2016. augusztus 17., szerda

Every day above ground is a great day, remember that

Minden komolyabb takarításnál rájövök, hogy óriási a lakásom. Jó, annyira nem nagy, de jó pár órám rámegy, ha lelkiismeretesen ki akarom suvickolni. És most rám jött, hogy legyen rend még a fiókokban meg a szekrényekben is, plusz kiszortíroztam megint egy csomó dolgot, ez most a hobbim, imádok kidobálni dolgokat, tudván, hogy sosem fognak hiányozni. Közben a mögöttünk lévő gyárépületbe, amit már vagy két évtizede nem használnak gyárként, beköltözik egy nagyker, és emiatt most némileg átépítik. Néhány napja minden reggel a légkalapács hangjára ébredek, és aztán egész nap ez megy, ajánlom nekik, hogy kurvagyorsan fejezzék be, kérem vissza a mennyei csöndet, amihez szokva vagyok. 

A tegnapi napom igazi kaland volt, úgy mentem a randira, hogy ahogy a vonaton fel akartam akasztani a bicajom, beütöttem a szám valahogy, egyből éreztem a vér ízét, kicsit tartottam rajta a kezem, hogy most akkor mi van, és ahogy kinyitottam a tenyerem, láttam, hogy tele van vérrel, hát mondom, persze, oké. Szerencsére gyorsan elállt, és csak befelé dagadt fel, úgyhogy végül nem kellett a srácnak ellőnöm a rossz poént, hogy a kissé erőszakos pasimat akarom lecserélni épp. Gyógyírként, meg hogy lazábban induljanak az események, 11 órakor már egy hosszúlépés volt előttem, amit aztán több másik is követett, háttööö, mondjuk szerintem vicces délben berúgni, főleg egy első randin, de szerencsére kitűnő társaságom akadt ehhez a rendhagyó kedd délutánhoz. Aztán elmentünk ebédelni, és onnantól már csak hidratáltunk, ittunk egy kávét is, és este 6-kor váltunk el. Szóval 7 órán keresztül tartott a randi, szerintem egy másodperc csend nem akadt, ami azt hiszem, mindent elárul a dolog ígéretességéről, de ne igyunk előre a medve bőrére. Mondanám, hogy még sosem volt ilyen hosszú első találkám, de az az igazság, hogy volt nekem már 3 napig tartó is, amiből aztán házasság lett. Meg kell adni a dolgok módját, na. 

Aztán otthon már haza sem mentem, hanem megvártam a Főtéren Violetet és megnéztük együtt a naplementét a parton, meg dumáltunk egy csomót, az eredetileg betervezett desszertszalonos fagyikehely helyett (amit ma bepótolok délután) ő fröccsöt ivott, én meg bambit. Nekünk amúgy rengeteg közös barátunk és ismerősünk van, és tök régről ismerjük egymást, nem túl jól, de szerintem ez majd változik. 

itt Violetre várok vadul 

24 megjegyzés:

  1. A képen te vagy? Hány éves is vagy? 17-18? :)

    VálaszTörlés
  2. És milyen hosszúak a pilláid! És milyen szép színe van a hajadnak! :]

    VálaszTörlés
  3. Tenyleg csini vagy;) nagyon jo ez a foto is!

    VálaszTörlés
  4. Szuperul nézel ki! Ha Violet fiú lenne, biztosan belédszeretett volna rögtön!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bár bem kizárt, h dobni fogja az írt miattad :)

      Törlés
    2. Ja, ezt amúgy mondta is tegnap :))

      Törlés
    3. Már bocsánat, de Ilonka az enyém, jó? :D

      Törlés
    4. Tamko, ez így van, vagyis lenne, ha... de igen, Pilla elsőbbséget élvez, na meg a férfiak is, akik alkalmasnak minősülnek :)

      Törlés
  5. Szia, valóban nagyon szép vagy!!! Komolyan, 15 évet simán letagadhatsz.
    Továbbá drukkolok a kettősötöknek (bringás fiú)!

    VálaszTörlés
  6. Bocsánat, hogy megtöröm a rajongói kart (persze, szép vagy:-)) de van egy témához illő kérdésem: én mindig azon szenvedek, hogy egy csomó kacatom van, ami nem szemét, mármint másnak talán jó, de kinek. Szóval, te mit csinálsz azokkal, amik még nem szemetek, de már nem kellenek?:-) (Az ingyenes facebook csoportban ajándékozgatás nem jó megoldás...) Vagy egyszerűen csak kuka, és kész? :-) Én ezek miatt a béna gondolatok miatt görgetem a kupit évek óta :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is detto. Te hogyan szabadulsz meg ezektől a dolgoktól?

      Törlés
    2. Nem tudom pontosan, hogy milyen holmikra gondoltok, de pl. erre pont jók: http://ciposdoboz.hu/

      Törlés
    3. A ruhákat a városban található ruhagyűjtőbe viszem. A többi cuccot felajánlom a családnak (instant bolhapiacot szoktam prezentálni nekik), ha nem kell nekik, kidobom. Szeretek kidobni dolgokat.

      Törlés