Ez most ilyen

Főztem ebédet, ettünk, ittunk egy pohár bort, elmosogattam, kicsit pihiztem, aztán mivel hirtelen nyár lett, összeszedtem a cuccom, írtam a vizslás fiúnak egy sms-t, hogy Dunapart:)?, bringára ültem, és letekertem a kis magánstrandomra. Aztán jött a válasz, hogy ők most voltak, elkerültük egymást.  

Sütkéreztem, csorgattam a nyálam a júliusi BBC Good Food-ra, olvastam*, zenét hallgattam, gyönyörködtem a kilátásban, aztán pedig megállapítottam, hogy már mindent egyedül csinálok, és ha jobban megnézem, valószínűleg magányos vagyok, még ha nem is feltétlenül érzem magam rosszul ebben a helyzetben, vagy legalábbis volt már rosszabb.  

Aztán 6 körül hazamentem, visszavittem a kutyát a partra, most ő csobbant, otthon megetettem, jött a bátyám a gyerekekkel, társasjátékoztunk meg vacsiztunk együtt, lezuhanyoztam, felkötöttem a hajam, majd körbetelefonáltam, hogy ki jön velem a városba inni egy fröccsöt, meccset nézni, vagy valami. És senki. Szokott pár biztos pontom lenni, a sógornőm, a csajok, meg még néhány arc, de most senki nincs itthon/nincs kedve/nincs jól/nem akar velem találkozni/nem tudom. 

Ezen úgy felhúztam magam, hogy basszus, ne már, annyira szánalmas nem lehetek, hogy lemosom a sminkem, pizsit húzok és befekszem a TV elé, mikor totál mehetnékem van. És elhagytam 2000 forintot is strandolás közben, és elromlott a futós fülhallgatóm is, és a vizslás fiú is, ugye, és senki sem akar velem találkozni, és 2 napja nem érzem jól magam, állandóan szomjas vagyok, és semmi nem oltja a szomjam, és nyomott vagyok, mintha nem ittam volna kávét (pedig olyan hibát én nem követek el), a kurva férjem, meg az emlékek, a válás, hát az egész világ összeesküdött ellenem. Így inkább futócuccot húztam, és elmentem futni. Legalább egy hete nem futottam már, mert mindkét térdem alatt begyulladt a csonthártyám, és fájt (tessék, még ez is), és pihentettem, de már pont elmúlt. És zenével futottam, tök jó volt, jól ment, jólesett.

És futás közben persze agyaltam, hogy mit csinálok? Az van megbeszélve magammal, hogy gyógyulás van, zen, befelé figyelés, tanulás, töltődés. De ehelyett várok itt olyan pasikra, akik konkrétan semmit nem tesznek értem, és amúgy nem is ismerem őket. Az egyikkel csupán 3 kutyás találkozást tudok felmutatni, és azóta is többet szól hozzám az instagrammon mint szóban, ráadásul be kell hogy valljam magamnak (itt most el fogok veszteni egy csomó olvasót), hogy aki Ákost hallgat, és Wass Albert idézeteket tol a FB-ra, azzal én nagy valószínűséggel egy csomó minden másban sem leszek egy hullámhosszon. A másik levelet ír egy társkeresős oldalon, tudja a nevem, meg mindent rólam, és mikor rákeresek a nevére, kiderül, hogy ismerősök vagyunk a FB-on, pedig nekem nem is rémlik**, ami konkrétan ijesztő. És aztán ott a harmadik pasi, aki halál szimpi, tök jókat ír, okos, érdekes, és randira hív, amit lemond a randi napján, mert ő előző nap bebaszott a haverjaival, és nem akar rossz első benyomást tenni. Hát WTF? Úgyhogy kicsit hátraarc van, tudjátok, van az az oravecznórás közhely, hogy ha egy férfi látni akar, az tesz is érte (vagy valami ilyesmi magasröptű cucc), de hát tényleg, hagyjuk már, instagramkommentek, meg fontos bebasznivalóm volt tegnap, aha.

Ami pedig a szociális életemet, meg a szombat estémet illeti, ez is normális (mondjátok, hogy az), mindenkinek megvan a saját élete, nem érnek rá, na bumm, más sokkal többet van egyedül mint én, még esetleg úgy is, hogy családban él. Tök fölösleges nekiállnom sajnálni magam, minden oké, csak magamra kell koncentrálnom továbbra is. És most lezuhanyozom, bicajra ülök, és elmegyek, iszom egy fröccsöt, és megnézem a meccset valahol. Egyedül. 

*Szerintem ez Lenszi miatt van, aki a múltkor beleverte a csúfot Grecsóba meg a könyveibe, én pont a Tánciskolát olvasom, és meg kellett ma állapítanom, hogy borzasztóan unom, nem érdekel, sem ahogy, sem amiről ír. Pedig én könyvet félbe nem hagyok (bár ez a fogadalmam már majdnem megdőlt egyszer Jorge Amado Flor asszony két férjénél, annál majdnem eret vágtam magamon). De most nagyon szenvedek.

**Mondjuk ilyen FB ismerősből én elég sokat fel tudok mutatni.