2019. október 2., szerda

home sweet home

Ma megint nagyon hosszú napom volt, csontkovács (aki köpölyözött is, nagyon furi volt), suli, magántanítvány a város másik végén, megint suli, erasmusos meeting, ahh, hagyjuk is. Közben voltak jó részek, nagyon jó fejek a csajok a projektben, szeretek velük lenni, jó érzés, hogy már a társasági életben is benne vagyok, és vannak helyzetek, mikor nem csak a suliról beszélünk. Mondjuk még mindig teljesen elveszettnek érzem magam a sulis ügyekkel kapcsolatban időnként, mikor a fejem felett repkednek az infók, de még csak egy éve vagyok ott, és iszonyúan összetett a rendszer. Ők meg röhögcsélnek rajtam, és biztosítanak róla, hogy tök normális, hogy vannak dolgok, amikkel kapcsolatban nem vagyok még képben. 

Borzasztóan elnyűtten értem haza 8 körül, de aztán beálltam a zuhany alá, felraktam egy fátyolmaszkot, kilakkoztam a körmeimet, befekszem az ágyba és olvasok. Holnap egyébként elmarad egy csomó órám, mert az egyik évfolyamnak városi iskolája van, és csak egyetlen órám lesz fél 2-től, nem is kell korábban bemennem. Így nem kell korán kelnem, elmegyek edzeni, főzök sütőtök levest, meg kiélvezem, hogy napközben itthon lehetek kicsit.

mindig van a bundájában 1-2 madárfészek:)
anyukámtól kaptam zöldségeket, meg az utolsó, mézédes fügéket a kertből.
a szendvicsem mellé csomagoltam belőlük, annyira jó volt, mintha anya csomagolta volna az uzsonnámat.

1 megjegyzés:

  1. de nem is madárfészek, csak ő is az őszhöz igazította az outfitjét, kis cuki <3

    VálaszTörlés