2015. január 11., vasárnap

Stranger than fiction

És erről még az is eszembe jutott, hogy remélem, mindenkinek, aki blogokat olvas, eszébe jut néha, hogy a színes-szagos blogbejegyzések igazi életeket takarnak, de a bloggerek megválogatják, mit osztanak meg velünk. Molnár Ilonka valahol félúton lehet egy igazi, és egy képzeletbeli személy közt. Nem, nem azért, mert kitalálok meg nem történt dolgokat, és azokat mesélem el nektek, hanem mert egy csomó mindent nem mesélek el. Többnyire vagy azért, mert úgy gondolom, nem tartozik rátok, vagy azért, mert úgy gondolom, személyiségi jogokat sért - a pasimét, a családomét, a sajátomat. Ha az ember leír valamit, és publikálja, azt többé nem vonhatja vissza, annak súlya lesz, és én szeretem meggondolni, hogy ezt bevállalom-e. 

Szerintem ezt jól illusztrálja, hogy a múltkor írtam Borboletának, hogy meghívót kérjek tőle a blogjához, aláírtam a levelet az igazi nevemmel, és meglepődött, hogy engem nem Molnár Ilonkának hívnak, ami szerintem több, mint vicces. Néhány napja pedig Annánál volt, hogy írt valami tök új, tényleg meglepő infót, amiről elmesélte, hogy azért ez már egy ideje aktuális és Anais írta neki, amin én eléggé csodálkoztam, hogy erről hogy-hogy eddig nem írtál? Hát azért, mert egy csomó mindent nem ír le. Én sem. Más sem. A virtuális életünk nem azonos az igazival. Mint ahogy instagram fotókból sem következtethetek arra, hogy milyen életet él valaki.

Értelemszerűen Molnár Ilonkánál legtöbbször a szar marad ki. Sajnos az életem nem minden szempontból olyan szép és kiegyensúlyozott, mint amilyennek itt látszik. Persze, azt gondolom, hogy sok szempontból szerencsés vagyok, szuper a családom, és nincsenek súlyos gondjaim, de higgyétek el, vannak más problémáim. Sokszor a spontaneitás és a lazaság azt eredményezi, hogy sok mindenben felelőtlen vagyok és könnyelmű. A pasim nagyon jó fej, és szeretjük egymást, szuper az életünk együtt, de rengeteg balhénk van, sokat veszekszünk, azt hiszem, ő rugalmatlan, én mimóza vagyok, gyanakszom, hogy borzalmasan rossz a kommunikációnk, és néha azt gondolom, hogy nem illünk össze. Sokat szomorkodom emiatt, nem tudom, mit csináljak. Stresszelek a biológiai órám miatt, vágyakozva bambulok be minden babakocsiba, és szörnyű az érzés, hogy 37 éves vagyok, és nem tudom, nekem mikor lesz gyerekem. Mivel csípőficammal születtem, borzasztóan ferde a gerincem, emiatt sokat fáj a hátam, és igyekszem szinten tartani, de néha komolyan megkeseríti az életemet, legközelebb a szülinapomra egy csontkovácsot szeretnék. És hát sok más ilyen dolog. Tudom, ezek közül egyik sem tragédia, de ezekről mégsem szoktam írni - mert nem nem érzem úgy, hogy kellene. 

A másik pedig, hogy végül úgy döntöttem, nem mondom el a fiúmnak ezt a blogot. Nem tudom, hogy akarná-e olvasni, de én nem akarom hogy olvassa, ez itt az én játszóterem. Majd lehet, hogy később meggondolom magam, de most ez van. Viszont mivel simán van rá esély, hogy egyszer megtalálja (mint ahogy megtalálhatja az exem, a vizslás fiú, vagy bárki más, aki előtt szeretném, ha ez a blog tabu lenne), ez egy természetes szűrő, hogy mit mesélek el, és mit nem. A pasim nem adta a hozzájárulását, hogy meséljek róla, és én igyekszem nem visszaélni azzal a ténnyel, hogy ő nem tud arról, hogy én kiteregetem a kis kalandjainkat online. 

Hát, ilyenek. És ez mind-mind zárójelben, majd törlöm is, ha elolvastátok.

