2017. október 1., vasárnap

Fuck off

Péntek délutánra eljutottam odáig, hogy utálom az embereket. Napközben összevesztem egy kolléganővel, akivel már volt (kisebb*) konfliktusom korábban is. Elromlott egy projektor a nyelvi laborban, és mivel tudtam, hogy ő volt az utolsó, aki használta a termet, és megpróbáltam kideríteni, ő nem észlelt-e valami hibát, ugye azért, hogy milyen irányban induljunk el a megszerelésnél. Mikor erre rákérdeztem, ő csúnyán kiakadt, hogy

1. biztosan nem ő használta utoljára a termet (de igen)
2. én azzal vádolom őt, hogy ő rontotta el a projektort, és ő ezt a vádaskodást nem hajlandó tovább hallgatni (wtf) 
3. szerinte nem is romlott ez a projektor (oké, akkor bizonyára hallucinálok én is, a két informatikus kolléga is) 
4. szerinte valaki más bent hagyta a gyerekeket felügyelet nélkül, ők rontották el a projektort és valaki valamit eltitkol 

Komolyan, kiégtem. Ezek milyen reakciók bármire? Miért nem tudunk segítőkészen, jófej módon, üldözési mánia nélkül állni a másikhoz? Sajnos leálltam vele vitatkozni, meg meggyőzni őt, amivel persze semmire sem jutottam, de ezt már az elméleteiből gondolhattam volna. Az egész szitu tökéletesen elbaszta a napomat, még akkor is, ha tudom, hogy tökéletesen felesleges, mert vannak emberek, akik másképp gondolkodnak, mint én. 

Na és akkor délután elvittem a kis szőrmókot a városba, gyönyörű idő volt, leültünk a parton egy padnál, néztük a vizet, és annyira aranyos volt, hogy odahajoltam a puha, illatos fejéhez, és akkor egy öregember odaszólt a mellette ülő nőnek, hogy fúúúúj, de undorító, megcsókolja a kutyát. Nem szóltam semmit, csak fölálltam és hazamentem, és majdnem sírtam, hogy az emberek gonoszak, és én soha többé nem szólok senkihez. Aztán persze kicsit jobb lett, de hát komolyan. Értitek, nem kell egymást, meg a kutyámat se szeretni, de komolyan, ez a világ legkedvesebb teremtménye, és még ha ő ezt nem is tudja, akkor is: undorító?


*Ő az, aki felnyomott az igazgatóságon, mikor a gyerekeim a templomból visszafelé hógolyóztak, és eltaláltak egy ablakot (nem tört be), és mondta, hogy tiltsam le őket erről, én meg mondtam, hogy szerintem 15 éves kölyköknél baj lenne, ha nem az lenne az első reakciójuk a frissen esett hóra, hogy nekiállnak hógolyózni, és dehogy tiltom őket le, és nem lesz semmilyen retorzió. És lement az igazgatóhoz és megmondott. 

17 megjegyzés:

  1. Nem undorító és én most elbőgtem magam.

    VálaszTörlés
  2. Hat en meg meg is csokolnam a kutyidat <3

    VálaszTörlés
  3. Az a baj, engem annyira zavar és felidegesít már, ha ilyet szólnak nekem /rólam, hogy nem állom meg és visszaszólok, annak meg nincs vége... Legutóbb egy másik kutyagazdával vesztem össze, a végén már mindennek lehordott, nagyon eldurvult, mások jöttek oda "békíteni". Utána két óráig még remegett a kezem az idegtől, de akkor sem bírom megállni, hogy megjegyzéseket tegyenek a kutyámra. Gusztustalan és mocskos is voltam már, mert megpusziltam Metrót...

    VálaszTörlés
  4. 1. Ez a nő nem normális.
    2. Ez a pasas nem normális.

    VálaszTörlés
  5. Tudom, ez akkor és ott nem nyugtatja meg az embert, de nem Te vagy rosszul összerakva. És innen csókoltatom a kutyit :)

    VálaszTörlés
  6. Ne torodj te azokkal az emberekkel, akiknek sajnos kimaradt az eletukbol az a semmi mashoz nem hasonlithato erzes, amikor a kutyaja hozzabujik, vagy csak egyszeruen a szemebe lehet nezni, simogatni, szeretgetni, es meg plusszban bunkok is. Engem is tobben szoltak meg, szoltak le az evek soran a kutyaim miatt, mert volt olyan, h hat volt, aztan maradt csak ot, es nem mindegyik volt ilyen gyonyoru, mint a tied, volt koztuk utcarol osszeszedett utott-kopott hazaspar is. Egy percet, egy szikra energiat sem erdemes ilyesmire pazarolni. Furcsak az emberek.
    Valahanyszor a huskym gyonyoru szep kek szemebe neztem, vagy a mezorol szerzett Macim melybarna szemeibe, a vilagomban csend lett, bekesseg, es minden a helyen volt, a vilagomban rend lett.
    A te kutyad meg meg mosolyog is :)) Puszit neki!

    VálaszTörlés
  7. Én tegnap a Kutya talppárnáját csókoltam össze-vissza :) Fújén :)

    VálaszTörlés
  8. Engem az sem zavar, ha szájon nyal egy kutya.

    VálaszTörlés
  9. Basszus, ilyen bunkókból egy napra egy is sok.
    Én én is azt használom ezek ellen, hogy ök szinte mindig olyan szarul érzik magukat mint amilyen érzést màsoknak okoznak átmenetileg. Mert máskülönben miért lennének ilyenek?

