2019. május 24., péntek

didergek

Csütörtökön olyanom volt, hogy egész nap fáztam, pedig a szép, sárga, télikabát-kategóriájú gyapjúkabátom volt rajtam, meg meleg sapi, de még a lábam is fázott a tornacipőmben, mint télen szokott. Délután angolos munkacsopi volt, aminek fél 6-kor volt vége, aztán elmetróztam a Deákig, mert színházjegünk volt az Örkénybe. Barni autóval jött otthonról (na ebben nem hasonlítunk, nem értem ezt benne, mindenhova autózik), és mivel gyilkos dugó volt a városban, egy kerek órát vártam rá a Madách téren szédelegve, nem tudván, hogy mikor érkezik. Aztán megnéztük az előadást (A mélyben - majd erről is írok), és ültem ott hullafáradtan, és megállás nélkül reszkettem. Aztán későn este beléptünk a lakásba, ami hetek óta egy jégverem, én pedig leültem a kanapéra, és elkezdtem pityeregni, hogy nem hiszem el, hogy jövő héten június, és egész nap fázom, de még itthon is. Persze aztán álltam 5 percet a forró zuhany alatt, és akkor jobb lett, de asszem most lett végérvényesen elegem ebből a hányinger időjárásból.

Persze, tök fáradt vagyok, az év vége már mindig nagyon nyűgös, de közben meg kompenzálni szokta az, hogy nyár van és meleg, lehet hordani a nyári kollekciót, ki lehet ülni a teraszokra fröccsözni. Most meg... Nagyon elegem van. A múltkor tök beteg voltam egy héten keresztül, de végül nem maradtam itthon, mert egyrészt Vácon van a háziorvosom, és ő nem ír ki úgy, hogy nem lát (azóta átiratkoztam Budapestre), másrészt annyi angolos kolléga hiányzott, hogy nem volt pofám ezt megcsinálni a többiekkel. Ezt amúgy azóta bánom, mert érzem, hogy azóta sem tértem vissza önmagamhoz, ráadásul a múlt hétvégén sem sikerült semmit pihenni. 

NA de a lényeg az, hogy mára lemondtam mindent, a délutánra megbeszélt edzést, de még a romantikus vacsit is a pasimmal, és itthon maradtam olvasni meg kialudni magam. Holnap a piacon indítom a napot, aztán elmegyünk telefont venni nekem, aztán ázsiait ebédelni a kedvencem (KHAN) tesójába (SAO), délután pedig... Délután pedig azt csinálom majd, amihez kedvem lesz. Lehet, hogy hazaautózom a kiskutyámhoz, lehet, hogy elmegyek valamelyik közeli fürdőbe áztatni magam és szaunázni, lehet, hogy csak ülök itthon a kanapén, esetleg főzök-sütök valamit. 

És hát igen, lehet, hogy főleg ezért fázom:

kasiq jungwoo

8 megjegyzés:

  1. Ezt sosem értettem.:) Télen is egy csomó lányt látok, aki felül be van bugyolalva, sapka, sál, meleg kabát, és kilog a bokája. Persze lehet, hogy csak azért, mert én nem vagyok túl didergos, sőt, de a végtagjaim nagyon tudnak fázni, ezért dupla zokniban, bokamelegitoben szoktam nyomni hidegben. Az Örkényben pedig tényleg mindig nagyon hideg van. Írj majd a darabról, meg szerettük volna nézni, de későn ébredtünk, és jó helyre már nem láttam jegyet.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. télen nyilván én sem így járok, de most május vége van!

      Törlés
    2. jaa és a darabra épp egy hete vettem a jegyeket, volt egy csomó üres szék, pl mellettünk is, szóval nézz körül, szerintem kapsz majd rá.

      Törlés
  2. Milyen praktikus, hogy van rajtam 25 kiló plusz (nem az, utalom), sose fázok, sőt, mindig melegem van 20 foktól. Oké, pluszban én legendásan, szívből utálom a nyarat meg a meleget is. Normális súllyal is utáltam, de így elviselhetetlen.

    VálaszTörlés
  3. én is már április végétől így járok és azért sem fogok felhúzni már zoknit! vesszen ez a hideg, nekem is elegem van belőle :/

    VálaszTörlés
  4. én annyit tudok, hogy szerdán esett, csütörtökön meg qhideg volt.
    ez a 2 pihenőnapom volt a héten.
    hát nem is nagyon mentem ki a lakásból :D

    amúgy totál kilennék, ha a naptárhoz kéne öltöznöm, és nem az időjáráshoz ... kizárt, h bírnék bokát szellőztetni 15 fokban...
    mostanság sikk mindenféle színes ésvagy mintás "kilátszó" zoknit hordani, kb bármivel, arról mit gondolsz? szerintem pl pont nekedvaló lenne, és igen sokat dob a komfortérzeten

    (tudom, és osztom, inkább legyen már nyár... :D)

    VálaszTörlés
  5. En is igy vagyok mar az idojarassal. A heten egyik reggel majd megfagytam. Ma en is sirassal kezdtem a napot, mert migrenre ebredtem hetkor. Vegre jo ido, a gyerekekkel akartam programozni es erre ez van. Most kicsit mar jobb, talan delutan el tudok veluk menni valamerre. Kikeszultem a majustol mind fizikailag mind lelkileg. Nyarat akarok.

    VálaszTörlés
  6. Májusközepi lány vagyok, utoljára 5éve fáztam ennyire a szülinapomon, mint idén, pedig véletlenül pont sütött a nap. 😔 Kiábrándító a mostani időjárás, azért legalább stabil 23-25°C fok lehetne már. Igaz, ennél magasabb nekem nem is kellene egész nyáron, de na, ne kelljen már kabátban-sálban ünnepelnem.

    VálaszTörlés