegnap felfújtuk a pofánkat és kipakoltuk Dani gardróbját. Ő olyan szerencsés, hogy van egy kis walk-in gardróbja a szobájához, ami rengeteg dolgot elnyel és így nincs is szüksége szekrényekre. Cserébe viszont mindent oda szoktunk bebaszni, és jól van az úgy jelleggel elég komoly káosz alakult ki. Tegnap viszont mindent átnéztünk, a játékait, a ruháit, és kíméletlenül kiszelektáltunk mindent, ami már kicsi volt, nem szerette, nem játszott vele stb - szerintem a dolgok fele eltűnt, végül pedig csodás rendben raktuk vissza a maradék cuccokat. Én ezt imádom csinálni, akkora jutalomnak élem meg a szellős rendet. Barni is nagy pakolászó, és Dani is egyre rendszeretőbb.

Nyáron voltunk a barátaink nyaralójában fűzfőn, és ott olyan tip-top rend volt, hogy csorgott a nyálam. A mi nyaralónk olyan, hogy mindenki úgy van vele, hogy ha otthon valamire már nincs szükség, legyen az kicsorbult szélű pohár, rozsdás kenyérpirító, lyukas pulcsi vagy dülöngélő szekrényke, akkor az jó lesz a Balatonra. Ezért az egész (amúgy tök picike) nyaraló egy raktár, a haszontalan tárgyak gyűjtőhelye - kivéve a mi szobánk, mert ott ezt nem hagyom. Bezzeg ez a fűzfői ház! Na és nagyon inspirálónak találtam, el is határoztam, bár itthon mi azért vigyázunk a rendre, de ha Dani elmegy suliba, végigmegyek a fiókokon, szelektálni fogok és mindenhol patikát pattintok. Viszlát, kényelmetlen bugyik, lyukas harisnyák, tinikorom nyakláncai, valamire-még-jó-lesz kacatok!

Dani pedig készen áll a sulira, mindent megvettünk, bevittük, amit kellett, van tornacipője, benti cipője, fehér pólói tornaórára, minden, ami kell. A korai lefekvéssel nem állunk túl jól, mától pedig fél 7-kor kelünk - még jó, hogy a mai csak próbanap volt, mert elaludtunk, Barni ébresztett minket 7-kor. Be kell hogy valljam, én nagyon várom a szeptembert. Rég nem volt ilyen rossz a mentális egészségem, mint az utóbbi hetekben, teljesen elfogytam, volt, hogy sírva fakadtam, mikor odaértünk a vendégségbe és be kellett volna menni, egyszerűen úgy éreztem, hogy megőrülök, ha be kell mennem és beszélgetnem meg jópofiznom. Ott is hagytam a srácokat, csak az este végére mentem vissza értük, utána pedig két napig feküdtem az ágyban és sorozatot néztem (The Pitt - imádom), ágyba hozattam a kaját és a kávét és nem voltam hajlandó semmit csinálni. Egyébként ettől a passzív pihenéstől meglepően gyorsan jobban lettem, de azóta is érzem, hogy az idegrendszeremet kikészítette a nyár, és az, hogy csak zuhanyzáskor és alvás közben lehettem egyedül. Kiolvastam amúgy három könyvet is, de csak ilyen lopott fél óráim voltak rá napközben, meg este, miután Dani elaludt. 

Na, úgyhogy most gyakorlom a határaim meghúzását, és bevallom, nagyon jól esik. 

Na ez most nagyon keszekusza lett, de a fejem is az most, bocsi. 

Jungle

Ééééés megjelent kb 2 hete a Jungle Sunshine című albuma, ami igazi nyárvégi, csoda vidám hangulatú táncikálós zene, ha nem ismeritek, mindenképp hallgassátok meg (és ha nem ismertétek, akkor a régi számokat is). Ők angolok és novemberben mennek koncertezni Bécsbe, nagyon szeretnék menni! 

fény

Csak azért jöttem, hogy egy mai programot ajánljak:

1. A Margitszigeten még ma van egy nagyon színvonalas fénykiállítás, ha tudtok, gyerekekkel vagy nélkülük mindenképp menjetek. Fél 9 körül van annyira sötét már, hogy igazán élvezhető legyen. Barni barátja, szervezte és koordinálta az egészet, ő az, aki a mi esküvőnkre is csinált fényfestést és nagyon-nagyon ügyes. Külföldi és magyar művészek munkái is láthatóak, mi nagyon élveztük. A medveállatka és a hold a kedvenceim.

