To be frank

Nagyon ellentmondásosak az érzelmeim a nem-blogolással kapcsolatban. Egyrészt, mikor mindenféle tökjó, vicces, színes, kalandos dolog történik, főzök valami zseniális tízperceset abból, amit a hűtőben találok, lövök a Spotifyon valami nagyon nekem (nektek) való zenét, vagy egyéb molnárilonkás kontent születik, akkor mindig eszembe jut, hogy dejó, ezt majd beblogolom. És akkor eszembe jut, hogy jaaa, de én már nem blogolok. Ó. És akkor elsőre kicsit csalódottság-érzés van, aztán pedig azonnal megkönnyebbülés, hogy basszus, milyen szuper már, hogy senki (mármint az IRL kapcsolataimon kívül) nem tudja, hogy mi történik velem, kurvajó - széles mosoly, ugrabugrálás. Felszabadító érzés. 

Ezzel együtt a blogok olvasását is abbahagytam. Jó, nem teljesen, mert a kedvencek azért kedvencek még mindig, de egyrészt úgy látom, hogy másokban is alábbhagyott a lendület, másrészt valahogy már számomra sem olyan fontos, hogy mások életét kövessem. 

Jó, azért bevallom, egy icipicit azért hiányzik a blogolás. Nem minden szempontból, de van egy pár dolog, amit szeretnék megosztani veletek. Úgyhogy elmesélem őket, jó?