Home sweet home

Megint szétnyaraltunk magunkat a lányokkal, csak 2 nap volt, de abban minden csodás, ami csak belefért. Ez a nyaraló, ahová Rotigotinnak köszönhetően (most már talán mondhatom így) járunk, a vízparton van, és a mostani apartmanunknak a teraszán volt jakuzzi, és éjszaka benne ücsörögni méterekre a vízparttól, iszogatni a finom irsai fröccsöt, miközben megbeszéljük a világ nagy dolgait és halálra nevetjük magunkat, nos, azt hiszem ez egy felejthetetlen élmény lesz. Itt nézhető meg egyébként, hogy milyen szép fényképet csináltam Pillanatról, és azt hiszem, ez a fotó vissza is adja a nyaralásunk hangulatát. Iszonyatosan jó volt. 

Aztán indulás előtt még ittam egy kávét míg a lányok készülődtek, kiültem a teraszra és néztem a vizet, és az jutott eszembe, hogy szomorkodnom kellene, hogy haza kell menni a tökéletes kis miniszabink után, otthagyni a stéget, a gyönyörű kilátást a Badacsonyra, a lángosost, meg közös élményeket, de eszembe sem jut szomorkodni, mert annyira jó hazamenni is, ahol várnak, és szeretnek, és ahol 100%-ig otthon vagyok, és ahol szintén mindig olyan kicsit, mintha nyaralnék. 

Aztán hazafelé benéztem a Wampra, mentem két kört, de szerencsére semmi otthagyhatatlant nem találtam, mégis megnyugodtam kicsit, hogy körülnézhettem, olyan régen nem sikerült eljutnom, és most megint láthattam, hogy a fiatal magyar iparművészek továbbra is hihetetlenül tehetségesek és kreatívak, és én ezért továbbra is csak tőlük veszem a csecsebecséimet.

Aztán sokat késett hazafelé a vonatom, de apu kijött elém az állomásra, a kutya fél óráig sikoltozott örömében, mikor megérkeztem, ami nagyon vicces, majd kaptam halászlét, amit anyu főzött. Aztán összevagdostam egy fél sárgadinnyét meg egy fél mangót, bekészítettem az Orange Is The New Black második évadát, és... És itthon vagyok. Annyira itthon, annyira a helyemen, mint még soha életemben ezelőtt. 

És képzeljétek, még a vizslás fiú is írt. :)