2017. november 19., vasárnap

Stranger Things

Végre egész hétvégén pihentem meg családoztam. Nem emlékszem, mikor néztem utoljára filmeket, vagy sorozatokat, de tegnap délután végre volt időm belekezdeni a Stranger Things-be. Én az év elején már nekiültem egyszer, de nem tudom mi volt, az első részt, meg talán a második felét néztem meg, és egyáltalán nem jött át. Szerintem akkor voltam valami szenvedésben az apuka exemmel, és nem kötött le, nem voltam ott fejben. Most viszont teljesen elsodort, óriási a hype-ja, de okkal, valami olyan elképesztő hangulata van, pedig hát földöntúli ügyek, meg kifejezetten gagyi szörnyek vannak benne, de mégis, jó kis nyolcvanas évek, a gyerekkorunk, és mintha a legjobb barátaim lennének a főszereplők - illetve hát bárcsak azok lennének ők is, meg mindenki, aki szerepel benne. Pilla mondta, hogy újra gyereknek érzi magát tőle az ember, és tényleg. Most nekiálltam a második évadnak, és már előre rettegek, hogy vége lesz, és akkor mi lesz velem. Van az instán egy ismerősöm, egy nálam nem sokkal fiatalabb pasi, aki szerzett stranger things-es baseball sapkát, és úgy voltam vele, hogy oké, de most meg már azt gondolom, hogy én is akarok stranger things-es baseball sapkát.


5 megjegyzés:

  1. tényleg frenetikus, én a második évad előtt gyorsan bepótoltattam a cuki fiúval az elsőt, hogy aztán együtt nézzük végig. és neki is bejött, én meg kb. az összes gyereket örökbe akarom fogadni belőle :D

    VálaszTörlés
  2. a peti vagy valaki más? :D ( a sapka)

    VálaszTörlés
  3. én is nagy rajongója vagyok. baromi jól elkapták a 80-as évek feelinget, azok a sérók, azok a zenék...zsinórban néztem meg anno az első évadot is meg a második évadot is :)

    VálaszTörlés
  4. nekem is nagyon bejön <3, de nem nézem zsinórban, mert nyúlszív vagyok :D (avagy nem is librarycat, hanem scaredy-cat ;)

    VálaszTörlés
  5. Mi is most nezzuk a ferjemmel. (mid to late 40s) Elejen nem tetszett, s szerintem mi is csak a hype miatt folytattunk. Aztan elerkeztunk a 4. reszhez es juuujj. Nagyon jo. Viszont egyikunk sem kepes egy resznel egyszerre tobbet nezni. Amit csak a generacios kulonbsegek miatt meselek el. A 15 eves lanyom mar regen lenyomta. Amikor hetvegen felhoztam, hogy igen nagyon jo, de keptelenek vagyunk egy resznek tobbet nezni, a lany ugy nezett ram, mint valami urlenyre, hogy biztos viccelek. Szerinte ez light-os. Es az en lanyom uber jo gyerek, hirhedt arrol barati korben is, hogy sosem nez korhataros filmeket. Akkor mi a fenen edzodott meg, vagy egyaltalan mit neznek a mai tinik?

    VálaszTörlés