2017. október 21., szombat

Do what you like. like what you do

Szóval. 

Nagyon furcsának találom, hogy ennyien gondolják, hogy a gyerek nélküli élet az valami alacsonyabb rendű, minőségű élet, és csak az az egy út van. És akkor nem tudom, mit gondolunk azokról, akiknek nem lehet gyerekük? Nem jön össze nekik, nem lehet gyerekük, melegek, vagy esetleg neadjisten úgy döntenek, hogy nem akarnak gyereket? Őket sajnáljuk, ők a futottak még kategória? Esetleg szimplán ássák el magukat? Az ő életük valami szomorú tengődés lesz? 

És ez akkor úgy van, hogy akinek gyereke van, az onnantól fogva boldog és gondtalan? Ő már nem lesz depressziós, nem szomorkodik, nem nyomasztják az élet dolgai, csodálatos kapcsolatban él, beteljesedett az élete és csillámpónik forevör? 

Természetesen ezek a kérdések költőiek, és nem veszem magamra a véleményeteket, mert annyira abszurdnak érzem őket, már az is szürreális, hogy erről írnom kell, magyarázkodnom, hogy persze, szoktam én időnként szomorkodni amiatt, hogy egyedül vagyok, de nem, nem a kapuzárási pánikom miatt vagyok fáradt és energiátlan (ha lenne olyanom, valószínűleg akkor sem az lenne az ok). De számomra is meglepő módon tudok nevetni a helyzeten. A lényeg a lényeg, hogy nem vagyok nagy formában, ellenben valaki írta (köszönöm!), hogy ne várjam el magamtól, hogy egész évben virágozzak, mindenkinek vannak szarabb időszakai - és hát tényleg. Kicsit lenyugodtam, kevesebb elvárást támasztok azóta magammal szemben, tolom a vitaminokat, meg össze is kaptam magam kicsit a héten, és már sokkal jobban érzem magam. Örüljetek velem.

Ezer dolgot tudtok rólam, nagyon sok mindent viszont nem. Még sosem meséltem el, hogy a házasságom utolsó 3 éve arról szólt, hogy gyereket akarunk, és nem sikerül. Nem velem volt gond, az exem eredményei voltak olyan rosszak, hogy a dokik úgy gondolták, külső beavatkozás nélkül nem születhet gyerekünk. Ezért mindent meg is tettünk, eredmény nélkül, aztán meg elváltunk. Biztos vagyok benne, hogy ez a tényező is hozzátett ahhoz, hogy mi már nem vagyunk együtt - de ez már egy másik történet, mindegy is. Úgyhogy pontosan tudom, milyen az, mikor az ember nagyon vágyik gyerekre, családra. Miután hazaköltöztem, még nagy friss volt bennem ez a gyerek-történet is, főleg, hogy a szakításunk előtt 1 hónappal még egy kezelésen estem át. 

Na és akkor, már itthon, a szakítás utáni nagy szomorúságomban és csalódottságomban eszembe jutott, hogy esetleg mi lenne, ha vállalnék gyereket egyedül, írtam is erről, beszéltünk itt a blogon róla, sokan bátorítottatok, támogattatok. De ahogy jobban lettem és kitisztult a kép, teljesen egyértelmű lett, hogy én nem akarom ezt. És számomra nem kérdés, hogy most sem szeretném, nem akarok egyedül gyereket várni, szülni, gyereket nevelni. Ennyire nem vágyom rá. Elképzelhető, hogy most elbaszok valamit, és esetleg később másképp fogom ezt gondolni, és akkor már előfordulhat, hogy késő lesz, de nem vagyok hajlandó külső elvárások miatt jobban stresszelni ezen az ügyön, mint amennyit magamtól is stresszelnék rajta. Én nem tudom, mi lesz velem, de valami csak lesz, majd kiderül. És ahogy lesz, úgy lesz jó. Ebben biztos vagyok. Addig meg... That's how I roll.

