2017. március 20., hétfő

Weekend recap

Pénteken, mikor a barátaim hívtak, hogy hol vannak, már akkor tudtam, hogy ez nem lesz jó ötlet, és igazam lett: mikor beléptem a helyre, a fejem búbjáig az óriási sálamba burkolózva, már jött is minden irányból, hogy csókolom tanárnőőő! Szerencsére csak fél órát maradtunk, aztán vonatra ültünk, és elmentünk egy helyre, ahol egy ismerős Dj zenélt. Kicsit időutazás volt, találkoztam néhány régi ismerőssel, egy sráccal például, akivel sokat utcazenéltem Franciaországban még 19 éves koromban, jó barátok voltunk, egy nagyon picit voltunk is együtt. Meg volt még abból a bandából egy lány, aki hozzáment egy olyan fiúhoz, akivel ugyanebben az utcazenélős időszakban körbestoppoltam Nyugat-Európát. A srác nem volt ott, mert otthon vigyázott a 3 (!!!) gyerekükre - jó, ebből csak 2 közös. Megint megállapítottam, hogy simán tudok beszélgetni fél órát régi ismerősökkel anélkül, hogy engem bárki megkérdezne, hogy velem mi újság, szerintem ez az én szupererőm. Egyébként 3 párral voltam, ők mind nagyon közeli barátaim, és hálás vagyok nekik, hogy olyan jó fejek velem, hogy soha, egy másodpercig nem érzem magam 5. keréknek. Jó volt, táncoltunk, ökörködtünk sokat. mondjuk az is jó lett volna, ha reggel nem pattan ki a szemem, ahogy minden hétköznap szokott, de legalább, ha kialvatlanul is, de jó hosszú szombatom volt. 

Vasárnap Lenszivel elmentünk moziba, megnéztük az új King Kong filmet. Mondjuk én sejtettem, hogy így lesz, de nagyon bejött mindkettőnknek, és ebben csak pici szerepe volt Tom Hiddlestonnak - nagyon izgalmas, látványos, élethő, igazi moziban megnézendő film, már annak, aki szereti az ilyesmit (jelen!). Az mondjuk eléggé vicces volt, ahogy a film végén egy emberként hüppögött az egész mozi. 

4 megjegyzés:

  1. "utcazenélős időszakomban körbestoppoltam Nyugat-Európát": ISTENIEN hangzik :))) legközelebb találkozunk az lesz az első, h kikérdezlek!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. én is legyek ott, jó? én csak Prágáig (meg vissza) jutottam stoppal, amúgy leragadtam belföldön

      Törlés