almost there

Én már augusztus eleje óta úgy nevezem ezt az időszakot, hogy a nyár vége. Nekünk nagyon bejött, hogy július végére letudtuk a nyaralást meg a millió élményt, és augusztus nagy részében itthon lehettünk nyugiban. A mi lakásunk meglepően hűvös, vagy nem is tudom, azért tény, hogy voltak olyan napok, hogy megpusztultunk, és lefekvés előtt muszáj volt benyomni egy kicsit a légkondit, hogy lehűljön. Dani szobája a legmelegebb, de ő meg a vékony kis testével tök jól bírja, ha meg nem, átjön hozzánk aludni. Hétvégén mindkét nap átmentünk Barni egy barátjához, aki a 2. kerületben lakik, és van egy egészen nagy, nagyon hideg vizű medencéjük, és ott pancsoltunk.. Egyébként árulják a házat, mert annyiba kerül a fenntartása, hogy nem bírják anyagilag. Csodálatos helyen van és jó nagy is, emiatt nagyon sok pénzért próbálják eladni, csak hát ráférne egy komolyabb felújítás, de emiatt senki nem veszi meg - gondolom, akinek van ennyi pénze, az épít magának egy újat, olyat, amilyet szeretne. Mindenesetre áldás (lehet) a medence ebben a hőségben.

Múlt héten ketten voltunk Danival, Barni végig dolgozott. Voltunk strandon, könyvtárban, a kis barátainál, de egy idő után egymás agyára mentünk, és én sem gondoltam volna, de elég durva veszekedéseink voltak, én is kiégtem mentálisan, nyáron semmit nem voltam egyedül. Ő általában délutánra fárad el, mikor tök jó lenne, ha aludna egyet és kisimulnának az idegei, de az alvás a 6 éves kisfiúk szerint az ördögtől való. Ilyenkor igazi kis seggfej lesz, amit én nem bírok elviselni, és nem bírom felfogni, hogy miért nem lehet elsőre felfogni, hogy légyszi, ezt ne csináld. A legrosszabb, hogy nekem el is romlik a kedvem az ilyen értelmetlen feszkóktól.

Közben megint eltelt egy csomó idő, hogy elkezdtem írni ezt a bejegyzést, azóta voltunk egy hetet a Balatonon, amihez nem volt kedvem mert én már itthon szerettem volna tölteni a nyár végét, és mindenki ott volt a Balcsin, de végül tök jól sikerült. Supoztunk sokat, amit nagyon szeretek, mert el lehet menni vele oda, ahol senki más nincs, meg lehet nézni a szép, vízparti házakat a víz felől. Voltunk megint a káptalantóti piacon, meg a talpkalandban Mencshelyen - az az ideális gyerekes progi, nagyon-nagyon ajánlom, 2 óra háborítatlan zen, még nyuszik is vannak. Tegnap pedig (több ezer másik családdal együtt) elmentünk a veszprémi állatkertbe, az is jó volt, csak hát volt velünk egy kétéves is, és neki ez sok és hosszú volt. Nekem továbbra is az orrszarvú a kedvenc állatom, ő egy velünk maradt dínó. Dani a zsiráfot szereti a legjobban, Barni pedig a kapibarát, őt meg is simogattuk. 

Most megyünk takarítani a suliba, majd folytatom. 

gyömbér, citrom és kurkuma

Itt a nyár vége. Ma éjjel Dani átmászott közénk és nyugtalanul forgolódott, ami azt jelenti, hogy én sem tudtam aludni. Először átmentem az ő ágyába, aztán egy óra agyalás után jobbnak láttam felkelni. Kinyitottam a teraszajtót és az ablakokat, meglocsoltam a virágokat a teraszon, kipakoltam és kikapcsoltam a borhűtőt, mert láttam, hogy fagyos a hátulja, feltettem egy arcpakolást, csináltam egy mandulatejes kávét meg a szoki finn crispemet banánnal, és most várom, hogy felkeljenek a fiúk és induljunk Vácra nagyszülőzni meg dunázni. Kicsit kiültem a teraszra is, de képzeljétek, fáztam. 