Nem véletlenül az a blogom címe, ami. Hiszek az alternatív boldogságokban, meg vagyok róla győződve, hogy a kulcs egy pozitív életszemlélet, és hogy mindenki megtalálhatja a hétköznapokban azt, amitől jól érzi magát, és hogy valami ilyesmit jelent az, hogy az ember boldog - és ez nagy eséllyel tök más neked, mint nekem - persze lehetnek átfedések. Én valószínűleg sokkal toleránsabb vagyok az átlagnál, és ennél fogva mindig arra bíztatok mindenkit, hogy legyen bátor, és úgy csinálja a dolgait, ahogy az neki a legjobb - nem ilyen anarchia-szerű, hagyjuk-a-szabályokat típusú életszemléletre gondolok, hanem hogy a saját utunkat járjuk. Akkor is, ha a társadalmi, meg a kortárs elvárások más irányba mutatnak. És de, igen, azt gondolom, hogy van az a mennyiségű kutya, család, barátok, mozgás, kultúra, főzés, munka, utazás stb, ami egy teljes életet jelenthet, akkor is, ha mások ezt kétségbe vonják. Senkinek nem tökéletes a története, másnak más szempontból döcög az egyensúly, de attól az még lehet teljes élet. Megkockáztatom, akár még boldog is lehet, akármit is jelentsen ez neked - vagy nekem. 

És a legfontosabb, amit még a kommentekkel kapcsolatban írni akartam, hogy én azt értem, hogy ítélkezni könnyű. De miért kell? Az hogy segít bárkinek, milyen szinten viszi előre a világot? 


u. i. nem akarok kommentháborút, tudjuk, hogy gyilkosan erősek a vélemények a témában, szerintem inkább lépjünk túl, jó? 

28 megjegyzés:

  1. Köszönöm, Milonka. Durvan hasonlo a törtenetunk.
    <3

    VálaszTörlés
  2. Kedvesem, én az előzőhöz is csak azért nem szóltam hozzá, mert nem szeretem a végetnemérő értelmetlen vitákat, ugyhogy ha gondolod, ne is tedd ki nyilvánosnak ezt a megjegyzést. Akárhová nézünk, a világ tele van boldogtalan emberekkel/gyerekekkel, és az van, hogy kötelező lassan boldognak lenni, és kötelező beleugatni mások dolgába, ha azok nem boldogok. És ha nem megy a boldognaklenni, akkor le van osztva, hogy te vagy a hibás. Ez nagyon szomorú dolog. Igenis, engedjük meg magunknak, hogy rossz passzban legyünk, mert az élet egy ilyen sport (közhely, de igaz): egyszer fent egyszer lent.
    És tényleg szomorú, hogy "meg kell magyaráznod", hogy legálisan vagy szar passzban. Nanemár.
    Másfelől én roppantul irigylem (a szó lehető legjobb értelmében) ezt a pozitív életszemléletet, amit itt közvetítesz, nagyon sokat adott az elmúlt években, sokat tanultam tőled, és azt hiszem ezzel nem vagyok egyedül. És pontosan emiatt gondolom azt, hogy egy kicsit mindenki nézzen magába, miért van itt nálad, nézzen körül, mit kapunk tőled a blogod által és ne felejtse el senki, hogy a legeslegutolsó sorban azért, hogy megmondjuk, hogyan élj.

    VálaszTörlés
  3. Kb sokadszor írom, hogy nincs vas hianyod? Attól k fáradt az ember. Tudom off a fenti iromanyhoz, de idegbajt kapok, h vmiert nem tudok kommentet írni - ide se. Ha letiltottál akkor bocsi 😀.
    Hello vasárnap reggel!

    VálaszTörlés
  4. Annyira köszi ezt a bejegyzést, Ilonka.

