9.

Na ma van az a nap, amikor se kedvem, se témám nincsen blogolni, meg a hangulatom sem az igazi. 

• Eldöntöttem, hogy nem megyünk Bécsbe most Jungle-re. Tényleg remélem, hogy jönnek majd valamikor Magyarországra. 
• Vettem speciális mosószert Dani kabátjához (köszi, m. gray az ötletet), amit tavaly tönkretettem, és három teniszlabda társaságában újra mostam. Már most is sokkal jobbnak tűnik, de szerintem reggelre fog teljesen megszáradni, kíváncsi vagyok. Tudom, hogy már tavaly is javasolta valaki itt a teniszlabdákat (köszi!), de nálam ilyen lassan őrölnek a kerekek. Amúgy vettünk neki egy ugyanolyan kabátot végül eggyel nagyobb méretben, és minden szülő megdicséri, merthogy térdig ér és egyszerűen látszik rajta, hogy szuperjó meleg. 
• Nagyon nyomaszt, hogy hétvégén együtt voltunk Dani egyik kis haverjával és eldöntöttem, illetve Barnival eldöntöttük, hogy nem szeretnénk, ha Dani tovább barátkozna ezzel a kisfiúval. Ő ADHD-s, és valami miatt a veszélyes ingerek éltetik, értsd: dobjuk le egy kővel a darázsfészket/irányítsuk be a bokorba és neki a falnak az elektromos kisautót, amiben egy gyerek (Dani) ül/dobáljuk a játékokat a játszótéren/szurkáljuk a kutyát egy bottal/dobjuk fel más gyerekek játékát olyan helyre, ahol senki nem éri el/fogjuk meg a villanypásztort és bíztassunk erre más gyerekeket is (Danit)/hívjuk ide a hatalmas, mérges kutyát, akitől anyukám és a saját kutyánk is retteg. Még kb 10 ilyet fel tudok sorolni, és ezeknek mind tanúja is voltam (pedig én olyan sok időt nem töltök vele, szóval gondolhatjátok), sőt, az anyukája is ott volt. Az utolsó csepp az volt, hogy cipelt egy hatalmas (kb 2 méteres) karót, és az anyukája rászólt, hogy hagyja ott, mert valakit megszúr vele ahogy hadonászik, és idegességében felénk dobta kb mint egy gerelyt, és engem vállon talált, isteni szerencse, hogy nem mondjuk szemen. Nem direkt csinálta, de hát na. Nem azért mesélem, hogy diagnosztizáljuk őt, és tudom azt is, hogy ez a kisfiú tökre el van kényeztetve, és soha nincsen semminek következménye és nem fogják elég szigorúan. Tudom, hogy az anyukája küzd vele, és sajnálom is őket, saját elmondásuk szerint is tisztában vannak az egésszel, szakember mondta nekik, hogy ők a hibásak, mert az első pillanattól kezdve le kellett volna fektetni a határokat. De ez az egész nem az én dolgom, az én dolgom csak az, hogy biztonságban tudjam Danit, és ez azzal jár, hogy ők ne lehessenek kettesben, illetve leginkább sehogy ne legyenek együtt. A dilemmám csak az, hogy ezt elmondjam-e az anyukának, vagy csak szépen csendben maradozzunk el. Dani egyébként nagyon szeret együtt lenni ezzel a kissráccal, mert neki (jó értelemben) teljesen a komfortzónáján kívül van minden, amit csinálnak, és nagyon izgi az egész, bár szerencsére tud nemet mondani neki. Meg hát építenek faágakból bunkert, bújócskáznak, locsolnak stb, szóval nem kizárólag ez az őrület van, de ő is tisztán látja, hogy sokszor próbálja meg őt tilos dolgokra rávenni (és közben mondogatja, hogy nem lesz baj, Dani, nem lesz baj!). 
• Na majd holnap folytatom, szerintem nekem ma már itt nem terem babér. 

8.

