2018. július 8., vasárnap

change

A sulival meg az volt, hogy az új iskolában mindennek utánanéztek nekem, ugye 1 hónapos a felmondási időm, úgyhogy mondjak fel július 18-ával, és akkor ők átvesznek augusztus 18-tól, így folyamatos lesz a munkaviszonyom. Így is lett, felmondtam szépen, majd szólt a gazdaságis hölgyemény, hogy sajnos nincsen már annyi szabim, és úgy jön ki, hogy augusztus 7. az utolsó munkanapom náluk. Én meg mondtam, hogy ne már, nekem folyamatos munkaviszony kell, ők meg erre, hogy jó, akkor menjek el a maradék időre betegszabira, mert az úgy szokás. De komolyan?

Megírtam ezt az új sulinak, ők meg 3 perc múlva válaszoltak, hogy ne foglalkozzak vele, akkor ők átvesznek augusztus 8-tól. És ez nem egy állami intézmény. Szívecske?

Értitek, az a suli, ahol 5 éve szopok, szívem-lelkem kiteszem, ők betartanak, az az iskola, ahol meg kb semmit nem tudnak rólam, azt sem tudják, ki vagyok, ők azonnal kiállnak mellettem, és alkalmaznak, meg fizut adnak egy olyan időszakra, amikor még nem is dolgozom náluk.

Amúgy is szuperjó érzésem van ezzel a váltással kapcsolatban, de ez most szintén megerősített, hogy minden a legjobb lesz így.

2 megjegyzés:

  1. Sosem értettem ezt a szabi dolgot hogy hogyan működik nálatok. Most hogy ha aug. 7-ig van csak szabid, utána bemennél tanítani 10 napot de kit taníts? Milyen fura.

    Mindenesetre tényleg szupernek tűnik az új hely, hogy ilyen rugalmasak voltak.

    Egyébként nekem valaha volt már egy időben hogy nem volt folyamatos a munkaviszonyom két váltás között pár napig (asszem 3 nap volt és beleesett egy hétvége). Nekem is a szabikkal való kavarás miatt alakult így, én nem csináltam semmit (bár volt bennem félelem hogy nem lesz-e ebből valami gond? De nem lett).

    VálaszTörlés
  2. Most olvasom csak a változásokat, nagyon szuper, hogy így rad találtak, csupa jót kívánok neked!

    VálaszTörlés