2014. augusztus 26., kedd

Bocs

Igyekszem produkálni normál posztokat is, csak most nem nagyon tudok másra koncentrálni. És igyekszem nem nagyon csöpögősen, elnézést mindenkitől, akit zavar a lógatom-a-lábam-egy-felhőről típusú boldogság, ha jól emlékszem, ezzel a témával fejeztem be a régi blogom, ha még emlékeztek.

Tegnap kipróbáltuk, hogy a magántanítványaim után, este fél7 körül bejöttem Budapestre, kicsit sétáltunk, pingpongoztunk (sajnos mindig nagyon megverem), vacsiztunk, filmeztünk, ott aludtam nála, és ma reggel 6-kor keltem és jöttem haza vonattal, hazaugrottam 5 percre, és már mentem is dolgozni. Elméletileg működik a dolog, leszámítva, hogy ma csak 9-re mentem, ha 8-ra kellene, akkor az fél6-os kelést jelentene, ami ugye aúúúú, főleg télen. Az a terv, hogy mondjuk heti 3x így leszünk Budapesten, a többi napot pedig Vácon töltjük, illetve ezt variáljuk igény szerint. 

Megérkeztünk tegnap hozzá, ő kiment a konyhába teát csinálni, én meg bementem a szobába, és látom, hogy a csodás, óriási  gardróbjára egy sárga lap ki van tűzve a nevemmel, meg a kis titulusaimmal, kábé mint Molnár Ilonka, blogger és boldogságvadász, csak a való életben használtakkal. Elhúztam a függönyt a szekrényen, és képzeljétek, a fele gardróbját teljesen kiürítette nekem, polcokat, akasztóst, meg fiókokat, átszerelte, hogy lányosabb, meg praktikusabb legyen, hogy vigyem csak a cuccaimat, és pakoljak bele. Mindez a kapcsolatunk 5. napján. 

Anyukám aggódik, hogy ez nagyon gyors, és persze, ha ez az én lányommal, húgommal vagy barátnőmmel történik, én is azt mondanám, hogy lassítson, de így belülről mi tudjuk, hogy ez nem gyors, hanem egyszerűen így kell, hogy legyen, nincs más választásunk, majd meglátja mindenki. Reggel sétáltam a villamoshoz a Széna tér felé, és nem bírtam abbahagyni a vigyorgást, hogy ez komolyan velem történik.

18 megjegyzés:

  1. ahhh, jöhet ez, nem baj, ha csöpögős <3

    VálaszTörlés
  2. szerintem mindannyian boldogan vigyorgunk veled :))

    VálaszTörlés
  3. Akit zavar, hogy csöpögős, az ne olvassa. De nem?

    VálaszTörlés
  4. Pontosan, nem az író alkalmazkodik az olvasóhoz, hanem fordítva. Ha valami nem tetszik, nem kell olvasni.:-)
    Általánosságok meg nincsenek, ha gyors, ha lassú, lehet jó és rossz, de a lényeg, hogy nektek nagyon jó. :-)

    VálaszTörlés
  5. Csöpögj, csak csöpögj, én nagy örömmel olvasom! :))

    VálaszTörlés
  6. Nehogy bocsánatot kérj azért, mert boldog vagy.:) Szerintem, akik olvasunk, együtt örülünk nektek.

    VálaszTörlés
  7. :)mondjuk en is ovatos duhaj vagyok,viszont csendben vagyok,mert nalunk is igy volt J.-vel,gyakorlatilag a 3"randink"utan 2 helyen ugyan,de egyutt eltunk:p

    VálaszTörlés
  8. Igen, nagyon gyors, na de kit erdekel, ha szuper jo es a gyors kezdes egy orok kapcsolat kezdete? Azonnal atformaltatok az eleteteket, mindkettotok igy akarja es enged a kenyelmebol, tok kiraly.

    VálaszTörlés
  9. De ha a lassú nem jött be, akkor talán nem is baj, h ez kicsit gyors :D

    amúgy a lassúságot értem, én is az vagyok, mmint így kapcsik terén, de amúgy mi számít gyorsnak? Két felnőtt ember meddig várjon az első csókkal, és itt most 30+os elvileg kiforrott személyekről van szó (oké, az első randi és aznap szex gyors minden mércével :D)?

    Most már hivatalosan is ilyen eredményes boldogságvadász szeretnék lenni :)

    VálaszTörlés
  10. Csak szólok, hogy a szüleim fél évvel összehaverkodásuk után csaptak egy heted hét országra szóló lakodalmat és azóta is együtt vannak. Kereken 42 éve. Én a lakodalom után 12 hónapra születtem meg, szóval nem baleset vagyok. ;)

    VálaszTörlés
  11. Novemberben lesz a két éves évfordulónk, és ma 3 hetes a gyerköcünk. Ki lehet számítani mi mennyire voltunk gyorsak. :) Ha minden klappol mégis mire kéne várni? :)

    VálaszTörlés
  12. Jó lenne egy ilyen csettintéses kapcsolat, vagy kattintásos, ahogy nézzük. :)
    Jó olvasni ezt, nyáltengert a népnek!!! :)

    (Jó lenne egyszer így fogadni egy nőt :) )

    VálaszTörlés
  13. Mindannyian örülünk a boldogságodnak!
    Nem akarok franciakulcsra licitálni, de az én szüleim 3 hónap ismeretség után házasodtak és szépen éltek együtt életük végéig.

    VálaszTörlés
  14. De jó, de jó! Szerintem csak élvezzétek, a sok gondolkodás nem mindig hasznos :)

    VálaszTörlés
  15. :) az olvasó csupán kettőt pislant, és Ilonka már boldog is :) ez annyira :)

    VálaszTörlés
  16. csöpögjünk, csöpögni jóó! végre! :) ♥

    VálaszTörlés