Dani születésnapi buliban van. Elvittük, hazajöttünk, majd vad pakolászásba, mosogatógép-kipakolásba és ruhateregetésbe fogtunk. Barni nekiállt előszedni a téli cipőit. Egy ponton mondtam neki, hogy nem vagyunk normálisak, hogy van 3 óra szabadidőnk és ilyesmivel foglalatoskodunk ahelyett, hogy szexelnénk (ez az ő ötlete volt) vagy összebújnánk a kanapén, ennénk valami finomat és néznénk valami sorit (my fantasies). Végül mindenre találtunk időt, és lám, én még blogolni is tudok. 

Tegnap egyébként egész nap Dani programjai zajlottak, délelőtt a barijával kirándultunk, délután átjött Lulu és itt volt este 7-ig, én teljesen kiégtem addigra. Olvastam egyszer, hogy érdemes úgy csinálni a hétvégéket, hogy az egyik nap oké, legyenek gyerek progik, de a másik nap simán történjenek olyan dolgok, amiket a szülők szeretnének csinálni (vagy amit muszáj csinálniuk), és a gyerekek igazodjanak. Nyilván ez nem fekete-fehér, de amúgy mi hajlamosak vagyunk az egész hétvégét Dani köré igazítani, és nyilván ezt ő is megszokja, hogy mindig az van, amit ő szeretne. Úgyhogy ma pl mondtam neki, hogy találjon ki játékokat egyedül, vagy tőlem nyugodtan unatkozhat is, de ma hagyjon kicsit élni minket, délután úgyis bulizni megy. Végül egész jó nap volt, Barni reggeli után visszaküldtem az ágyba, hogy aludjon még és pihent délig. Ma van az egyedüli pihenőnapja, és hulla szegény. Én nagyon finomat főztem, szűzérméket vörösboros szilvamártással, narancsos párolt sárgarépával és édesburgonya-pürével. Kb 40 perc alatt kész volt és isteni volt, vittem a szomszéd néninek is egy tányérral, nagyon örült neki. Ebéd után elszaladtunk ajándékot venni a szülinaposnak, illetve a szülinaposoknak, mert a hugica is nagyon jó barátja Daninak, és neki holnap lesz a szülinapja. 

Pénteken Jungle koncert lesz Bécsben, imádom, imádom őket, Barni mondta, hogy vegyek jegyet, úgyis lesz lassan névnapom, menjünk el, ő hazavezet a koncert után. Fú, nem tudom, nagyon szeretnék, de egyetlen koncert miatt ennyit költeni-utazni... Bárcsak jönnének hozzánk is. 

Nem csináltam vaníliás kiflit, mondjuk darált mandulát sem kaptam itt a faluban (én abból szeretem), de időm sem lett volna rá. 

Imádom ezt a számot, erre főztem, Dani meg kavicsokat festett közben:

7.

Tegnap én aludtam el utoljára, Dani 8-kor, Barni 9-kor, én még kicsit olvastam és 10-kor kapcsoltam le a villanyt. Nagyon jól esett úgy felébredni szombat reggel 7-kor, hogy kialudtuk magunkat - Barni persze megint hajnalban kelt. Holnap szabadnapja van, aztán még néhány nap, és egy időre vége neki. Hiányzik a szombat reggeli piacozás (van itt Nagykovácsiban szombatonként piac, de nekem továbbra is a Komjádinál lévő MDF piac a kedvencem), de sajnálnám ilyenkor ezzel tölteni az időt, elintézem a bevásárlást a Lidl-ben hét közben. 

• Ma délelőtt kirándulni megyünk azzal a kisfiúval és az anyukájával, akik tegnap itt voltak nálunk. Délután talán elmegyünk Vácra, bár Dani reklamál, hogy túl keveset vagyunk itthon. Majd meglátjuk még. 
• Tegnap az edzőteremben annyira lefejeltem az egyik gépet, hogy csillagokat láttam. Most egy nagy, sajgó púp van a homlokomon. 
• Dani egyik kis haverja a suliból hozott neki Máltáról egy ceruzát. Annyira örült neki! Én meg annak, hogy egyre több jelét látom annak, hogy szeretik őt és megtalálta a helyét.
• A szomszéd néni visszahozta a dobozokat, amikben ételt szoktam neki adni, és kaptam mellé egy csokor virágot is. ❤️

6.

