2016. február 7., vasárnap

Milonka sajttortája

Azt szeretem már ebben az időszakban, hogy reggel és délelőtt telibe süti a lakásomat a nap, mondjuk ennek persze csak szombaton és vasárnap lehetek tanúja. Óriási napfolt van ilyenkor az ágyamon is, és szeretek ilyenkor végighasalni a takarón reggeli után, miközben melenget a nap, ebéd után meg ugyanez történik, csak a kanapén.

Tegnap nagyon úgy éreztem, hogy pihenésre van szükségem, mert olyan volt, mintha egy buldózer ment volna át rajtam. Elmentem bevásárolni, feltöltöttem a hűtőm zöldséggel-gyümölccsel-hússal, ahogy szoktam. Egész héten okosan, ésszel ettem, háromszor voltam edzésen, és úgy döntöttem, megérdemlek egy kis sütit, illetve egy kis süti-sütést, mert szerintem a megfelelő recept keresgélését, a hozzávalók beszerzését, az itthon szöszmötölést, az előkészítést, a méricskélést, a sütő melegét és a lakást belengő illatot szeretem süteményekben a legjobban. No meg azt, mikor a család elé rakhatom az eredményt.

Ha megkérdezik, melyik a kedvenc ételem, habozás nélkül rá szoktam vágni, hogy a tenger gyümölcseis spagetti. Ha pedig arról kérdeznek, hogy melyik sütit szeretem, azon sem kell gondolkodnom: az epres sajttorta. Angliában, Doverben függtem rá egyszer (és szedtem fel miatta, meg az angol reggeli miatt pár kilót), és szerencsémre itthon sem kell nélkülöznöm, mert a McDonald'sban és a Starbucksban is első osztályú sajttortát árulnak (kisebb vagyonért). Régebben sütöttem (eper nélkül) egy párszor, de én úgy emlékszem, hogy bonyolult volt, drága, és feledhető volt a végeredmény. De most nagyon megkívántam megint, hát úgy döntöttem, sütök egy tepsivel.

Jellemző rám, hogy valami miatt nem bírom lekövetni a recepteket, mindig felbukkan a kreatív vénám, és megváltoztatom a hozzávalókat/instrukciókat úgy, hogy a legkevesebbet kelljen vásárolnom és a legegyszerűbb legyen elkészíteni. Szerintem jól működik ez a technikám, nem nagyon szoktam mellényúlni (odaégetni dolgokat már annál inkább), valószínűleg van valamennyi érzékem a dologhoz. Most is úgy csináltam, hogy elolvastam vagy 10 sajttorta receptet, írtam egy bevásárló listát, 10 perc alatt összeraktam a sütit, betoltam 35 percre a sütőbe, és voilá, már kész is a legfinomabb, legegyszerűbb, leginkább pénztárca-barát sajttorta, amit valaha készítettem (ez mondjuk nem nagy szó, de tényleg iszonyatosan egyszerű és nagyon-nagyon finom). 

Annyiban más, mint általában a sajttorták, hogy nem lett a krém olyan magas, így nem is annyira laktató, egy egészen könnyű sütit képzeljetek el.


Hozzávalók: 


  • 1 doboz light sajtkrém (nem szoktam Philadelphiát venni, a lidlben és a tescoban is kapható olyan, ami pont feleannyiba kerül, mint a sajtkrémek ferrárija)
  • 1 doboz (2dl) tejföl, a lidlben van laktózmentes)
  • 3 dl görög joghurt
  • 1 tojás sárgája
  • barna cukor ízlés szerint (kb 5-8 dkg)
  • 1 zacsi zabkeksz vagy teljes kiőrlésű győri édes (én az utóbbit használtam)
  • 1 darab (kb 5 dkg) vaj


És ennyi. 

Tennivalók: 
  1. Beleöntöm a turmixgépbe a zacskó kekszet, ráöntöm a felolvasztott vajat, és porrázúzom az egészet (10 másodperc).
  2. Beleöntöm egy keverőtálba az összes többi hozzávalót, és gépi habverővel homogénné keverem (20 másodperc).
  3. Beleöntöm egy közepes tepsibe a kekszport, egy villával egyenletesen eloszlatom a tepsiben és lenyomkodom. 
  4. Ráöntöm a krémet a kekszes alapra, egy villa segítségével eloszlatom.
  5. Betolom a sütőbe 35 percre 160 fokra (gáztűzhelyen 5-ös fokozat, félidőnél visszaveszem 4-esre).
Na jó, lehet, hogy túloztam, nincsen 10 perc az előkészítés. Az eredmény viszont mmm.   




Az történt, hogy annyira finom lett, hogy ma sütöttem belőle még egy tepsivel. Khm.

7 megjegyzés:

  1. és szerintem a lidl-ös finomabb is, mint a philadelphia.

    A sajttorta az egyik kedvencem <3 egy csomószor véletlenül azt választom, amikor sütizés van (ki vagyok rá éhezve általában, mert amúgy nem eszem tejterméket, de ilyenkor vállalom a következményeit :D)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. én ugyanígy, én sem eszem tejterméket, csak nagyon-nagyon ritkán (pl túró rudit sem, szegény én). amúgy van már laktózmentes philadelphia is, csak itthon nincs, a joghurt pedig kiváltható laktózmentes tejföllel és akkor nekem kvázi oké lenne az ügy.

      Törlés
    2. nálam tökmindegy sajnos, hogy laktózmentes-e vagy sem, nem tud vele mit kezdeni a bélésem. De hőkezelés után jobban tolerálja, úgyhogy a pár havonta esedékes sajttortázás nem szokott gond lenni. Sőt, a mostani túrórudizásom sem tett be, úgyhogy örülés van :)

      jöhetne pedig a laktózmentes philadelphia haza, mert az egyik barátom csak laktózérzékeny és vele szoktunk együtt sütni-főzni.
      A répatortát szoktam vagy mascarponés vagy ilyen sajtkrémes cuccal megkenni és az is marha finom.

      Törlés
  2. ez nagyon rookie kérdés, de ha olyan magasabbat szeretnék, akkor rátornyozhatok kétszer annyi krémet? vagy úgy már nem jól sül.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. szerintem működik úgy is, ha kétszer ennyit teszel a krémbe mindenből.

      Törlés
    2. Vagy feleekkora edényben sütöd :)

      Törlés
    3. Vagy beleteszed a tojás/ok felvert habját :)

      Törlés