2018. október 3., szerda

gooood morning:)

Reggel megint nyöszörögtem kissé, hogy nincs kedvem felkelni, aludnék még, de aztán a hosszú zuhany, a hajmosás, a kávé, meg némi visszabújás a pasim mellé segített. Később indultam kicsit, mint szoktam, a villamos sem jött időben, de így is bőven,. kényelmesen odaértem a sulihoz, kb negyed órával az órakezdés előtt (nálunk 8:15-kor kezdődik az első), még fitnesz croissant-t is volt időm venni a lipótiban (szilvalekváros, fogalmam sincs, mitől fitnesz, de nagyon finom). A metrón a heti kalandom segített át, aztán odaértem az iskolához.

A kapuban már hallottam, hogy van némi hangoskodás, és akkor megláttam a kicsiket, a hetedikeseket. Mindannyian zöldbe, meg virágosba voltak öltözve, volt, akinek a kontya egy ananász köré volt csavarva, volt, aki fát ábrázolt. Ők fogadták ma reggel két oldalról a suliba érkezőket, mindannyian fülig érő szájjal kiabálták, hogy JÓ REGGELT:)!. Volt, akinek egy tál volt a kezében, benne keksz és nápolyi, és kínálták, hogy vegyél bátran. És egy csomóan mosolyogva ajánlkoztak, hogy ÖLELÉS?, és meg lehetett ölelni őket, éltem is a lehetőséggel. Mindez a kapu és a folyosó közti lépcsőn, kb 8 méteren. 8 méternyi zajos, hangos, zöldbe öltözött  gyerekboldogság. Vigyorogva értem be a tanáriba, mondogatva, hogy úúúúristen de cukiiiik. :)

Nem mellékesen pedig ma van a Plusz egy szendvics - Diákok a rászorulókért akció a suliban, ami bizonyos napokon egész télen tart majd, a gyerekek hozhattak saját készítésű szedvicset, sütit, csokit, ivólevet, gyümölcsöt. Rengeteg összegyűlt, és a Budapest Bike Maffia futárai szállítják ki a hajléktalanoknak. 

Csupa szív ez az iskola.

18 megjegyzés:

  1. Uristen ez milyen jó már!!! Bárcsak minden gyerek ilyen iskolában tanulná az életet.

    VálaszTörlés
  2. Ezek nagyon klassz kezdeményezések és szokások! :)
    Mennyivel másabb felnőttek lesznek ők, mint egy kis átlag(alatti) suliba járó gyerek. Lelkiekben, empátiában, hozzáállásban.. Tényleg így kellene mindenhol!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Legjobb szandekod mellett (amit termesztesen erzekelek), kerlek, gondold at ujra ezt a velemenyt. Szulokent egy picit rosszul esett, hogy szerinted, ha az en gyerekeim majd egy videki kis iskolaban tanulnak majd, akkor ok szegenyebbek lesznek lelkiekben, empatiaban, hozzaallasban, mint ezek a gyerekek. Fantasztikus, hogy vannak ilyen intezmenyek, mint a fenti, de egyreszt ne becsuljuk le a csalad szerepet a gyerekek enfejlodeseben, mert igazan az otthoni minta szamit, masreszt mi peldaul pont azert koltoztunk el Budapestrol, hogy a gyerekeink, ne egy nagyletszamu, lelekdaroloban intezmenyesuljenek, ezaltal is segitve oket, hogy empatikusabb, erdeklodobb, nyitottabb felnottek valhassanak beloluk.

      Törlés
    2. Nem hiszem hogy bárkinek magára kellene venni amit cskata írt mert mindig lesznek akik a statisztikák szöges ellentétei de attól még elég valószínűneg tűnik hogy egy ilyen iskola sokkal jobb hatással van a gyerekekre mint a legtöbb hagyományos magyar iskola. Ez nem jelenti azt hogy nincsenek szuper állami es/vagy vidéki sulik és azt sem hogy szuper gyerekek csak szuper iskolákból jöhetnek.

      Törlés
    3. "Ez nem jelenti azt hogy nincsenek szuper állami es/vagy vidéki sulik és azt sem hogy szuper gyerekek csak szuper iskolákból jöhetnek."