A mai nap is nagyon hosszú volt valahogy, én nem emlékszem, hogy így megviselt volna eddig a november. Pedig gyönyörű idő volt napközben, áthívtuk Dani kis barátját meg az anyukáját. Úgy volt, hogy sétálunk, de végül egy darabig nálunk voltunk, ők fent játszottak mi meg lent beszélgettünk, aztán meg a kertben távirányítós autóztak, itt volt a kutyájuk is. Nagyon szeretem ezt a lányt, annyira kedves és csupaszív. Ők kimondottan csak lakótársi viszonyban élnek a férjével, egy ideig nagyon sokat veszekedtek, aztán elengedték és már egyszerűen nem töltenek együtt időt, elválni nem akarnak a kisfiú meg a ház miatt. Van még egy ilyen pár körülöttünk, ott a srác állítólag elzárkózik a válás elől, azzal a jelszóval, hogy nekik együtt kell felnevelniük a gyerekeket, majd utána elválhatnak. Én ezt annyira nem értem és tökre sajnálom mindkettőjüket, egyszer élünk, és ahogy mindig mondom, szerintem inkább egyedül, mint egy rossz kapcsolatban. 

Este mondtam Barninak, hogy levezetésképpen igyunk egy tojáslikőrt, de nem bírtuk kinyitni. Végül Barni megküzdött vele, de vissza már nem lehet zárni, így sajnos gyorsan meg kell majd innunk. 

A héten 3x voltam edzőteremben, az első nagyon szar volt, a másik kettő viszont ilyen miért nem járok minden nap, hát ez kurvajó hangulatú. 

Nem úgy tűnik, hogy életem bejegyzéseit fogom írni a blogvember kapcsán, legyünk őszinték. Tudnék miről írni, de nem találok rá időt. 

Ezt a konkrét táblácskát gyerekkoromban is mindig láttam, ahogy slattyogtunk le a Duna-partra, annyira durva, hogy még mindig ott van azon a kapun.

5.

Hajnal 4-kor itt volt a mentő az alattunk lévő házaspárnál, azt gondoltam, hogy a bácsihoz jött, ő nincs valami jó állapotban, de később kiderült, hogy a nénihez a szíve miatt. Utána már egyáltalán nem tudtam visszaaludni. Szegények, sajnos mindketten betegek, de azért cukin járnak minden nap templomba és támogatják egymást nagyon. Mindkettejüknek ez a második házassága és van egy csomó gyerekük meg unokájuk, de egyik sem közös. A bácsi amúgy pszichológusként dolgozott, de közben homofób, fideszes és borzasztó viccei vannak. Minket mondjuk nagyon szeretnek és nagyon jóban vagyunk, de mélyebb beszélgetésekbe nem szabad belemenni, mert szerintem soha többé nem beszélnénk. Ma megbeszéltük, hogy ha holnap hazaengedik a nénit, akkor elmegyek érte a Kútvölgyibe autóval, hogy ne kelljen tömegközlekednie. 

Ma elmaradt Daninak az úszás és játszózni mentünk helyette a Vérhalom térre, elvittük Barni anyukáját is. 3-tól 4-ig voltunk ott és befagyott a seggünk. Elő kell venni az aláöltözőket meg a komolyabb téli kabátokat, Dani szerencsére örökölt a nála másfél évvel idősebb barijától egy téli kezeslábast, így azt idén nem kell vennem. 

Barni holnap megint 2-kor kel, úgyhogy szerintem mindannyian ágyba bújunk most, én is hulla vagyok a 4-es ébredés miatt. 

Hétvégén hókiflit szeretnék sütni. 

Nem ez lett életem posztja, na. 

