2017. november 26., vasárnap

Mr. Mood

Van köztetek, aki ismeri King Krule-t? Ő egy brit zseni, aki még csak 23 éves, és én nem tudnám kategorizálni, de a wikipédia szerint a dark jazz, hip hop, darkwave és trip hop keveréke az, amit játszik, és hát ja. Én csak azt tudom, hogy amikor hazaköltöztem, és úgy éreztem, semminek semmi értelme, akkor sokat jártam futni a partra, és mindig King Krule-t hallgattam, mert úgy tűnt, semmi más nem adja vissza a bennem háborgó érzéseket (és akkor ez a fiú még csak 19 volt, itt lehet őt megnézni). Mintha a sötét, disszonáns hangokat követő szívmelengető harmóniák a tükörképei lettek volna annak, ahogy bennem a teljes kétségbeesést, az ürességet és a fájdalmat időnként felülírta az életszeretet és a remény, hogy leszek még jól. Szóval nagyon különleges helye van a fiatalembernek a szívemben, és mikor megláttam a héten, hogy februárban eljön az A38-ra, annyira örültem, mintha valami óriási ajándékot kaptam volna. Aztán elindult a jegyárusítás, és pár óra múlva kiírták, hogy a jegyek 90%-a elfogyott, én pedig leültem, és vettem magamnak egy jegyet, - csak egyet, mivel nem ismerek mást, aki ismerné, bár biztos vagyok benne, hogy nem egyedül megyek, túl sok zenész ismerősöm van ahhoz. Ismeritek az érzést, mikor annyira örülsz valaminek, hogy mindig, mikor eszedbe jut, fülig ér a szád - hát ez most olyan nekem. 


Legszívesebben belinkelnék ide vagy 10 számot, vagy inkább egész albumokat, de tudom, hogy én se nagyon kattintok rá zenékre a blogokon, úgyhogy visszafogom magam. Mindenesetre egy elképesztő, egyedi, csillogó különlegesség a mai tucatzenék közt. 

4 megjegyzés:

  1. a Te blogodban én mindig rákattintok a zenékre :-)

    VálaszTörlés
  2. én is! egy csomó új zenét ismertem meg általad <3

    VálaszTörlés
  3. Én is mindig meghallgatom, amit belinkelsz.

    VálaszTörlés
  4. mi is megyünk a koncertre a barátommal ^^ ((amikor megismertük egymást 2 évvel ezelőtt, ez volt a legelső zene, amit mutatott nekem, azóta én is imádom)) és igen, King Krule egy zseni!

    VálaszTörlés