2014. szeptember 7., vasárnap

Time

Én teljesen elfelejtettem, hogy milyen időigényes, ha az embernek pasija van, és most esett le, hogy eddig, független nőként időmilliomos voltam. Egy csomó mindent csinálok, itt a suli, lakás, a kutya, a zenekar, a blog, a magántanítványok, barátok, család, sport, a főzés-sütés, kreatívkodás, meg még ezeregy tennivaló, ja és persze néha nem ártana többet aludni 5-6 óránál, és nem tudom, hogy ezeket hogyan fogom összesakkozni - arról már nem is beszélve, hogy sikerült egy olyan embert találnom magam mellé, akinek a munkáján kívül kb 5 izgalmas projektje fut még egymás mellett, ami persze nagyon vonzó benne, csak hát ő is nagyon elfoglalt. Ez nem panasz, de rendszert kell kitalálnom, tervezni, mert így, ahogy most van, nem igazán működik, illetve nem működik jól. Nagy kihívás lesz nekem, mert ezekben a dolgokban nem vagyok jó, az időmilliomosság jobban ment.


chuck groenink
Ugyanitt: ma kitöröltem shift+dellel az exférjem összes levelét, kéjesen jó érzés volt, semmit nem bánok, azt sem, hogy megtörtént, és azt sem, hogy vége lett. Tökéletes a jelenem, szép, tiszta lapnak érzem a jövőm, ráadásul zseniálisan jó az időzítés, hogy a jelenleg történő dolgok épp most esnek meg velem. Nem tudom, kinek kell megköszönnöm, de nagyonköszi.

5 megjegyzés:

  1. magadnak, magatoknak köszönheted :) és persze az égieknek, ők is szeretnek látod :)

    VálaszTörlés
  2. Wow! Gratulalok, nekem evekre volt szuksegem, hogy meg tudjam tenni.

    VálaszTörlés
  3. Wow, az utolsó bekezdéstől fülig ért a szám!
    Eszméletlen jó ezeket a sorokat olvasni :))

    VálaszTörlés
  4. Ilonka, az elmúlt pár napban olvastalak végig, mint egy izgalmas regényt, élmény volt. Az augusztus 20 óta történtek olvasása során pedig plusz mosolyt csaltál az arcomra :) Minden szépet és jót a megérdemelt boldogságodhoz!

    VálaszTörlés