21 megjegyzés:

  1. Miért törlöd? Szuper bejegyzés.

    VálaszTörlés
  2. Ismerős...


    Ne töröld!!! Ez is Te vagy!!!

    VálaszTörlés
  3. De vicces, pont tegnap vitáztam valakivel arról, hogy miért is nem írok blogot a szuper szerelmi életemről, részletesen, azokkal a sztorikkal, amiket a blogból kihagyok. Meg hogy nem rébuszokban beszélve. És pont a személyiségi jogokat hoztam fel én is. Meg anno én az első blogomat azért hagytam abba, mert elkezdtem tanítani és féltem, hogy a diákjaim megtalálnak (akkoriban sokkal több sztorit írtam le, cikinek éreztem volna - lehet, hogy önként is elmeséltem volna nagy részét, de nem biztos, hogy akartam volna, hogy tényleg azt olvassák, ahogy a tanárnéni azt írja, hogy "vajon el fog-e hívni a kollégám és aztán szexelünk vadul?" még ha ez csak álmodozás is volt. Szóval tökre megértem :)

    Ja, és nekem volt pasim, aki a régi sokatelmondós blogomat olvasta, én mondtam neki, hogy van. És tökre megbántam. Nem azért, mert valaha visszaélt volna vele, vagy felhánytorgatta volna, csak néha úgy éreztem, hogy már sok, hogy mindent tud és ha visszaolvasott, akkor azt is olvasgathatta, ahogy hónapokkal a kapcsolatunk előtt azt írogattam, hogy jajj, bárcsak egyszer randizhatnánk mert húdeszexi. És így utólag tök ciki volt ez szerintem. Persze azóta eltelt vagy 8 év, olyan részletesen nem írnék soha többet ki ide az internetbe bele, de azért nem biztos, hogy szeretném, ha az aktuális pasim olvasná. Még ezt a mostanit is, pedig ebben alig van valami (a régihez képest). Sőt, én most még azt sem szeretném, ha a lakótársam olvasná a blogot. Remélem, nem olvassa :P

    VálaszTörlés
  4. Jó oké, én hajlamos vagyok ezt elfelejteni, hogy a blogger nem ír le mindent.
    És az meg egy annyira jó hír, hogy tényleg nem értettem hogy miért nem írt róla eddig...jó mindegy, azt hiszem nem tudom ezt most jól elmagyarázni.
    Tudok nagyon jó csontkovácsot Pesten, hozzá járok évek óta, amúgy gerincsebész, szólj ha kell az elérhetősége.

    VálaszTörlés
  5. Tök tökéletesen jól írod!

    Én ezért indítottam el a 118. blogot, de még mindig törlöm az olyan posztokat, amelyek kötélen táncolnak.

    VálaszTörlés
  6. Én is meglepődtem, amikor rájöttem anno, hogy nem ez az igazi neved :D Nagyon jó volt ez a bejegyzés, ez abból is látszik, hogy kommentelek, pedig szökőévente szoktam. :)

    VálaszTörlés
  7. Nagyjából szó szerint ezt vitattuk meg Tamkoval a múltkoriban - a bejegyzéssel tökéletesen egyetértve :) (ugye, Tamko? :))) )

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen! :) es azert is nagyon tetszik ez a bejegyzes, jol megragadta a lenyeget!

      Törlés
  8. ez egy nagyon jó poszt! szerintem egyértelműnek kellene lennie a mai internet-világban, hogy a te igazi neved nem Molnár Ilonka. és mindenben egyetértek, az embereknek rá kellene végre jönnie, hogy senki sem az, és annyi ami a blogján van.

    VálaszTörlés
  9. Ezzel abszolút egyetértek. Én azt gondolom, szinte mindenkivel így van, aki blogot ír. Vagyis gondolnám. Sokszor én is azért nem írok le valamit, mert félek, hogy olyan talál rá akiről írtam és magára ismer. Sajnos volt már ilyen..