Voltunk Anyuéknál szerdán és lebicikliztünk Apuval meg Danival megnézni a Duna-partot. Elkeserítő és rémisztő, hogy mennyi víz hiányzik a folyóból, hogy micsoda szárazság van és hogy mi vár még ránk. Persze jó is volt, mert sokkal barátságosabb ilyenkor a víz, begyalogolsz egy csomót és térdig ér és kristálytiszta a víz. És ami a különösen fura, az az, hogy sodrás sincs, pedig ott nálunk, normál esetben, ha térdig ér a víz, akkor lever a lábadról. Dani persze így is beleesett ruhástul, de játszott tovább alsógatyában, fél óra múlva pedig minden cucca száraz volt újra. Nagyon szeretem azt a részt, mert hatalmas fák vannak a part mentén, ezért úgy tudsz strandolni, hogy van egy csomó árnyék.

Tegnap írtam Dani tanítónénijének egy kis bemutatkozást Daniról, fotókkal - július végéig szólt a határidő, nem mondhatja senki, hogy nem lettem kész vele időben. Ki is nyomtattuk, beraktuk egy nagy borítékba és bedobtuk a postaládájába - just Nagykovácsi things. Ráálltunk a héten, hogy legyen kicsit önállóbb, így most amit lehet, egyedül csinál, egyedül rak rendet, zuhanyozik, törölközik, öltözik, tölt magának vizet, szed az ebédből stb. Még arra kell majd visszaállni, hogy időben lefeküdjünk, mert most 10 körül szokott ágyba kerülni és reggel fél 8-kor kel - nem akarom, hogy majd szeptember elsején sokkoljuk a fél 7-es ébredéssel. 

Anyuéknál érik a füge, nem győzzük enni, ez a kedvenc időszakom. Nálunk leszünk most pár napot, bicózunk, lejárunk a partra, én meg alszom délutánonként egy órát. Barni újra dolgozik, a jövő héten végig egyedül leszek itthon Danival a hőkupola alatt, közben visszatértek a tanítványok is. 

Hazatértünk a Balcsiról és első dolgom volt legyártani az újabb adag kombuchát és gyömbér shotot: 

Szigliget, meg a szerencsétlen nap

Voltunk kirándulni Szigligeten. Én még sosem voltam fent a várban, csak fotókat láttam, hogy milyen gyönyörű. Meg tudom, hogy a Centrál színház nyaranta kivonul néhány darabbal, oda is nagyon vágyódom, szabadtéren, ilyen gyönyörű helyszínen megnézni valami kedves darabot - sőt, az igazi álmom az, hogy egy ilyen helyen léphessek fel egyszer. Engem nagyon vonz a Balaton felvidék és a tanúhegyek, varázslatosnak találom őket. Dani egyik Brúnós mesekönyvében van egy sztori, hogy teliholdkor a Badacsony dobbant egyet, amitől mindenki elalszik a környéken, csak a hegyek kelnek életre és labdáznak a holddal... Danit teljesen elvarázsolta ez a történet és azóta is hisz benne, hogy ezekkel a hegyekkel lehet beszélgetni, a Hegyestűn jártunk is kétszer is, és mindig beszélget vele. 

Szóval kb egy hete elmentünk megnézni a Szigligeti várat. Mikor odaértünk, egy sisakos tűzoltó állta utunkat, hogy forduljunk vissza, nem lehet most bemenni a parkolóba. Barni kérdezte, tűz van-e, de mondta, hogy nem, csak valaki megsérült. Leparkoltunk lejjebb, majd felsétáltunk a várba, közben megtudtuk, hogy valaki leparkolta az autóját és nem húzta be a kéziféket, az autó elindult, ő pedig eléállt, hogy megállítsa... és az autó nem csak maga alá gyűrte, hanem neki is szorította egy falnak, ezért nagyon megsérült. Közben megnéztük a várat és nagyon-nagyon szerettük, csodaszép volt a vár, a kilátás, és nagyon érdekesek voltak a kiállítások, amikből sok érdekességet megtudtunk a környék történelméről és történetéről. Közben két mentőhelikopter jött, és majdnem 2 órát dolgoztak, míg végre el tudták szállítani a sérültet. Mindannyiunkat megviselt az eset, hogy milyen banális incidens micsoda tragédiát tud okozni, elmész kirándulni és egy apró, rossz döntés miatt az intenzíven végzed. Sokszor eszembe jut azóta, remélem, már jobban van.

