Je ne sais quoi

Már csütörtök délután bementem Budapestre, addigra pont elkezdett elbénulni az idő, így csak vacsiztunk, elmentünk moziba (Samba, sajnos felejtős, pedig imádom ezt a pasit), meg pihentünk, de pénteken délelőtt elindultunk csavarogni-bringázni, hát, hiba volt. Alig bírtuk átverekedni magunkat Budáról Pestre, óriási tömeg volt a rakparton meg a hidakon, egy bombariadóba is belefutottunk, végül a Bálna egyik teraszán vártuk meg, míg eloszlik az őrület. Jó volt ott ücsörögni pokrócba burkolva, bámulva a Dunát, a hajókat meg a budai oldalt. Végül ott is ebédeltünk, olyan finom nápolyi-stílusú Margarita pizzát kaptunk, hogy megszólalt. Szuper a Bálna, tetszik az épület, és ugye hibátlan helyen van, kár hogy teljesen kihasználatlan, konkrétan folyamatosan kong az ürességtől, szomorú látni, örülnék, ha magára találna. 

Aztán mire hazaértünk, már fáztunk, és tudtuk, hogy ennyi elég volt hétvégére a fővárosból, otthon 5 perc alatt összepakoltunk, és egy óra múlva már a Dunakanyarban ültünk a bátyámék kertjében, és a sógornőm által készített óriáshamburgerekkel maszatoltuk magunkat össze fülig-könyékig, és öblítettük le őket jaffaszörppel. És ennyi volt az aktivitás hétvégére. Annyira jó volt, hogy végre semmi programunk nem volt, így kicsit bevásároltunk, főztünk, kitakarítottunk, aludtunk, megnéztünk egy csomó filmet (meglepő módon eléggé bejött mind, mondjuk nem voltak túl nagy elvárásaim), voltunk picit bringázni, de amúgy a hétvége nagy részében legkényelmesebb játszósruháimban a takaró alatt kuckóztam a kanapén. És pont ez kellett. 

Vasárnapra annyira kipihentem magam, hogy a már amúgy is csili-vili lakásban tisztára suvickoltam az összes bútor felületeit (vettem egy jó kis faápoló sprét, az ilyesmi néha kiváltja ezt belőlem), rendet raktam a polcokon és a fiókokban, majd beraktam egy nagyon bugyuta SJP filmet, beizzítottam a vasalót, és nekiálltam szelektálni és rendet rakni a ruhásszekrényemben. Egyrészt rengeteg, rengeteg ruhától meg kellene szabadulnom, nem csak egy hátsó polcra rakni, hanem likvidálni (de engem mindegyik darabhoz szerelem fűz, pedig tudom, hogy egy csomót soha nem fogok többé felvenni), másrészt jobban kellene vigyáznom a cuccaimra. Az egyik kedvenc, laza tavaszi nadrágomat a múltkor lecsöpögtettem valami zsírossal, így bekentem folttisztítóval, és mire oda jutottam, hogy kimosom, a cucc kiszedte a színét elöl, egy nagy foltban. Sírok. És ez olyan jellemző rám, például rárakom a pulcsit a konvektorra, hogy gyorsabban száradjon, és megégetem. Pfff. 

Szóval a lényeg, hogy mindig sírok a meleg, meg a jó idő után, de most tökéletes volt a hétvége így, ahogy volt, hűvösen, esősen, szelesen, hogy be kellett gyújtani, és bűntudat nélkül lehetett teljesen passzívnak lenni. 

Annyira lusta vagyok, hogy a képekkel sincs kedvem bindzsizni, de ami késik, az nem múlik.