    VálaszTörlés
  5. Én már az eredeti kommenteken is megdöbbentem, hogy az energiátlanság, rossz közérzet = kapuzárási pánik. Nekem van egy kétévesnél kisebb gyerekem, és egy évben többször előfordul, hogy teljesen készen vagyok, konkrétan pl néhány hete volt egy nap, hogy a gyerek napközben a mamáéknál volt, és én konkrétan EGÉSZ NAP az ágyban feküdtem pizsamában (dolgoznom kellett volna), és a férjem nem is értette, hogy estére hogyhogy se főzve, se kitakarítva, és úgy nézek ki, mint a mosott sz.r.
    (Azt már nem is mondtam persze, hogy egy percet sem dolgoztam.)

    Aki hajlamos szezonális vagy bármilyen depresszióra, neadjisten fronterzekeny vagy anyagcsere-gondjai vannak, azon a gyerek nem fog változtatni. Max lesznek napok, amin úgy vonszolja végig magát - pl ha nincs a mama-opció -, mert a gyerek ugyanúgy pörög, mint máskor, ugyanúgy el kell látni, ebedeltetni, stb. Az ilyen napok a legborzasztóbbak a világon. :-|.

    De nem, nem szűnik meg minden probléma a gyerekkkel, elnézést, de ekkora baromságot rég hallottam. Az igazság az, hogy egy rakás új probléma jön hozza, elsősorban a párkapcsolat és az anyagiak terén. Amik ismét csak nem pozitív irányba tolják sokszor az ember közérzetét. Csudajó dolog egy gyerek, meg sokszor csuda horror is. ;)
    There, I said it.

    VálaszTörlés
  6. <3 <3 <3

    "És de, igen, azt gondolom, hogy van az a mennyiségű kutya, család, barátok, mozgás, kultúra, főzés, munka, utazás stb, ami egy teljes életet jelenthet, akkor is, ha mások ezt kétségbe vonják."
    Pont múlt héten beszélgettem valakivel, akivek 5-6 éve nem dumáltunk és hogy kivel mi van, sikeres a munkában, cuki pasija van, minden, majd egészen megváltozott testtartással csüggedten mondta, hogy "de annnnnnnnyira szeretnék egy kutyát, annyira hiányzik" Csak úgy eszembe jutott ide :D

    VálaszTörlés
  7. Szia, Ilonka. Én nem éreztem ítélkezést annak a posztnak a kommentjeiben. Felvetetted, hogy nem tudod, mitől érzed magad rosszul, és az olvasók leírták, hogyan látják. Senki nem írta, hogy ettől alsóbbrendű lennél, ellenkezőleg, akik a gyerekkérdésről beszéltek, említették, hogy maguk is ebben a cipőben jártak vagy járnak. Kortünetről van szó, számomra legalábbis természetes, ha ez is a lehetséges "megoldások" között szerepel, mert ha téged nem is, sok más embert érint(het). Mindenesetre jó alkalom, hogy tisztázd, hogyan látod ezt - olyan nőnek például, aki valóban elkeseredetten akar gyereket, és nem jön össze, éppen a te példád tűnhet abszurdnak, nem értheti, hogyan lehet folytatni enélkül az életet.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm TarkaMacska, tök jó hogy végre vki érti, h mit akartunk páran írni. Tiszta hülyeség így besertodni olyan kommenteken, amíg nyilvánvalóan nem arrol szóltak h Milonka egy silány lúzer, hanem felvetettek egy olyan aspektust, ami az eddigi posztok alapján felmerülhetett. Természetesen senki nem alávaló ha nincs saját család, gyerek, de azt ne mondjátok már hogy kutyára és cicara vágytól kizárólag...Nem kommenthaboru amúgy sztem ha mindenki elmondhatja amit gondol, inkább az a fura h ilyen vehemensen kell védeni a bloggert, mint egy kis hajohad :) nincs szükség ekkora felhaborodasra, ha vki nyilvános blogot ír, előfordulhat h nem csak agyondicseros nyalizos kommentek lesznek, bocs.

