Easing my mind

Eljöttem tekerni, hogy átgondoljam a dolgaimat, mert az a helyzet sajnos, hogy nem vagyok valami jókedvű. Eljöttem Nagymarosig pont délben persze, fülemben a legjobb zenékkel, pihegtem egy kicsit lábammal a vízben, hogy lehűljön az agyvizem, majd kerestem egy vízparti, árnyékos helyet, előttem egy akkora limonádé, mint a fejem, mellettem 20 méterre Bogányi Gergely simogatja a szép kis jachtját (még hogy nem lehet itthon megélni a zenélésből, haha), és remélem mindjárt hozzák a salátámat.  

Tényleg eldöntöttem, hogy az én hangulatom többet nem fog pasik faszságaitól függni, de akármennyire próbálom a fejem a homokba dugni, nem úgy történnek a dolgok, ahogy én szeretném. A tegnap esti lemondott randi volt a pont az i-re, pedig ő hívott, ő szervezte, cukin, lelkesen, majd a találka előtt 1 órával lemondta, jó, persze, megindokolta, mert nagyon fáj a térde, mondjuk tényleg megműtik nyár végén, de akkor is, hagyjuk már. Én meg azért nem vagyok a Bánki Tó fesztiválon, mert kiugrom a bőrömből, h vele lehessek. Én buta, naív csitri. 

Voltam már hasonló szituációban, és sajnos amikor egy pasi nem tűnt túl lelkesnek, az sosem fordult pozitívabb irányba. És nem akarok annyira vágyakozni utána, hogy ne vegyem észre, hogy ez a helyzet nekem nem jó. Mostantól fogva egy lépést sem vagyok hajlandó tenni érte. Esetleg ha lehozza nekem a csillagokat az égről. Akkor majd meggondolom.

 

Na jó étvágyat.