2019. április 9., kedd

weekend

Megbeszéltük, hogy a hétvégére nem szervezünk semmit, mert kezdek kicsit besokallni attól, hogy péntek délutántól vasárnap estig mindig be vagyunk táblázva. Nekem kell, hogy spontán programok legyenek, hogy időnként azt csináljam, amihez kedvem van, és ne azt, amit muszáj. Így pénteken elmentünk ebédelni, majd kanasztáztunk éjfélig, én a kanapén, Barni velem szemben a fotelben, körberaktuk magunkat rágcsákkal, mindenféle jó zenéket hallgattunk, nagyon pihentető volt.

Szombaton reggel az óbudai piacra mentünk, vettem újkrumplit, paradicsomot meg birsalmasajtot - igazából tele volt a hűtő, de imádok piacra járni (ajánljatok, ha tudtok jót Budapesten). Spárgát kerestem, de az ára még fölötte van a lélektani határomnak, várnom kell még egy kicsit a spárgás quiche-sel. 

Délután a pasim mamájánál ebédeltünk - úgy hívja az anyukáját, hogy mama, szerintem ez annyira kedves. Az öccse is ott volt, nagyon szeretem, hogy ők is ilyen családközpontúak. Ebédeltünk, kicsit dumcsiztunk, meg kávéztunk a teraszon, aztán mindenki ment a dolgára. Nekem nagyon kutyahiányom van, szinte minden éjjel kutyásat álmodom, úgyhogy kimentünk Szentendrére, és kutyát sétáltattunk Barni unokatesójával, egy goldit, aki nagyon cuki, és rengeteget lehet vele labdázni. Nagyon szeretem ezt a fiút, B unokatestvérét, neki van az a sztorija, hogy lett egy csaja, aki nagyon szimpi volt nekünk, mikor nyáron a Balcsin találkoztunk, aztán kiderült róla, hogy egy hisztérika, majd mikor szakítottak, nem bírta elfogadni, és mászkált a srác után, megjelent a fiú törzshelyén, majd ha találkoztak, úgy tett, mintha minden rendben lenne köztük, bemászkált a háza udvarába kutyázni, majd írt neki egy sms-t, hogy asszem jogod van tudni, hogy ideköltöztem (a faluba, ahol a srác lakik), és azóta ott is lakik. How creepy.

Szóval szegény fiú nem valami szerencsés a lányokkal, és nagyon vissza kellett fognom magam, hogy ne próbáljam meg összehozni valamelyik nagyon cuki barátnőmmel, de már nyúltam ezzel nagyon csúnyán mellé, úgyhogy inkább nem erőltetem, pedig elég nagy a kísértés. Amúgy most randizik egy építész lánnyal, aki elsőre teljesen normálisnak tűnik, de hát majd kiderül. Szóval a fiúk is küzdenek a tinder varázslatos és rejtélyes világával, nem csak a lányok. 

Hazafelé megálltunk vásárolni egy dm-nél, beugrottunk a h&m-be is, és teljesen spontán vettünk egy tavaszi dzsekit, illetve kettőt, ugyanolyat mindkettőnknek, farmer, de az ujja és a kapucnija pulcsi anyag. Az S-es tök jó volt rám, és nagyon jól állt mindkettőnknek - lehet, hogy láma, de annyira dúl köztünk a l'amour, hogy úgy érezzük, belefér, hogy tesóknak öltözünk. 


4 megjegyzés:

  1. Én Óbudáról is a Fehérvári úti piacra jártam, annyira szeretem.

    VálaszTörlés
  2. Jo lenne latni a kabatokat ��

    VálaszTörlés
  3. A Lehel piacot sokan dicsérik, nem tudom az mennyire esik ki neked.

    VálaszTörlés