      Törlés
    2. De ti nem egy lehetséges aspektust vetettetek fel, hanem megmondtátok, h ez a probléma, és a megoldása. De látom, h nem érted, mi a gond, hagyjuk is. Természetesen én is vágyom családra, és mindenki azt gondol rólam, amit akar. Nem sértődöm meg, dehogy:). Inkább csak csodálkozom.

      Törlés
  8. Szia Ilonka, sztem ne hallgass a hagyományos életutakra beszorítani akaró emberekre. A "boldogságnak" (bár inkább azt mondanám, a jól-létnek) ezer formája lehet, és sok esetben pont a hagyományos utak követése tart távol attól, hogy kipróbáld, megtudd, mi lenne neked a legjobb. Meg az sem árt, ha az ember rugalmasan képes az éppen adott lehetőségeivel élni, mert van, amit nem lehet erőből "megcsinálni".
    Olyan, hogy folyamatos boldogság, olyan nincs. Meg az is irreális, hogy csak ez vagy az az út garantálná...
    (egy tudatosan gyermektelen egy olyan országból, ahol ez sem nem furcsa, sem nem kivételes, meg ahol senki sem akarja megmagyarázni, miért kéne másként élned, mint ahogy élsz :)

    VálaszTörlés
  9. Mindenkinek a sajat eletet kell a leheto legjobban elnie, akar gyerekkel, akar anelkul - az en meglatasom szerint te akar tudatossagban, akar onismeretben, proaktivitasban elegge az elmezonyben vagy - ha meg nem is mindig alakul minden a legjobban, nem feltelek, te tudsz boldog lenni <3

    VálaszTörlés
  10. Mennyire jolesett ezt most olvasni, koszonet.

    VálaszTörlés
  11. Az egész. egyszerűen. annyira <3

    VálaszTörlés
  12. Off-topic, de a cipőd honnan van az utolsó képen? (köszi<3)

    VálaszTörlés
  13. <3
    Furcsa ez az ősz most, sok energiabomba embertől, akik egész évben nagyon kiegyensúlyozottak azt hallom, hogy most valami nem oké, levertek, nem tudják kipihenni magukat. Szerintem a változékony időjárás lehet az egyik oka ennek, ebből meg ugye egyenesen következik a rosszkedv.

    VálaszTörlés
  14. Én csak annyit szólnék hozzá a témához, hogy van pasim, szeretem, szeret, de továbbra is tök bizonytalan vagyok a saját gyerek témát illetően, főleg, hogy Zseninek már van 2. Szupi kis életünk van, sokat gyerekezünk, de van szabadság is, nem biztos, hogy szeretnék változtatni ezen a felálláson.
    Annyi mindentől lehetünk boldogak, elégedettek, és hát annyira különbözőek is vagyunk, miért lenne egy általános recept arra, mit és hogy kell csinálnunk?

    VálaszTörlés
  15. Esetleg mellékvese kimerülés? https://zimonyi.hu/?p=3577

    VálaszTörlés
  16. Ez a téma örökzöld... és aki azt mondja, hogy tudja a tutit, az hazudik... Többnyire ugye ezek a gyerekesek, akik nap, mint nap ferde szemmel nézegetnek például engemet is... de... de mi lett volna, ha nem jön össze nekik a gyerek (és emiatt romba dől a kapcsolatuk), mi van ha nem bocsátanák meg a férjük részegségét (mert az egyikőjük ilyen) vagy azt, hogy időnként elveri őket (ő a másik munkatárs)... Én nem török pálcát felettük és nem is fejtem ki a véleményemet ezekről, mert túlerőben vannak, de biztos, hogy ők csinálják jól?

