2018. december 11., kedd

let's play

Na tessék, ennyit tudtam tenni újrahasznosítható adventi koszorú-ügyben: 


Szóval igazából nem rosszak a dolgok. Tegnap elmentünk vásárolni, elég sokat fizettünk, de a vásárláshoz megkaptuk az új lidlis Széll Tamás szakácskönyvet, amiről, nyilván mivel 'ingyen' kaptuk, azt gondoltam, hogy biztosan béna lesz. És ehhez képest ma délután majdnem két órán keresztül olvasgattam és osztottam meg Barnival, és bejelöltem vagy 15 receptet, amit majd meg kell főznöm, és még egy csomó volt, ami instant nyálelválasztást idézett bennem elő. Az is tetszik, hogy nem csak receptek vannak benne, hanem szépen, részletesen elmesél néhány (számomra eddig ismeretlen) elkészítési módot, például hogy hogyan kell habzó vajban megsütni dolgokat, de azt is lépésről lépésre elmondja, mi a jó steak titka. Amúgy eléggé húshangúlyos szakácskönyv, de én majd ellensúlyozom a jó kis zöldséges kajáimmal. 

Egyébként vasárnap sütöttem sajttal töltött csirkemellet vajjal és fokhagymával (szigorúan sütőben), hozzá meg sütőben sült krumplit, párolt borsót, brokkolit és karfiolt. Közben beszéltem anyukámmal telefonon, meséltem neki (mi mindig beszélünk evésről és főzésről), és mondta, hogy ehhez milyen finom lenne egy kis meggy- vagy áfonyaszósz, és eszembe jutott, hogy tééényleg, van a hűtőnkben egy üveg meggybefőtt, úgyhogy lett hozzá tejföllel behabart meggyszósz. Nem hiszem, hogy ennél finomabb menüt el tudnék képzelni. A saját főztöm sosem tudom olyan nagyon értékelni (az mindig ezerszer finomabb, amit más rak elém), de ez egyértelműen 10 pontos lett. 

Esténként pedig játszani szoktunk. Barni nagyon sok jó dolgot hozott az életembe, de az egyik, amiért igazán hálás vagyok neki, az a játék, én a monopolyn és a römin kívül nem nagyon játszottam soha. Egy csomó társasjátékra megtanított, és nagyon élvezem. Most épp egy olyan játékra vagyunk ráfüggve, ami egy nagy, kerek pálya, és fakorongokat kell pöckölni, kiütve a másikat és a pálya közepére juttatva a saját korongjaidat - látom, hogy ez is óriási szerelem lesz. 

Ajánljatok jó társasokat légyszi!

21 megjegyzés:

  1. Allűr érvelős, beszélgetős kártyajáték
    Dixit asszociációs játék álomszép kártyaképekkel
    Két kedvencünk

    VálaszTörlés
  2. Qwirkle a mi nagy kedvencunk mostansag. Ketten is jo jatszani de baratokkal is. Dobble egy igazi tarsasagban jatszo kartyajatek amit mi siman elviszunk egy kavezoba/pubba jatszani is. Ticket to ride pedig az en szemelyes orok kedvencem. Igazi nagy klasszikus tarsasjatek feeling.☺

    VálaszTörlés
  3. Fedőnevek
    Az eredeti az tobb szemelyre van, de adtak ki belole aztan 2 szemelyes tarsast is.

    VálaszTörlés
  4. Dixit,Catan,Citadella,Fedőnevek nálunk az alap, ha kettesben vagyunk akkor 7 Csoda, Betűtorony, ha meg sokan akkor Bang, Munchkin.Ááá nem szeretünk játszani.

    VálaszTörlés
  5. Milonka, mi a pöckölős társas neve?

    Dixit, Catan, Dobble, Concept, Azul, Imagine....

    VálaszTörlés
  6. Le cochon qui rit :)))

    (együgyű, de most ez a sláger nálunk.)

    VálaszTörlés
  7. Én egy időben többórás (félnapos) társasokat játszottam, ha olyanoka is érdekelnek, akkor szólj! :) (Bár ezek többsége sajnos nem két főre optimalizált.)