uncsi szerda akarommondani 4

Úgy tűnik, ezek a hétköznapok nem a blogolásról szólnak. Pedig most megtalálom az örömömet benne, de ha egyszer semmi nem történik, akkor semmi nem történik. Reggel itthon volt Barni, csak 10-re kellett mennie, így együtt reggeliztünk és kicsit romantikáztunk. Nagyon kevés időnk van most egymásra, így tényleg oda kell figyelni egymásra, ha van egy órácskánk kettesben, ki kell használni. Én bementem a városba, megnéztem a Boráros téren az Adidas outletet. Nekem sok Adidas cipőm van, szeretem őket, mert nagyon kényelmesek, beépített harántemelő van bennük. Vagy Parnorfban, vagy az outletben veszem őket, és mindig nagyon jó áron, Parndorfban sokszor 20€ körül van 1-1 cipő, nem az újak, meg tényleg ki kell fogni, de én mindig találok valamit. Most Daninak akartam bebújós vagy tépőzáras tornacipőt, mert a tesihez fűzős cipőt vettünk neki, és egyelőre nem sikerült megtanulnia masnit kötni, vagyis bekötni a cipőjét. Magamnak pedig szerettem volna barna, vagy valami sötét színű cipőt venni, ami megy a sötétebb, kabátos szettjeimhez is. Jelentem, kb 10-13 ezer forintba kerül náluk egy vagány őszi cipő, az első vízleperegető, a második bőr. Nincs belőlük minden méret, de az enyémben (40) például volt. 

Délután óráim voltak, Barni befutott aránylag korán, ő ment Daniért, bandáztak, míg dolgoztam. Csináltam sütőtöklevest, vacsiztunk, aztán játszottunk Ki nevet a végént, ami nagyon-nagyon fárasztó egy 6 évessel. Tervezzük, hogy megmutatjuk neki a Carcassone-t, nagy kedvencünk, és szerintem ő is szeretni fogja. Az más kérdés, hogy mit szól majd, ha befoglaljuk a várait. 

3.

Ma egyszerűen nem volt időm írni, de már annyira régen szeretnék mutatni egy dalt, nagyon szeretem. A Gentlemen című sorozat legújabb évadában hallottam, de már ismertem valahonnan, nem tudom, honnan. Bármihez csodás, reggeli kávézáshoz, sétához, villamosozáshoz, vacsi mellé. Nekem olyan érzés, mintha ülnék egy gyönyörű, tengerparti teraszon egy pohár bor mellett. És hát... olasz. ❤️ Fent van Spotify-on is. 

2.

Ma reggelre nagyon sok blogbejegyzést találtam, amik tegnap még eskü nem voltak sehol, és nagyon jó érzés volt olvasni, de volt egy, ami különösen megdobogtatta a szívemet. ❤️ Nagy dolog ez a közösség, hogy így, ilyen régóta részei vagyunk egymás életének, támogatjuk egymást, örülünk a nagy pillanatoknak és együtt szomorkodunk, ha baj van. Sokat gondolok Bezzeg Adrira is, szerintem nagyon szép dolog volt, hogy akkor összeálltunk és megpróbáltunk segíteni. És eszembe jut néha a vitorlázó lány is, akinek az utolsó bejegyzésének az volt a címe, hogy Most múlik pontosan, és arról írt, hogy nem tudja, hogyan tovább (a párkapcsolatára és a gyerekvállalásra gondolt), és aztán pár nap múlva lezuhant, emlékeztek? 

Nekem olyan jól esett tegnap kicsit kibeszélni magamból a kibeszélnivalókat, hogy arra gondoltam, hogy folytatom még. Nagyon szeretem Nagykovácsit, egy igazgyöngy, egy tündéri kis üvegbúra, számomra ez az ország egyik legszebb helye a Dunakanyar és a Balaton felvidék után, ráadásul az emberek is nagyon-nagyon kedvesek, és igazán itthon érezzük magunkat itt. De az, hogy ideköltöztünk, elvette tőlem a vizet, a Dunát, ami nagyon-nagyon hiányzik. És elvette tőlem azt, hogy a mozgás teljesen magától értetődően része legyen az életemnek, azt, hogy mindenféle szervezés és megerőltetés nélkül naponta letekerjek X kilométert. Ja, mehetünk a suliba vagy a boltba bicóval itt is, de olyan közel lakunk hozzájuk, hogy nagyon sokat nem tesz hozzá a napi mozgáshoz. Vácon ez valahogy adta magát. Ja, tudom, futhatnék, meg ott az edzőterem, és jóga is van, csak hát fusson, akinek 6 anyja van, a jógától fáj a bal vállam, marad az edzőterem, ahol megint egy hete nem jártam. Meg hát lusta is vagyok, nem titkolom. 