    VálaszTörlés
  17. Én sem háborúzni akarok senkivel, így nem is kommentre reagálnék, hanem az írásodra, a posztra magára. 34 múltam, lassan 35, nincs gyermekem és terveim szerint ez minden valószínűséggel így is marad. Nincs rendes (és rendetlen sem) kapcsolat az életemben, talán, ha lenne, más lenne a helyzet, bár amikor pár éve őrültem szerelmesen férjhez menni akartam az akkorihoz, gyermek akkor sem volt a mindenképpen vágyott tervek és álmok között. Egyszerűen így vagyok kódolva, mások gyerekeit sem tudom kifejezetten babusgatni, nem szoktam gügyögni a babáknak. Elbeszélgetek, eljátszom velük, de ennyi. Nem azért, mert önző vagyok és ettől megváltozna az életem, hanem mert egyszerűen nem akarok, nincs bennem vágy erre, soha nem is volt. Én nem foglalkozom azzal, hogy másoknak van gyerekük, hogy van, akinek ez minden gondolata, nem érdekel, felőlem mindenki azt csinál, amit szeretne. Ami zavaró az, hogy ez szinte mindig egyoldalú, én - pláne ennyi idősen - nem tudom elkerülni, hogy ne sajnáljanak, ne nézzenek le, ne szánjanak, se sajnálkozzanak rajtam. UFO vagyok mások (a többség) szemében, alsóbbrendű állampolgár, akinek biztos valami baja van, úristen, szegény... megszoktam már, legtöbbször fel sem idegesít, de néha azért még mindig bennem van, hogy azért én maximálisan helyt állok a munkámban, a munkámmal építek, teremtek, a családomat imádom, ezer hobbim van, halál normális ember vagyok (szerintem), csak éppen nincs bennem vágy utódra és egy valamit nem tudok elfogadni és felfogni: másoknak miért annyira elképesztő nehéz ezt elfogadni és felfogni? :)

    VálaszTörlés
  18. érdekes, senki nem ismer senkit, aki egyszercsak szült/gyereke született, boldog lett, majd úgy maradt és azóta is lebeg

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én még lebegek, igaz, csak 19 hónapos ;-)
      De egyet értek. Nincs 100% happiness. Csak, kár, hogy vhogy az dől a médiában hogy van és el kell érni. Butaság

      Törlés
    2. De, szerintem Tamko ilyen pl.

      Törlés
  19. Most küldök egy NAAAAGY ÖLELÉST.
    Ez van. Igen, néha döbbenet mennyire nem vagyunk "elfogadóak" és/vagy "empatikusak".

    Ez a téma nem lehet kérdés. Ez egy út.

    és Violet megfogalmazta a lényeget. Nem ismerni olyat aki "úgy maradt és azóta is lebeg" :D

    VálaszTörlés
  20. Hú nem tudom, annyit gondolkodtam már ezen a kérdésen. Nagyon örülök, hogy fiatalon lettem anya (19 és 26), a gyerekeim már felnőttek rég és még én is viszonylag fiatalnak érzem magam. Nekem sokszor volt "teher" az anyaság abból a szempontból, hogy kreatív, alkotó ember vagyok (textil, később fémműves szak) és folyton zsizsegett az agyam, nehéz volt összeegyeztetni ezt a lelassult tudatállapotot, amivel az anyaság jár és a kreatív alkotó, folyton izzó energiákat. Akkoriban úgy éreztem, lemaradok valamiről, lemaradok mindenről, persze akkor még nem volt internet, aztán amikor lett, akkor még inkább úgy éreztem, szóval baromi nehéz szerintem. Most felnőttek és örülök, mert tán nem szúrtam el végleg mindent velük, velem alkotnak, keresnek, szeretnek, napi kapcsolatban vagyunk, de bizony nem felejtem el, mennyi lemondással és mennyi "irigységgel" járt az anyaság, az irigység itt a gyermektelenek felé irányult. Imádtam őket mindig és persze ölni tudtam volna értük, most is, de soha nem gondoltam azt, hogy én, vagy bárki más kevesebb volna gyermektelenül. Ezt most nem is annyira a posztra, leginkább a kommentekre írtam.

    VálaszTörlés