2014. április 3., csütörtök

Not so good

Nagyon rossz a kedvem, és lelkiismeret-furdalásom is van. Persze nem csak emiatt, más is van. De tudjátok, napközben sokat agyaltam ezen, és egy ilyen induló ismerkedésnél teljesen alapnak kellene lennie, hogy van rá esély, hogy esetleg nem működik, hogy az egyik fél nem erre vágyik, és szerintem a másiknak gond nélkül el kellene ezt fogadnia. könyörgöm, mindössze háromszor találkoztunk, nem járunk együtt. Inkább ilyenkor, mint hetek, hónapok múltán, nem? Persze tudom, az érzések nem így működnek. És közben az is eszembe jutott, hogy volt szó róla, hogy simán bele lehet menni egy olyan kapcsolatba, ami barátság extrákkal alapon működik, nekem most például lehet, hogy kifejezetten jót tenne a lelkemnek, meg a gyógyulófélben lévő szívemnek. De ne mondjátok nekem, hogy ott egy idő után nem sérül valaki.

Beszéltünk, szegény annyira a szívére vette, mert hogy (szerinte) csak az az egy alkalom volt, amikor nem álltak jól a csillagok, és amúgy ő érzi, hogy ez jól működne, és találkozzunk még, mondjam meg, hogy mi nem jó, tudunk változtatni. És mikor ellenálltam, akkor meg azt találta ki, hogy akkor mint barátok találkozgassunk, én nem is értem, ezt hogy gondolja. Egyébként meg nagyokat hallgatott a telefonba, sóhajtozott, és elképesztően kínos volt. Éljen az email. 

Na jól van most már, lépjünk túl. Főleg én.


3 megjegyzés:

  1. ú, ebbe nem szabad belemenni, évekig megy a lapítás, aztán elég pár sör, és jön az újabb átkaroló hadművelet vagy a vérig sértett kiosztás és összeveszés, te meg nézel, mint rozi a moziban

    been there, done that, got the t-shirt...

    amúgy meg sajnállak, de fel a fejjel! van még elég fiú az országban, meg miért csinálnál olyat, amihez csak a másiknak van kedve, neked meg nincs. a "barátság extrákkal" oda meg mr. kockahas kell, nemám a széplélek esztéta, főleg ha ilyen görcsölősfajta(nak tűnik). szerintem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jó, hát azért annyira nem nagy a baj. :) A barátságot extrákkal meg nem vele gondoltam, hanem a fiatalka cuki haverommal.

      Törlés
  2. Az a lényeg, hogy túl vagy rajta. Majd ő is túl lesz. Barátság extrákkal. Hehe. Egy rugóra jár az agyunk. :-)

    VálaszTörlés