2018. június 19., kedd

sajnos még mindig nincs szünet

Ma reggel elkészültem a bizikkel, összeolvastunk, megdicsértek, ezt is megértük. Mondjuk tényleg nagyon szépek lettek, de akkor is érthetetlen, hogy 2018-ban kézzel kell őket írni. Na mindegy, a lényeg, hogy jövő júniusig nem kell velük foglalkoznom. Megírtam az osztályfőnöki beszámolót, egy kicsit még pakolásztam bent, majd hazajöttem. Mondanám, hogy ennyi volt, de csütörtökön beiratkozás, pénteken biziosztás, jövő héten 4 nap érettségi (mondjuk azért majd kapok egy csomó pénzt), pénteken záróértekezlet. Na hogy az minek, fogalmam sincs.De utána már tényleg kezdődik a nyári szünet. 

Viszont holnap nem megyek be. Hazajöttem, csináltam krumplipürét édesburgonyából, pároltam hozzá cukkinit, és kész is volt az ebédem, most pedig kutya és pihi. Ma délután is kicsi Budapest lesz, veszünk kávéfőzőt (pedig ő nem is kávézik, szóval nekem) meg mosógépet, olyat, ami szárítógép is egyben, szerintem egy pici lakásban az életmentő. Igyekeztem felderíteni a piacot, de ha van ilyen irányú tapasztalatotok, szívesen fogadom. Annyira jó most ez az időszak, kitalálgatni együtt, hogy mit, hogyan szeretnénk. Szokta kérdezni, hogy ez vagy az hogy legyen a lakásban, és van, hogy azt mondom, még ki kell alakítani a kis közös szokásainkat, és majd gyakorlatban fogunk rájönni, mi, hogyan jó nekünk. Aztán, ha minden igaz, és lesz kedvünk, megnézzük az úgy Jurassic Worldöt, amit imádok, ő meg leginkább sodródik az eseményekkel. 

Kellett vennem a lakásba pár új low budget piperét, hogy ne kelljen mindig cipelgetnem a neszesszeremet, és gondoltam, megmutatom, mi az ami bevált. 


Igazából három dolog teljesen új. 

  • Én a Lancome Doll Eyes spirálját használom, de annyira drága, hogy gondoltam, csak nem veszek még egyet belőle, úgyhogy hosszú piackutatás után megvettem a Maybelline legendás sárga szempillaspirálját vízálló változatban, és nagyon-nagyon bevált. Annyira nem tartós, mint a Doll Eyes, de az áruk közt 8700 forint különbség van, szóval szerintem ár-érték arányban a Maybelline nyert. Bár szerintem túl széles a keféje, gyönyörű, nagy, mégis természetes pillákat csinál, engem teljesen megvett. (1700 ft)

  • Arckrém kérdésben nagy dilemmában voltam, valami könnyűt szerettem volna nyárra, nem akartam sokat költeni, és tudjuk, hogy Ziaja láz van, de nem szerettem volna rendelni tőlük (annyira jó lenne, ha mindent lehetne venni a boltokban, légysziii), úgyhogy mivel ez volt a DM-ben, megvettem a kecsketejes családot, az éjszakai és a nappali krémet, meg a szemkörnyékápolót is, mindent kb egy ezresért. Az utóbbiból ez a második tubusom egyébként, nekem nagyon bejött, könnyű, tiszta, tejes illatú, szereti a bőröm. Ezért gondoltam, hogy jók lesznek az arckrémek is, és nappali krém tényleg szuper, pont nyárra való, könnyed, és mégis nagyon jól hidratál. Az éjszakai krém viszont meglepően nehéz, soknak éreztem ebben a melegben, úgyhogy odaadtam anyukámnak, ő szerencsére örült neki. A kecsketejes testápolójuk már régi barátom, kicsit a niveára hajaz az illata, csak még tisztább és tejesebb, meg szerintem jobban hidratál és beszívódik. 

  • A harmadik dolgot Pillának köszönhetem, én ugye az OPI körömlakkokra esküszöm, de ő már régóta mondogatja, hogy a DM She (vagymi) márkája szuper, és kb 500 forint darabja. 



Eléggé bevásároltam belőlük, mázli, hogy tényleg jó minőségűek, fedőlakkal jópár napig működnek. Ráadásul gyönyörű színek vannak, bár nekem a matt lakkok a kedvenceim, olyan jó, hogy árulnak abból is egy csomó színt. 

