2015. szeptember 24., csütörtök

Oh, va bien

Úgy indultam ennek a napnak, mint az összes többinek szoktam, korán kelés, suli, órák, napsütés, lemondták a délutáni órám, úgyhogy lesz egy pici pihis időszakom, este meg Budapestre megyek, ahol a barátnőimmel találkozom. 

Nem gondoltam volna, hogy mikor beszélik mellettem a kollégák az igazgatóhelyettessel az utazást a francia testvériskolához, és arról dilemmáznak épp, hogy ki utazzon, és viccből odaszólok, hogy én szívesen mennék, akkor ezen kapva kapnak. És most hirtelenjében az lett, hogy októberben, úgy két hét múlva, suliidő alatt elutazom az egyik fiatal kolléganővel észak-kelet Franciaországba mindössze egy órányira Párizstól. Tanulmányi útra megyünk, hogy megismerjük az ottani, hozzánk hasonló iskolákat, és kóstolót kapjunk az ottani kulináris szokásokból. Mindezt úgy, hogy egy pályázaton keresztül mindent fizetnek, és még egy csomó napidíjat is kapunk, a kolléganőm, aki tavaly volt, haza is hozott egy halom pénzt. Repülővel, két egész héten keresztül. És úgy jövünk haza, hogy másnap kezdődik az őszi szünet. 

:)))

U.i. Tamko, szerinted tudunk találkozni:)?

33 megjegyzés:

  1. Azzal kezdem, hogy világ életemben erre a munkára vágytam (12 éves korom óta). Ez állati szuper, hogy most ilyen csúcsszuper dolgok jönnek össze neked, jaj, meggebedek az irigységtől, de tudod mit, inkább példát veszek, mint sárgaságot. ;)

    Aztán azzal folytatom, hogy már alig várom, hogy leírd, mik a különbségek a magyar és a francia iskola között. Remélem, le fogod nekünk írni! :) Szíjja fel begyed a sok tapasztalást!!!

    VálaszTörlés
  2. Az első, ami eszembe jutott, hogy te kis szemét. :D A második meg az, hogy ok, semmi gond, majd jól hozol nekem valamit a szülinapomra. Amúgy meg aww, wow, de szuper lesz neked. :-)

    VálaszTörlés
  3. De szuper, gratulálok!! Helyileg hol leszel? Szabadidőd is lesz? Ó, de izgi, jó lenne talizni, ha a programjaid lehetővé teszik!

    VálaszTörlés
  4. óóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóó, micsoda mázlista :D (na jó, nyilván a nyelvtudásod és egyéb kvalitásaid is nyomtak a latban, de akkor is) - nagyon jó neked!!!! :)))

    VálaszTörlés
  5. Elsőre felkiáltottam, hogy azta, dejóóóóóóóóóóóó, szipiszuper.

    Aztán elgondolkoztam.... ha te csak úgy mellesleg megemlítetted és mehetsz, az azt jelenti, hogy a kollégák meg NEM akarnak menni? Mi van az emberekkel? :( Mondjuk tudom, hogy anyukám sem jelentkezne, hogy akar menni, mert túlizgulná, a szíve lehet, nem is bírná a repülést (szívproblémás), mittomén, de... de tényleg ennyire nem vágynak az emberek világot látni? Azért valljuk be, ez nem hétköznapi lehetőség szerintem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát pl. akinek kicsi, vagy közepes korú gyereke van majdnem biztos, hogy kiesik. Én pl. 2 hét távollétet nem tudnék bevállalni egészen biztos. Maradnak a fiatal, gyerektelenek, vagy az idősebbek, akik meg már lehet, hogy rugalmatlanabbak.

      Törlés
    2. naigen, erre nem gondoltam. Megint csak saját magamból indulok ki :D

      Törlés
    3. Igen, ez a kulcs. Mondjuk csak olyan mehet, aki tanít szakmai tantárgyakat, és egy csomó ilyen azért nem megy, mert nem beszél semmilyen nyelvet. Maradtak a nyelvszakosok, akik szakmát is tanítanak, és közülük aki még mehetne, az nem meri ilyen hosszú időre otthon a gyerekeit (az apjukkal). Mondjuk a kolléganőnek, akivel megyek, szintén 3 összevissza korú fia van, de azt mondta, ő megoldja, mert ő ezt megérdemli:).

      Törlés
    4. :DDDD én is úgy gondolnám, hogy megérdemlem. Így is úgy gondolom, de tanítani és négy fiúval együtt élni, na, kemény lehet, jól fog jönni neki is egy csajos kikapcsolódás :)

      Törlés
    5. Bizony! Ráadásul ez a csaj egy tündér, imádom őt, úgy örülünk, hogy együtt megyünk. Mert ha valami nem mindegy, az ez (emlékezzünk csak a tavalyi osztálykirándulásra).

      Törlés
    6. Hú, én mennék (a férjem is folyton elmegy, egyszer kipróbàlnànk fordítva:))

      Törlés
  6. azta, tök jó!
    nem lesznek irigyek a többiek és nem fognak utálkozni? nálunk előfordult sajnos, ha valaki utazott. meg, ugye akkor helyettesíteni kell, az se nagy öröm, az emberek pedig imádnak panaszkodni, fújni másokra, de a legjobban magukat sajnáltatni. ahol meg sok a nő, ott ez fokozottan érvényes.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát mivel mindenkit megkérdeztek, aki szóba jöhetett, és persze a régebben ott dolgozóknak akarták megadni a lehetőséget, de nem éltek vele, nem tudom, mire irigykednének. Meg az egyik, olyan 45 körüli kolléganőm azt mondta, h ez olyan fiataloknak való lehetőség, mint te. Mintha ő 80 lenne. Helyettesítés az igen, lesz keményen, főleg, mivel a másik kolléga is angolos.:( Megoldják amúgy.

      Törlés
    2. akkor szerencséd van és nincs más hátra, mint betolni a pain au chocolat hegyeket szépen egymás után!

      Törlés
  7. Úgy látszik Fro. idén valahogy el akar csábítani téged ;)! Gratulálok!

    VálaszTörlés
  8. hát, most én is tuti mennék - de valóban, amikor épp oviba kerültek a gyerekek, egyszer én is mehettem volna így Olaszországba és átadtam, mert úgy gondoltam, nagyon kitolnék a gyerekekkel (nem az apjukkal, ő szerencsére abszolút kooperatív) - most már simán mehetnék, de most nincsenek ilyen utak (jövő hét két nap Ausztria - na, mégis van :) )

    VálaszTörlés
  9. úristen, ez iszonyat jóó!! :)

    VálaszTörlés
  10. Szerintem az Univerzum egy francia pasival akar összehozni! ;)

    VálaszTörlés
  11. Hát köszi szépen mindenkinek a velem örülést<3!

    VálaszTörlés
  12. Én most mondtam vissza egy hét Egyiptomot, mert az apjuk folyton este 7 után jár haza, es a hatevest valakinek el kell hozni a suliból. A nagyszülők meg nem terhelhetok ennyire. De ígéretet kaptam, hogy legközelebb megoldja.

    VálaszTörlés
  13. Pilla: :))
    Tamko: Majd írok, ha már tudok részleteket, de Párizsba pl. biztos elmegyünk, meg a 2 hét alatt szerintem örülnek, ha nem kell folyamatosan terelgetni minket.

    VálaszTörlés
  14. wow, wow, wowwwww!!! atyaééég, de jó :))

    VálaszTörlés
  15. Mondtam már, hogy Pilla kicsit számító nőszemély? :P :D
    A másik: mindenki azt hiszi, Kollegina, hogy a tanárok élete csak játék és mese :) ezután le sem mossuk magunkról majd, hogy ez NEM így van :) Jó utat és most ezeket a sorokat csak merev irigységemben írtam :) Pilláról mondjuk nem :) Őt amúgy szeretem :)

    VálaszTörlés
  16. Egy percig sem képzeltem, hogy olyan jó tanárnak lenni. Pláne, mióta ilyen PÖCS ( én kérek elnézést! ) - dolgokról szól a fáma...

    Borzasztó.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A link meg lemaradt:

      http://eduline.hu/kozoktatas/2015/9/24/Pedagogus_Onertekelesi_Csoportok_40LHY8

      Törlés
    2. Na, kösziköszi :) ez az egyik...

      Törlés
  17. Úúúúú, ez mekkora királyság! :)

    VálaszTörlés
  18. Dejóó, nagyon örülök! :))

    VálaszTörlés
  19. wááá, de menő, nagyon jó lesz neked! :*

    VálaszTörlés
  20. Óóóóó ez nagyon menő!!!!

    VálaszTörlés