    VálaszTörlés
  8. szia, en egy nevtelen olvasod vagyok (szoval jo a blogod, jo teged olvasni) jatek ugyben gondoltam irok neked szoval: Le Havre, Pandemic (kedvenc, ez azert jo mert cooperativ jatek tehat nem egymas ellen jatszotok hanem a "jatek ellen" es ossze kell dolgoznotok), Small Word (egyik masik nagy kedvencem), Titcket to Ride, Power Grid, Agricola, Archam horror (ez is egy cooperativ jatek, de ez egy hosszabb lelegzetu jatek viszont nagyon szorakoztato, H.P.Lovecraft muvei ihlettek), Dungeon Petz (masik nagy kedvenc), es stb,... Mindet tudjatok ketten vagy tobben jatszani.. szerintem mindegyik szuper es termeszetesen meg sok mas szuper tarsas is van….:)
    mse

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Most vettem meg az öcsémnek karácsonyra az Archamot. Ezek szerint nem tévedtem? Féltem milyen lesz, mert csak azért vettem meg, mert imádjuk Lovecraftot. :)

      Törlés
    2. szia.....nem tevedtel....mi nagyon szeretjuk...sokan azert nem "szeretik" mert eleg hosszu a jatekido ....bar ez mondjuk engem nem zavar mert izgalmas es jol osszerakott jatek;) jo szorakozast hozza remelem tetszeni fog nektek;)

      apropo ami kimaradt az elozo felsorolasbol ha kartyas jatek akkor a Dominion-t tudom meg ajanlani porgos lehet egymast szivatni ...

      na szepeket!

      Törlés
  9. Ahh, a pöckölőset de szeretem... még akkor is, ha utána sajognak és vöröslenek az ujjvégeim a lelkesedéstől :D
    Mi a Légy résenre függtünk rá mostanában, de a régi kedvenceket nem múlta azért még felül: a Ticket to ride-ot, a Dobble-t vagy az Aranyásókat!! Az Aranyásók nagyon élvezetes, kis szívatgatós játék. :))

    VálaszTörlés
  10. Mi óriási, nagycsaládos, karácsonyi társas partikat nyomunk, de azok a játékok nem kétemberesek. Ha érdekel (elfogadva, hogy tök bonyi szabályok vannak és megy vele az idő), akkor összeírok párat. Szerintem persze megéri :)
    Ami nem egész estés és szerintem vicces: https://www.gemklub.hu/sushi-go-tarsasjatek.html

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Violet, engem érdekel, nektek meyikek váltak be a bonyák közül, ha van kedved megírni :)

      Törlés
  11. rizikó (!!), catan kártyás változat - ezt lehet ketten is, carcassone.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. jáj nekem a rizikó nagyon nem. nekem régimódi és általában az örökkévalóságig húzódik és az életkedvem elmegy a végére

      Törlés
  12. ó, és az agricola! az..! 😍

    VálaszTörlés
  13. Mars terraformálása a legújabb nagy szerelem, lehet ketten is (sőt, elvileg egyedül is), de sokan is, és lehet együttműködős, de akár versengős módon is játszani. Elsőre elég sok idő, mire megérti az ember a szabályokat, de ha leesett a tantusz, épp élvezetesen bonyolult. Kicsit soká tart, mire tényleg terraformálod a Marsot, mi most éppen harmadik napja kerülgetjük a táblát, és leülünk 1-2 órára mellé, ha épp időnk van.

    VálaszTörlés
  14. Dixit, Pandemic, Dobble, Aranyàsók, Agricola, Blood Rage, Exploding kittens, Fedőnevek, Munchkin :).
    Ajànlom a tàrsasjàték bàrokat és a Szellemlovas (bolt a Nyugatinàl) kölcsönzési lehetőségét kipróbàlàshoz :)

    VálaszTörlés
  15. Cluedo, Repello, Set, Rummikub, Tikal, Tabu...

    VálaszTörlés