Fél 2 körül jöttünk el a várból, éhesek voltunk. Barni mondta, hogy ő egyszer hosszabb ideig dolgozott Keszthelyen, és akkor többször is evett egy szigligeti étteremben, ami annyira jó volt, hogy visszatért még a kollégáival és a szüleivel is. Meg is találtuk szinte azonnal, beültünk, és nagyon hangulatos volt a kerthelyiség meseszép kilátással a Balcsira, plusz annyira kedves volt a főpincér, hogy meg is beszéltük, mennyire szimpi. Aztán kihozta a levest, letette elém az enyémet, majd Daniért - akarta letenni, és nem tudjuk hogyan, de végigöntötte a gyereket a forró levessel, a homlokát, az arcát, a mellkasát, és a maradék leves az ölében végezte. Dani először csak kiabált, hogy anya, anyaaa, majd már sikított, azonnal levettem a ruháit, felkaptam és rohantam vele, lemostam őt a mosdóban hideg vízzel, de közben kiabált, hogy fáááj, nagyon fááááj. Nagyon ijesztő volt, én iszonyúan nyugodt maradok pánik helyzetben is, de nagyon nehéz volt felmérni, hogy mennyire nagy a baj. Szerencsére volt tiszta pólója meg rövidnadrágja az autóban. Végül az kiderült, hogy nagy szerencsénkre a leves nem volt nagyon forró, és csak a kukacán lett egy piros folt, ahol megállt a leves, de kaptunk rá jeget, és úgy 10 perc múlva mindenki megnyugodott, hogy nincs nagy baj, estére a folt is eltűnt. A pincér magán kívül volt, hogy ne haragudjunk, soha nem történt még vele ilyen, a vendégei vagyunk az ebédre, és végül tényleg maradtunk és a nagy ijedtség ellenére meg is ebédeltünk és egy fillért nem kellett fizetnünk. Mindannyian láttuk, hogyan történt, mégsem sikerült rekonstruálni, hogy mitől billent meg a tányér, miben akadt meg, egyszerűen a sokk miatt törlődött az emlék. 

Szóval igen, egy banális rossz mozdulatból mekkora baj lehet. Illetve lehetett volna. 

Király Kerámia

Vasárnap voltunk a káptalantóti piacon (40 fok, napsütés, millió ember, de még így is nagyon hangulatos volt). És lett tesója a fakanáltartómnak! 💚❤️

Dolly 😍

És akkor szeretném elmesélni, hogy pénteken találkoztam Dollyval. Az apropó az volt, hogy ő nagyon szereti a madarakat, én meg belefutottam Vinteden egy nagyon kedves madaras ruhába, és mivel ő Hollandiából nem tud a hazai Vintedről vásárolni, megvettem neki. Így aztán kellett egy randi, és pénteken egészen spontán össze is hoztuk. A Moszkván (tudom, tudom...) találkoztunk a LULU-ban, ahol úgy öleltük meg egymást az első találkozáskor, mint régi barátnők - hiszen, végülis, azok is vagyunk. Mindenkit meg kell, hogy nyugtassak, hogy Dolly pont olyan cuki, jó fej és csodás beszélgetőtárs, ahogy az ember elképzeli a blogja alapján, viszont nagyon kellemes, egészen mély hangja van, ami számomra meglepő volt. Ugyancsak nem számítottam rá, hogy mennyi újdonságot fogok róla megtudni, azt gondoltam, hogy nagyon jól képben vagyok, de persze a blog csak a valóságnak csak egy apró kis szeglete - pont, mint nálam.  

Nekem nagy élmény volt vele találkozni, de biztos voltam benne amúgy, hogy az lesz, igazi bensőséges találkozó volt, és szerintem kölcsönösen őszintén kíváncsiak voltunk egymásra, és nagyon örültünk a találkozásnak mindketten. Biztosan sokan tudjátok, hogy én jópár bloggert a szívemmel szeretek, mert hálás vagyok nekik, hogy hosszú évek óta részei a napjaimnak, és hogy kendőzetlenül elmesélnek mindenféle vidám és szomorú történeteket magukról és az életükről. De azért azoknak, akiket személyesen is ismerek, és megtörtént a KLIKK köztünk, van egy kis külön zug a szívemben. 