    VálaszTörlés
  10. Ettől olyan szomorú leszek :( Mentünk nyáron Kapolcsra, és a legtöbb utasnak volt előre megvett on-line jegye a fix ülőhellyel. Két idős néninek nem, de mindenki morgolódás nélkül előre engedte őket a felszállásnál is, meg amikor csúnyán tolakodtak a bőröndökkel a bepakolásnál. Volt ott egy fiatal lány egy nagyobb testű, nagyon jól szocializált kutyussal, aki türelmesen várt, és akkor ezek a nénik ott hangosan morogtak, hogy remélik a kutya nem száll fel. Szegény eb még csak nem is ugatott, semmit nem csinált, csak várt a sorára, és észre se lehetett kb. venni, hogy ott van. De olyan szívmelengető volt a kutyi jelenléte, hogy szerintem a két nénit leszámítva az egész busz örült, hogy van egy négylábú utas is <3

    VálaszTörlés
  11. ma találkoztam egy háromlábú hegyikutyával szlovákiában, aki nagyon okos és fegyelmezett volt. annyira nézegetett felénk, hogy nem bírtam nem odamenni, megszeretgetni. aztán 10 perc múlva még egyszer. amikor mentek volna el a gazdájával, megállt és nézett engem: el akart köszönni! hát kapott is csomó búcsú simit. annyira imádnivaló volt!
    sosem fújjogok, ha egy gazdi szereti a kutyáját. (ha egy kanálról nyalják a tejszínhabot, akkor mondjuk nézek egyet, de nem szólnék oda)

    VálaszTörlés
  12. Ilyen esetben jó hangosan azt mondom a Buksinak, hogy "ne hallgass rájuk, csak ostoba emberek."
    Egyszerűen nem maradt más nekem, csak a visszabunkózás.
    Mondjuk ettől nem érzem jobban magam (gondolom te sem éreznéd), de legalább a kutyánk szeret minket. És azért ez nagy dolog <3

    VálaszTörlés
  13. akkor elmesélem, mi volt velem a héten. A hitel miatt mondhatjuk, hogy kicsit stresszes vagyok, konkrétan elkezdett rángatózni a szemöldököm (vicces amúgy, hogy nem a szokásos helyen, a szememnél, hanem a szemöldököm, már bíztam benne, hogy végre megtanulok extra érzéseket is kifejezni a szemöldököm mozgatásával, mert ebben elég ügyetlen vagyok). Tekintsük ezt előzménynek.

    És az egyik barátommal e-maileztünk, megkérdeztem, hogy őt mi zavarja, mert alapból feltételezte rólam, hogy megöregedtem és csak azért zavarnak dolgok (lakásos téma volt), gondoltam, leírja, hogy a szomszédnak hangos a kávéfőzője, hangosan áll meg a lift, ilyesmi. Ehelyett leírta, hogy mennyire zavarja mások nevetése, boldogsága, hogy másnak mennyivel jobb, összesen három bekezdésnyi dolgot sorolt fel, hogy mi zavarja az élet különböző területein. És én meg döbbenten néztem a szöveget, majd pedig valami fura megnyugvás fogott el, hogy még a legnagyobb szarban (nem, még az áprilisi kiborulásban sem) sem éreztem ezt a szintű nyomást, lehangoltságot, soha nem volt bennem ennyi negatív érzés és hirtelen valami hála fogott el.
    Hálás vagyok azért, hogy én nem vagyok ennyire boldogtalan és sokkal kevesebb dolog zavar (pedig most épp azt hittem, hogy megint kicsit nyűgöshisztis-nyafis-féligdepis vagyok), veszi el a kedvemet az élettől. Tökre megsajnáltam, hogy milyen rossz lehet neki. És tudom, tudom, nem hasonlítgatjuk másokhoz magunkat, de valahogy ezt tudat alatt nem tudom kikapcsolni és elfogott valami tök nagy nyugalom, hogy nekem mennyivel egyszerűbb az élet és mennyivel több esélyem van a boldogságra. Na, azóta nem rángatózk a szemem.

    Ő az undiságot látja a kutyában, te a hős társadat és cukiságforrást és boldogságot. Te a saját bajoddal foglalkozol, ő meg az egész világ terhét (najó, képzelt terhét) magára veszi.
    Mennyivel egyszerűbb az élet ha nem csinál ilyet az ember.

    A kolléganőd meg azt hiszem tipikusan az az ember, akinek legszívesebben a kezébe nyomnék egy szórólapot egy terapeutához :D

    VálaszTörlés
  14. Sokkal tobbet ernek ok, mint sok idiota ember!

    VálaszTörlés
  15. Tenni rá magasról, én a macskám fejét szoktam összepuszilni, csak azt nem látják nyilvánosan... De lehet csúnyán visszaszólnék, Te még békés és jófej vagy, nekem az állatszeretet szent és sérthetetlen. Nyilván van egy határ, én például nem szeretem, amikor odaadják kutyának/macskának a tálat amiből ettek, hogy nyalja csak ki (van ilyen ismerősöm) aztán belerakják a mosogatógépbe, mert majd fertőtlenít úgyis. De arra sem szólnék semmit, mert nem az én tányérom, kutyám és életem. Freedom :)

    VálaszTörlés