    VálaszTörlés
  10. Én egyszer megkérdeztem, hogy miért pont Molnár Ilonka néven írsz (azt hittem, van mögötte valami történet), azt írtad, hogy ez a neved. Nyilván egyértelmű volt, hogy ez nem így van, de úgy látszik, másnak nem az.:)

    VálaszTörlés
  11. a problémákat, ha nem túl intimek, néha nagyon terápiás kiírni magamból. és dühöngeni is jó.
    ez elsősorban rólad szól, vagyis arról, amit közvetíteni akarsz, nem pedig az olvasókról és az elvárásokról.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De látod, leírom sokszor, a válásról, kétségeimről pl, nem az van, hogy csak a szépet és jót osztom meg itt, de ha valami kimarad, az nálam a rossz általában. És egyetértek, és pont ezt akarom mondani én is, hogy én megosztom itt, ami nekem jólesik, és nem foglalkozom azzal, ki mit szeretne olvasni (ezért is fura nekem, hogy "de erről miért nem írtál eddig"). Bár szerintem többen félreértettek most, és többen pont erre élezték ki a dolgot itt a kommentekben, engem nem érdekel az sem, ha más (ex, exbarátok, akárki) véletlenül megtalálja a blogom.

      De a pasimmal való konflitusaimat azért nem osztom meg itt, mert az 50%-ban róla szól. És ugyanúgy, mint én, te sem írod le a pasiddal való (konkrét) gondokat, feszkót, és tippelem, hogy te is azért nem, mint én, mert nem akarod őt kiadni. Nem írom le azt sem, hogy miért váltunk el, mert az is személyiségi jogokat sért. Magamról bármit, nem azért, mint amit Mike ír, hogy ciki lenne, hanem inkább mert másokkal szemben igyekszem tisztességes lenni.

      Törlés
    2. szerintem ez tök jó, hogy nem akarod másnak a szennyesét kiteregetni. én nem ennyire tudatosan csinálom, sőt, ha visszagondolok, írtam már egy-két sokkolót pl barátokról. nem neveztem meg, de ha tudna a blogról, magára ismerne és megsértődne. igaz, én se szeretnék egy sztori lenni másnak a blogján, vagy egy rossz példa, amit elítélnek mások. végül is ez így korrekt, ugyanakkor megértem azokat is, akik nem akarják, hogy a saját "naplójukba" mások játékszabályai szerint kelljen írni.
      nekem a pasimmal szerencsére csak kisebb súrlódásaim vannak, szóra sem érdemesek. ha valami nagyon bántana, szerintem leírnám.
      a munkámról pl tök szívesen háborognék, de nem tudok, mert nagyon beazonosítható lenne és azt nem akarom.

      Törlés
  12. Az én blogom is hasonló okok miatt csonka. Mert a másik felem nem szeretné, ha ő is szóba kerülne. Ez így korrekt. És valóban nem tartozik minden egy sereg vadidegenre, mert én spec. az olvasóim kicsiny részét ismerem csak fizikai valójában. Tök jó, hogy megírtad, akár törlöd, akár nem. :)

    VálaszTörlés
  13. ha én mindent leírnék... :D

    VálaszTörlés
  14. Az én blogom is csak egy része az életemnek, nyilván vannak olyan magánéleti, munkahelyi dolgok, amiket nem írok le, mert nem tartozik másra, de azt hiszem, sokakhoz képest én elég sok rossz dolgot is leírok, mert nekem a blogom amolyan emlék jellegű is, szeretném, ha ezek is meg lennének örökítve. Viszont semmi olyan nem kerül ide, amit az érintettnek ne mondanék el személyesen is, úgyhogy nagy meglepetések senkit nem érhetnek. És bár volt egy barát, aki teljesen megszakította velem a kapcsolatot (amikor "véletlenül") rátalált a blogomra, és magára ismert egy történetben, nos, sajnos az a barátság meg már sokkal régebben véget ért, csak nem akartuk észrevenni.Na de mindenki annyit és azt ír le a blogjában, amit szeretne, a lényeg, hogy legyünk tisztában azzal, ez csak egy szeletke az adott ember tortájából..

    VálaszTörlés
  15. jaj de nagyon ismerős a dolog... nekem amikor Katona megtalálta és elvette a látszóterem hetekig őrjöngtem ..

    VálaszTörlés