2016. december 18., vasárnap

Under the weather

Úgy általában nincsen sok időm, ezért úgy szoktam tekinteni a hétvégére, mint egy értékes, csodás, ritka dologra, amit nagyon meg kell becsülni és vigyázni kell rá. Igyekszem, hogy tudjak egy kicsi időt fordítani a környezetemre, a lakásra, bevásároljak, háziasszonykodjak, mert nekem az fontos, legyen időm a szeretteimre, jó, ha picit tudok társaságba menni, inni egy-két pohár bort, de csak nagyon finoman, hogy semmilyen hatással ne legyen a következő napra, de még fáradtságilag se, és a legfontosabb, hogy legyen némi aktív és passzív pihenés benne, az utóbbi hangsúlyával. Ja, nem könnyű, hogy minden teljesüljön. 

Pénteken délután itthon maradtam, szükségem volt rá, hogy egyedül legyek, aztán este 9 körül besétáltam a városba, és találkoztam két barátommal, ittam két pohár Nyakas Aligváromot, elszívtam két szál cigit, dumáltunk, találkoztam egy csomó ismerőssel is, nagyon kellett. Aztán becsatlakozott a pasim, majd nála aludtunk. A szombatot együtt töltöttük hármasban a fiával, délelőtt náluk, délután nálam, főztem nekik, sütöttünk sütit, fetrengtünk és mesét néztünk. Este egyedül maradtam itthon, lefeküdtem aludni fél 9-kor. Heaven on Earth.

A mai napot teljesen rászántam a takarításra, hogy a héten (mivel egy perc szabadidőm sem lesz) ne kelljen már vele foglalkozni. Közben főztem sütőtök levest, anyuékkal ebédeltem, kicsit szórakoztattam az unokahúgom. És nem tudom, hogy miért, de iszonyú rossz kedvem van. Ilyen hormonális típusú, mikor minden szar, még attól is ideges vagyok, hogy a kutya mászkál utánam, Panna csokiért kuncsorog, a pasim viccelődik a chaten, vagy hogy a kimosott cuccokat ki kell vasalni, pedig ezeket a dolgokat én normál állapotomban szeretem. Tony felhívott, hogy mi a baj, mesélj, és majdnem sírtam, pedig igazából tudom, hogy semmi bajom nincs az égvilágon, és mégis, úgy érzem, hogy minden szar. Nekem nem gyakran van ilyenem, de hát ez egy fos. 

Na és akkor, tudjuk, szegény embert az ág is húzza, apu eljött velem délelőtt és vettünk nekem is meg nekik is fenyőt, én egy szép kis formásat találtam, kábé a vállamig ér, de cserébe nagyon kövér, és méregzöldek a levelei, beleszerettem egyből. Gondoltam, feldíszítem ma, hadd örüljünk neki jó sokáig. Apu behozta, még nem került a helyére, mert ott még törölgettem, és feltűnt, hogy halszag van. Pont etettem az állatokat, megszagoltam a kajájukat, de nem az. Na és kiderült, hogy a kibaszott fenyőfámnak kibaszott halszaga van. Hogy mitől, azt nem értjük, de egyértelműen halszagú. 

Nekem nincs kedvem ehhez az egészhez, júniust akarok MOST, 25 fokot, virágos meg cicás kisruhákat meg farmerdzsekit, tornacipőt, virágillatot, sárga tulipánt a vázákba. Nem akarok halszagú karácsonyt, kötelező ajándékokat, hideget és rosszkedvet. :(

18 megjegyzés:

  1. Gondolom nagy öleleseket sem akarsz egy sosemlattad-olvasodtol, milyen jo, hogy messze vagyok, maskulönben porul jarnal.

    Bocs, de en ezen a halszagu karacsonyfan felröhögtem, pedig tudom, hogy nem olyan trefas, amikor egy vagyont költöttel ra, es szerelem elsö latasra...Mi a frasztol buzölöghet?!
    Kiratas, ahogy meseled, nagyon kemeny lehet a suli a million oraddal, ne csodalkozz, hogy kezd lemerulni az akksi. Mar csak a jövö het van, nem? Utana jooo hosszu szunet!

    VálaszTörlés
  2. Max iden wunderbaum-illatositok lognak majd a fadrol.

    VálaszTörlés
  3. Nekünk egyszer dögszagú volt a (földlabdás) fenyőnk, mint kiderült, a földlabdából jött a szag. el nem tudom - vagy akarom - képzelni, mi lehetett a földjében.

    VálaszTörlés
  4. Lehet, hogy hülyeséget írok, de én lezuhanyoztatnám a fát.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Simán! Nekem az jutott eszembe, hogy spricc flaskába tennék mosószeres/mosogatószeres jó híg löttyöt, azzal lefújnám a fát, hagynám kicsit habosan, utána jöhetne a slag.
      Nehogy már egy ilyen elrontsa a Karácsonyt!

      Törlés
    2. egy srófra jár az agyunk. :) én is arra gondoltam, hogy utolsó próbálkozásként még gyorsan lecsapatnám a kerti slaggal.

      Törlés
  5. A hideg miatt van szerintem. Szeretem a telet, eddig futni is jártam, de most ez az éjjel-nappal minusz sok nekem. Meg a köd, szmog, brrrrr utálom! A fát én is simán betenném a zuhany alá.

    VálaszTörlés
  6. Lehet hulyeseg, de ha kiraknad a fat a kertbe par napig “szelloztetni“ az nem segitene? Lehet h vmi halas helyrol kerult az eladohoz es ott nem volt eleg ideje kiszellozni. Amugy ha ez nem segit, talan a zuhany meg némi sampon igen :D

    VálaszTörlés
  7. Most szellőzik a kertben!:) reméljük elmúlik!;) köszi, csajok. 😘

    VálaszTörlés
  8. A karácsonynak pont nem a rohanásról és a kényszerajándékzásról kellene szólnia, nem csodálom, hogy az egész napos takarítás végére az jár a fejedben, hogy ez most miért nem jó...? (A hideg legalább kicsipkézte a természetet, gyönyörű képeket lehet(ne) készíteni a zúzmarás tájról, kiskutyás csavargás és egy termosz forralt bor kíséretében. Ezt javasolnám rosszkedv ellen:)

    VálaszTörlés
  9. Hát, nálunk egyszer a kutyu jelölgette szorgalmasan a fát (apu kb két héttel karácsony előtt megvette), mint ez szenteste kiderült, amikor a szoba melegében a fa feldíszítve várta az áhítatot, minket meg fejbe vert a szag, amikor beléptünk a nappaliba... Kicsit olyan volt, mint amikor az ember kétségbeesetten próbálja elkergetni a vécében a produktuma szagát és alaposan körbefúj ócska fenyőillatú vécésprayvel.

    VálaszTörlés
  10. a mososzernel lehet hogy a citromos viz jobb lehet, a citrom altalaban elveszi a halszagot

    VálaszTörlés
  11. Ne búsulj, Ilonka, Magyarország is halszagú!

    VálaszTörlés