Tegnap este Dani 19:30-kor már aludt, Barni is befutott már a jóéjt puszijára és aztán mi is lefeküdtünk, nem volt még 21:00 óra, de már aludtunk. Dani valamikor az éjszaka közepén bemászott közénk, de egyikünk sem emlékszik erre, ő sem. Reggel Barni már nem volt itthon, most ilyen hajnal 4-re jár dolgozni, elképesztő, nem is tudom, hogy bírja (sehogy, minden nap elmondja, hogy ő már túl öreg ehhez). Azt mesélte, hogy annyira fáradt volt reggel, hogy egy darabig remegve fázott, de aztán beállt a forró zuhany alá, az rendbe tette. Kettesben készülődtünk Danival, kiszaladtam a sarokra a kisboltba kifliért, csináltam neki uzsit, reggeliztünk együtt. Nagyon szeretem ezt, mi 6:15-kor kelünk, és 7:30-kor szoktunk elindulni, így szép lassúak a reggelek és mindenre van időnk, hosszan reggelizni és beszélgetni is, és még így is jó korán odaér a suliba, mert ő így szereti. Perks of home office. Panaszkodott amúgy, hogy milyen nehéz ilyen hosszú szünet után újra suliba menni, és hát tényleg, emlékszem az érzésre. Kérték, hogy gyakoroljuk az olvasást (nagyon durva amúgy, hogy október végére tök ügyesen olvas), de nem kihívás neki, ami az olvasókönyvben van. A legtöbbet a temetőben gyakorolt (Kosdon minden második nőt Fehér Eszternek hívtak, ezek nagyon viccesek), bár szerintem nem pont erre gondolt a tanító néni. 

Reggel nem csak Danit etettem meg, hanem a kovászt is, mondjuk jó lenne, ha valaki sütne is belőle valamit. Mondjuk én. 

1.

Van ez a trend instán, hogy az influk kendőzetlenül leírják, hogy mik azok a korántsem irigylésre méltó dolgok, ami a csilivili instafotók mögött penészednek/bűzlenek, és nekem nagyon tetszik ez a tend. Szerintem én aránylag elégedett vagyok az életemmel, és nagyon is jól tudom, hogy mindenkinek vannak nehézségei, sokszor nem is gondolod, mekkorák, de mégis abban a világban élünk, amikor mindenki a szépet, a jót mutatja, és ez engem is megzavar időnként, így jól esik tudni, hogy másnak is nehéz. Így a mai posztomban én is elmesélem néhány nehézségemet. 

• Nagyon magas a képernyőidőm, és én magam is megőrjítem magam ezzel, gyűlölöm az instát, a facebookot, ahol az ismerőseimnek, a valódi híreknek nyoma sincs és sajnálom, hogy valódi életeket takaró kis blogposztokat viszont már alig ír valaki. Engem is beszippantanak a rövid kis videók, olyan sztorikat, kommenteket vagyok képes hosszan elolvasni, amikhez nem is tudom, hogyan keveredtem. Borzalmas, hogy ez az életünk, hogy a napjainknak egy részét, hosszú, értékes órákat vesz el a semmi, az értelmetlen, bugyuta virtuális tér. Múltkor álmomban is nyomkodtam a telefonom. Legszívesebben befeküdnék egy elvonóra. Pedig most is olvasok, de nagyon nehéz az olvasómért nyúlni a telefon helyett. Annyira sajnálom a gyerekeinket, hogy ez a függőség egy ponton szinte kikerülhetetlenül megjelenik az életükben. A suliban, ahova a múltkor jelentkeztem, mesélték, hogy az eddig menőnek gondolt digitális iskolából kezdenek kihátrálni, és egyre kevesebb képernyőt adni a gyerekek kezébe, az angol konkrétan 100%-ig könyv, füzet és fénymásolatok. 
• Kb két hete csak eszem és eszem, sokkal nagyobb mennyiséget, mint szoktam, ez a legnagyobb instant jutalom most számomra anélkül, hogy igazi örömet okozna, és fogalmam sincs, hogy mi történik, abszolút szokatlan. Nyilván örömöt nem okoz, sőt, nagyon rosszul érzem magam tőle és nincsen felette kontrollom. 
• Amilyen jó volt az őszi szünet, olyan nehéznek is éreztem. Voltunk Anyuéknál két napot, ami szuper volt, de azon kívül, hogy aludtam kicsit ebéd után mindkét nap, nem igazán tudtam kipihenni magam. A régi lakásomban aludtunk, ami már csak egy komfort nélküli bútorraktár, nagyon kényelmetlen volt az ágy és a párnák, teljesen beállt a nyakam és a hátam, ráadásul Dani teljesen rámmászott és úgy ébredtem mindkét reggel, mint akin átment az úthenger. Mióta hazajöttünk, szingli anyuka üzemmódban nyomom, és még két további hétig így is lesz. 
• +1 Az utóbbi hetekben nagyon jól esett aránylag sokat blogolni, de most annyira magam alatt vagyok, hogy semmi kedvem a napi szintű kötelező íráshoz, ráadásul ez úgy lenne jó, ha sokat írnánk, és hát a többiektől nem (sem) érzem a lelkesedést. Majd meglátom. 

