2016. szeptember 14., szerda

Uh

Tegnap olyan napom volt, hogy szerintem most ezt nehéz lesz egy darabig überelni. Ja, semmi pasi, meg eki, meg izgalom, csak letoltam 7 órát minden szünetben adminisztrációval, intézkedéssel, szaladgálással, beültem egy továbbképzésre, ahol már nem fogott az agyam, és emiatt ki is jöttem róla,  majd tartottam egy kilencedikes szülőit 30 szülőnek, amitől tartottam, de megint úgy éreztem végig, mint egy szuperjó előadó, mert majdnem egy órán keresztül beszéltem, tök jól éreztem magam közben, épphogy bele kellett pillantanom a papírjaimba, nem akadtam meg semmilyen szinten, a szülők végig figyeltek, nevetgéltek, mosolyogtak, együttérzően bólogattak, úgyhogy a végén úgy éreztem, hogy maybe I should do this for a living. Az egyik kollégám azt mondta, hogy perverz vagyok, de tényleg élvezem. És a szülők annyira cukik! Nekem ez egy válogatott társaságnak tűnik, mert maximálisan pozitívak és támogatóak és aww, csupa szuperlatívusz. Remélem, így is marad. Mondjuk fasznak jelölnek be FB-on, azt nem értem, de komolyan. 

Ja, közben egész nap úgy fájt a torkom a reflux miatt, hogy a fejem is fáj tőle, pedig nekem nem is szokott sosem. Amúgy vettem Salvus vizet, és basszus, undorító, de azt hiszem, már most jobban érzem magam tőle. Olyan vagyok már, mint egy öregasszony, a refluxomról sztorizgatok, elnézést. 

Este még elmentem vásárolni és vettem reflux-barát kajákat meg joghurtos tejszeletet, ja az nem refluxbarát, hazajöttem, még dolgoztam kicsit, és ágyba hullottam. 

Ma 8 órám lesz egyben, amit nem tudom, hogy fogok kivitelezni, szerintem az nem ép ésszel felfogható kihívás. Aztán még két diák otthon. Majd elmegyünk steaket enni Gödre a csajokkal. Steaket ehetek, ugye? 

Unatkozni? Az mi? 




5 megjegyzés:

  1. Az egyik tanár barátnőm mindig elmondja az első szülőin, hogy ő a magánéletet és a munkáját külön kezeli, ezért Facebookon ne jelöljék be se a szülők se a gyerekek és ő sem fog senkit. Telefonszámát megadja és ennyi.

    Jó pörgős napjaid vannak, kitartást!!!

    VálaszTörlés
  2. Facebookra én is ezt akartam írni, ne jelöld vissza...vagy csinálj egy ofő profilt ;)

    Viszont kérdés: hol kell Gödön steaket enni???

    VálaszTörlés
  3. Facebookon az ismerőslista módosításánál be lehet tenni az ilyeneket a "korlátozott" csoportba és akkor az ismerősöd és tud írni neked, de nem lát rólad semmit. :)

    VálaszTörlés
  4. Engem a gyerek óvónénije jelölt be. :( De én nem vagyok kíváncsi arra, hogy melyik politikus baromságait lájkolja, úgyhogy gyorsan töröltem az idővonalamról, de milyen béna már ez az egész.

    VálaszTörlés