kiskutyi

Na, hát ez a két nap nem volt az igazi. Úgy indult, hogy el akarom vinni a kutyit kozmetikushoz, mert már nagyon hajléktalan kinézete van. Mivel iszonyúan kényes a bundájára, hisztis, és egyáltalán nem tűri, hogy bármilyen szinten csesztessük, muszáj őt bekábítani hozzá. De mivel idén már 14 éves, gondoltam, csináltatok neki egy labort, hogy vajon bírná-e még a kis szervezete. Anyu vitte el őt, elküldték az eredményt, Clara volt olyan cuki, hogy megnézte, és azt mondta, szerinte nem lesz gond. Úgyhogy már csak találni kell egy jó kozmetikust, akár itt Budapesten is, mert akihez az utolsó pár alkalommal vittem, az borzasztó volt. 

Tegnap előtt voltam otthon, mert elhoztunk ide egy szekrényt otthonról, én előkészítettem a terepet, Barni meg egy pár óra múlva jött utánam egy dobozos autóval meg egy haverjával a szekrényért. És mikor még nem értek oda, kicsit mászkált utánam a kutya, mintha akarna valamit, gondoltam, elviszem sétálni, csak egy rövid körre. Odahívtam, rácsatoltam a pórázt - és itt elszabadult a pokol. Mintha megőrült volna, elkezdett hangosan, furcsa, éles hangon ugatni, és elkezdett rohanni, rohanni, először körbe-körbe körülöttem a pórázon, majd mikor elengedtem, össze-vissza az udvaron. Ekkor vettem észre, hogy bepisilt, vagyis amerre szaladt, kontrollálatlanul pisilt össze-vissza. Próbáltam, megállítani, megsimogatni, de egyáltalán nem foglalkozott velem, mintha ott sem lettem volna. Hívtam anyut, és csak néztük, ahogy futkos kétségbeesetten, izgatottan ugatva az udvaron, már csorgott a nyála kimerültségében, de egy pillanatra nem állt meg. Aztán odaszaladt anyuék ajtajához, beengedtük, és ott is futkosott - ami egyrészt azért volt ijesztő, mert a süketsége mellett most már majdnem teljesen vak, és nekifut dolgoknak, másrészt mert 14 éves, öreg, le van lassulva, ez nem az ő tempója. Aztán egyre lassult, és a végén már hagyta magát simogatni. Kb akkor kezdett visszatérni önmagához, mikor átjöttek a gyerekek, úgy egy másfél óra múlva talán. 

Kb mint egy roham, olyan volt, csak nem értettük, hogy mitől, a póráztól? Hát imád sétálni, főleg velem. 

Na, és este anyának jutott eszébe, hogy utoljára az állatorvosnál volt vele pórázzal, ahova ugye utál járni és mindig nagyon fél, és mivel most vért is vettek tőle, kb le kellett fogni, annyira küzdött - régebben tök jól viselte ezeket, de mióta nem lát, valahogy nehezebben viseli. És hogy lehet, hogy megint azt hitte, hogy állatorvoshoz visszük, amit úgy tűnik, most traumaként élt meg, kb ilyen PTSD-szerűen reagálva rá.

Na mindegy, örültem, hogy jobban van, lesimogattam róla a bundát, kb a tenyeremből vacsiztattam meg, és bár látszott rajta, hogy lassabb és szomibb, mint szokott, de cuki volt velem, és aztán reggel sokáig aludt. 

És aztán tegnap ugyanezt produkálta megint, bepisilés nélkül, meg sokkal rövidebb ideig, de a többi ugyanez volt. Akkor az volt, hogy a pofájáról próbáltam lenyírni a szakállát, hogy ne lógjon bele a kajájába, otthagyott, nagyon izgatottnak tűnt, elkezdett megint furán, hangosan, élesen ugatni, és kezdődött a dolog megint. 

Úgyhogy most kényeztetjük, a legfinomabb falatokat kapja, kap sok simit, nulla csesztetés van (mint pl. bunda, vagy menj ki, póráz vagy bármi), és a kozmetikusra most gondolni sem merek. 

Csacsi, öreg kiskutyám.