just a perfect day

Nem vártam különösebben sokat a mai naptól, de azért az, hogy nem volt semmi konkrét progink, az meglehetősen reménykeltő volt. Reggel nem volt még 6 óra, mikor Dani már ébren volt és magyarázott, de meggyőztük, hogy túl korán van és aludjunk még, vissza is aludt és 8 után keltünk végül, ami nálunk nagyon ritkán fordul elő. Átjött Lulu, játszottak a kertben, én meg 10-kor tartottam egy online órát. Csináltam bolognai spagettit, Lulu is velünk ebédelt aztán jöttek érte mert progijuk volt. Ebéd után meg lementünk a kertbe és összeszedtük a diót meg a leveleket, aztán meg átraktuk a hintaágyat oda, ahol sokáig süti a nap - nyáron az árnyékban volt jó. 

Aztán feljöttünk, Dani mesét nézett mi meg megnéztünk pár részt a Lupin új évadából, nagyon szeretjük Párizs, a hangulata meg a főszereplő miatt. Dani is becsatlakozott egy idő után és nagyon élvezte, csak sokat kérdezett közben. 

Most, ahogy ezt mind leírtam, olyan, mintha egészen tevékeny nap lett volna, pedig nagyon jól kipihentük magunkat mindannyian, szuperjó volt leengedni, levegőn lenni, pihenni - szerintem egyszerűen azért, mert végre nem ébresztőre keltünk, meg a tudat, hogy semmi progink, és azt csinálhatjuk, amihez kedvünk van és most 10 nap szünet vár ránk. 

life as we know it

Decemberben lesz megint koncertünk és el kellene kezdeni foglalkozni vele meg promót gyártani hozzá, de semmi kedvem hozzá. Mivel jelenleg a zenélés nem egy konstans dolog az életemben, hanem 2-3 havonta van valami történés, annyira távolinak érzem a falusi kisgyerekes anyuka - home office nyelvtanár életvitelemtől, hogy nem olyan könnyű ilyenkor rocksztár-üzemmódba helyezni magam.  Amikor közeledik az esemény, kb 2 héttel előtte már tudatosan elkezdek készülni rá, olyankor már vannak próbáink, minden nap képzem a hangom és énekelek, többet sportolok, hirdetem magunkat, meg egyszerűen megfoghatóan jelen van az életemben az, hogy én amúgy énekesnő is vagyok. A fellépés napján szeretem, ha van kb 3 órám egyedül, amikor beleülök a kádba, készülődöm, kiválasztom a hangulatomhoz illő fellépő szettet, énekelek, sminkelek. Így végül amikor indulni kell, majd színpadra állni, akkor már teljesen benne vagyok ebben a szerepben, büszke vagyok magamra és ki is tudom élvezni a figyelmet egész este. 

