2016. április 18., hétfő

Randiii

Továbbra is a föld felett 10 centivel lebegős állapot van, igyekszem kicsit szkeptikusan méregetni a fiatalembert és a köztünk alakuló dolgokat de hiába, mert egyre szuperebb az egész. Szerdán Budapesten találkoztunk először, és amikor odaértem, megláttam, ahogy vár rám a Skála órája alatt, és megállapítottam, hogy nem is hasonlít a fotóira, és hát nem olyan helyes, mint amilyennek elképzeltem, itt volt egy pici csalódás... Körülbelül 5 másodpercig, mert észrevettem, hogy az a srác nem is ő, mert ő egy padról integet felém, és kurvára <3. Iszonyúan izgultam, pedig a sok koncertezés miatt nem vagyok nagyon lámpalázas, de egy darabig csak ücsörögtem mellette meg vigyorogtam, ő meg nézett, hogy ezzel a csajjal mi van? Aztán mászkáltunk, beültünk az Ankertbe, amit még mindig nagyon szeretek. Vettünk egy málnapálinkát, hogy enyhüljön a feszkó (nem szoktam rövidet inni, de ott és akkor nagyon helyénvaló volt, ráadásul érthetetlen módon minden féláron volt, köszii), mellé fröccsöket, és onnantól fogva minden ment, mint a karikacsapás. Éjfél körül, mikor kikísért az állomásra, már fogta a kezem, ami olyan természetes volt, mintha nem 5 órája ismertem volna meg, és hát tudtuk, hogy találkozunk még. 

Szombaton eljött ide a városba, és egy rövidebbet randiztunk, sétáltunk, vacsiztunk, hazakísért, és nem jött be hozzám, hiába hívtam, csak megnézte a kutyát, aztán ment haza. Tegnap Pillával találkoztam Budapesten, aztán meg megint vele, krúzoltunk az autójával a gyönyörű, napsütötte városban, zenét hallgattunk, dumáltunk, megnéztük a kilátást a budai oldalról több helyről is, vacsiztunk, sétáltunk, meg folyamatosan vigyorogtunk, mint a vadalmák. 

Már ott tartunk, hogy nem kell virágnyelven kommunikálni, hanem lehet cukiságokat mondani a másiknak, meg örülni egymásnak leplezetlenül, pedig még csak együtt sem aludtunk még, szóval tiszta tiniszerelem, azzal a szuper mellékessel, hogy felnőttek vagyunk, és bármit csinálhatunk, amihez kedvünk van. 

Amúgy 36 éves, extra cuki, nagyon vicces, laza, iszonyúan férfias, nagyon hasonló a gondolkodásmódja, mint az enyém, szerintem nagyon összeillünk, és már attól elolvadok, ha rágondolok. 

És ma is találkozunk. 

21 megjegyzés:

  1. De jó ezt olvasni! (először azt írtam olvadni)
    Szuperság! Enjoy!

    VálaszTörlés
  2. szuper! nagyon örülök nektek! :)

    VálaszTörlés
  3. óóóó :) egész kicsit irigykedni ér, ugye? :)

    VálaszTörlés
  4. Jaj, de jó volt ezt olvasni! Drukk drukk továbbra is! :)

    VálaszTörlés
  5. Annyira de annyira jo ilyeneket olvasni :)

    VálaszTörlés
  6. Jaj, de jó, olyan szívet melengető. Még-még! Mivel foglalkozik, ha szabad tudni?

    VálaszTörlés
  7. Pedig már hogy szidtam a Tindert mindenkinek. :D De örülök, hogy van remény és pozitív példa, csak így tovább. :)

    VálaszTörlés
  8. na, ez most már tuti jó lesz, Ilonka, nagyon örülök! :)

    VálaszTörlés

  9. Jó olvasni, hogy elégedett és boldog vagy! Örülök Neked!

    VálaszTörlés