Egyébként megfogadtuk egymásnak, hogy ráfekszünk a blogolásra, és VOILÁ. Biztosan ő is mesél majd. 

pack your things and goooo

Voltunk itthon két napot, ami csodás volt, tényleg, 12 nap bőröndből élés után (amúgy nem, mert én a szállásokon szépen kipakolok a szekrénybe és onnan öltözködöm mindig) nagyon értékeltem a saját ágyban alvást, meg hogy nem csak limitált cuccokat lehet használni. Én valahogy nehéznek és extrém módon stresszesnek tartom a nyaralásra való pakolást, főleg, mivel szétszórt ember vagyok, és van ugyan egy fajta rendszerem ebben is, de szerintem azt kizárólag én látom át. A ruhákat és a piperéket logikusan rakom össze magamnak és Daninak is, a többire (gyógyszerek, töltők, Kindle stb) van egy állandó lista a telefonomban. 

Régen, amikor elkezdtem utazni 20 évesen (hátizsákkal, vonattal 1-1 hónapra), akkor még ilyen dolgokat is csomagoltam, mint pl. a kedvenc bögrém, hogy majd abból tudjam szexin inni a reggeli tejeskávémat. Aztán egyrészt majd' megszakadtam, mikor fél Európán keresztül kellett cipelni a hátizsákot, ami kétszer akkora volt, mint én és literally alig bírtam el, másrészt egyszer arra ébredtem a nápolyi vasútállomáson, hogy ellopták a hátizsákomat a kedvenc bögrémmel együtt, és onnantól kezdve már nem volt mit cipelni. Egyébként 1-2 nap gyász után felszabadító érzés volt a nehéz csomagom nélkül folytatni az utazást, vettem két pólót meg két bugyit, és nyomultam tovább Palermo utcáin, mintha mi sem történt volna. Ráadásul volt utasbiztosításom, és mivel ott kint tettem rendőrségi feljelentést, a papírra hivatkozva itthon akkora összeget utalt nekem a biztosító, amekkorát én még korábban egyetemistaként még sosem láttam, és megint tudtam belőle utazni. 

Miután ellopták a cuccaimat a Sziget fesztiválon is a sátorból KÉTSZER (két, egymást követő évben, egyszer minden eltűnt, másodszorra minden meglett egy bokorba bebaszva), sportot kezdtem abból űzni, hogy a legminimálabb módon pakoljak, és azt imádtam. Mondjuk néhány hét utazás után már mindig irtózatosan untam azt a pár ruhadarabot, ami nálam volt, de ha hazatér az ember, újra ott a szekrénye a többi cuccal, szóval kibírható. Én amúgy ezt a módit továbbra is szívesen követném, mert amúgy kijelenthetem, hogy nekem soha nem volt még olyan érzésem nyaralás alatt, hogy bárcsak több cuccot hoztam volna, soha nem hiányzott semmi, sőt, mindig voltak nálam felesleges dolgok, mosni meg kb mindenhol lehet már. Nem akarok senkinek megfelelni, nem viszek cipőket, ruhadarabokat csak azért, hogy az instára szép fotók készülhessenek, és 6 éves a gyerekünk, így elegáns helyekre sem járunk vacsizni, az a fontos, hogy kényelmesen legyek és ÉN jól érezzem magam. De Barninak sajnos van egy olyan mondása, hogy nyugodtan pakolj, úgyis elviszi az autó. Mekkora felelőtlenség ilyet nőnek mondani, nem? Na és én ezért nem fogom különösebben vissza magam, nem viszek túl sok cuccot, de azért van nálam minden bőven. Daninak külön szoktuk rakni a kis dolgait egy kisebb sporttáskába, Barni pedig magának pakol be kb 4 perc alatt, ennyi időt szán kb erre a projektre, nagyon irigylem ezért. Egyébként ha én nagyjából összepakoltam, akkor segít átgondolni, átpakolja a táskákat hogy jobban elférjenek a cuccok, és aztán betetriszez mindent az autóba, de a lényegi szorongástól nem tud megóvni sajnos. 

És akkor van az a barátnőm, akivel a múltkor strandolni mentünk Szigetcsúcsra, és nem hozott magának fürdőruhát (milyen szerencse, hogy nálam volt kettő!). És akkor mesélték, hogy egyszer nyaralni mentek a két gyerekkel együtt, és már félúton voltak, amikor eszébe jutott, hogy mindenkinek szépen bepakolt mindent, de magának semmit, nada, még egy fogkefét sem, egyszerűen nem jutott eszébe. Nem fordultak vissza, mert állítólag az szerencsétlenséget jelent. Mondjuk nem tudom, mennyire szerencsés cuccok nélkül nyaralni.

home sweet home

Persze azóta már megjártuk a Balcsit, de most épp megint itthon vagyok egyedül.

