Szia, június!

A vasárnap végül teljesen helyrerakta a hétvégét. Nem tudom, miért felejtem el mindig, hogy ha valami nem jó, rosszkedvű vagyok, nyűgös, vagy csak nincsen kedvem megmozdulni, akkor erővel ki kell mozdítanom magam abból a helyzetből. Ez a kimozdulás végül úgy történt, hogy meglátogatott Marcipán két barátjával, meg a kutyijukkal, mert ki akarták próbálni a helyi szupercukrászdát. Aztán kutyáztunk, sétáltunk, megmutogattam nekik a várost, és jó ilyenkor mások szemével látni a helyet, ahol élek, én magam is szebbnek, jobbnak látom, jobban tudom értékelni. Persze számomra amúgy is szerelem, de jó érzés volt, hogy milyen szépnek és élhetőnek tűnik kívülről is. Megbeszéltük, hogy jönnek máskor is, és elmegyünk bringatúrázni, Marcipán meg jön majd csak úgy aperol spritzet inni. Fél 9-kor még teljesen világos volt, és meleg, hát ez mennyire ♥? Aztán hazaértem, és nyoma sem volt a hétvégi nyomottságnak, meg rosszkedvnek, és tök jó volt az este is, kicsit még takarítottam, filmet néztem, majd aludtam, ma pedig edzéssel indult a nap, és még mindig tele vagyok energiával, pedig estig dolgoztam. 

Az jutott eszembe erről a látogatásról, hogy én kicsit sem vagyok magányos, de sokat vagyok egyedül, és ez szerintem nem olyan jó (nekem). Több programot kellene szerveznem, kicsit előre tervezni, jönni-menni, meghívni a barátaimat ide, színházjegyet, koncertjegyet venni, főleg így nyáron, mikor még kedvem is van - ahelyett, hogy csodálkoznék, hogy megint egyedül, itthon talált a szombat este. Nehézség, hogy nekem basszus minden ismerősöm azt hiszi, hogy én egy hipermenő csaj vagyok őrületes szociális élettel, aki pörög, tele van baráttal és programokkal. És emiatt mindenki arra vár, hogy majd én szervezek valamit, ha akarok valamit (tisztelet a kivételnek) - én meg a tervezésben, szervezésben nagyon-nagyon rossz vagyok. Spontán igen, abban viszont mások nem jók. Szóval király lenne, ha néha a barátaim jeleznének, hogy figyu, itt van ez a program itt és ekkor, van kedved? És nekem lenne kedvem. A kis váci csapat mondjuk tud ilyet, meg Pilla szerintem már rájött, hogy velem határozottnak kell lenni, ha látni akar:), de ennyi. Azt meg, hogy A Kis Városom pont ugyanolyan távolságra van Budapesttől, és pont ugyanúgy 25 perc vonattal, mint fordítva... Hát szerintem ezt a budapesti barátaim sosem fogják elhinni. 

Na, ilyen konklúziókat vontam le a hétvégéből. Meg azt, hogy ha minden nap sportolnék 40 percet, akkor egyrészt szuperboldog lennék, másrészt annyi endorfint termelnék, hogy el is adhatnék belőle, hogy mások is boldogok lehessenek. Én szinte semmitől nem érzem magam olyan jól (including food, új ruhák, stb), mint 40 perc izzadástól.

anna deegan