2018. április 9., hétfő

ééés itt a nyár

Ma reggel 4-kor ébresztett a telefon, mert a pasimnak, ha nálam alszik, néha hajnalban kell kelnie, és akkor megnéztem az indexet, és egyszerűen nem hittem el. Az első sokk után viszont mondtam neki, hogy ez van, annyit tudunk tenni, hogy mi továbbra is nagyon jó fejek leszünk. Utána egy darabig úgy éreztem, hogy semminek semmi értelme, kb dolgozni sem volt kedvem menni elkeseredettségemben, de aztán beszélgettünk erről a gyerekekkel, és olyan jól látják a dolgokat, meg hát nyilván az élet megy tovább, szóval... Ja, hát ez van. 

Voltunk színházban csütörtökön, a Leonce és Lénát néztük meg a Szkénében, kifejezetten borzalmas volt, pedig az én tesóm a Nemzetiben dolgozik, szóval rossz színház témakörben láttam már egy s mást. Ültünk ott, és egy darabig még komolyan reménykedtünk, hogy majd kisül még belőle valami, ekkora színészek mellett muszáj - de nem. De legalább rövid volt, és így nem kellett meglógnunk a szünetben, mondjuk lehet, hogy jobban jártunk volna. 

Hétvégén itt volt nálam Annalight, egy kicsit ki akart szakadni, és felajánlottam a kanapémat, a vaksi kutyámat, reggelit, ebédet és vacsorát, beszélgetést, meg egy kis Duna-partozást a hétvégére. Jött is már pénteken, és igyekeztem békén hagyni, még programot is szerveztem szombatra, de aztán kicsit ápolgattuk a lelkét, üldögéltünk a stégen a parton, találtunk egy halálosan cuki kutyát, meg megnézettem vele a Lavinát, ami lehet, hogy övön aluli volt, de nem panaszkodott. 

Szombaton pedig délelőtt bruncholni mentünk a Mazel Tovba a bloggerlányokkal: Pillával, Clarával, Violettel és Terivel. Én nem bírom azt a helyet, mert annyira sznobnak és túlhájpoltnak tartom, de el kell ismernem, hogy így szombat reggel tényleg nagyon hangulatos volt, a reggelijük pedig nagyon finom. Leküldtük az évad első (de semmiképp nem az utolsó) aperol spritzét is, és megint megállapítottam, hogy élni tudni kell, és nekünk ez, úgy tűnik, elég jól megy.

1 megjegyzés:

  1. Én ma este fél9-kor mentem boltba (mikormáskorugye) és egy csajszi flipflopban és pántos felsőben volt, szerintem olvasta a bejegyzésed címét. Jövőbelátóan :D

    És fogadjunk, hogy a vaksi kutya megvidámította Annát <3 A mi vaksi kutyánk már kezd süket is lenni, ami nem annyira jó párosítás, most még inkább vicces, mert nem teljesen süket, a női hangokat jobban hallja, úgyhogy néha anyu bérkurjongat a kutyának, ha a fiúk akarnak tőle valamit :D

    VálaszTörlés