      Pontosan ez a lenyeg, es ezert veszem magamra, amit irt. :) Lehet, hogy a megfogalmazas szerencsetlen csak, de ebben a formaban egyszeruen nem igaz.

      Törlés
    4. Kifejtem jobban: a kozeg, a hozzaallas, a pedagogia nagyszeru, es azok a gyerekek, akik ilyen kozegben nevelkednek, "masok" lesznek. Csakhogy szerintem nem elsosorban az iskola miatt. Sokan nem gondolnak abba bele, hogy az ilyen alapitvanyi iskolak lenyegeben kivaltsagos helyzetben vannak azaltal, hogy osszegyujtik a "kremet". Olyan tehetos szulok gyerekeit, akiknek fontos, hogy a gyerekuk milyen ertekrendet sajatit el. Ezek a gyerekek egy kupacban nagyon latvanyos dolgokat tudnak letrehozni negy(-hat-nyolc) even at, de ugy gondolom, ha barmelyikuk mas-mas iskolaba jarna, szinte ugyanazza az emberre valna mas iskolai kozegben is, mert az alapot a szulei adjak hozza. (Vagy nem tudom, abban Milonka lenne illetekes, hogy itt mennyi dolga van a pedagogusoknak a szulok elrontott dolgainak kijavitasaval.)
      Tehat adott az en gyerekem a maga szemelyisegevel, kepessegeivel, csaladi hatterevel. Ha oda jarna, ahol Milonka tanit, szerintem pont ugyanolyan ember lenne belole, mint amilyen lesz ugy, hogy oda fog jarni, ahova. Ha en rosszul csinalom, akkor egy ilyen suli se rakna helyre, ha jol csinalom, akkor meg a kis suli sem rontja el.
      Igy talan ertehetobb, mi zavar Kata hozzaszolasaban? Ha nem, nem baj, nem akarom eroltetni.

      Törlés
    5. De lehet, h csak idealista vagyok. :DDD

      Törlés
    6. Én is túlzásnak találom, h a szívedre vetted Kata hozzászólását. A mi iskolánk olyan amilyen, igen, szerencsések a kölykök, h fölvették őket, meg anyuék ki tudják fizetni, amit ki kell, de hát az egész világon így működik ez, az igazán jó sulikba (közép és felsőfokon is) kemény a felvételi és magas a tandíj. És igen, van még ezer szuper iskola, és persze, a legfontosabb, hogy mit hoznak otthonról. És igaz, h ilyen gyerekanyag mellett könnyű villantani (bár nem értem, ez hogy jön ide). De ez a suli nem főleg abban különleges, ami a pénzen, vagy a gyerekanyagon múlik, hanem az olyanokban, amiket a posztban elmeséltem, a felfogásban, a hozáállásban, az ötletekben, a kreativitásban, a módszerekben - majd mesélek még, milyen elképesztően jó dolgok történnek itt. Mondjuk nem tudom, mi formál az ember személyiségén, ha nem az iskola, ahova jár, a közösség, a tanárok, az élmények.

      Törlés
    7. Szerintem cskatának teljesen igaza van, ÉS szinvaltoszemulanynak teljesen igaza van abban, hogy ez a fajta társadalmi igazságtalanság, amely már az iskolában kitermeli a következő elitet, nem érdemel még buksisimogatást, csillogó szemeket, pozitív elfogultságot is. Mert bekerülni egy ilyen helyre nem lehet az egyetlen módja annak, hogy valakiből nagyszerű és társadalmilag értékes ember váljon. Álságos lenne azt állítani, hogy a szintekkel jobb anyagi körülmények nem itatják át egy ilyen iskola szinte minden tevékenységét. A jótékonykodás szuper; társadalmilag kvázi kötelező is (ezzel nem az egész jó hangulatát vagy az ötletgazdák érdemeit akarom elvenni). Nekem azzal az öntudattal szokott bajom lenni, ami az elitsulikban borzasztó hamar átmegy a gyerekekbe, és ki is ül az arcokra (ad személyiségformálás...). Na, ha egy olyan iskola létezhetne, ahol ez egészséges keretek között marad, AZ szuper lenne. ;)

      Törlés
    8. Tévhit, hogy a gazdag szülők csak ilyen suliba járatják a gyerekeiket!
      Nagyobb probléma az, hogy milyenek a tanárok országszerte (fejlesztik-e őket, vagy ők saját magukat, haladnak-e a korral, rendelkezésre állnak-e eszközök, amivel jobban, izgalmasabban lehet tanítani stb), hogy milyen tanárok kerülnek ki a főiskolákról (milyen az ő képzésük), már ha egyáltalán tanárnak megy még valaki. Nagy a tanárhiány, a tanári közösségek sem mindig fognak össze, ki is vannak égve, túl vannak hajtva, alul vannak fizetve és talán ez érződik meg globálisan az oktatás színvonalán, a közoktatáson, köznevelésen. Tanár legyen a talpán, aki így meg tudja őrizni az elhivatottságát! Pedig az egyik legkreatívabb hivatás szerintem! Szóval nyilván egy alapítványi suliban koncentrálódnak az ügyes tanárok és több jut a jóból, mert nem küzdenek annyira azokkal a problémákkal, amik máshol midennaposak.
      Kisvárosban igazgatónak lenni politikai dolog (is), ami szerintem nem annyira oké.

      Törlés
    9. Nem, azt hiszem, az en hozzaszolasom mondanivaloja sem teljesen egyertelmu. Nekem semmi problemam sem ezzel a sulival, sem mas alapitvanyival, es nem erzem "igazsagtalannak" sem. Olyan hitem sincs, hogy a gazdag szulok csak ilyen iskolakba jaratnak a gyerekeiket (nincs is annyi ferohely, amennyi gazdag gyerek, nonszensz), ellenben ilyen suliba, nehany osztondijast leszamitva viszont csak gazdag szulok gyerekei jarnak. (Ezt csak Violet hozzaszolasara.)

      Talan a country comfort hozzaszolasaban emlitett "buksisomgatas" volt, ami nekem meghatarozta a kiindulo komment hangulatat. De egyebkent ennyi, semmi problema, nem verremeno dolog ez. :)

      Törlés
  3. Szuper, hogy létezik ilyen szellemű iskola. De mi kell ehhez, sok pénz? Min múlik, hogy idejár valaki?
    És egyébként, hogy látod? A tanárok nem (vagy legalábbis kevésbé) fásultak, kiégettek mint amit én úgy általában a tanárokról olvasok, tőlük hallok?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ebbe a suliba kb hatszoros a túljelentkezés, erős felvételi van, és fizetős is, 600.000 forintba kerül egy év. amennyire én látom, az itteni kollégák motiváltabbak, kevésbé kiégettek, mint a régi kollégáim, jobb a hangulat. nyilván itt sincs kolbászból a kerítés, de sokkal jobbak a munkakörülmények, sokkal inkább adott minden ahhoz, hogy jól végezd a munkád. hozzáteszem, szerintem az itt tanító kollégáknak fogalmuk sincs, milyen jó dolguk van.

      Törlés
    2. Tudom hogy ilyet nem illik kérdezni :-)... egy alapítványi/alternatív iskolában jobban megfizetik a tanárokat is? Vagy a bértábla igazodik a közoktatáséhoz?

      Törlés
  4. Ketszer is elolvastam, olelest kertek a sracok?
    Nem semmi, nagyon klassz!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem kértek, hanem adtak, ilyen free hug jelleggel;)

      Törlés
  5. Ez mekkora ötlet...:D
    A "fitness" kaják csalósak.;D
    Az edzés miatti kifáradásra találták ki,hogy kicsit megpörgessenek.Szóval leginkább a vércukor szintet.:D
    Határozottan nem diétás vagy ilyesmi.De mivel senki nem néz utána,(én sem),megveszed mert a fitness az olyan egészségesnek hangzik.;)
    A barátnőm dietetikus...én is tőle tudom.

    VálaszTörlés
  6. A plusz egy szendvics de jo! Meg a BBM. <3

    VálaszTörlés