Na de most annyira távol érzem magamtól ezt az egészet, hogy el sem tudom mondani. Annyira rosszul aludtam, hogy reggel szédültem, amikor felébredtem, kicsit ilyen másnapos feeling, csak közben hetek óta nem ittam egy korty alkoholt sem. Pedig vettem egy üveg Sauska villányi cuvée-t a Lidlben, lehet, itt az idő, hogy ma este igyak egy pohárral a vacsihoz. 

hétvégi ups and downs

Vasárnap elmentünk ketten Vácra Danival. Vásár volt, és eredetileg az volt a terv, hogy elmegyünk mind a négyen, de Daninak nem volt kedve jönni és inkább otthon maradt Anyuval (a másik otthonülővel) husit panírozni a vasárnapi ebédhez. Neki amúgy sokkal többet szokott az ilyesmiben segíteni, mint nekem, paníroz, krumplit pucol, pogácsát szaggat stb. Mi Apuval megnéztük a vásárt, ami Vácon, főleg ilyen szép időben óriási, és egy igazi antropológiai tanulmány, tátott szájjal figyeltem az árukat meg az embereket. Igazából halott német katonán kívül mindent lehet kapni, olyan mennyiségű értelmezhetetlen cucc van ott, hogy nem is értem hogy 1. hogyan élnek meg ebből emberek 2. hol tárolják amúgy ezeket és hogyan szállítják 3. ki veszi meg őket? Főleg manapság, amikor ezeknek az áruknak a nagy része elérhető a kínai boltokban minden nap. Apu vett egy kakukkos órát, mindketten vettünk zoknit, meg Daninak vettünk kisautót. Lehetett venni nyuszikat és tyúkokat is, azt nem vettünk. Kiskutyák most nem voltak. 

Ebéd után kiraktuk a napozóágyakat a kertbe és ott fetrengtünk meg beszélgettünk, szerintem el is aludtam egy kicsit. Időben hazajöttünk, mert Daninak még volt leckéje. Amikor kinyitottam a táskáját, hogy kivegyem a könyveit, akkor jött a fekete leves: nem tudtam őket kivenni, ugyanis bele voltak ragadva a táskába - szerencsére csak 3 könyvet hozott haza, amiben lecke volt. Pénteken őszi leveleket ragasztottak egy lapra, és Dani annyi ragasztót használt, hogy a táskájában - mert csak úgy berakta a művet a könyvei közé - szétfolyt, és egyrészt összeragasztotta a könyveit teljesen, másrészt lefolyt az aljára (szerintem decikről beszélünk), és oda minden beleragadt. Fúúúúú, nem volt őszinte a mosolyom. 

Óriási mázli, hogy igazán nagy bajban meg tudom őrizni a hidegvéremet, de most nagy levegőket kellett vennem, mert egy darabig tényleg azt hittem, hogy dobhatom ki a könyveket és a hátizsákot is és vehetek újakat. Aztán kiderült, hogy a ragasztót oldja a víz. Végül egy könyvnek kellett kidobni a borítóját és egy fél centit levágni az egész könyv aljából (!), de nyomtattam neki új borítót, a többi könyvet meg lemosogattam. Jó szarul néznek ki, de hát ez van. A hátizsákját kimostam és meg is száradt reggelre (mert már fűtünk és ráraktam a fűtőtestre), szóval végül minden oké. 

Úgy szeretek Anyuéknál lenni. 

kisautó cserebere és barátok

Daninál továbbra is tart az autó-őrület, már a Titanic és egyéb hajók iránti megszállottsága mellett. Tavaly is csináltunk már ilyet, de idén is kiválogatta a számára nem annyira érdekes/fontos autóit, és megszerveztünk megint egy kisautó csereberét. Idén a régi ovis pajtásai mellett a sulis osztálytársait is meghívta, saját kezűleg készített vérprofi plakátokat és szórólapokat is. Én sütöttem sütit (tökéletes az a körtés süti, amit posztoltam itt pár napja) meg csináltunk kókuszgolyót meg mini szendvicseket. A kertben tartottuk, Apu tavaly csinált neki egy nagy, régi bőröndből ilyen polcos parkolóházat, abban felsorakoztatta a nem kívánt kisautóit, és ha valaki hozott mondjuk 5 kisautót, akkor választhatott helyette 5 másikat, plusz 5 autós matricát. 

Egész jó kis buli kerekedett, mi, szülők is tudtunk bandázni, és ez a gyerekeknek is szuperjó program volt, bár tapasztalatból tudtuk már, hogy ennyi gyereket nagyon szemmel kell tartani. Azért jól elfáradtunk és nem bántam, hogy a hirdetésben benne volt az is, hogy meddig tart az esemény.  