14 megjegyzés:

  1. En egy bosch moso-szaritogepet vettem es szeretem. A Jurassic World uj resze szuper, en is rogton megneztem, ahogy elkezdtek vetiteni. Az otlet jo, a dinokon nagyon valtoztatni mar nem lehet.

    VálaszTörlés
  2. Nemrég írtál a ziajás cuccokról, és adok a véleményedre szóval gondoltam kipróbálom - jajj, annyira jók! Vettem azt a cupuacu bőrradírt is amiről írtál, tényleg egy álom! Egyébként én a személyes átvételt választottam, a Bikás parknák kellett átvenni, szóval végülis ha valaki mozog a pesti metrók vonalán nem olyan vészes kitérő :) Mindenesetre köszi a tippet, én is rendszeres használója leszek

    VálaszTörlés
  3. Mosó-szárító ügyben kíváncsi vagyon a véleményekre. Engem eddig mindenki lebeszélt róla, miközben a külön gépekről meg mindenki áradozik.
    Olcsó és mindenhol kapható, úgy értem minden gyógyszertárban a cremor aquosus nevű krém. Könnyű és nagyon tiszta, sallang nélküli holmi, nagyon finom az illata.

    VálaszTörlés
  4. Nekunk sem javasolta senki a moso-szaritot egyben, igy kulon vettunk egy szaritogepet.

    VálaszTörlés
  5. A külön szárítógép nekünk sajna nem opció:(

    VálaszTörlés
  6. az én bőrgyógyászom kifejezetten megtiltotta a Ziaja termékeket (IS), sajna egyre több termékében van mérgező, rákkeltő összetevő... a kecsketejesben pláne.
    érdemes figyelni ezekre, mert lehet hogy beválik, de közben a bőröd meg nem felejt :(

    VálaszTörlés
  7. https://euronics.hu/termekek/whirlpool-wwdc-9614-moso--es-szaritogep/p/201277
    Nekunk ilyen van es imadjuk. Lakasban nagyon nagy kincs. Annyi a titok hogy nem szekreny szarazra kell allitani hanem vasalo/vallfa szaraz uzemmodra, es nem gyurodnek ugy ossze a ruhak.ja meg persze ha betartod a kilokat

    VálaszTörlés
  8. AEG gépek! elnyűhetetlenek, de nagyon drágák sajnos...
    a szárítógéptől olyan elképesztően pihe-puhák lesznek a ruhák, törcsik, ágyneműk hogy öröm belebújni, főleg télen, amikor még melegen kiveszed a gépből!

    VálaszTörlés
  9. ez a baleás szemfesték lemosó viszont valami szörnyű, legalábbis nekem egyáltalán nem működik :( amint felrázom, már esik is szét összetevőire, tiszta olajos, kb. annyit szed le a vízálló spirálból, mint egy sima micellás víz.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én meg évek óta imádom. Szuperjól lehozza a legbrutálabb vízálló spirált is.

      Törlés
  10. Én nem is ezt a lakkot mondtam, olyannyira nem, hogy soha nem is használtam még ilyet, talán mike javasolta.:DD Én a Miss Sportyra esküszöm, meg a DM Trend it up-ja, illetve a Catrice is jó.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, nekem van ilyenem es szeretem. De szerintem egyszer, ha posztoltam, szóval Milonka egy memóriabajnok, ha erre emlékszik 😁😁😁

      Törlés
  11. Sajnos sok okosat en sem tudok mondani, mert vegul a kulon szarito mellett dontottunk, igy tapasztalat nincs a szaritos mosogepekkel. Annyit tudok mondani, hogy a Hotpoint-Ariston szarito nagyon bevalt, de a Bosch es az AEG gepek is szimpatikusak.

    VálaszTörlés
  12. https://m.markabolt.hu/aeg/aeg_mosogep/eloltoltos_moso_szaritogepek/aeg_l7wbe69s_moso_szaritogep.html - ennek egy korai kiadását vettem tavaly kiterjesztett garanciával, mert tényleg mindenhol azt olvastam, h mivel kombi gép, az előforduló hibák száma is többszörös. Pici lakásban nélkülözhetetlen télen. Nekem nincs rá panaszom :-)

    VálaszTörlés