saláták és körömlakkok

Arról mindenképp szerettem volna írni, hogy találtam egy körömlakkot, ami 5-6 napig kitart úgy, hogy közben minden nap strandolsz és tengerezel.  Már vagy fél éve nem viselek géllakkot, és nagyon szeretem, hogy nincs semmi a kezemen, de a nyaraláshoz úgy éreztem, jól illene. A DM-ben találtam az Essie-nek olyan változatát, ami csavart üvegekben van, csak pár színben kapható, úgy hirdetik, hogy a géllakkhoz hasonló, csak kell hozzá egy spec fedőlakk, és azt egy pár nap után újra kell kenni (én ezt amúgy nem tettem). A piros gyönyörű, nagyon könnyű felvinni, gyorsan szárad és tényleg majd' egy hetet bír, vettem nude-ot is, de azt még nem próbáltam. 

Ciao, sole!

Visszatértünk a nyaralásból, 12 napig nyomultunk a legnagyobb hőségben, ami szerintem tökéletes időzítés volt, bár Barni nem ért velem egyet, ő árnyéktól árnyékig osont. Odafelé megálltunk Ljubljanában, eredetileg két napra, de annyira nem bírtunk a forró várost, hogy az első éjszaka után összepakoltunk, foglaltam egy másik airbnb-t és átmentünk Piranba, ahogy az ablakunk 10 méterre volt a tengertől. Barni ott kérte meg a kezem, még a kezdődő covid idején, mikor 5 hónapos terhes voltam, így nagyon jó érzés volt visszatérni, nagyon szeretjük Pirant, meg egész Szlovéniát.

Utána elautóztunk Lignanóba, ami az én szememben az olasz Siófok, de meglepő módon alig voltak nyaralók, szinte üres volt a tengerpart és a vízi vidámpark (hívjuk strandnak, igazából medencék voltak néhány gyerekjátékkal) is, nem tudjuk, miért. Egy barátnőnk Pordenoneban él az olasz férjével és a két éves kislányukkal, és az anyósa kivett egy házat Lignanóban, oda hívtak meg minket egy hétre együtt nyaralni. Pihentünk, jókat ettünk, strandoltunk, nagyon jó volt, ráadásul velük volt a kutyájuk is, így végre kikutyázhattam magam. A vége kicsit kalandosra sikerült, mert a házigazda srác labdázás-bohóckodás közben óriásit esett és kiugrott a válla, sőt, el is szakadt benne két ín, és mivel ő a válla miatt nem tudott vezetni, a barátnőnk pedig szintén nem vezet, végül az utolsó napon két autóval átvittük az összes cuccot hozzájuk úgy, hogy Barni vezette az ő autójukat, én pedig a miénket, és még egyet aludtunk náluk Pordenonéban. 

Végül még két napot Velencében nyomultunk, amiben megint a forróság volt a nehézség. Én imádom Velencét, és nagyon szerettem volna kipróbálni, hogy nem csak egy fél napot vagyunk ott, hanem ott is alszunk, de legközelebb ezt tavasszal vagy ősszel kell megejteni, mert így 40 fokban ez ezért nem volt olyan élvezetes - meg az az igazság, hogy fáradtak is voltunk már. Egyébként tök jól ismerjük már Velencét és egész jól el is tudtuk kerülni a tömeget, de a legjobb mégis a szállásunk volt. A tulaj, aki egy szuperjófej helyi pasi volt, van motorcsónakja, és elvitt minket (nem ingyen) egy másfél órás hajótúrára és mindent megmutatott és elmesélt történelemről, művészetről, bár minket leginkább az érdekelt, hogy milyen a mindennapi praktikus élet egy vízre épített városban, ahol pl. mentőhajók és szemeteshajók vannak és nincsenek autók, milyenek a közlekedési szabályok, hogyan költöznek, vásárolnak, járnak iskolába, hogy bírják a rengeteg turistát, milyen a tél, mit kezdenek az omladozó épületekkel stb. Közben Barni exe, akivel nagyon jóban vagyok, látta, hogy ott vagyunk, és írta, hogy ők is, úgyhogy ittunk velük egy italt, vicces volt. Ők amúgy San Clemente szigetén, egy kolostorból átalakított luxusszállodában héderelnek napközben, és csak este hajóznak át a városba vacsizni meg iszogatni, mondjuk úgy gyanítom, hogy mi is jobban bírtuk volna, de azért így sem panaszkodom.