2013. október 27., vasárnap

I'm a party animal. Ja, nem.

Megvolt az első reggelig mulatozás, az első igazi ereszdelehajam, az első (második, harmadik) vodkaszódalime, az első hajnal 3-kor vett doboz cigaretta (fujj), az első másnaposság, mióta is? Majd másfél éve. Meglepő, hogy bár azt hittem az ember el tud felejteni felhőtlenül bulizni, úgy tűnik, mégsem. Vagy csak belejön újra, mint kiskutya az ugatásba. Bár ezzel a társasággal elég komoly tapasztalatom van mulatozás terén, mivel a koncertek után szinte mindig alakult valami, főleg a vidéki fellépések alkalmával. És hogy mennyire bízom bennük, az abból is látszik, hogy mivel hátizsákkal voltam, fél óra után lerakatták velem az egyik irodában, hogy ne kelljen cipelnem, és mivel sem kistáska nem volt nálam, sem zseb a rövidnadrágon, én, aki egy pillanatra sem tudok megülni a fenekemen, úgy pörögtem végig az éjszakát este 9-től reggel 4-ig, hogy semmi nem volt nálam, se pénz, se telefon, de még egy papírzsepi sem, mindez egy labirintus-szerű épületegyüttesben, egy többezres nézőszámot prezentáló buliban. Ne izgulj, mondták, vigyázunk rád, és tényleg. De azért mégis csodálkozom hogy egy kicsit sem sikerült elvesznem, pedig elég komolyan rajta voltam az ügyön.

Krú.

Ezer ismerőssel találkoztam, rengeteget beszélgettünk, és jó érzés hogy picit jobban vagyok. Megint el kellett mesélnem egy (őszerinte) közeli ismerősnek hogy mi történt, és megfogadom hogy ezt utoljára csináltam, mert nincsen már kedvem újra és újra kiadni, kelletlenül beszélni róla, magyarázni valakinek, akinek fogalma sincs, már most sem értem miért tettem ki ennek magam, minek válaszolok a kíváncsi kérdésekre. Illetve tudom: én egy őszinte lány vagyok, kedves és tisztelettudó, de elég volt. Mostantól az lesz a válasz hogy vége lett, így alakult, pont, és kénytelenek lesznek ezt tisztelni. 

A legeslegjobb viszont táncolni volt a buli végén, valami török (vagy szerb, nem is tudom, mindenesetre volt bennük egy nagy adag vicces-egzotikus energia) dj párosra, imádtam őket. Másnap reggel pedig hálát adtam a buli elején a vip cateringben elfogyasztott vaddisznószeleteknek és a krumplipürének, ugyanis az állapotom egyáltalán nem állt arányban az elfogyasztott alkoholmennyiséggel. Hál'istennek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése