2017. július 3., hétfő

Nem fenékig tejfel

Közben megint akadt egy pasiügy is, amiről mondtam ma a lányoknak, hogy nem akarok róla beszélni, de aztán elmeséltem, és elmesélem nektek is, mert mire való a blog, ha nem arra, hogy vicces/tanulságos történetek szülessenek a szerencsétlen ismerkedéseimből. 

Az történt, hogy hosszú és alapos szelektálás és egy nagyon vicces összeismerkedés (20 mondat chatelés után totálisan összevesztünk, majd egy fél óra puffogás után rájöttünk, hogy egyetlen kérdőjel hiánya miatt teljesen félreértettük egymást) után találkoztam egy fiúval. Eleve tudtam, hogy tetszeni fog, mert... Nem tudom, éreztem. Szóval találkoztunk, együtt töltöttünk majdnem 5 órát, és iszonyúan jó volt. Nagyon régen lelkesedtem utoljára ennyire valakiért, és úgy tűnt, kölcsönös a dolog, úgyhogy megbeszéltünk egy második randevút. Ami megint olyan volt, hogy ültem ott, és nem hittem el, hogy itt van ez a fiú, itt vagyok én, és olyan az egész, hogy nem bírunk kifogyni témákból, annyira sokat nevettem, hogy majd' leborultam a padról, amin ültem, és hát az is hamar kiderült, hogy fizikailag is úgy vonzzuk egymást, mint a mágnes. 

Mondanám, hogy ez egy tökéletes randevú volt, de aztán akadt egy kis feszkó, mégpedig azon, hogy bár ő ezt adottnak vette, én nem voltam hajlandó nála aludni, mert... Mert nem, eszembe sem jutott, miért aludnék ott valakinél a második találkozón? És annak ellenére hogy közben iszonyúan jó volt az egész, ez többször előjött, hogy de én most akkor visszautasítom őt, és ezt ő nem érti (wtf), és hogy nem a szex miatt, mert aludhatunk külön, de hogy milyen lesz majd együtt ébredni, meg csinál nekem reggelit, blabla. Már a vonaton ültem, amikor még mindig üzenetekkel bombázott, és hát végül mondhatom, hogy nem tudta elengedni ezt a dolgot, úgyhogy feszkóval zártuk a randit (de te tudod, hogy azt akarom, hogy itt maradj, nem? hát akkor helló). 

És akkor soha többé nem keresett. 

Amit kábé most sem bírok elhinni. Utána beszéltünk, és próbáltam tisztázni a dolgot, de annyira semmitmondó dolgokat mondott, hogy nem erőltettem, ez a történet eléggé egyértelműen füst. Én meg tök csalódott vagyok, mert... Mert annyi minden tetszett benne. Vicces volt és izgalmas, helyes, pozitív, nagyon okos, egyszerűen (én legalábbis úgy éreztem) stimmeltünk. Mondjuk ettől még természetesen lehet seggfej, de azért örültem volna, ha nem az. Hát ilyen csodálatos kalandjaim vannak. Mondjuk legalább nem öntött rám 8 korsó sört*, csak hogy mutassam, én mindenben meglátom a pozitívumokat.

Szombaton találkoztam Phoebe-vel, végignézte, ahogy másnaposságomat kezelve eltüntetek egy hamburgert sült krumplival és káposztasalátával, ettünk egy fagyikelyhet, majd lementünk a partra kicsit élvezni a késő délutáni napsütést, csak úgy, ruhában. Fetrengtünk a kavicsokon, néztük a vizet, pihentünk, dumáltunk, én meg elnyöszörögtem neki a csalódottságomat. Majd, mint a mesében, egyszer csak kimászott a hullámok közül, majd odajött egy bálnatestű, hatalmas hasú ember egy szál fecskében, elénk állt, ami már eleve szürreálisan hatott, mert mit akar tőlünk egy bálna, majd megkérdezte, hogy (idézem) "lányok, miért nem fürödtök? a nőknek úgyis az a dolguk, hogy mindig nedvesek legyenek, és ha bementek a vízbe, akkor az tuti, mert akkor NEDVESEK LESZTEK, hahahaaa**". 

Na én akkor eldöntöttem, hogy ha Magyarországon, 2017-ben ez a tipik férfiember, akkor én feladom, zárdába vonulok, apáca leszek. De komolyan, ezt mivel érdemeltük ki? 

Ráadásul pénteken, az érettségin két cuki, fiatal kolléganőmnek elmeséltem az idősödő, kétségbeesett kollégámat, aki, ha véletlenül kedves vagyok hozzá, azonnal nekiáll udvarolni, és kiderült, hogy mindkettőjükkel megcsinálta tökugyanezt, mint velem, mondvacsinált indokokkal igyekszik kettesben maradni velük, ajándékokat visz nekik (cseresznyét például:)) sőt, az egyiküket megpróbálta megcsókolni. Miközben csodás családja, jó fej, gyönyörű felesége, két gyereke, vadiúj unokája van. 

Nem értem a férfiakat.

*utalás életem legviccesebb randevújára
**reakciónk: resting bitch face

14 megjegyzés:

  1. az elsőre: WTF?!
    a bálnásra: WTF?!

    Úgy látom, ez az erőszakos próbálkozás lett most a divat. Miért? Miért?
    Én kevésbé vagyok erkölcsös lány, mint te, dehogy az ilyen erőszakos, erőltetett macerálástól bekapcsolna nálam is a "csakazértse". Szóval nem értem, hogy ez a hozzáállás kinél válik be.

    VálaszTörlés
  2. Zseniális! :D Most találtam ide, de tök jó estét varázsoltál ezzel a pár sorral!

    VálaszTörlés
  3. Ez pont most jött szembe a FB-n... https://scontent-bru2-1.xx.fbcdn.net/v/t1.0-9/19642528_1292712504174268_4955642972640890698_n.jpg?oh=7183e32264ce52edeb60afab40afcd25&oe=59D630DA

    VálaszTörlés
  4. Az elsőhöz hasonló nekem is jutott. 2 szuper randi utan a Moszkva téren parkoló autómban akart ott azonnal és rögtön, mert én annyira és nagyon és ő még soha senkivel, aki ennyire meg minden. Vége az lett, hogy soha többet nem hallottam róla.
    A masodikhoz nem tudom mit hozzátenni, annyira alpári. Jó pihenést!

    VálaszTörlés
  5. Fel a fejjel Milonka, sajnos attól, hogy valaki vicces, okos, mókuskodásra való, főnyereménynek látszó, még lehet orbitális seggfej, az élet meg a rutin megtanítja nekik, hogyan kell döglesztőnek lenni. De ez ne vegye el a kedved, előtted a nyár, lesznek még szuper dolgok.

    A másik meg... én imádok ennek a típusnak visszapofázni, külön polc van a fejemben nekik, aztán meg csak vörös fejjel hápognak, frusztrált, otthon meg kussoló szerencsétlenek.

    VálaszTörlés
  6. Még jó, hogy vannak állattyaid!!
    Ez az ottalvast eröltetö fiu meg tenyleg valami kortunet lehet, nem is ertem.

    VálaszTörlés
  7. És ez a fiú korodbeli? Mert én ilyet max 20 éves sracokbol nézek ki. Nekem az is fura, ha a 4-5 randin ott alszik valaki, nem a másodikon. Nem is a szex miatt, hanem mert azt se tudod ki a fene az igazából...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. 37.
      Ja hát nekem sem a szex a probléma, hanem mert kell egy fajta bizalom ahhoz, h egyáltalán felmenk valakihez. Meg úgy vagyok vele, h mivel ÉN úgy éreztem, h akár ki is alakulhat vmi köztünk, van időnk megtenni a lépéseket, sokkal izgalmasabb, ha nem rohanunk.

      Törlés
  8. A bálnasellő megjelenésénél felvinnyogtam :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi szépen a támogatást. :)))
      Basszus, biztos voltam benne, hogy stílusosan a húshagyó poszthoz szólsz hozzá. :)

      Törlés
    2. Nekem ott nem osztottak lapot :).

      Törlés