2016. augusztus 25., csütörtök

workworkwork

Na, hát látom, ma anti-blogolás nap van. De én szeretek kilógni a sorból, úgyhogy. Meg aztán hátha kedvet kapnak a többiek is. 

Tegnap kb egy órát dolgoztam bent, aztán arról szólt a nap, hogy dumáltunk, kávéztunk, sütit ettünk és próbáltuk kitalálni, hogy melyik a legkorábbi időpont, amikor már nem ciki lelépni. El lehetne kezdeni megírni a tanmeneteket, de én a lelkem mélyén még a nyári szünetemet töltöm, ráér az még. A lényeg, hogy nem értem, minek járunk be, a legtöbbünknek még nincs mit csinálnunk, a kollégák kábé rendet raknak a fiókjukban. Én csak azért nem ilyesmivel töltöm az időm, mert már júniusban megcsináltam. 

Na, úgyhogy ezzel a lendülettel ma nem mentem be a suliba, mert úgy voltam vele, hogy minek? Kialudtam magam, kitakarítottam a lakást, elmentem edzeni, gyerekeztem a tesóméknál, voltunk sétálni egy nagyot a kutyával, most pedig filmet fogok nézni. Az alvás és az edzés teljesen helyretett a betegség után, amikor kijöttem az edzőteremből, úgy éreztem magam, mint aki újjászületett, én nem tudom, aki nem sportol, az mivel rakja helyre a vérkeringését, az energiáit?

Holnap azért bemegyek. Kávézni és trécselni. 


2 megjegyzés: