2018. április 23., hétfő

nem értem

Pénteken jó sokat kellett dolgoznom az ügyön, hogy vállalható állapotba hozzam magam a színházra, de hát így is én voltam A Kisírt Szemű Lány, akinek nem tetszett a mindenki által istenített darab, úgy látszik, hogy nem leszek maradéktalan Pintér Béla rajongó, de azért kíváncsi vagyok a többire is, mert a Bajnok viszont kilóra megvett.

Szombaton nem mentem el a tantestületi kirándulásra, mondjuk amilyen állapotban voltam pénteken, ezen a kollégák közül senki sem csodálkozott (ezt a válasz-üzeneteikből tudom). Helyette szanatóriumoztam, azaz délig ültem a teraszon a napsütésben a nyíló lilaakác alatt (dat illat!!!), bariztam anyuval és apuval, dobáltam a kutyának a gumimalacát. Anyuék ugye végighallgatták péntek délután, ahogy vígasztalhatatlanul bömbölök órákon keresztül, és apu erre leült velem szemben szombat reggel, és elmesélte, hogy neki is volt a Tungsramban olyan helyzet, mikor annyira megalázva és tehetetlennek érezte magát (édes, drága Apukám), hogy úgy érezte, az egyetlen megoldás, ha feláll, de aztán mindig megoldódott minden, és utólag úgy érezte, hogy jól jött ki a helyzetből. És elmesélt néhány olyan cuki, de szívszorító történetet, hogy tényleg tudatosította bennem, hogy lehetetlen úgy hosszú éveket lehúzni valahol, hogy időnként ne legyen pokol. És persze, tudom, hogy aztán elmúlik, megoldódik, el is felejti az ember, és tudom, hogy túlérzékeny vagyok (most valamiért), és valószínűleg túlreagáltam, mert fáradt vagyok és elegem van, de most egyszerűen nem látom magam bemenni az óráimra, mintha mi sem történt volna. És lehet, hogy holnap másképp fogom látni, de most úgy érzem, hogy váltanom kell. 

Legviccesebb amúgy, hogy ma reggel az osztályom olyan cuki volt velem, mintha az égvilágon semmi nem történt volna. Elképesztő. 

Ti a következő osztályfőnöki órán tennétek erről említést? Hogy rosszul esett, ahogy viselkedtek? Az a baj, hogy mivel úgy gondolják, nekik van igazuk, ugyanoda lyukadnánk ki. Vagy engedjem el, és lépjek tovább én is? 

asszem ez pont rámfért

9 megjegyzés:

  1. Röviden megemliteném, meg szoktam, szerintem hasznos feedback az ebadta kölkeknek.Értékelni is tudják, lehet, hogy csak hosszú távon, de fogják.

    VálaszTörlés
  2. nem kell úgy tenni, mintha meg sem történt volna. még ha úgy is gondolják, hogy igazuk van, akkor is meg kell tanulni a másik emberrel szépen bánni, normális keretek között hangot adni a saját gondolatainknak és nem ilyen állapotokat teremteni. meg főleg vállalni a következményt, szembenézni azzal, hogy megbántottak valakit. az ofő is ember, őt is meg lehet bántani.

    VálaszTörlés
  3. Ebben az évadban elég sok PB-t megnéztem, és azokból szerintem is ez volt a leggyengébb. A Fácántánc a kedvencem, meg a Háromszéken.

    VálaszTörlés
  4. Szerintem is említsd meg. Lehet, hogy nem rögtön lesz bennük megbánás de talán későbbre elraktározódik, hogy nem lehet így viselkedni.

    VálaszTörlés
  5. én is megemlíteném és ahogy kimondod megkönnyebbülsz

    VálaszTörlés
  6. Ahogy érzed. Ha bánt és piszkál, igen, főleg, hogy ennyire megviselt, de ha áthidalhatatlannak érzed, nem biztos, hogy érdemes újra felkavarni.
    Ezt a PB-t még nem láttam. Nekem a Titkaink a kedvencem, és talán a Parasztopera, de tetszett a 42. hét, és a Szívszakadtig is, és egész jó, bár kiszámítható a Soha Vissza Nem Térő is.

    VálaszTörlés
  7. Az a mondás jutott eszembe,hogy a túlzott közelség szemtelenné tesz. Lehet, hogy itt nem is arról van szó, hogy kinek van igaza, hanem a tisztelet és a tekintély hiányzik abban a mértékben, ahogyan azt az osztályfőnök -tanuló balanszviszony megkövetelné? Nem tudom. Csak hangosan gondolkodom.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egy osztály egy nagyon bonyolult dinamika, én olyan vagyok amilyen, az osztály is olyan, ez akkor működik, ha mindenki betartja a játékszabályokat. Nyilván ők is próbálkoznak, az igazságérzetük végtelen, meg hát kamaszok, én pedig nem a tekintélyelvű megközelítést viszem, de a szabályok egyértelműek és következetes vagyok - mint ahogy sokszor elmeséltem, már, eddig néhány hullámvölgytől eltekintve nagyon jól működött a dolog. Én itt részleteiben nem tudom/akarom leírni az egész háttérsztorit (két év, ugye), ezért nem is várok ám ilyen fokú megfejtést, de azért köszi.

      Törlés