Dani egyedül került ebbe az osztályba, illetve egy olyan kislány jött még az ovis csoportjából, akivel semmilyen kapcsolata nincsen. Szerintem nehéz neki, hogy az összes többi fiú 3-4 fős csapatokban érkezett, neki pedig nincsen - még - barátja, ráadásul nem is szeret focizni, ami pedig belépő lenne a klubba. Nyilván rossz érzés, mikor látod a fotókon, hogy a kiránduláson a gyereked tökegyedül épít homokvárat, vagy hogy amikor lehet bevinni társast, akkor ő kifejezetten olyat választ, hogy lehessen vele egyedül is játszani. 

Barni ezeken nagyon kivan, de én mindig leoltom, hogy ha Dani azt látja rajtunk, hogy ez szerintünk baj, akkor ő is szorongani fog emiatt. Pedig ő egy szuperjófej, okos, szerethető kisfiú, és bíznunk kell benne, hogy organikusan fel fogja építeni a kis baráti körét, mert rá fognak jönni a többiek, ha megismerik, hogy jó fej és jó társaság. És tényleg: az elmúlt hetekben egyre több nevet hallunk, hogy most Zsigával játszott, Matyival homokozott stb, és van egy kisfiú, akivel sokat beszélgetnek autókról, és rajzoltak is egymásnak már többször is. Ezt a kisfiút pénteken áthívtuk az anyukájával együtt, és nagyon jót játszottak (hál'istennek az anyuka is jó fej, haha). És persze a kisautó cserebere is nagyot ment az osztályban, meg a régi barik között is, szóval Dani tök ügyesen csinálja, és lehet, hogy nincs annyi instant barija, mint a menő, jól focizó mini lamineyamaloknak, de majd lesznek neki igazi, mély barátságai. Biztos vagyok benne.

szomi

Végül voltam állásinterjún a 3. kerületi szuper suliban, az épület olyan, mint egy végtelen játszótér, egy 2026-os varázslóképző, tényleg, álmaim munkahelye - illetve bárcsak lenne annyi pénzem, hogy a gyerekem ott tanuljon. És tök jó volt a beszélgetés, kaptam is meghívást a következő hétre péntekre (erre, ami most volt péntek), hogy menjek el próbaórát tartani. 

A baj csak az volt, hogy amikor kijöttem az épületből, és beültem a kocsimba, hogy felhívjam Barnit, hogy elmeséljem, mi volt, és ott összefutottam egy anyukával az oviból, akinek oda jár most a fia elsőbe, egyszerűen nem bírtam lelkesedni, instant gyomorgörcsöm volt a gondolattól, hogy ott tanítsak majd. Mert ez egy olyan iskola, ahogy - nyilván - szuperek a tanárok, de én már tanítottam ilyen helyen, és ez rengeteg, rengeteg meló. Minden hétfő este 7-ig meetingek, évente 4X1 hét kirándulás (ami évi egy hónap távol a saját családodtól), és tudom, hogy nagyon magas minőséget kell hozni, ami rengeteg napi szintű készülést jelent - még akkor is, ha nem vagy osztályfőnök, de ha igen, akkor meg végleg. 

És amúgy nem ez a fő bajom, hanem az, hogy nem tudom, hogy hogyan oldanánk meg a reggeleket úgy, hogy nekem reggel legkésőbb fél7-kor el kellene indulni, hogy beérjek, és délután is legdurvább forgalomban kellene hazajönni, pedig Danit legkésőbb 4-kor fel el kell hozni a suliból, és szerintem esélytelen akkorra hazaérnem. És utána még készülni az órákra, dolgozatokat javítani stb... Én nem akarom Danit beáldozni, hogy ne legyek itt reggelente, és aztán délután is dolgoznom kelljen - talán 1-2 év múlva, mikor kicsit önállóbb és tud egyedül menni suliba, vagy hazajönni. Végül Barni mondta ki, hogy nem csak magadat szívatnád meg ezzel, hanem minket is. Úgyhogy szerdán lemondtam a próbaórát, de nagyon rossz érzés volt, és még mindig bizonytalan vagyok, hogy jól döntöttem-e, mert közben meg nagyon vágyom egy csomó mindenre, ami ebben a suliban történt volna velem. 

Na mindegy, keresgélek tovább itt a közelben.