2015. május 16., szombat

Nincs mese

Tegnap Pillanattal találkoztunk (részletek nála), és azt a típusú csavargást csináltuk, ami a kedvencem: nem egy helyen ücsörögtünk, míg elzsibbadt a fenekünk, hanem 4 helyet jártunk be, mindenütt ittunk vagy ettünk valamit, és aztán továbbálltunk, közben pedig sétáltunk, no és persze mindent megbeszéltünk, amit a lányok ilyenkor meg szoktak. Én egyébként szórakozni is így szeretek, az, hogy ülünk egy helyben, és iszunk, az nem az én világom, borzasztóan szoktam unni, sokkal jobban kedvelem a koncerteket, vagy a fesztiválokat, ahol lehet jönni-menni, inni valamit itt, megnézni valamit ott, ismerkedni amott. 

Voltunk többek közt Chez Dodo (vagyis franciául Dodónál), ami egy icipici macaronozó, és jelenleg szerintem a legtrendibb cukrászda Budapesten. Ez a hely számomra remek példa arra, hogy egy jó ötlettel, tehetséggel (na és persze ebben az esetben pénzzel) milyen sokra lehet vinni. Nagyon inspiráló a hely, csodaszép, és a lényeg, hogy tudom, sokan úgy találják, hogy a macaron egy édes, jellegtelen, száraz sütemény, és érthetetlen a hype körülötte. Ez sokszor igaz is, én még menő svájci macaron-cukrászdában is ettem olyat, hogy akkor már inkább egy jó isler. De Dodo valamit nagyon tud, ezek a sütik olyanok, hogy ha most visszagondolok, megint megindul a nyálelválasztásom, és újra a számban érzem a joghurt, a lime, a pisztácia és a vanília krémes ízét, és nem nagyon tudom elképzelni, hogy hogyan tudok majd ezek nélkül a finom édességek nélkül élni (még jó hogy anyukám palacsintát süt, enyhítendő a kínt). Mostantól mindenkit oda fogok vinni randizni. A kedvemért menjetek el, és kóstoljátok meg, jó? Bízzatok bennem, nem bánjátok meg.

De a lényeg nem is a hely, meg a macaron, hanem hogy beléptünk, és rögtön megláttam, hogy a pult mögött az expasim unokahúga áll, aki kisnyuszi volt még, mikor megismertem, de most már kész nő, gyönyörű, és még mindig nagyon jó fej. Kicsit dumáltunk, róla, rólam, a családjáról, no meg az exemről, arról a fiúról, akivel 19 évesen jöttem össze, és 9 évig voltunk együtt. Sokáig, igen. Nagyon jó volt, összeillettünk, mint a borsó meg a héja, aztán vége lett. Ő még élni akart, tovább lépett. Aztán én is. És fura, hogy az exférjemről sosem álmodom, vele viszont gyakran. Hát persze, együtt nőttünk fel, mintha a testvérem lenne. Azért eléggé összetörte a szívem, de aztán olyan szuper dolgok történtek, hogy nem bántam, hogy így alakult, neki is megmondtam, mikor bocsánatot kért, hogy semmi baj. Dalt is írtam a szakításunkról, ami végül elég ismert is lett - ő pedig azt mesélte, napokig sírt, amikor először hallotta. Tegnap pedig nem volt jó hallani, hogy ő is egyedül van megint. Sajnálom, hogy neki sem úgy alakult az élete, ahogy eltervezte. 

Amikor szakítottam a férjemmel, nagyon sokáig keserű voltam, biztosan emlékeztek rá. Úgy éreztem, nem fog menni, egyedül nem, nem tudom, hogy kell. Elvettek egy csomó időt az életemből, majd csalódást okoztak. Most semmi ilyesmi nincsen. Van valamiféle nyugodt bölcsesség bennem, hiába vagyok 37 éves, hiába vagyok túl megint egy szakításon, úgy érzem, minden jól van úgy, ahogy van. Persze, jó lenne boldog családban élni, gyerekeket terelgetni, higgyétek el, sokszor eszembe jut, de... De ez van. Ezek a fiúk az életem részei voltak, sőt, azok most is, miattuk lettem olyan, amilyen vagyok. És hogy mi vár rám, találok-e olyat, akivel lehet, lesz családom, fogalmam sincs. De addig is, az egyetlen dolog, amit tenni tudok, az az, hogy optimista maradok, kihozom a maximumot az életemből, és jól érzem magam, amennyire csak tudom. És ehhez sokat hozzátesznek az olyan délutánok mint a tegnapi, a macaronok, a barátaim, ez a blog, a munkám, a madárcsicsergéses teraszom, az úszás, ami ebéd után vár rám, a holnap délutáni találkám, meg a többi apróság. Ez van, szóval nincs mese, ezt kell szeretni. 

9 megjegyzés:

  1. Nagyon szépet írtál, Milonka! <3

    VálaszTörlés
  2. Tudom, nem a lényeget ragadom meg, de én még soha életemben nem ettem macaront.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem vannak ezzel így még egy páran, mert egyikünket sem kergetett az asztal körül anyukánk, ha nem macaront ettünk uzsonnára, de ha megkóstolnád, akkor szerintem Chez Dodo.

      Törlés
    2. Én több helyen ettem, nem értettem az őrületet. Aztán tegnap megvilágosodtam. :-)

      Törlés
  3. Én 37 évesen és 9 hónaposan ismerkedtem meg azzal, akivel kellett. Jövő pénteken esküvő! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez aztán az újság, gratulálok! Akkor még van egy csomó időm! :)

      Törlés
  4. Mindig annyira bíztató számomra, amiket írsz, hogy csak na! ;)

    VálaszTörlés
  5. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés