2015. szeptember 9., szerda

Zzzzz

A héten megint 30 órám van, 40 órát vagyok bent, délutánonként angolórák itthon, tanmenetek, és hát nagyon fáradt vagyok. Közben örülök, hogy lettek új diákjaim, és így lesz plusz pénzem, de közben meg tudom, hogy el fog jönni az az idő, hogy fizetnék, hogy délután már ne kelljen dolgoznom. Jó lenne, ha nem ezen nyüszögnék jövő nyárig, reménykedem, hogy normalizálódnak a suliban és bennem is a dolgok, beáll az energiaszintem, és most csak sokként érte a szervezetem a sok munka az egész nyári semmittevés után. Viszont azt hiszem, nem lesz túl sok szabad gyököm arra, hogy hétközben bejárkáljak Budapestre, ahogy egyébként szoktam, pedig az olyan szuper feltöltődés szokott lenni, hogy nem itthon ücsörgök munka után, hanem társasági életet élek, csavargok, kulturálódom. Na most majd hétvégén ezerrel feltöltődöm, és akkor jövő héttől másképp lesz, becsszó. Egyébként mások is meglehetősen kifacsartnak tűnnek körülöttem, az is lehet, hogy front van, vagy nem tudom.

Egyébként most épp itthon vagyok, mert az első órám után rögtön volt két lyukas, és iszkoltam is haza azon nyomban, mert én ezt megérdemlem. Pedig a nagyszünetben megbeszélés is van, de megkértem az egyik kolléganőmet, hogy jegyzeteljen nekem. Úgyhogy kicsit ücsörögtem a napon a kertben, simogattam a kutya- és macskafejeket, ittam mogyorótejes kapucsinót, aztán 10:50-re megyek vissza az iskolába. Nagyon várom a délután fél 5-öt. 

3 megjegyzés:

  1. basszus, ezt olvastad?
    http://www.civishir.hu/azt-irja-az-olvaso/megalazo-feladatot-kaphatnak-a-pedagogusok/0907131956

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Olvastam most, hogy küldted, és nekem nem mondott újat, mert ezt törvényben szabályozták, már tavaly is beszéltek nálunk a suliban, és idén év elején meg is beszéltük, hogy hogy lesz. Tényleg van ez a minősítési rendszer, van a portfólió, baromság, és egy csomó embernek iszonyú nehézséget okoz (biztos vagyok benne, hogy ki fog alakulni erre egy üzletág, hogy pénzért megírják majd a portfóliód), én megírtam az enyémet, nehéz volt, de nem okozott gondot. A belső ellenőrzés is van, idén kezdődik nálunk, van erre egy 3 fős csoport kijelölve, de ne ilyen ávós titkos jelentős módszereket képzelj el, hanem tudod, hogy mikor mennek be megnézni az órád, és arra persze jobban felkészülsz. Ezen kívül még készítenek veled egy interjút a csoportjaidról, a munkádról, a módszereidről, a nehézségekről, és persze úgy írják meg a "jelentést", hogy az adott tanár pozitívan legyen feltüntetve. És igen, tényleg kapnak a szülők is egy kérdőívet, meg a kollégák is. Én nem örülök ennek az egésznek, rengeteg szarság, plusz munka van tényleg, de én nem érzem olyan gáznak az egészet, ahogy így a cikk alapján hangzik. Remélem nekem lesz igazam.

      Törlés
    2. Ha újra kezdhetném, már lehet, nem tanár lennék.Hanem szép színes körmöket készítenék Neked :)

      Törlés