Emlékeztek még rá, hogy régen tudtam szép kis fotókat csinálni, amiket rendszeresen fel is töltögettem ide nektek? Na, már nem tudok. Most vagy a telefonommal van gond, vagy velem. Visszanézegettem, és ez az elmúlt néhány nap legsikerültebb fényképe a telefonomon (a pasim kutyája a kisszoknyám társaságában):
Oké, nem voltak a legjobbak a fényviszonyok, de hát na. Még jó, hogy nem én vagyok a családban a fotós. De majd edzek!
Tudom, hogy most illene ugyanolyan pozitívnak lennem, mint amilyenek a többiek voltak alant. Ugyanakkor számomra az a legszembetűnőbb, hogy Te és a Te világod elvesztetek. Tudom, hogy a háziállat és a párkapcsolat fontossága nem hasonlítható. De nem lehet nem észrevenni, hogy meg sem tudom mondani, mikor posztoltál utoljára állatos képet. Most igen, de ezen is a párod kutyája van. Hol van a Te kutyád? A Te macskád? Hol vagy Te? Értem én, hogy új kapcsolat, nagy boldogság és abban is biztos vagyok, hogy azok, akik csak azt mondják, amit hallani akarsz, illetve puffogtatják a közhelyeket arra nézve, hogy ne aggódj, megoldódik, nagyon nekem fognak esni. Pedig egy pillanatra sem célom bántani Téged, csak azt mondom, amit én a távolból látok. És nem a kapcsolatod ellen beszélek, mert jó, hogy van és hogy boldog vagy.
VálaszTörlésDe igazán kívülről nézve annyi látszik, hogy Te feladtad azt, ami a Tied volt, a 'kapcsolatod' a házaddal, a világoddal, az állataiddal, azért hogy Neki ne kelljen korán kelnie és Tőled bejárnia. Távolról nézve közel sem tűnik úgy, hogy egyformán hoztatok 'áldozatokat'. Távolról úgy tűnik, hogy Te mindent feladtál azért, hogy ez a dolog működhessen. De ezt, finomítva talán, meg is fogalmaztad lejjebb egy posztodban.
Természetesen ez a Te életed, Te tudod, hogy mi a jó Neked és mennyi minden beáldozását éri meg Neked ez a kapcsolat, nem is beleszólni akarok, csak az fogalmazódott meg bennem, már egy jó ideje, hogy jó lenne tudni arról, olvasni arról, hogy a Te kutyád jól van? Mi van vele? A Te macskád jól van? Olyan bolondos-e még, mint volt? De róluk már nem szól semmi, csak az új emberről és az Ő kutyájáról. Nyilván sarkítok, és nem ilyen fekete-fehér ez a történet sem, de bennem az első pillanattól kezdve érik ez a gondolat és akkor döntöttem el, hogy leírom, vállalva, hogy én leszek a főgonosz mindenki szemében, amikor Te magad is leírtad, hogy lehet, feladod önmagad? Szerintem igen, teljes mértékben. De ez csak magánvélemény, nem sérteni, nem bántani akarok vele, de én soha nem láttam értelmét annak, hogy szépítsünk azért, hogy kellemesebb legyen hallgatni.
Szia, és köszi a véleményt. Persze, értem én, hogy ez kívülről tűnhet ilyennek, de már többször, a régi blogomon is, másoknál is kifejtettem, hogy ne felejtsétek már el, légyszi, hogy a blogokban olvasottak a bloggerek életének egy picike szelete, pont annyi, amit láttatni akarunk azokból a dolgokból, amik történnek velünk. Azokból, amiket leírok, szerintem túlzás arra a következtetésre jutni, hogy teljesen feladom magam, és én, meg az életem eltűntünk. Miért? Mert már nem posztolok képeket a kutyámról?
TörlésEz a srác, ahogy már meséltem, a rengeteg munkája és az elfoglaltságai mellett az esetek 90%-ban csütörtök este kijön hozzám a kis cuccaival meg a kutyájával, és hétfőn megy haza, 7-ből 4 napot-estét itt tölt. Ez mi, ha nem áldozat? Nekem pont annyira izgi ott lenni nála Budapesten, mint neki itt tölteni néhány napot a Dunakanyarban. Kurvára fárasztó így, majd hosszútávon kitaláljuk, de most ez így jó nekünk. Nekem mindenképpen, imádok nála lenni.
Plusz ne felejtsük el azt sem, hogy volt a nyár, amikor itt voltam egyedül, pasi nélkül, nyári szünet volt, egyetlen problémám az volt, hogy vajon kutyát sétáltassak-e, vagy a hasamat süttessem a parton, persze hogy született 1001 kutyacicás poszt, ami úgy tűnik, neked jobban bejöttek mint jelenlegi életem, és amikkel én túlzás nélkül órákat elszöszmötölök általában - de most erre nincsen időm, és hát a fontossági sorrendem is igencsak más lett. Augusztus vége óta van ez a fiú, akkor kezdődött újra a suli, a magántanítványok és a zenekar is, azt sem tudom, hol áll a fejem. Persze hogy nagy a kontraszt, nem csak nekem, nektek is, teljesen más lett a blogom, de ez nem (csak) azért van, mert lett pasim. Másrészt nagyon nehéz kitalálnom, mi az, amit megosszak itt veletek, se a fiúról, se a közös programjainkról, se a zenekarról nem tudok/akarok megosztani itt lényeges infókat/képeket, főleg azért, mert nincsen hozzájárulásom a sztorik szereplőitől, a munka nem annyira érdekes, hát nem könnyű kitalálni, miről írjak. És tudjátok, hogy ő nem tud a blogomról, így olyankor nem szöszmötölök vele, mikor itt van (bár ezt a kommentet pont úgy írom), vagy én nála.
És az is lehet, hogy furcsának tűnik, de most, hogy ennyi minden van, és ilyen intenzív az egész, és tök jó, nem érzem az indíttatást, hogy virtuális lenyomata legyen a dolgoknak, hogy fotó legyen, instagram, meg blogposzt, amikről tudjuk jól, még ha nehéz is beismernünk, hogy pótcselekvések. Hát bocs, hogy nem írok a kutyámról, megnyugtathatok mindenkit, hogy nagyon boldog, még soha nem kirándult és csavargott ennyit, mint most, hogy heti 4 napot itt van ez a fiú, meg a mozgásigényes kutyája. A macsek növeszti az őszi-téli kollekciós bundát, egyfolytában alszik, tavasszal betöltötte a 10. életévét, nem mai csirke már.
És még azt csak így költői kérdésként had tegyem fel, mint ahogy megfogalmaztam ezt már Miánál, meg talán másutt is, hogy kritikus posztokat miért nem lehet névvel/bloggal/arccal/ismert profillal vállalni? A kettő valami számomra ismeretlen okból kifolyólag kizárja egymást?
Ja, és amúgy meg az összes bloggernek writer's blockja van, ahogy elnézem (ezt most mindenki vegye magára!), én legalább valamennyit írok. :)
Törlés