2017. augusztus 22., kedd

Work and wine

Fú, hát nem tudom.

Ma újra elkezdődött, reggel 8-ra kellett mennem dolgozni, értekezlet, majd végig kellett ülnöm néhány pótvizsgát, én asszem erre még nem állok készen lelkileg. Főleg, hogy előző délután Violettel megittunk másfél üveg bort a színes, csupavirág teraszán. Megint megállapítottuk, hogy nagyon hasonló a stílusunk, meg hát szuperjót dumáltunk. Persze pont, mikor enyhe másnappal küzdök, akkor van olyan napom, hogy ötmillió dolgot kell elintéznem, de hát én tehetek róla, koccintgathattunk volna céklalével is, de hát ha egyszer isteni borai voltak otthon. Előtte elmentünk a Tökmagba és megfeleztünk egy céklaburgert, meg ettünk két krémlevest, illetve csak ettünk volna, mert olyan borsos-csípős volt mindkettő, hogy alig bírtunk enni belőlük, szerintem ez gáz. Utána el kellett menni visszahűsíteni az ízlelőbimbóinkat a N'iceroll-ba a Radnóti utcába, tudjátok, itt kilapítják a fagyit, majd felkapirgálják és tulajdonképp fagyiforgácsokat kapsz - van kókusztej-alapú is ezer ízben, és nagyon finom, szóval ajánlom kipróbálásra. 

Na meg ezt a bort, úristen, nagyon finom, mondjuk én túlzásnak találom ezt a névválasztást, de el kell ismernem, tényleg nagyon szexi kis habzóbor ez: 


Nekem most ez az irsai a kedvenc borom, a rozét még nem kóstoltam.

Én úgy érzem, a hétre ennyi munka pont elég volt nekem, most egy pár nap kell, hogy kipihenjem a mai stresszt, csütörtökön beugrom fél órára, de igazából majd jövő héten folyt. köv. 

7 megjegyzés:

  1. A multkor lattam egy kezmuves sort aminek a neve: Talanyos Bunko.ehhez kepest ez a szexi egeszen visszafogott nevvalasztas😂

    VálaszTörlés
  2. :) miféle céklalé, csak borom volt, meg aperolom!

    VálaszTörlés
  3. Szia Milonka, néhány nap múlva Vácra utazunk és szeretenélek megkérni, hogy ajánlj nekem néhány jó éttermet, ha nem gond. Glutén és tejmentesen étkezem, a vegán konyha is jó. Sütizési lehetőségek vannak a városban glutén, tej, cukormentesen? Köszönöm előre is a segítségedet. ♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia, nem tudok ilyen éttermet mondani, ez vidék;( én a Làmpást szeretem, jó a Remete, de ott én mindig túrógombócot eszem:). cukrászda pedig Desszertszalon, mindenmentesnek az Angelato.

      Törlés
  4. Ha ismernéd Bezerics Danit, nem tartanád túlzásnak. :) (Mármint nem Dani szexi, csak hozzá illik ez a kissé extravagáns stílus.)
    De nem is tudtam még, hogy van ilyen boruk, én is levadászok majd egyet.

    VálaszTörlés
  5. *vadászoM

    Amúgy meg szexszel mindent el lehet adni, ugye. :D

    VálaszTörlés